TARTALOM

Előszó

Hódi Éva ünnepi köszöntője

 I. A MI NYELVÜNK

Balázs Géza: A mi nyelvünk

Láncz Irén: 15 éves az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület

Szűts László: Anyanyelvi vetélkedők és nyelvi ismeretek

Hódi Éva: A magyar nyelv helyzete Délvidéken

Hódi Sándor: A nyelvművelőké a jövő

Molnár Csikós László: A mai magyar nyelvhasználat

Hódi Sándor: A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület honlapja

Molnár Csikós László: Koszorúzási beszéd

II. NYELVI FIGYELŐ

Molnár Csikós László: A biogazda és a biotermék

Molnár Csikós László: A Hungarológiai Kongresszusról

Molnár Csikós László: A nyelvek és a nyelvjárások jövője

Molnár Csikós László: A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája

Molnár Csikós László: A térdkalácstól a kalácstérdig

Molnár Csikós László: A turkáló ma már nemcsak személy lehet

Molnár Csikós László: A X. Anyanyelvi Konferencia

Molnár Csikós László: Akadémiai és akademski

Hódi Éva: Anyanyelvünk szolgálatában

Hódi Éva: „Ballagó öltöny”

Hódi Éva: Bazeni – medencék

Molnár Csikós László: Dezsurál

Hódi Éva: Egy hasznos kiadványról

Hódi Éva: Erős kifejezések

Hódi Éva: Értelmező szótár+

Molnár Csikós László: Genyózik

Molnár Csikós László: Házilag és házilagosan

Molnár Csikós László: Helyes és szép magyar beszéd

Hódi Éva: Igazándiból

Molnár Csikós László: Káprázik a füle

Hódi Éva: Kemény Gábor: Nyelvi mozaik

Molnár Csikós László: Költségkímélő

Molnár Csikós László: Megérkezett a villanyposta!

Molnár Csikós László: Megyünk a traccspartira?

Molnár Csikós László: Mi az elérhetősége?

Hódi Éva: Mobilvilág

Hódi Éva: „Műsorsoroló”

Krizsán Mónika: Nomen est omen

Molnár Csikós László: Nyelvhelyességi babonák

Hódi Éva: Nyelvi divatok

Molnár Csikós László: Pentyeg

Hódi Éva: Retró szótár

Molnár Csikós László: Strandröplabda

Hódi Éva: „Struccol” vagy truccol?

Molnár Csikós László: Szavaink és neveink eredete

Molnár Csikós László: A magyar nyelv és kultúra a világhálón

Hódi Éva: Orosz János: Szerb-magyar közigazgatási és jogi szótár

Hódi Éva: Szép napot?

Hódi Éva: „Tíz nyelvet beszélő bécsi szelet”

Molnár Csikós László: Vas kaptafa és morzsaporszívó

Molnár Csikós László: Zsírégetők

Molnár Csikós László: Szarvas Gábor Nap 2008

Molnár Csikós László: A Nyelvi figyelő bibliográfiája

III. KÉPMELLÉKLETEK

Előszó

Jelen kiadványunkat a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület 15 éves jubileuma tiszteletére jelentetjük meg. A kötetben helyet kapnak a jubileumi ünnepi műsoron elhangzott beszédek, előadások, Egyesületünk tevékenységét bemutató honlapunk ismertetése, s ezek mellett két, más alkalomra készült tanulmány. A kötet második részében  az adai Községi Körkép Nyelvi figyelő rovatában megjelentetett írásokat olvashatjuk, azokat, amelyek korábbi kötetünk, a 10 éves jubileum alkalmából kiadott Anyanyelvünk szolgálatában c. könyv megjelenése óta láttak napvilágot. Itt található e nyelvművelő írások bibliográfiai mutatója is. A képmellékletek a jubileumi rendezvény egy-egy emlékezetes pillanatát örökítik meg. 

Könyvünket mindazoknak szeretnénk ajánlani, akik szívügyüknek érzik a nyelv és a nyelvművelés ügyét, és egyben Egyesületünk tevékenységére is szeretnénk felhívni a tisztelt olvasók figyelmét.

Ada, 2008. november 17.

A szerkesztő 

Hódi Éva ünnepi köszöntője

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület 15 éves jubileuma alkalmából

Hölgyeim és Uraim, tisztelt vendégek, tisztelt egyesületi tagok, kedves közönség! A Szar­vas Gábor Nyelvművelő Egyesület és a magam nevében köszöntöm Önöket, akik jelenlétükkel megtiszteltek minket, és eljöttek, hogy velünk ünne­peljenek.

Számunkra nagyon becses a mai nap, hiszen Egyesületünk fennállásának 15. évfordulóját ünne­peljük. 15 év – sok vagy kevés idő? Aki most született, annak a számára 15 év sok idő. A nyelv élete, fejlődése szempontjából viszont nagyon kevés; a nyelvművelés hatékonysága szempontjá­ból úgyszintén.

A mi számunkra jelenlegi körülményeink kö­zött azonban egyáltalán nem tekinthető kevés időnek. Egyesületünk önálló megalakulására nem sokkal azután sor került, mihelyt a hivatalos feltételek lehe­tővé tették ezt. Ebben a térségben a 90-es évek elején teremtődtek meg a hivatalos lehetőségek a civil szervezetek megalakítására, s mi nagyon hamar éltünk is a lehetőséggel. A civil szféra, mint tudjuk, általában olyan közösségi funkciókat lát el, amelyekre társadalmi igény mutatkozik, de ezek az igények állami, intézményes formában nem kerülnek megszervezésre. A civil szervezetek társadalmi hasznossága egyértelmű, hiszen létezésükkel és működésükkel sok terhet levesznek az állam válláról. Az önkéntesség, a társadalmi munka minden civil szervezet fő velejárója, és minden civil szervezet addig tud fennmaradni, amíg megvan a fenntartó törekvés, cél, szándék, akarat. Mi az elmúlt 15 évben folyamatosan, kitartóan, saját lehetőségeink határát mindig szem előtt tartva végeztük mun­kánkat.  

1993-ban, amikor megalakítottuk az önálló nyelv­művelő egyesületet Adán, községünkben a nyelvmű­velésnek már voltak évekre visszanyúló hagyományai. E hagyományok Ada szülöttéhez, Szarvas Gáborhoz, a kiváló nyelvészhez kötődnek, akinek szobra nemcsak itt Adán, de Budapesten, a Magyar Tudományos Aka­démia előtt is ott áll, valamint az 1970 óta fennálló Nyelvművelő Napokhoz, melynek Ada adott otthont az indulás éveiben is. Az egyesület létrehozásának egyik indítéka Szarvas Gábor emlékének folyamatos ápolása, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok adai kötődésé­nek megerősítése, a Nyelvművelő Napok folyamatossá tétele. Úgy érezzük, 15 éves munkánk eredményeképp a rendezvény folyamatos, évenkénti megszer­vezésével ezt a célunkat el tudtuk érni. Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy napjainkra a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok mint a vajdasági ma­gyar közösség egyik legjelesebb nagyrendezvénye közösségünk kultúrkincsévé vált, és jelentősége és ismertsége határon túl mutat.

15 évvel ezelőtt, amikor megalakítottuk önálló nyelvművelő egyesületünket, anyanyelvünk védelmének, őrzésének, ápolásának célja vezetett bennünket – a helyes nyelvhasználat, a nyelvi igényesség ügyéért való fáradozás szándéka, ami kisebbségi körülmények között különösen fontos feladat. A nyelvtudományban a nyelvművelést illetően megosztottság, éles ellentétek találhatók, a mi körülményeink között a nyelvművelés létjogosultsága, fontossága azt hiszem, nem vitatható, sőt, úgy érzem, hogy a nyelvművelés túlmutat a konkrét nyelvvédő törekvéseken, és a nemzeti-nyelvi identitás erősítésével részévé válik a szülőföldön való megmaradásnak.  

Számomra a nyelv és a nyelvművelés, és egyáltalán a nyelvvel való foglalkozás egy közösséghez és kultúrához való tartozást jelenti, otthonosság-érzést, ami nélkül az ember nem érezheti jól magát. Távlatosabban a nemzet és kultúra, az anyanyelv őrzése, átörökítése, fennmaradása ügyében folytatott fáradozást, olyan tevékenységet, amely értelmet, célt tud adni. 

15 év áll mögöttünk, számos program, rendezvény, előadás, melyek közül itt, ez alkalommal csak néhányat szeretnék felsorolni.  Mindenekelőtt a Szarvas Gábor Nyelvmű­velő Napokat, melyet a legnagyobb nehézségek köze­pette is sikerült megrendeznünk minden évben. Elő­adóink között a legkiválóbb hazai és a külföldi magyar nyelvészek tartottak és - tartanak - előadásokat, régebben Lőrincze Lajos, Grétsy László, majd később Péntek János, Sebestyén Imre, Balázs Géza, Nagy János, Banczerowski Janus, Zimányi Árpád, Proszéky Gábor, vagy a hazaiakat említve a teljesség igénye nélkül Ágoston Mihály, Láncz Irén, Rajsli Ilona, Papp György, Molnár Csikós László és még sorolhatnám tovább. Diákok százai adtak számot az évek során Szűts tanár úrnak nyelvi ismereteikről, a kísérőrendezvényeken a kortárs magyar irodalom legnevesebb íróival találkoz­hattunk Csoóri Sándortól Jókai Annáig, Fekete Gyu­lától Döbrentei Kornélig. Kiváló előadóművészek lép­tek fel nálunk, köztük Mackó Mária, Ferenczi Éva, Dinnyés József, Dévai Nagy Kamilla és mások. Hadd említsem meg egyesületi munkánk fontos dokumentumát, 14 kiad­ványunkat – az idén rendezzük sajtó alá a 15. kötetet. Hagyományossá vált nyelvészeti pályá­zataink, a korábbi években számos külföldi vetélkedőn való sikeres részvételünk, a hasonló jellegű szervezetekkel való együttműködésünk – tevékeny­ségünk egy-egy fontos állomását jelentik. A közvetlen környezetünkben jelent­kező nyelvi problémák feltárásából is igyekszünk kivenni részünket – már hetedik éve találkozhatnak nyelvhelyességi témájú írásainkkal a helyi lapban, a Panorámában. Elkészítettük honlapunkat – Hódi Sándor önzetlen munkájának köszönve -, melyre nagyon büszkék vagyunk, és melyet majd szeretnék bemutatni Önöknek. Munkánkat önerőből végezzük, tagjaink és a ve­lünk együttműködő hazai és külföldi barátaink segítsé­gével, akiknek ezúttal is köszönetet szeretnék mondani. 

Működésünkhöz az elmúlt 15 év alatt segítséget nyújtott – és nyújt – az adai önkormányzat, továbbá pályázatok útján a Tartományi Művelődésügyi és a Tartományi Kisebbségügyi Titkárság, az utóbbi évben a belgrádi Művelődési Minisztérium. Sikeresen pályáztunk a tevékenységi körünknek megfelelő pályá­zatot kiíró Alapítványoknál – korábban az Illyés Köz­alapítványnál, majd ennek megszűnte után a Szülőföld Alapnál, a Szekeres László Alapítványnál, több alkalommal a budapesti Oktatási és Kulturális Minisztériumnál, illetve a Nemzeti Kulturális Alapnál – valamint nagyon becses segítséget je­lent számunkra a helybeli, adai magánszemélyek, szervezetek és intézmények által különböző formában nyújtott támogatás. Köszönjük segítségüket, hisz e révén tudunk csak mű­ködni, e támogatások teremtik meg munkánk nélkü­lözhetetlen anyagi alapjait. Köszönetünket ez alkalommal szeretnénk írásban is kifejezni.  

A jubileum nemcsak összegezés és számvetés, de egyben a bizakodásra is alkalom. A múltat összegezve készülünk a jövőre is. Tervezzük az újabb tizenöt évet, konkrétan pedig más folyamatos, aktuá­lis tevékenységünk mellett az idei Szarvas Napokat.

Ünnep ez a mai nap, s hogyan tudnánk méltóbban ünnepelni, mint az alkalomnak megfelelő – alkalom­hoz méltó – műsorral: dr. Hódi Sándor bemutatja a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület honlapját, majd három nyelvészeti előadás következik. Az Önök által jól ismert professzorok – dr. Balázs Géza, dr. Szűts László és Dr. Láncz Irén – osztják meg velünk gondolataikat. Ünnepi rendezvényünk Krnács Erika és a Zyntharew együttes zenés-irodalmi összeállításával zárul. Műsorunkat kérem, fogadják szeretettel.

 I. A MI NYELVÜNK

Balázs Géza

A mi nyelvünk

Az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület 15 éves fennállása[1]

Mottó: „Anyanyelv: a bölcsőtől a koporsóig” (Dupka György) [2]

Arra kértek, hogy a nyelvművelés jelentőségéről, szerepéről fejtsem ki a véleményemet. Sokszor megtettem már. Ezért most arra gondoltam, hogy átadom a helyet és a szót a legjobbaknak. Azoknak, akik sokkal jobban érezték, tudták. Az íróknak, költőknek…, és néhol a nyelvészeknek.

Szinte megdöbbentő, de legalábbis csodálnivaló, hogy milyen gazdag kincsestárból választhatunk. A magyar irodalom tele van a nyelvvel kapcsolatos idézetekkel. Illyés Gyula is felfigyelt rá: „Alig van ország, ahol, mint nálunk, annyi szépíró műveiből lehetne külön könyvet vagy könyvecskét összeállítani ilyen címmel: Anyanyelvemről”.

Illyésnek igaza van. Azóta többen is összegyűjtötték a jeles idézeteket költőinktől, íróinktól.[3]

Boncolgathatjuk a nyelvet tudományosan, ettől még nem változik az, hogy az egyik legfontosabb kapcsolat ember és nyelve között érzelmi. Az anyanyelv keretbe fogja az ember életét, lehetőséget ad a kiteljesedésre, több fizikai valóságunknál. Erre Kosztolányi Dezső hívja fel a figyelmet személyes hangú írásában:

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.”[4]

Ebből persze az is kiolvasható: naponta kell gondolni erre az értékre, erre a kincsre. Mert aki erre gondol, abban tudatosodik ez az érzés. Az emberré válás egyik legnagyobb titka pedig a tudatosulás. Az élményt és az ehhez kapcsolódó cselekvést Zsirai Miklós így fogalmazza meg:

„Szeretem nyelvemet, ezt a minden előttem élt magyarnak lelkével átitatott drága örökséget, ezt a minden utánam élő magyarra átszármaztatandó nyelvi muzsikát, s gyönyörűséges kötelességemnek érzem ennek minél tökéletesebb megismertetését, megbecsültetését, megkedveltetését”

Az anyanyelvnek a személyiségben játszott alapvető szerepére világít rá Bárczi Géza: „Az anyanyelv a személyiség legbensőbb sajátja”. Hogy ma ilyen sorokat aligha ír le író, aligha mond ki közéleti ember, s ha idézem, szentimentalizmussal is vádolhatnak – elgondolkodtató. A nyelvhez való viszonyunkban van valami komolyan elgondolkodtató. De előbb járjuk végig az utat: íróink, költőit vallomásait az anyanyelvről, sőt általában a nyelvről – mert bennük ott van szinte minden modern nyelvészeti gondolat költőien megfogalmazva. Például Németh Lászlónál: „Vér hordja a test öröklését, a nyelv a lélekét.”[5]

Ebben a gondolatban voltaképpen a kulturális evolúció fölfogása rejlik. Csakhogy arról több tucat könyvet írtak már. Németh Lászlónál elég volt egy sor. Modernebbül talán azt mondanánk, hogy a génekben öröklődik a test, a mémekben, a kulturális örökítőanyagban, vagyis például a nyelvben a szellem, maga a kultúra. Amely nélkül nem lennénk, pontosabban egyáltalán nem lehetnénk a mai értelemben vett ember. A nyelv örökíti a lelket… Ne feledjük el ezt az egyszerű megfogalmazást. Ratkó József így fejleszti tovább voltaképpen ugyanezt a gondolatot: „Az anyanyelv: a nemzet érzékszerve és memóriarendszere.”[6]

Fábry Zoltán hasonlóan biológiai képe: „A nyelv egy nép életének legfontosabb szerve: ideghálózata”. Úgy is mondhatnánk: a nyelv eszközünk a világ befogadásában (érzékszerv), a világra való reagálásban (ideghálózat), valamint a kultúra hagyományozódásában (memóriarendszer).

Nemzet és nyelv kapcsolatáról önmagában könyvtárnyi irodalom született. A 19. század nagy „érzése”, a nemzet fogalmának körülhatárolása nálunk többnyire kulturális-nyelvi értelemben történt. Hadd tegyük hozzá rögtön: igen korszerűen. Hiszen a „genetikai”, származási  nemzetfogalom azontúl, hogy igen problémás, számos szörnyű kirekesztésre adott és ad lehetőséget. A magyar költők nagyon korszerűen kapcsolták össze a nemzetet és a nyelvet. Annyit mondtak, hogy leginkább az azonos nyelv tesz bennünket egy közösségé. Nem azt kell firtatni, hogy ki honnan jön, hanem meg kell keresni az itt és most összetartó kapcsolatot. Kazinczy Ferenc: „A nyelv egyik legféltőbb dísze a nemzetnek, s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője”

Kisfaludy Károly: „Nyelv teszi a nemzetet”. S hogy visszafelé menjünk a sorban, s hogy kissé bonyolultabb, részletezőbb megfogalmazását is lássuk, Aranka György: „A nyelv egy nemzetben a nemzet értelmének mind műhelye, mind eszköze, mind pedig annak mértékének mérője”

Ezt a gondolatot azután annyian visszhangozták, tovább változtatták, hogy ebből is kötetnyi idézetet lehetne gyűjteni. Ha viszont a nyelv teszi a nemzetet nemzetté, akkor a nyelv elvesztése veszélyezteti a nemzetet. Ha lehet, ennek a nézetnek még nagyobb az irodalma. Gárdonyi Géza mindent e lapra tesz fel: „Minden nemzetnek főkincse a nyelve. Bármit elveszthet, visszaszerezheti, de ha a nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé.” Azóta persze úgy gondoljuk, hogy nem egészen van így. A nyelvét elvesztett nemzet nagyon sokáig hordozhatja még identitását, sőt a nemzeti gondolat jegyében fölélesztett nyelvekről is tudunk. De az író túlozhat. Illetve megtörténhet az is, hogy csak a nyelv, a kultúra tartja fenn, egyben a nemzetet. Balázs Béla csodálatos szavaival: „Ha a magyar földet kiveszik lábam alól, a magyar nyelvnek és magyar muzsikának felhőjén szállok meg. Talajjá fognak sűrűsödni alattam a szavak, és az lesz az én hazám.”[7]

Mielőtt végleg elmerülnénk anyanyelvünk dicséretében, ne feledjük, hogy anyanyelvünk csak más, idegen tükörből szemlélve fedi föl értékeit. Vagyis a más nyelvek tanulása segít hozzá a magunké jobb megértéséhez, illetve az ezzel kapcsolatos cselekvéshez. Babits Mihály így látja: „Ismerd meg… az idegen gondolkodását is, tanulj idegen nyelveket, és a magadét is jobban meg fogod érteni…”

Déry Tibor pedig így: „Internacionalista vagyok… hat nyelven olvasok, három nyelvben beszélek tűrhetően, életem egynegyedét külországokban töltöttem, s a délibábos magyar rónát nem tartom okvetlenül szebbnek Umbria dombjainál, mégis a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsemnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúffá tevése, elárulása és kisemmizése ellen.” [8]

S ha már a cselekvésnél, voltaképpen a nyelvművelésnél vagyunk, akkor hangozzék fel az erkölcsi parancs: a szolidaritás, a felelősség szava azokkal szemben, akik ezt a kincset, az anyanyelvet nem használhatják felhőtlenül. Ma azt mondanánk, ez nyelvpolitikai, nyelvi jogokkal kapcsolatos gondolat. A költő hamarabb megérezte, mint a politikusok. Csoóri Sándortól idézem: „A nyelv maga is elkötelezettség. A nyelv maga is erkölcs. Tisztátalan lenne a lelkiismeretem, ha belenyugodnék abba, hogy azért a nyelvért, amelyen lázbeteg vagy mohazöld szavakkal verset írok, másoknak, bárhol éljenek is, bűnhődniük kell.”

A tudományos kutatás is egyfajta erkölcsi parancs. Arany János erre hívja föl a figyelmet: „Minden nyelvész kötelessége, hogy a legkisebb árnyalatig kinyomozza a nyelv szellemének élő nyilatkozásait”

Ezen vagyunk. Többféle megközelítéssel, látásmóddal, eszközzel, de mi nyelvészek azon dolgozunk, hogy megértsük és megértessük a nyelv „szellemét”, modernebbül mondva: működését. A megértés-megértetés kinél-kinél cselekvést, pedagógiai, ismeretterjesztő útmutatást szül. Például azt, hogy folyamatosan tanulni, tevékenykedni kell. Kodály Zoltán szerint: „A magyat is tanulni kell, még a született magyarnak is. Ha nem csiszolja, újítja folytonosan, berozsdásodik.”[9]

Panek Zoltán pedig egyenesen arra hívja föl a figyelmet, hogy a nyelvnek nem is biztos, hogy legjobb ismerői a nyelvészek. A kulcs: a közösség! „Anyanyelvünket csak együtt tudhatjuk jól”.[10]

És, ha vannak is kérdések, megoldatlan problémák, egyetlen percig se bizonytalanodjunk el. Jelszóként álljon előttünk minden nap Illyés Gyula mondata:

„Erős várunk a nyelv.”[11]

Láncz Irén

15 éves az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület

Fennállásának 15. évfordulója alkalmából a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék és a magam nevében köszöntöm a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület vezetőit és tagjait, mindannyiukat, akik hozzáértéssel és odaadó munkájukkal hozzájárultak és ma is hozzájárulnak anyanyelvi kultúránk magasabb szintre emeléséhez. Gratulálok mindahhoz, amit tesznek nyelvünk ügyében, itt Vajdaságban, ahol egész másmilyen körülmények, és hozzátehetjük, hogy nyelvi körülmények között élünk, mint a magyarországi magyarok.

Szerencsére nálunk senki sem vonja kétségbe a Nyelvművelő Egyesület működésének szükségességét, és a nyelvművelés létjogosultságát sem kérdőjelezik meg, mi sem tesszük, vállalva azt, hogy álláspontunkat nem is kevesen tudománytalannak minősítenék.   (Egy idő óta – mint tudjuk – jó néhány nyelvész, aki általános nyelvészettel vagy mondjuk így: elméleti vagy szerkezeti nyelvészettel és társasnyelvészettel foglalkozik, azt tanítja, hogy a nyelvművelés nem tudomány, hanem nyelvészkedés, a nyelvművelők meg csak kárt okoznak, mert önérzetükben sértik meg a beszélőket azzal, hogy hibásnak minősítik az általuk használt szavakat és szerkezeteket. Tudja a beszélő, hogy mit hogyan kell mondania, nem kell kívülről vagy felülről ráerőszakolnia senkinek senkire semmiféle normát, mert valamilyen normához mindenki tartja magát. De jegyezzük meg mindjárt, hogy nem minden elméleti nyelvész gondolja így. Van közöttük olyan kiemelkedő nyelvész is, aki jól látja a nyelvművelés szerepét, nem is utasítja el, mert „[a] nyelvművelők fedezik fel…, hogy új jelenségek, kifejezések, szerkezetek jelentkeztek, és hogy ezek miben térnek el a korábbiaktól, az addig elfogadottaktól. Számos esetben éppen a »nagyközönség« jelenti ezeket az új fejleményeket, amely azután »kapásból« el is ítéli azokat, vagy éppenséggel tanácsot kér a szakembertől, hogy mitévő legyen.

A folyamat következő pontján a leíró/elméleti nyelvész… áll. Az ő dolga az, hogy megvizsgálja, hogyan illeszkedik a nyelv szerkezetébe, az eddig rögzített szabályok, elvek és paraméterek közé az új struktúra. […] A harmadik stáció a társasnyelvészet felségterülete. A nagy számú beszélővel elvégzett felmérésekkel be tudja mutatni, mekkora körben van elterjedve a megfigyelt új jelenség, illetve milyen attitűdökkel viszonyulnak hozzá, mit gondolnak róla a nyelv használói… Végül az utolsó állomás újra a nyelvművelő. A felhalmozott adatok és magyarázatok alapján döntenie kell arról, hogy szakemberként hogyan »viszonyul« az új jelenséghez, mit tanácsol a hozzá forduló érdeklődőknek: megállapítja, hogy az adott nyelvi jelenség például az iskolázottságnak (illetve annak hiányának) a jelölője-e és ekképpen rejtett vagy kimondott értékítéletet fűz hozzá, avagy esetleg kivár és semleges marad” (Kenesei István: Magyar Nyelv 2002/

1.). Kazinczy juthat eszünkbe az idézett sorokról, aki az ortológusok és a neológusok harcát csillapította annak idején. A magyar nyelvművelésnek nagy hagyományai vannak, és a nyelvművelés körüli vita kialakulása előtt éppen a nyelvművelést tartották az alkalmazott nyelvészet legkidolgozottabb területének. A hagyományt tisztelnünk kell (bár ma többen nem így gondolják, mondván, hogy a tekintélytisztelet nem viszi előbbre a tudományt), és nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást arról, amit eleink elértek, megalkottak. A grammatikaírók, szótárkészítők, íróink, költőink nélkül, akik a magyar nyelv kiművelésén fáradoztak, ki tudja, milyen lenne ma nyelvünk.

Korunk nyelvművelése – és ezt is tudjuk –, nem lehet olyan, mint volt az elmúlt századokban. És ma már nem is olyan, céljait is másként fogalmazzák meg, s hogy változás történt, bizonyítják azok a terminusok is, amelyek feltűntek a nyelvművelés mellett: a nyelvgeopolitika és a nyelvstratégia.

A nyelvi tények megítélése meghatározott szempontok szerint történik. Az egyik a tartalmi megfelelés és világosság. Vagy ne hozzunk ítéleteket, mint ahogy újabban mondják? A múlt héten hallottam Balázs Géza műsorában, hogy az agyonütötte szót úgy is használják, hogy nincs szó agyonütésről. Most akkor hagyjuk annyiban? Ne hagyjuk, a hibákra fel kell hívni a figyelmet. Egy másik szempontja a nyelvi jelenségek megítélésének a stílusosság, ami azt jelenti, hogy a beszédhelyzettől függ, hogy az adott formát elfogadhatónak tartjuk-e vagy sem. Ez használati szempont, és úgy gondolom, nagyon fontos szempont. Megnyilatkozásaink szerkezetét, a szokásszerű fordulatokat a mindenkori beszédhelyzet minden egyes összetevője meghatározza. Magyarán – és leegyszerűsítve – nem mindegy, kihez mikor hogyan szólunk. Nyelvtudásunkhoz, nyelvi ismereteinkhez tartozik ez is, és hogy ezen is van mit javítani, nap mint nap tapasztalhatjuk. S ha a nyelvműveléshez tartozik az is, hogy a kommunikáció folyamata zavartalan és a közösségünkben elvárt normáknak megfelelően alakuljon, akkor mindenképpen tennie kell valamit ennek érdekében is. Az első lépés a helyzetfelmérés. Más céllal történnek ugyan, de jelenlegi kutatásaim egyúttal akár helyzetfelmérésnek is tekinthetők, mert kiderült, hogy közösségünkben sokaknak gondot okoz egy-egy meghatározott beszédaktus helyes vagy elfogadható megszerkesztése. Kiderült például, hogy van, aki nem tudna mit mondani, ha egy szituációban bocsánatot kellene kérnie, kérnie kellene valakitől valamit, vagy el kellene utasítania valakit valami miatt. Arról nem is beszélve, hogy bizony a fiatal nemzedék egyes tagjai nem ismerik azokat a konvencionális formákat, amelyekkel a társadalmi ranglétrán felettük állókhoz kell/illik fordulni. A következmény pedig kommunikációs zavar. Kiküszöbölése pedig ismeretnyújtással volna lehetséges.

De ez csak egy példa a sok közül, egy feladat – mert van több is –, amely megoldásra vár. Hadd említsek még egyet: a szerb nyelv hatása nyelvünkre. Egy csomó kérdést vet fel. Nem ártana erről nekünk is beszélgetnünk, akár itt Adán is. Hogy ítéljük meg a nyelvünkben fel-felbukkanó szerb szavakat vagy új jelentéseket? Vagy azt, hogy például jogi terminusaink eltérnek a magyarországiaktól. Hibának számít? Újabban a sajtó foglalkozik ezzel, az amatőr nyelvművelők szólnak hozzá.

Mi ha magyarul beszélünk, akkor is más nyelven beszélünk, mint a magyarországiak (például mint a pestiek), a mi magyar nyelvünk nem azonos a magyarországival, mert másmilyen a térségünk, a társadalmunk és a nyelvi környezetünk. Kérdés, úgy kell-e beszélnünk, mint a magyarországiaknak, vagy elismerjük a kontaktusváltozat meglétét. A tudomány ezt már megtette, csak ez még nem jutott el a nyelvészkedőkhöz. (Az értelmező szótárba is bekerültek a határon kívüli szavak, a mieink is.) 

Többen megkérdezték tőlem a közelmúltban, hogy mit szólok ahhoz, hogy nyelvünk romlik, és csúnyán beszélünk. A nyelvromlás tényét tagadtam, nem fogadom el, mert ha hibákat észlelünk, az nem a nyelvben van, hanem bennünk (kérdés persze, hogy ki mit tekint hibának). A kérdés másik részére kérdéssel válaszoltam: ki és mikor beszél csúnyán, és mi az, hogy csúnyán? Hát erről is beszélgethetnénk, és akkor én biztosan eljutnék a stílusig meg az igényszintig. S bár magam nem vagyok nyelvművelő, de mert nyelvészettel foglalkozom, nem kerülhetem meg, hogy olyasmiről is beszéljek, ami a nyelvművelés hatáskörébe (is) tartozik. És azért sem, mert az ismeretek továbbításával kapcsolatos.

És mert az ismertszerzést biztosítja a Nyelvművelő Egyesület, mi elismerjük jelentőségét, ugyanis mindaz, amit tesz, közösségünk hasznára válik. Mert a kultúra ügyét szolgálja. A magyar nyelvi kultúra fejlődéséhez járul hozzá azzal, hogy szakmai és tudományos rendezvényeket, előadásokat szervez, amelyek alkalmat adnak arra, hogy nyelvünk különböző kérdéseit járjuk körül, és hogy megbeszélhetjük a nyelvünkkel kapcsolatos időszerű kérdéseket. Ugyanakkor – hangsúlyozom – a nyelvi ismeretszerzésnek is jó helye egy-egy tudományos tanácskozás, úgyhogy az elmúlt években (és ez nem 15 évet jelent, mert 35 éve konferenciázunk) sok mindent megtudhattak a nyelvről általában és nyelvünkről is az iránta érdeklődők. Az irodalmi estek, író-olvasó találkozók egyebek mellett irodalmi műveltségünket, az irodalmi életben való tájékozódásunkat is segítik. (Az egyebek meg az is  azt jelentené, hogy igényes irodalmi nyelvet hallhat a közönség.) A diákvetélkedők, a nyelvi táborok jelentősége pedig egyrészt abban van, hogy sok a résztvevője (ez így furcsán hangozhat, de én ezt nagyon komolyan mondom), mert évről évre szép számú diáksereg vesz részt rajta, ami azt jelenti, hogy sikerül felkelteni a diákok érdeklődését a nyelv iránt. És ez nemcsak azért fontos, mert ismereteket szerezhetnek, hanem azért is, mert a fiatal generációnak kell tovább vinnie a nyelvünkkel törődés nem kis feladatát. És ezt meg kell alapozni. Ez az alapozás így is történhet, ahogy Adán teszik a Nyelvművelő Egyesületben. Másrészt abban látom az egyesület tevékenységének jelentőségét, hogy a nyelvi táborok és a vetélkedőkre való felkészülés kiegészítik az iskolai nyelvoktatást, amelyre igencsak nagy szükség van, mert sajnos nem mondhatjuk, hogy iskolai anyanyelvtanításunk eredményes. Pedig az anyanyelv sokoldalú és árnyalt ismerete a nevelés, az oktatás, a tanulás, az ismeretszerzés alapja. Nem mindegy ugyanis, hogy melyik nyelvváltozatot használjuk, mert nem mindegyik egyformán alkalmas az elmélyült ismeretek szerzésére. Az anyanyelv kultúrát közvetít, lehetővé teszi a szellemi értékek megismerését, az értelmi képességek fejlődését, a társas kapcsolatok kialakulását, az emberek közötti kommunikációt, továbbá a gondolkodás- és a személyiségfejlesztésnek is fontos eszköze és a társadalomba való beilleszkedésnek elengedhetetlen feltétele. S mert mind a versenyeken, mind a táborokban, mind a pályamunkák készítése során az iskolában alkalmazott módszerektől eltérő lehetőségek használhatók ki a nyelvvel való foglalkozás során, és talán más oldalát is láthatják a diákok a nyelvnek, új összefüggéseket is felfedezve, a fiatalokkal való foglalkozást tovább kell folytatni, itt Adán is, másutt is. (Ha lenne közöttünk valaki a nyelvművelés-ellenzők közül, biztosan megjegyezné, hogy sokak anyanyelve nem az a nyelvváltozat, amelyet tanítunk, és amely a nyelvjárá-sok felett áll, s ebben igaza is lenne, de az igényes nyelvváltozat elsajátítható, és nem is várja el senki az embertől, hogy minden szituációban ezen szólaljon meg.)

    Egy nyelv jövője a beszélőközösségtől függ. Hogy milyen lesz a jövő, arra a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület is hathat. Ehhez kívánok további eredményes munkát az egyesületnek!

Szűts László

Anyanyelvi vetélkedők és nyelvi ismeretek

A játék, a vetélkedés már ősidők óta hozzátartozik az emberek életéhez. A játék már kisgyermekkorban, mondhatnánk a mindennapi tevékenységek közé tartozik, s az erőpróba, az összehasonlítás  mások teljesítményével szinte  ösztönösen belőle következik: melyikünk az ügyesebb, az erősebb, a gyorsabb stb.

Az ügyességi játékok mellett kialakultak a szellemi vetélkedők is: ki tud többet, ki válaszol gyorsabban, s ennek témája lehet: matematika, történelem, földrajz, fizika, irodalom, zene s még lehetne folytatni a sort, s természetesen lehet az anyanyelv is. Ez utóbbinak megvan az az előnye, hogy mindenki részt vehet benne, hisz  anyanyelvét mindenki ismeri, ismerheti, a mi esetünkben: magyarul mindenki tud, tehát mindenki egyforma eséllyel indulhat.

Jómagam, a tudományos munka és az egyetemi oktatás mellett, mondhatnám hobbi tevékenységként  már évtizedek óta vezetek, vezettem  anyanyelvi vetélkedőket, játékokat főként középiskolákban, de rendszeresen  a médiában, a Kossuth-rádióban vagy 30 évig, de kb. 10 évig a Magyar Televízióban is bábáskodtam egy nyelvi tárgyú vetélkedőben, hetenként fél órában egyenes adásban. Szinte évente voltam játékvezetője országos nyelvi versenyeknek, s most már azt is elmondhatom, hogy lassan két évtizede minden év októberében vezetem a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokon a 7. osztályosok anyanyelvi vetélkedőjét. Ezt a leltárszerű felsorolást nem azért bocsátottam előre, hogy most a „kvízprofesszor” szerepében tündököljek, csupán azért, hogy az előzmények ismeretében úgy vélem van némi rálátásom a mai tizenévesek anyanyelvi műveltségére, mondhatni egy kissé differenciáltan térben és időben egyaránt.

Hisz 20–30 év alatt sokat változhat a nyelv is, a nyelvtanoktatás is, s mivel játékmesterként megfordultam Budapesten kívül az országnak szinte minden megyéjében, sőt országhatáron túl is jártam a Felvidéken és a legtöbbször itt a Délvidéken, Adán, azt máris kijelenthetem, hogy az országhatár átlépésének nincs jelentősége. A tanulók tudásszintje, a szókincs, a magyar szólások, közmondások, vagy akár a helyesírás ismerete, avagy hiányosabb ismerete hasonló a határ mindkét oldalán.

Most röviden néhány gondolatot szeretnék fűzni az adai versenyekhez.  A Szarvas Gábor Napok nyelvi feladatainak összeállításában mindig ügyeltem arra, hogy a feladatok ne legyenek nyelvtaniak. Ne legyen szófaji elemzés, mondatelemzés, ne kapcsolódjanak valamely osztály nyelvtanóráinak anyagához.

 A kérdések tekintélyes  része inkább a szavak jelentésével függ össze, szólások, szókapcsolatok  főként játékos jellegű feladatokban: fejezze be a szólást, kinek a vásznánál különb valaki, hol veszett több is, stb. A jó válaszokhoz, persze általában szükség volt a nyelvtani ismeretekre. Pl. ha  valamilyen jelentésben kértem 3 igét, akkor főnevet nem fogadtam el.

A szókincsismereti feladatok is játékos megfogalmazásban fordulnak elő: pl. kenguruszavak: (hosszabb szó közepén rövidebb értelmes szó – toldalék dal, falatozik - lat stb. Jól oldják meg az ún. betűvesztő szókapcsolatokat. deresedő hajú anya  – őszülő szülő, gyors mozgású mezei rágcsáló – fürge ürge. Népszerűek a sportanagrammák, ezt a fordulót minden olimpiai évben eljátsszuk. Ennek a lényege: egy bizonyos sportág betűit összekeverjük és értelmes szót, szószerkezetet alkotunk belőlük: atlétika – téli atka, kosárlabda – sok alabárd, labdarúgás – dúl a rabság, stb.

Az adai versenyek 2 részből állnak, van egy írásos forduló, amelynek keretében írásos feladatokat oldanak meg a versenyzők, ezen általában 50 – 60 7. osztályos tanuló vesz részt, s közülük kerül ki a 10–12 legjobb, akik a szóbeli fordulóban a művelődési ház színpadán, közönség előtt mérik össze tudásukat. A két forduló összesített pontszámai alapján kerül ki a győztes, ill. a 2. és a 3. helyezett. Az írásos feladatlapon már nehezebb, több gondolkodási időt igénylő  feladatok szerepelnek, s ezek között bőven akad helyesírási kérdés is. A megoldások színvonala általában hullámzó. Néha meglepően sokat oldanak meg jól, máskor meg nem felelnek meg az előzetes várakozásoknak. Azt megállapíthatom, hogy színvonalban, a jó megoldások számában szinte semmi különbség nincs bármely magyarországi  7. osztályos általános iskolás tanuló és egy adai versenyző teljesítménye között. Különösen kedvelik és jól is oldják meg az inkább játékos jellegű feladatokat, ne feledjük, ez a korosztály afféle vetélkedős nemzedék, már  különféle  rádiós televíziós vetélkedőkön nőtt fel.

Végezetül még hadd mondjam el, nekünk magyarországi nyelvészeknek nagyon jó érzés évente eljönni ide Adára. Szívet melengető érzés látni, tapasztalni azt a gondoskodást, szeretetet, ahogy féltik, óvják anyanyelvünket. Amilyen lelkesen, anyagi áldozatokat is vállalva nagy hozzáértéssel, fáradságot nem kímélve megszervezik minden évben a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokat az számunkra is példamutató lehet, s kívánjuk, hogy még sokáig legyen ehhez erejük, s adják tovább ezt az erőt a jövő nemzedékeinek is. Ehhez kívánok sok erőt, ötletet és sok-sok sikeres Szarvas Gábor Nyelvművelő Napot.

Hódi Éva

A magyar nyelv helyzete Délvidéken

Délvidék – Vajdaság[1]

A földrajzi terület megnevezése – amelyről szólunk – jelenleg Vajdaság (sőt a Vajdaság), és ez a forma a legáltalánosabban használatos az itt élő emberek körében. Nyugati magyarok körében viszont csakis a Délvidék használatos, a Vajdaság megnevezésre általában indulatosan reagálnak. Az a tapasztalat, hogy a Vajdaságban élők viszont nem is mindig tudják, hogy ha Délvidékről van szó, ez kikre vonatkozik. 

A Délvidék elnevezés – mint tudjuk – a történelmi Magyar Királyság különböző déli területeit jelölte. A trianoni békediktátum után, 1920-tól a Magyar Királyságtól Jugoszláviához csatolt Kárpát-medencei területeket nevezték Délvidéknek, nevezetesen a Vajdaságot, Horvátország északi részét (a Felső-Dráva-vidéket, Muraközt, Szlavóniát, Szerémséget, a Baranyai-három-szöget) és a Muravidéket (Szlovénia).

A II. világháború alatt a magyar hadsereg által visszafoglalt Bácskát, a Baranyai háromszöget és Muraközt sorolták ide.

Jelenleg a köznapi beszédben Délvidék Vajdaság jelentésben is használatos.

1/1. Nyelvjárási sajátságok a Délvidéken

A nyelvjárásoknak jelenleg kisebb a mozgástere, mint régebben, ebben a sajtónak, rádiónak, televíziónak nagy szerepe van. Egymás között azonban az emberek előnyben részesíthetik a helyi nyelvváltozatot. Generációs eltérések is kimutathatók: inkább az idősek használják a különböző nyelvjárási sajátosságokat, a fiatalok nyelvének más sajátosságai vannak.

A nyelvjárásiasság jelenleg nem a legnagyobb problémája a délvidéki magyarságnak. A nyelvjárások elterjedtsége nem nagyobb, mint bárhol a magyar nyelvterületen.  Néhány általános sajátosságot említhetnénk meg itt:

– a középzárt e használata a nyelvterület legnagyobb részén előfordul, esetenként ö-zés (köröszt) illetve í-zés (pl. Pacsér vidékén) figyelhető meg, eléggé általánosak a láti, tudi, mondi féle igealakok. Külön figyelmet érdemel, hogy Hertelend, Székelykeve, Sándoregyháza, amelyek lakosságát Bukovinából telepítették ide, nyomokban még mindig őriz néhány nyelvjárási sajátosságot: pl. zártabbá válás, delabializálódás és labializálódás, diftongusok (pl. nyitódó üö).

A nyelvterület jó részére jellemző bizonyos szavak nyelvjárásias formájának használata: plebános, meszet, hetfű, igenyes és a köznyelvben is általánosan használatosak egyes archaikusabb szavak (zenede)

A 80-as évek előtt sokat foglalkoztak nyelvjáráskutatással. Számos tanulmány jelent meg, településenként vizsgálták a vajdasági, jobban mondva a jugoszláviai magyar nyelvjárásokat. Elkészült a magyar nyelvjárá-sok atlasza, mely Penavin Olga nevéhez fűződik. Tanulmányok jelentek meg a Hungarológiai Intézet tudományos közleményeiben és máshol a nyelvjárások témakörben.

Jelenleg a nyelvjárások kutatása nem áll a nyelvészeti vizsgálódások homlokterében. Lehetséges magyarázat, hogy a témát elég jól feltárták, másfelől az érdeklődés inkább más kérdések felé irányul. A nyelvjárásiasság inkább az idősek beszédjében fordul elő.

A közfelfogásban is polgárjogot nyert, hogy a nyelvjárások nem egy alsóbb szintű nyelvismeretet jelentenek, hanem teljes értékű nyelvi változatok, s ez elejét vette az előforduló nyelvjárási sajátosságok kicsúfolásának. 

Napjainkban a vajdasági magyar nyelvhasználatban a köznyelvűsödés figyelhető meg. Ebben az iskolák mellett a médiának igen nagy szerepe van.

1/2. Nagy írók, költők munkássága, kiknek működése a Délvidékhez kapcsolható

Bori Imre: Irodalmunk évszázadai (Forum Könyvkiadó, 1975), majd A jugoszláviai magyar irodalom története (Forum Könyvkiadó, 1998) c. könyvében számba veszi az „ún.” jugoszláviai magyar írókat, illetve azokat a magyar írókat, akik munkássága Délvidékhez kötődik. A bibliafordító Tamással és Bálinttal kezdi a sort, a régiek közül foglalkozik Janus Pannoniussal, Váradi Péterrel, Zrínyi Miklósssal. A XIX. század végi és a XX. század eleji írók közül – hogy csak néhányat említsek – foglalkozik Papp Dániellel, Gozsdu Elekkel, Herczeg Ferenccel, Kosztolányival, Csáth Gézával. A közelmúlt írói közül Szenteleky Kornél, Szirmai Károly, Herceg János, Majtényi Mihály, Fehér Ferenc, Gion Nándor munkásságával, és a napjainkban alkotó írókkal – köztük Németh Istvánnal, Tari Istvánnal, Balázs Attilával, Kontra Ferenccel és másokkal – zárja a sort.

Ismeretes, hogy az utóbbi években a vajdasági magyar írók közül többen Magyarországra költöztek, ugyanakkor a Vajdaságban élő írók művei is meg-megjelennek magyarországi kiadóknál, és vajdasági kiadók könyvei is jelen vannak – legalább részben a magyarországi könyvpiacon. Azt már nehezebb megítélni, hogy ezek a vajdasági írók a magyar irodalmi életben mennyire vannak számon tartva, illetve kik azok, akiket számon tartanak.

A Délvidéken – sokat köszönve a nemrég elhunyt Dér Zoltán munkásságának – Kosztolányi és Csáth – élő hagyomány. Főleg Kosztolányi, aki, akárcsak Csáth,  Szabadkához kötődik, és a város ápolja is Kosztolányi emlékét. Tiszteletére itt rendezik meg minden évben a Kosztolányi napokat. Szabadkán működik a Kosztolányi Nyelvi Gimnázium, a Kosztolányi Színház, a gimnázium falán emléktábla emlékeztet a nagy író-költőre.

2. A magyar nyelv intézményeinek (iskolák, egyesületek, újságok, könyvkiadók) helyzete a Délvidéken

Mitől magyar egy intézmény? Elsősorban a szellemiségétől, és ebből a szempontból – intézményi szinten - rosszul áll a dolog. Magyar szellemiségű intézmény a Vajdaságban alig van. Magyar nyelvi szempontból ennél jobb a helyzet, hiszen vannak iskolák, amelyeknek magyar tagozata is van, magyar nyelvű sajtó is van, nincs akadálya – legfeljebb anyagi akadálya van - a magyar nyelvű könyvek megjelentetésének és így tovább.

Magyar iskolák: Ami a magyar iskolákat illeti, az állami inézményekben működnek magyar tagozatok. Megalakult két tehetséggondozó gimnázium, az idén ballagott az első generáció mindkét gimnáziumban. Felsőfokon két intézményt említhetünk meg: a magyar tanítóképzőt Szabadkán és a Magyar Tanszéket Újvidéken. Két magyarországi főiskola ill. egyetem kihelyezett tagozatán is tanulhatnak a fiatalok: Szabadkán a Gábor Dénes Műszaki Főiskola informatikusokat képez, Zentán a Kertészeti Egyetem képez kertészmérnököket.

Az iskolák magyar tagozatán általános probléma az, hogy nem minden tantárgyat tanít anyanyelvű tanár, ha tanárhiány van, akkor más ajkú tanárt alkalmaznak. Ezért is fáradoztak pár évvel ezelőtt az ún. „anyanyelvűsítési” tervezet kidolgozásával, ami szerintem csak nagyon szerény próbálkozás volt, de ez sem realizálódott. Minden iskolában azonban az a lényegi kérdés, hogy a tantervek központiak, legfeljebb magyar nyelven tanulják a gyerekek ugyanazt, amit a párhuzamos tagozatok szerb nyelven. A magyar szellemiségnek megfelelő oktatási programok nincsenek.

Az utóbbi évek eredményei közé sorolhatjuk a magyar nyelvű tanítóképző megnyitását Szabadkán. Igen fontos eredmény, bár az lenne a legjobb, ha a tanárképzés indulna be magyar nyelven. Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis csak a magyartanárok képzése megoldott a Magyar Tanszéken, de a más tantárgyat tanító pedagógusképzés szerb nyelven folyik, így a diplomás tanárok a szaknyelvi terminológiát magyar nyelven nem ismerik.  

A cél az lenne, hogy teljes körű tanárképzés legyen magyar nyelven, de a lehetőségek tükrében ez egyelőre csak álom. 

Magyar Intézetek: A magyar nyelvű intézeti háttér rendkívül szegényes a Vajdaságban. Két intézetet említhetnénk meg: a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet és Széchenyi István Stratégiakutató Intézetet. A magyar nyelvű intézményeket, intézményhálózatot kellene mielőbb megteremteni. Az intézmények révén elvárható lenne a tervezett kutatás, a hosszabb távú tervek kidolgozása, összehangolása, kiküszöbölhető lenne az az esetlegesség, ami intézetek nélkül óhatatlanul előfordul. Különösen a Magyar Nyelvi Intézet hiányát érzem évek óta, erre vonatkozóan többször írásbeli javaslatot, programtervezetet nyújtottam be az illetékeseknek.

Az intézetek létrehozásának problémái között megemlíthetnénk a törvényes előírások által követelt feltételeket: (pl. meghatározott számú (11) tudományos fokozattal rendelkező kutató állandó alkalmazása szükséges egy tudományos intézet létrehozásához, ami már önmagában is szinte lehetetlen), valamint az anyagi források hiányát. A formai problémákból, szükségmegoldásokból következik ezeknek az intézeteknek a megoldatlan és megoldhatatlan anyagi helyzete. Ha az intézet nincs hivatalosan és önállóan bejegyezve, nem tud részt venni a pályázatokon, és nem kaphat költségvetési támogatást sem. Ha önállóan bejegyzett szervezet, akkor viszont a támogatások esetlegessége, a nem folyamatosan érkező anyagi bevételek okoznak nagy problémát. Az intézmények létrehozásánál a fent vázolt objektív nehézségek mellett más, olykor személyi jellegű problémák, szemléletbeli különbségek is okozhatnak komoly akadályt. Mindezek ellenére a magyar intézeti háttér kiépítése elkerülhetetlenül szükséges a magyar nemzeti identitás megőrzése szempontjából.

Könyv- és lapkiadás: A legnevesebb magyar könyvkiadó a Forum Újvidéken, de emellett több, általában magán könyvkiadó is létrejött az utóbbi időben. Az elmúlt években Tóthfaluban a Logos Könyvkiadó és Nyomda fontos szerepet töltött be a magyar nyelvű könyvek megjelentetésében. Kiadói tevékenységgel is foglalkozik pl. a zEtna, a Dudás Gyula Könyvbarátok Köre és mások. Ha a megfelelő anyagiak rendelkezésre állnak, bárki megjelentetheti saját kiadványait, ennek eszmei akadálya nincs. Vonatkozik ez a lapkiadásra is. A neves lapok (Magyar Szó, Hét Nap, Családi Kör, Üzenet, Létünk, Új Kép, Képes Ifjúság stb.) mellett szinte minden község ad ki lapot. Magánkiadásban több próbálkozás is történt újságok, lapok kiadására, de ezek általában tiszavirág életűnek bizonyulnak, anyagiak híján egy-két szám után tönkre mennek. 

Egyesületek: Az utóbbi 15-17 évben számtalan egyesület jött létre. Profiljuk szerint: néptánckörök, hagyományápoló egyesületek, amatőr színházi csoportok, humanitárius célú egyesületek (pl. diáksegélyező egyesületek), irodalmi és nyelvművelő egyesületek, énekkarok, kézimunka csoportok, tudományos társaságok, szakmai csoportok: pedagógus egyesületek, könyvtáros csoport, versmondó egyesület és mások.

Azt mondhatjuk, hogy az egyesületek, különböző profilú civil szervezetek megalakítása a legnépszerűbb. Se szeri se száma a különböző egyesületeknek, ezek megalakítása könnyen megy, nem ütközik nehézségbe. Ezek hivatalos bejegyzése sem problematikus.

Az egyesületek spontán jönnek létre, önkéntes alapon működnek, ez az előnyük s egyben hátrányuk is. Működésük anyagi háttere bizonytalan, pályázatoktól, támogatóktól függ. Megalakulásuk, működésük, esetleges megszűnésük spontán történik. Olykor a nem létező intézmények szerepkörét, feladatait is egyesületek próbálják átvállalni. A magyar szellemiség – illetve egy-egy szegmentumának hordozói – az amatőr egyesületek. Nagy pozitívum, hogy lehetővé vált a nemzeti alapon működő egyesületek megalakítása, ám ezek működése nem pótolhatja az intézményes hátteret.

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület:

Jövőre ünnepeljük fennállásunk 15 éves évfordulóját. Tevékenységünkért 2006-ban Ada község arany-plakettjét kaptuk. A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület 1993-ban alakult Adán. Célunk az anyanyelv ápolása, védelme, a helyes nyelvhasználat segítése, az anyanyelvi műveltség erősítése. A szakmai és tudományos rendezvények mellett az Egyesület nyelvművelő előadások, tanácskozások, diákvetélkedők, nyelvi táborok, irodalmi estek, író-olvasó találkozók megszervezésével, előkészítésével foglalkozik.

Fő szervezője az évenként megrendezésre kerülő Szarvas Gábor Nyelvművelő Napoknak, amelyeket  minden évben művészi programok, előadóestek, szavalatok, kiállítás, valamint Szarvas Gábor Ada főterén álló szobrának megkoszorúzása tesz emlékezetessé. A tudományos ülésszak előadásainak anyagát minden évben önálló kötetben jelentetjük meg. 

Honlapunk betekintést nyújt az Egyesület életébe és tájékoztat az elmúlt évek munkájáról. (Elérhetősége: http://szgnye.vmmi.org, illetve http: //www.ada.org.yu/ szarvas. 14 kiadványuink van, most készítjük a 15-et.  

3. Az utóbbi évtizedek politikai változásainak hatása a magyar közösségre és a magyar nyelvre

A 90-es évektől kezdődő politikai változások következtében néhány lényeges változás következett be, amelyek hatással voltak/vannak a magyar nyelvhasználatra. E változások kiindulópontja az volt, hogy a 90-es évektől kezdve törvényesen lehetővé vált a nemzeti alapon történő szerveződés. Ezután alakultak meg a nemzeti alapon működő pártok, civil szervezetek, melyek az itt élő kisebbség különböző törekvéseit fogalmazzák meg programjaikban.

Ez alkalommal a magyar nyelvet érintő három legfontosabb változást emelném ki, melyek az utóbbi néhány évben nagy mértékben befolyásolják az itt élő magyar közösség nyelvi jogait ill. nyelvhasználatát.

A kisebbségek kollektív jogai

A kisebbségek kollektív jogainak törvénybe iktatása lehetővé tette a Nemzeti Tanácsok megalakítását, és egy sor olyan törvény meghozatalát, mely a kisebbségek kollektív jogait szabályozza. A kisebbségek kollektív jogainak törvénybe iktatása komoly lépés a kisebbségek helyzetének rendezése, javítása érdekében. Érdemes megjegyzeni, hogy ezt a lépést pl. Szlovákia vagy Románia még mindig nem tette meg!

A nemzeti kisebbségek nyelvének és írásának hivatalos használata

A nemzeti kisebbségek nyelvének és írásának hivatalos használatát szabályozó törvényes rendelkezések szellemében 2003 óta a nemzeti kisebbségi nyelv és írás hivatalos használatban van a helyi önkormányzat egész területén, ha az adott kisebbségnek a teljes népességhez viszonyított részaránya a legutóbbi népszámlálási adatok szerint eléri a 15 százalékot. 

Ha az adott önkormányzat egész területén a kisebbség részaránya nem éri el a törvényben előírt 15 százalékot, de a területén levő településen a kisebbség részaránya a teljes népességhez viszonyítva eléri a 25 százalékot, a kisebbségi nyelv hivatalos használatba kerül.

A fentiekből következik, hogy ezeken a területeken az élet minden szintjén, így a közigazgatásban is szóban és írásban egyaránt hivatalosan használható a magyar nyelv. Magyar nyelvű folyamodványokat lehet beadni, megkövetelhető a magyar nyelvű válasz. A magyar kisebbségnek ezeken a területeken joga van arra, hogy a személyneveket eredeti magyar helyesírás szerint vezessék be a nyilvántartásba, Ezeken a területeken a közokiratokat kisebbségi nyelven is ki kell adni, elismervényeket, értesítéseket két nyelven kell kiállítani, utcák, terek nevét magyarul is ki kell írni. Sajnos, a törvényes lehetőségek gyakran kihasználatlanul maradnak. Általános tapasztalat, hogy a hivatalos szervek vonakodnak a magyar nyelvű dokumentumok, értesítések és más iratok kiadásától. Gyakran abban sincs sok köszönet, ha megteszik ezt, mert a magyar nyelvű szövegek nagyon hibásak. Így hangzik pl. a Kommunális Közvállalat hivatalos magyar nyelvű körlevele, melynek értelmezése nem kis találékonyságot igényel :

»1. Azok a felhasználók, akiknek kéményes kivitelezésű fogyasztójuk van egy erre felhatalmazott vállalattal ki kell, hogy tisztittasák és erről bizonylattal kell, hogy rendelkezzenek a kémény megfelelőségéről.

2. Minden felhasználó a fogyasztóit meg kell, hogy vizsgáltassa egy erre hivatott szervizzel, akitől bizonylatot kell, hogy kapjanak. « 

A magyar helységnevek hivatalos használata

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Bizottsága 2003-ban, élve a törvényes lehetőségekkel, elkészítette annak a 360 településnek a javasolt magyar megnevezését, amely területén hivatalos használatban van a magyar nyelv is. Történelmi jelentőségű a lehetőség, hogy a települések ismét törvényesen használhatják magyar neveiket. A nemzeti önbecsülés egyik fontos tényezője, hogy az emberek a helységnévtáblákon nap mint nap magyarul kiírva is láthatják lakóhelyük megnevezését, és ezek hivatalosan is megjelenhetnek a sajtóban is. Hiszen – mint ahogy ezt találóan és szemléletesen megfogalmazta egy vajasági magyar ember - « az nem mindegy, hogy én Suboticáról megyek Debeljačára vagy Szabadkáról Torontálvásárhelyre ».

Nem ment ez zökkenő nélkül. Jellemző módon nem a hivatalos szervek részéről érkezett akadály, de heves viták alakultak ki a sajtóban már azt megelőzően is, hogy a kinevezett bizottság elkezdte volna munká-ját. Végül is néhány helységnév megnevezése körül bontakozott ki komolyabb vita. Moravica magyar neve Bácskossuthfalva ellen mind a mai napig többen tilta-koznak, a legtöbb esetben azonban probléma nélkül sikerült a történelmi megnevezést elfogadtatni. Néhány példát említenék a Moravica – Bácskossuthfalva mellett azokra a helységnevekre, melyek körül komoly vita alakult ki.

·         Feketics – Bácsfeketehegy

·         Telecska – Bácsgyulafalva

·         Debeljacsa – Torontálvásárhely

Budiszava esetében azonban maradt a nem magyar változat, mert a Tiszakálmánfalva megnevezés többek szemében vitatott történelmi személyiségre utal.

Ezek a nagy jelentőségű változások – a helységnevek kivételével – sajnos nem mindig kaptak megfelelő publicitást a sajtóban. A vajdasági magyarok jó része nem tudatosította kellő mértékben e törvényes lehetőségek horderejét. A magyar nyelvű médiában a pártcsatározások nagyobb súllyal esnek latba, mint a kisebbséget kedvezően érintő fenti lehetőségek. Ha szó is esik róla, akkor is inkább a negatívumokról: ki hogy tiltakozik a magyar helységnevek ellen, hol festették le szórópisztollyal a helységnévtáblán a magyar szöveget, ki hogyan nyilatkozott arról, hogy nem fogják megengedni, hogy kiírják a helységnevet magyarul. Az emberek sajnos még nem mernek élni azzal a tövényes jogukkal, hogy anyanyelvükön írják meg beadványaikat, hogy közintézményekben magyarul adják elő problémáikat és így tovább.

4. A délvidéki magyar nyelvben használt idegen (szerb) elemek, szavak

Ha korábban, a Vajdaságban észlelhető tájnyelvi elemekről szólva azt mondtuk, hogy a nyelvjárásiasság nem tekinthető az itt élő magyarságot érintő legfontosabb gondnak, most viszont azt kell mondanunk, hogy a szerb nyelv hatása az itteni magyarság nyelvét érintő legáltalánosabb probléma. A szerb nyelv hatása különböző szinten és vonatkozásban, de lényegében majd minden itt élő magyar ember nyelvét érinti.

A kisebbségi léthelyzetből már eleve adódnak olyan sajátosságok, melyek egyáltalán nem jellemzőek a nem kisebbségi helyzetben élő emberek nyelvére. Gondolok itt pl. arra, hogy az anyanyelvi műveltség nem korrellál az iskolázottsággal, csak az anyanyelven végzett iskolázottsággal van összhangban. Azaz: magas iskolázottságú emberek is gyakran csak konyhanyelven beszélnek anyanyelvükön. Egészen elképesztő, hogy néha a rádióban, televízióban nyilatkozó, különböző tanácskozásokon felszólaló vagy egyszerűen a mindennapi beszédhelyzetekben igen magas iskolai végzettségű emberek nem tudják anyanyelvükön kifejezni magukat, képtelenek néhány értelmes mondatot elmondani, és akkor még nem szóltunk arról, hogy elemi helyesírási gondokkal küzdenek. Talán még ennél is nagyobb probléma, hogy sokszor nem is tekintik ezt hiányosságnak, nem érzékelik ennek visszásságát.

A nyelv számos vonatkozásában és a nyelvhasználat minden területén fellelhető a szerb nyelv hatása. Leggyakrabban a magyar szövegkörnyezetbe beillesztett szerb szavak árulkodnak erről.

A bazen-medence, szok-üdítőital, patika-tornacipő példák már szinte közmondásosak. Hogy mi az oka a magyar szövegkörnyezetbe beillesztett szerb szavak használatának, erre vonatkozóan több tényezővel is számolhatunk:

·        Nincs megfelelő magyar szó – ez a ritkább eset

·        Kényelmi szempont: rövidebb a szerb megnevezés

·        A beszélő nem ismeri a magyar megfelelőt

·        Ismeri, de nem jut eszébe

·        Megfelelő műveltség hiánya, különcködés

·        A beszédpartner kifejező készségéhez való igazodás

·        A kommunikációs partnerek közötti baráti viszony, összetartozás érzékeltetése, valamilyen közösséghez való tartozás igénye

·        Közvetlenebb kommunikációs szituáció

A szerb nyelvi hatások számottevő részét képezik a tükörfordítások, melyek igen nagy számban fordulnak elő a közigazgatásban, a jogi nyelvben, de az élet minden más területén is. 2005-ben jelent meg Orosz János: Szerb-magyar közigazgatási és jogi szótára, mely a szerb kifejezések megfelelő magyar változatainak közlésével sokat segít a tükörfordítások kiküszöbölése terén. Néhány példa a tükörfordításokra:

·        szabálysértési bíró – kihágási bíró

·        akadémiai festő – festőművész, hivatásos festő

·        okleveles mérnök, jogász

Szép számban előfordulnak a magyar nyelvben is használatos idegen szavak szerbes változatban:

• garderoba – gardrob

• dróga – drog, kábítószer

• konszultál – kozultál

• strájkol – sztrájkol

·        aparát – apparátus

A szerb nyelv hatása a magyar nyelvhasználat minden vonatkozásában fellelhető. A szóhasználaton túl érzékelhető a szórendben, a magyar nyelv szellemének meg nem felelő vonzatok használatában, a hangsúlyban, a hanglejtésben, egészen az idegen nyelvi környezetben élők szerbes akcentusáig.

Néhány példa a fentebb elmondottakra:

·        megtakarítást meg lehet valósítani

·        professzor – más jelentésben, pl. középiskolai tanár

·        jogurt – h elharapva, illetve nem hangoztatva

·        minden dolgozik: a könyvtár, a bolt, az internet, a telefon. (Pl.: mikor dolgozik a könyvtár?)

·        minden iskolai bizonyítvány diploma.  

Vég nélkül lehetne sorolni a példákat a szerb nyelv hatására a vajdasági magyarok nyelvében. Egy aktuális jelenséget szeretnék kiemelni, ami az utóbbi időben igen sok embernek okoz komoly problémát. Ez a magyarról magyarra fordítás sajátos esete.

A törvény szellemében sokan kérik – és meg is kapják – a megfelelő hivatalos dokumentumaikat magyar nyelven (is). A dokumentumokat kiállító hivatalos személyek azonban gyakran hibát ejtenek, tévesen írják pl. az iskolai bizonyítványban a végzettséget, személyi dokumentumban a nevet, illetve más tövény szellemében a szerb alakot írják át magyarra. Így lesz pl. magyarul az Öreg Csillából Ereg Cila, a Szőcs családnévből Sic és így tovább. A napokban a Magyar Szóban olvastam, hogy egy diák iskolai bizonyítványában a végzettség megnevezése nem úgy hangzott, hogy hidegburkoló, hanem azt írták, hogy lapozó. Így áll elő az az extrém eset, hogy további felhasználásnál, szükség esetén magyarról magyarra kell fordítani a hivatalos dokumentumot.

 Az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok története [2]

A nyelvművelés kisebbségi helyzetben nemcsak ki-fejezetten a nyelv művelését, vadhajtásainak a nyesegetését jelenti. Sokkal több annál. Kisebbségi krülmé-nyek között fokozottan érvényes a nyelvművelésre Bárczi Géza megállapítása, mely szerint: a nyelvművelés nem egy szűk csoport szakmai, belső ügye, hanem egész művelődésünket, egész mgyarságunkat érdeklő tevékenység”. A nyelvművelés kisebbségi helyzetben egyfelől a nemzeti hovatartozás tudatosodását, tudatosítását és vállalását jelenti, ezen felül azonban azoknak a körülményeknek a meglétét is, amelyekben ezt vállalni lehet. Jelenti azt is, hogy a nemzeti hovatartozást megőrzendő, becses értéknek tekintik, s csak ezen felül jelenti magát a konkrét nyelvvédő tevékenységet, a hibák, magyartalanságok, idegenszerűségek elleni küzdelmet és hasonló tevékenységet. A Szarvas Napokat ebből a kontextusból is érdemes áttekinteni.

I. A rendezvény „története” híven tükrözi a társadalmi változásokat, amelyek Jugoszláviában zajlottak e három évtized alatt. A Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok megindítását a hatvanas évek végén kialakult kedvező politikai légkör tette lehetővé.

A hatvanas évek vége és a hetvenes évek eleje Jugoszláviában talán minden vonatkozásban a „csúcs” volt. Viszonylagos anyagi jólét, világútlevél, kedvező külföldi megítélés, a környező szocialista államokkal szemben lényegesen jobb helyzet és sokkal kedvezőbb kilátások jellemezték ezt az időszakot. Vonatkozott ez az itt élő magyarokra is.

A fenti körülmények között került sor az első Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok megszervezésére, mely, mint a korabeli visszaemlékezésekből kiderül, eléggé nagyszabású és látványos volt. Nagy közönség, számos neves magyarországi és hazai vendég vett részt a rendezvényeken, színháznyi hallgatóság előtt folytak az előadások, felszólalások. A Szarvas Napok Ada nagy ünnepe lett, s ezt a látványos, tömeges jelleget a rendezvény a hetvenes években meg is őrizte

Az „idilli” állapot azonban nem tartott soká. Már 1976-ban gyülekeztek a felhők. Két előadónak nem engedték meg a szereplést a Nyelvművelő Napokon, s elkészített előadásaik szövege sem jelenhetett meg a tudományos előadásokat tartalmazó sokszorosított formában készített kiadványban. S ez csak a kezdet volt. 1981-ben az egész rendezvényt betiltották. A szervezőbizottságot elmarasztalták, a már szétküldött meghívók ellenére sem lehetett a rendezvényt megtartani. A szervezőket pártbüntetésekkel és a szokásos megrovásokkal sújtották. Azok között, akik mindezt elszenvedték, vannak olyanok, akik még mind a mai napig nem tették túl magukat a történteken.

II. A rendezvény válságos éveknek nézett elébe, s e válságos évek egy egész évtizedet tettek ki. A rendezvény teljes arculata megváltozott: Szarvas Gábor szülővárosa, a rendezvény megálmodói szerinti természetes színhelye, Ada, teljesen elvesztette központi szerepét. A Nyelvművelő Napokat a legkülönbözőbb időpontokban rendezték meg, nem tartva magukat a megszokott dátumokhoz, s az egyes programok helyszíneit is „szétdobálták”: játékos vetélkedő volt pl. Kikindán, Topolyán, tudományos ülés a Tanszéken, Újvidéken, koszorúzás Adán. Mondhatnánk azt is, hogy ezek a rendezvények legfeljebb mint cimkét hordták magukon a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok nevét, de a 70-es években „bejáródott” rendezvényhez nem sok közük volt. Nemcsak a központi helyszín elvesztése miatt, hanem hatásának összességében. A különböző időpontokban különböző színhelyeken lebonyolított programok látogatottsága csökkent, nem tudott a figyelem középpontjába kerülni, s ily  módon éppen az tűnt el belőle, ami a legfontosabb volt: nem tudott a nyelv ünnepe lenni.

III. A 80-as évek legvégén ismét újabb változás állt be a Szarvas Napok megrendezése során. Felmerült az igény, hogy vissza kell hozni Adára, természetes közegébe, s ennek megfelelően 1990-ben már Adán kerültek megrendezésre a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok. Ettől az időtől kezdve rendszeresen, háborítatlanul, minden évben sikerül megszervezni a rendezvényt. Mi állhatott e kedvező változások hátterében? Minden bizonnyal azok az új törvényes lehetőségek, melyeknek köszönhetően lehetségessé vált a nemzeti alapon való szerveződés.

Persze mindez nem ment ilyen simán. Az öncenzúra, a bizonytalanság, korábbi félelmek s a jól beidegződött reflexek még működtek egy darabig.

A 90-es évek elején, a rendezvény visszakerülésével Adára, az adaiak szívügyüknek tekintették a rendezvény régi dicsőségének visszaállítását, és ennek szellemében fogtak hozzá a Szarvas Napok újbóli megszervezéséhez. Fontos mozzanat a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület megalakulása 1993-ban, ami hozzájárult a szervezési teendők ésszerűsítéséhez és erősítette a Nyelvművelő Napok jogállását. Az 1993. februárjában létrejött adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület egyik fő feladatának tekinti a nyelvművelő munka folyamatos művelését  és a korábbi gyakorlattól eltérően minden évben vállalja a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok megszervezését. Erre szükség is van, ha a nyelvművelés folyamatossága a célunk. A két illetve háromévenkénti rendezvény nagy kiesést jelent a folytonosság szempontjából.

Összegezésként elmondhatjuk, hogy a Szarvas Napok története híven tükrözi azokat a háttérviszonyokat, s e viszonyok változásait, amelyek közepette a rendezvényt megszervezték. A hetvenes években a rendelkezések és a törvénybe foglalt kisebbségi jogok lehetővé tették egy ilyen típusú rendezvénysorozat beindítását, ám ezek a törvényes lehetőségek, ha ezek realizálásáról, konkretizálásáról volt szó, már nem mindig bizonyultak elégségesnek. A gyakran helyi szinten jelentkező, túlbuzgó „túl éber”, a törvény adta lehetőségeket olykor nem is ismerő  pártfunkcionáriusok a Szarvas Napok esetében is  komoly problémákat tudtak okozni. A 90-es évek elejére azonban, noha az ország katasztrofális gazdasági helyzetbe került és más téren is súlyos gondok jelentkeztek, a Nyelvművelő Napok megszervezése során ilyen problémák nem merültek fel. Elmondhatjuk azt, hogy a 90-es évek elejétől napjainkig minden évben meg tudtuk valósítani az általunk tervezett programokat.

Felmerül a kérdés, hogy milyen szerepe lehet egy rendezvénysorozatnak a nyelvművelésben, az anyanyelvápolásban - általában véve és főleg kisebbségi körülmények között. Milyen szerepe van konkrétan a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napoknak? Ha egészen távolról közelítjük meg a kérdést, azt kell mondanunk, hogy ha egy nyelvművelő rendezvénysorozat át tud élni harminc évet a legkülönbözőbb politikai és kisebbségi viszonyok és helyzet változásai közepette, ez a folyamatosság szintén már önmagában véve is fenntartja az anyanyelvre irányuló figyelmet. 

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokon a kezdetektől fogva a nyelvművelő munka különböző formában zajlott. Minden alkalommal nagy gondot fordítottak a tudományos és ismeretterjesztő tevékenységre. Volt, amikor az ismeretterjesztő jelleg dominált, a nyelvhasználati vétségek gyomlálása volt a cél, s a rendezvény minél tömegesebb jellege a sikeresség fokmérője; volt, amikor a tudományos megközelítés igénye vált erőteljesebbé. A hetvenes években szervezett rendezvényeken „igazi” nyelvművelő kérdésekkel foglalkoztak: különböző magyartalanságok, hibák a közélet nyelvében, a beszélt nyelv problémái, a fordítás kérdései, stb. A nyolcvanas években a Magyar Tanszéken megrendezett tanácskozásokon a tudományos jelleg felerősödése volt érzékelhető.

A 90-es évek elejétől ismét más tendencia érezteti hatását. A tudományos tanácskozásokon nem annyira a konkrét vétségek feltárása és az ezek elleni harc kerül előtérbe, hanem ennél sokkal általánosabb nyelvi kérdések, melyek megközelítése és feltárása nemcsak a nyelvtudomány, hanem olykor más tudományok, a pszichológia, jogtudomány, történettudomány stb. segítségével válik lehetővé. A Nyelvművelő Napok munkájába nyelvészeken kívül így bekapcsolódtak más szakemberek is, és hangsúlyozottabbá vált a nyelvnek, az anyanyelvi megnyilatkozásnak az ember egész személyiségét tűkröző jellege. A 90-es években a tudományos tanácskozásokon több szó esett olyan nyelvi témákról, melyek az anyanyelv megbecsülését, a az anyanyelv mint érték szemlélet megerősödését, az anyanyelv mint a nemzeti kultúra hordozója iránti büszkeség fokozását célozták. Ezek a kérdések nemcsak kifejezetten a nyelvi kérdésekre fogékony közönséghez szóltak, de más érdeklődésű hallgatóságot is megszólítottak.

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokon a kezdetektől fogva a kifejezetten nyelvészeti jellegű rendezvények mellett színházi előadások, illetve más művelődési műsorok gazdagították a rendezvényt. Ezt a kezdeményezést mind a mai napig megtartottuk, bár a színházi előadásokat az utóbbi időkben inkább irodalmi estek, író-olvasó találkozók váltották fel. A Nyelvművelő Napokat így szeretnénk a nyelv ünnepévé tenni, s minden, irodalom és művelődés iránt fogékony ember számára emlékezetes élményt nyújtani.

A Szarvas Napoknak a vajdasági magyarság egyébként igen szerény nyelvművelő tevékenységében fontos szerepe van. A nyelvművelő hagyományokra alapozva a nyelvművelés tudományos ismeretterjesztő funkcióját szem előtt tartva, a különböző korosztályokat bevonva törekszik arra, hogy az anyanyelvhasználat fontosságának tudatát erősítse a kisebbségi körülmények között, kedvezőtlen nyelvi helyzetben élő vajdasági magyarok körében.  Fennállásának harminc éve alatt határon innen és túl megbecsülést és jó hírnevet sikerült kivívni magának.

A magyar nyelv helyzetének e vázlatos áttekintése után felmerül a kérdés, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni az anyanyelv ügyéért való fáradozást. Én a nyelvművelés intézményesítésében látom a lehetőséget. Nyelvi intézet vagy nyelvi iroda működésének hiányát már régóta érzem. Természetesen nem a meglévő intézmények, civil szervezetek helyett, hanem azok mellett. Ezek az intézetek a környező országokban már létrejöttek és működnek, sajnos Vajdaság kivétel ez alól. A nyelvi intézet szervesen illeszkedne a kisebbségi magyar intézményrendszerbe, melynek kiépítése a kisebbség jövője szempontjából megkerülhetetlen. 

Hódi Sándor

A nyelvművelőké a jövő [1]

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az a megtiszteltetés ért, hogy az idén én mondhatok itt koszorúzási beszédet Szarvas Gábor szobra előtt. Nem vagyok nyelvész, így különösen nagy megtiszteltetés ez részemre. Pszichológusként fogok itt néhány gondolatot megosztani Önökkel a nyelvművelésről, illetve arról a régi felismerésről, hogy a világon minden mindennel összefügg. Nem csak az illendőség kedvéért mondom, hogy a nyelvművelőké a jövő, de a helyzet úgy áll, hogy a labda a tudomány és technika gyors fejlődésében most csakugyan az ő térfelükre került.
 

Mondanivalómat egy kis kitérővel kezdeném. A tudósok különös emberek. Az volt Francis Galton is, aki a statisztikában és az átöröklés tudományában szerzett hírnevet magának. Már a nyolcvanötödik évében járt, de szokásának megfelelően hajlott kora ellenére még kiment a vásárra. Ott őgyelgett a vágóállat- és baromfivásáron, amikor belebotlott egy tömegbe. Az emberek csekély összeg ellenében éppen fogadást kötöttek egy ökör súlyára, és a legjobb találatokat egy szelet ökörsülttel díjazták.

Galtonnak eszébe jutot, hogy ez a súlybecslő verseny hasonló a demokráciához, amelyben a legkülönfélébb emberek azonos értékű szavazati joggal rendelkeznek. Személy szerint nem sokra becsülte a demokráciát, a verseny kimenetele azonban meglepte. Vagy nyolcszázan próbáltak szerencsét. Miután kiszámította a csoport találatainak a középértékét, legnagyobb meglepetésére a tömeg becslése csaknem tökéletesen megegyezést mutatott az ökör súlyával.

Hogy mindennek mi köze van Szarvas Gábor emlékéhez és a nyelvműveléshez? Mindjárt ki fog derülni.

A tömegek, a nép képességeinek a megítélése máig a viták kereszttüzében áll. Egyesek azon a véleményen vannak, hogy a kisebb és nagyobb embercsoportok együtt eszesebbek, jobbak, többet tudnak, mint külön-külön az egyes csoporttagok. Mások szerint a tömegek értelmi képessége a krokodil agyával sem ér fel, a valódi értékes tudás egyes egyének fejében összpontosul. Az előbbiek a nép bölcsességében bíznak, az utóbbiak azokban a tehetséges emberekben, akik az adott problémára tudják a helyes választ.

A demokrácia a többségi elven nyugszik, vagyis azon a feltételezésen, hogy a társadalom tagjainak nem kell különösebben tájékozottnak és értelmesnek lenniük ahhoz, hogy együttesen mégis bölcs döntést hozzanak. Erről a bölcsességről a tudományos kutatóintézetek és a multinacionális cégek merőben más véleménnyel vannak, a legjobb felkészültségű embereket igyekszenek alkalmazni.

Ezt a kérdést szerencsére nem kell nekünk itt és most a koszorúzás során eldöntenünk. Akár így, akár úgy áll a dolog, a sokféle egyéni tudásnak, képességnek tapasztalatnak köszönhetően az emberiség szinte korlátlan tudáskapacitással rendelkezik. Elvileg elegendő tudással ahhoz, hogy bármely felmerülő problémát megoldjon

Az egyéni és/vagy kollektív tudás hasznosulásának van néhány akadálya. Itt csak kettőt említenék.

Galtonnak könnyű dolga volt.  Nyolcszáz számot egy cetlin össze lehet adni valahogyan, és el lehet osztani, több millió, sőt milliárd ember véleményét azonban meglehetősen körülményes begyűjteni, összesíteni és átlagolni. Legalábbis így volt eddig. Az Internet megjelenésével az áthághatatlan technikai akadályok elvileg megszűntek.

A másik akadály nyelvi természetű. A kollektív intelligencia hasznosulása szempontjából a nyelvi korlátok – a bábeli zűrzavar - ősidőktől fogva szinte megoldhatatlan problémát jelentenek. Nos, a számítógépnek köszönhetően ez is megoldódni látszik. A szakértők szerint egy évtizeden belül elkészülhetnek olyan mobiltelefon méretű gépek, amelyek segítségével több nyelven is beszélgetni tudunk majd egymással. Egy tolmácsgéppel sikerül megszüntetni a mai bábeli zűrzavart.

Gondoljuk csak meg, mit jelent, mondjuk a hetvenhét országban élő magyarság szempontjából az a fejlemény, hogy az említett tudományos-technikai folyamat eredményeként egyidejűleg jelen lehetünk a világhálón épülő magyar szellemi-kulturális térben, bármikor kapcsolatba léphetünk egymással, véleményt cserélhetünk, és megoszthatjuk egymással azt a tapasztalatot és tudást, amellyel rendelkezünk. Sőt, minthogy előbb-utóbb minden gondolat és szellemi alkotás közkinccsé válik, a világ valamennyi más nyelvén megjelent könyv egy kattintással elérhető és letölthető lesz, a világhálónak köszönhetően a társadalom az emberi együttműködés eddigi legmagasabb formájáig juthat el.

Az emberiség szempontjából az egyik legfontosabb fejlemény most az, hogy valamennyi nemzet szellemi-kulturális kincsestára felkerüljön az Internetre, és elérhetővé váljék mindenki számára, bárhol is éljen a Földön. De ez még nem minden. A forradalmian új, igazán előremutató fejlemény az, hogy a szellemi-kulturális kincsestár hozzáférhetősége mellett az Internettel az egyes nemzet aktív intellektuális kapacitása is mozgásba hozható.

Az eddigiekből látnivaló, hogy egy csodálatos új világ küszöbére érkeztünk. Van azonban egy bökkenő. És itt kanyarodunk vissza a nyelvészekhez, nyelvművelőkhöz.

A felvázolt szép jövő előtti akadályok nem műszakiak, nem is anyagi természetűek, hanem személyi jellegűek, amit köznapi szóval emberi igénytelenségnek nevezünk. A pongyola beszéd, a hibás szövegek jelentik a fejlődés előtt álló akadályt. A rossz helyre tett vesszők, nagybetűk, nyelvi hibák, elgépelt szavak nagyságrenddel nehezebb feladat elé állítják a szakembereket, mint a technikai problémák.

Az Internet kérlelhetetlenül szembesít bennünket önmagunkkal, az eddig szőnyeg alá söpört, egyre jobban kiéleződő problémával, miszerint az általános iskolát végzett tanulók nagy százaléka alig tud olvasni, az is inkább csak erőltetett makogás, helytelenül és hibásan ír, és képtelen megérteni az olvasott szöveget… Hiába lógnak a fiatalok a számítógépen. A fordítógépek szűrővel működnek. Ahhoz, hogy gondolataink lefordíthatóvá váljanak más nyelvekre, meg kell tanulnunk helyesen írni a saját anyanyelvünkön. Ha a fejünkben káosz van, ezt a káoszt a gép csak megsokszorozza.

És itt jönnek be a képbe a nyelművelők. Abban az időgépben, amely a jövő felé röpít bennünket, fontos szerep vár a nyelvművelőkre. Szarvas Gábor és a nagy nyelvművelők idejében felismerték, hogy minden mindennel összefügg, nincs teljes emberi élet az anyanyelv alapos ismerete, világos gondolatok, szép és tiszta beszéd nélkül.

Tisztelettel adózunk emléke előtt.    

Molnár Csikós László

A mai magyar nyelvhasználat [1]

A mai magyar beszélők rendszerint többé-kevésbé eltérnek a nyelvi eszménytől. Ez a nyelvterület egészére jellemző. Egy átlagos budapesti beszédében ugyanúgy meg lehet figyelni anomáliákat, mint egy átlagos adaiéban, csakhogy más-más jellegűeket. A budapesti például germanizmusokat használ (pl. Ez egy jó kérdés.; Mikor fogtok sétálni menni? stb.), az adai szlavizmusokat (pl. A tanács tagjai kiszavazták az ajánlatot.; Ez a kocsi gázra megy stb.). A magánhangzók megnyújtása nemcsak a vajdasági magyar regionális köznyelvnek egyik sajátsága, hanem a magyar fővárosban is előfordul. Nálunk útál, írígy, síma, íratkozik, naív, vígasztal hallható, a Magyar Televízióban pedig gyakori a pósta, póstás, póstaforgalom.

A vajdasági magyar nyelvhasználatnak a nyelvi normától való eltérése nem nagyobb az átlagosnál. Különben sem lehet mereven számon kérni a nyelvi normát a beszélőktől.  Voltaképpen nekünk is van köznyelvünk, de az itteni magyaroknak nem mindegyike beszéli, vagy csak felületesen ismeri. Egyesek a magyar köznyelv helyett a szerbet használják, a magyar nyelvet pedig konyhanyelvi vagy utcanyelvi szinten ismerik. Esetükben a nyelvválasztás nem a regionális és a standard (azaz a területhez kötött és az általánosan elfogadott kód) között történik, hanem a magyar és az idegen között, tehát nyelvváltásra is sor kerül.

Kik használják a vajdasági magyar regionális köznyelvet? Elsősorban azok, akik rendszeresen tájékozódnak magyarul, és akik foglalkozásuknál fogva élnek a köznyelvi kóddal: tanítók, tanárok, óvónők, újságírók, színészek stb. Köznyelvünknek a regionális köznyelvek közt sajátos helye van. Vonásait még inkább kidomborítja sajátos helyzete. Viszonylagos magárautaltsága csökkenti ellenálló képességét, egyúttal pedig újításokra ösztönzi.

A mi köznyelvünk nem is annyira nyelvjárási színezetű, mint más vidékeké. Kialakulását kevésbé az eltérő nyelvjárási alap segítette elő, mint a társadalmi, a gazdasági, a kulturális viszonyok és körülmények különbözőségei. Éppen ezért nem helytálló az a megállapítás, hogy provincializmus jellemzi. Számos olyan sajátsága van, amelynek nincs nyelvjárási alapja, ezért inkább a regionalitást tekinthetjük a jellemzőjének. Egyébként sem a nyelvjárásiasság az alapvető problémájuk a vajdasági magyaroknak, hanem a nyelvcsere és a mögötte rejlő asszimilációs veszély.

A vajdasági magyar nyelvhasználatban kedvezőtlen jelenségek is felütik a fejüket, a nyelvromlásnak a tünetei is meg-megjelennek. Közéjük sorolható a szavak jelentésének eltolódása (például javaslat helyett ajánlatot mondanak, ’egyetértek’ értelemben egyezek hangzik el), bizonyos nyelvtani formák módosulása (adnék helyett adnák, ebben helyett ebbe, látjuk helyett lássuk stb.), a szavak sorrendjének megváltoztatása (például meg nem felelő helyett nem megfelelő, el nem fogadható helyett nem elfogadható).

Nyelvhasználatunkban fölösleges idegen elemek és idegenszerűségek is előfordulnak, elsősorban a szerb nyelv hatására. Nincs szükség például a dopisznica (levelezőlap), az ekrán (képernyő), a szindikát (szakszervezet), a trénerka (melegítő), a majica (póló), a penál (tizenegyes) idegen szóra. Idegenszerű az, hogy kihoz valamit a gyűlésen, hogy látott valamit a tévén (szóvá tesz, a tévében látott helyett). Az idegen elemek használata inkább az alsóbb rétegeket jellemzi, az idegenszerűségek pedig inkább a felsőbb körök beszédében jelennek meg.

A vajdasági magyar köznyelven a gazdagodás jelei is megfigyelhetők. A nyelv gazdagodása elsősorban újításként jut kifejezésre. Az új formák és elemek közé sorolható többek között a golyóstollnak megfelelő örökíró (amely némi túlzással az írószer tartós jellegét emeli ki a töltőtollal szemben, amelyből gyakran kifogy a tinta). A postai szóhasználatban elterjedt irányítószám (amely Vajdaságban született meg, lévén, hogy a Jugoszláv Posta korábban bevezette használatát, a Magyar Posta a nálunk kialakult megnevezést vette át). A terménytőzsde (ez a szerb produktna berza mintájára alakult ki, azt a helyet, fórumot jelölik vele, ahol a mezőgazdasági termények árát a kínálat és a kereslet alapján kialakítják), vagy a pénzel igének ’vállalkozást a szükséges pénzösszeggel, anyagi eszközökkel ellát, finanszíroz’ értelemben való használatát is megemlíthetjük  (az anyaországban ez a szó rosszalló értelműnek vagy népnyelvinek számít).

Egyik jellegzetessége a délvidéki magyar nyelvhasználatnak, hogy olyan idegen szavakkal is él, amelyek az anyaországban már elavulttá vagy régiessé váltak. Ez elsősorban a szerb nyelv hatásával magyarázható, ugyanis ebben a nyelvben nem feltétlenül ugyanazok az idegen szavak vannak meg, mint a magyarban, vagy ha meg is vannak, más a jelentésmezejük (és rendszerint az alakjuk is). Magyarországon már nem élnek a komittens, a diszkutál, az installatőr, a student, az apotéka szóval, a vajdasági magyar nyelvhasználatban viszont szerb hatásra elő-előkerülnek. A komittens latin eredetű szó, régen 'megbízó, ügyfél, megrendelő' értelemben használták. A diszkutál jelentése régen 'megvitat, megbeszél' volt, installatőrnek a vízvezeték-szerelőt vagy a gázvezeték-szerelőt nevezték, a student annak idején nemcsak egyetemi hallgatóra vonatkozott, hanem diákra is, az apotéka a gyógyszertár régi neve volt a magyarban, patika alakban maradt fenn. Némelyik idegen szónak csupán valamelyik jelentése vált régiessé, de a kétnyelvűek a másik nyelv szóhasználatának mintájára felújítják, és ebben a jelentésében is élnek vele. A szuszpenzió például régen felfüggesztésre, állásból, hivatalból való elmozdításra is vonatkozott, szerb hatásra a jugoszláviai magyarok is használják ebben az értelemben (nemcsak kémiai fogalom megnevezéseként); az orgánum régebben nemcsak sajtószervet jelölt, hanem intézményt, hatóságot, hivatalt is, azaz, amit a szerb organ főnév.

Az instancia felsőbb hatóságra, fellebbviteli bíróságra vonatkozik. Régen többféle jelentésben is használták. A népnyelvben kérvényre, folyamodványra, keresetre utaltak vele, a jogi nyelvben fellebbviteli fórumra, arra a hatóságra vonatkozott, ahova a keresetet vagy a fellebbezést benyújtották, olykor a bíróság vagy a kérés szinonimájaként éltek vele. Ige is jött létre belőle: az instál ('esedezik, esedezve kér, könyörög, folyamodik valahova, kérlel valakit'), valamint az instanciázik ('kérvényez, folyamodványokat nyújt be'). A magyar instancia szótól eltérően a szerb instancában kifejezésre jut az egymásnak alárendelt hatalmi szervek fokozatossága, továbbá nemcsak hatalmi szervekre vonatkozik, hanem politikai szervezetekre is.

Egyes nyelvek könnyebben befogadnak idegen szavakat, mások nehezebben. A szerb például az előbbi csoportba tartozik, a magyar az utóbbiba. Számos olyan idegen szó él a szerbben, amely a magyarban nem használatos. Ezúttal csupán az angol eredetű szavakat vesszük szemügyre. Nincs meg a magyar nyelvben, a szerbben viszont megtalálható többek között a sportnyelvi dabl (duble, amely páros versenyre vonatkozik), a ’mezei futóverseny’ értelemben szereplő kros (az angol cross country megfelelője), az eredményt jelölő skor (ang. score), a ’pillangóúszás’ jelentésű baterflaj (ang. butterfly). Persze egyéb vonatkozású angol szavak is akadnak a szerb szóhasználatban: strip (képregényre utal, és szerb hatásra a vajdasági magyarok is élnek vele), brifing (magas rangú politikusnak újságírókkal vagy munkatársaival való rövid, velős beszélgetése, illetve a repülőgép legénységének adott utolsó rövid utasítások), dispanzer (olyan egészségügyi intézmény, amelyben díjtalanul megvizsgálják és gyógykezelik a betegeket; a magyar nyelv régebben ennek a szónak francia változatával került kapcsolatba, de nem honosította meg), a mikspult (olyan készülék, amellyel filmfelvételhez különféle hangokat lehet keverni és a képpel összehangolni, magyarul keverőasztal a neve), trimer (zsilettpengével ellátott hajrövidítő eszköz, ill. kis, változó kapacitású elektromos kondenzátor, de tisztítóeszközt is jelenthet) stb.

Némelyik angol szó nem ugyanazt jelenti a magyarban, mint a szerbben. Például a dressz a magyarban nemcsak mezre, hanem fürdőruhára is vonatkozik (a szerb dres viszont csak sportöltözéket jelöl), a szett a magyarban lehet ’játszma’, ’készlet’ vagy ’teljes sorozat’, a szerb nyelvben a set jelentése ’gémsorozat’, ’papíralátét’, ’kulissza’; a spot a magyarban a televíziós vevőkészülék képernyőjén levő fényfoltra vonatkozik, a szerbben pedig rövid tévéreklám, sportfogadás elnevezése, illetve reflektor, reflektorfény, a színpadra irányított fényfolt is lehet.

A más nyelvbe került szónak egyrészt változhat, szűkülhet vagy bővülhet a jelentése, másrészt alakja, írásmódja is módosulhat. Erre példaként szolgálhat a bizalmas stílusértékű finesz főnév, amely a franciából került a magyarba német közvetítéssel, és egyrészt valaminek a csínjára-bínjára, nyitjára, továbbá fogásra, mesterfogásra utal, másrészt pedig fortélyra, furfangra, illetve mesterkedésre, agyafúrtságra. Ennek ugyanis van egy hasonló hangzású párja, amelyet a francia eredetinek megfelelően finesse alakban írunk, mivel nem honosodott meg teljesen. Ez ’finomság, finom árnyalat’ értelemben szerepel. A szerb nyelvbe is bekerült ez a francia szó, ott finesa formában él, nemcsak finomságra vonatkozik, hanem gyengédségre, kifinomultságra, csiszoltságra, találékonyságra, pontosságra is. A magyar köznyelvben egyébként a finesz helyett a fortély használata ajánlható, noha ez is idegen eredetű, az előnyt, előnyös helyzetet, mesterfogást jelentő német Vorteil származéka. A latin completus melléknév a szerbben komplet alakban jelenik meg, a magyarban pedig (francia és német közvetítéssel) komplett formában. Jelentése ’teljes, egész, hiánytalan’. Az igénytelenebb beszédben a tökéletes és a kész melléknév helyettesítésére is használják. A „Nem vagy komplett” mondattal arra utal a beszélő, hogy a másikat nem tartja beszámíthatónak.

Olykor magyar szavak felélesztésére is sor kerül a vajdasági magyar nyelvhasználatban. Ez történt, amikor a székváros főnévvel kezdtek élni. A délvidéki magyar sajtó Újvidékre vonatkoztatja ezt az összetételt. Például az Újvidéki Televízió magyar szerkesztőségének jubileumáról tudósítva többek között a következőt írta a Magyar Szó: "Hétfőn a székvárosi M stúdióban tartják az ünnepséget". A székváros voltaképpen történelmi megnevezés, régen az uralkodónak, főhatóságnak, hatóságnak, egyházfőnek székhelyéül szolgáló várost jelölték vele. Hogy újságíróink mégis felújították, annak nem is annyira hagyománytisztelet lehet az oka, mint az, hogy Újvidék székhelye ugyan egy nagyobb területnek, Vajdaság Autonóm Tartománynak, mégsem nevezhető fővárosnak, mivel a főváros egy országnak a közigazgatási központja. Éppen ezért illethető a székváros szóval, amely régen 'főváros' értelemben szerepelt ugyan, idővel viszont átadta helyét a főváros szónak, úgyhogy napjainkban felruházhatjuk a 'székhely, területi központ' jelentéssel. Egyébként Budapestnek 1892 és 1945 között székesfőváros volt a hivatalos megnevezése.

A vajdasági magyar sajtó a községi képviselő-testületek tagjait tanácsnok néven emlegeti. Ez a főnév már a XIX. században is élt a magyar nyelvhasználatban, a XX. században egészen 1945-ig éltek vele. Elsősorban olyan városi tisztviselőre vonatkozott, aki valamely ügyosztálynak az élén állt, és rangban a polgármester, illetve a helyettes polgármester után következett. Egy másik jelentése is kialakult, ennek értelmében valamely közigazgatási testületnek, elöljáróságnak, képviselőtestületnek a tagját jelölte. Nyilván azért él vele a vajdasági magyar nyelvhasználat, mert bizonyos patinája van, és mert korábbi demokratikus rendszerek szava.

A felújított szavak közt említhető meg a lassúdad is. Az egyik magyarországi képes újságban a Kanári-szigetek legnagyobbikáról, Teneriféről jelent meg képriport, és hangulatkeltés céljából az egyik képaláírásban a régies lassúdad melléknevet szerepeltették a malagena nevű tánc jelzőjeként. A lassúdad szót érdemesnek látszik felújítani, hiszen különleges sztílusértékű, hangulati hatású, egyúttal pedig az 'igen lassú' jelentésnek sajátos árnyalatát képviseli a szintén régies lassúcska és lassacska melléknévvel együtt. A régi nyelvben különbséget tettek a lassúdad (igen lassú) és a lassúd (kicsit lassú) között. A régi irodalom nyelve a lassúdik igét és a lassúdan határozószót is használta; az előbbinek 'lassul, lassúvá lesz' a jelentése, az utóbbinak pedig 'lassú módon, nem sietve, nem hirtelenkedve, zaj nélkül'.

A sírkert szót az óbecsei kommunális közvállalat igazgatója említette egyik nyilatkozatában, mondván, hogy szeretnénk, ha temetőink igazi sírkertek lennének, ha a polgároknak nem járna bosszúsággal néhai hozzátartozóik örök nyugvóhelyének felkeresése (a burjánzó bozótok miatt). A sírkert elavult szónak számít, a XIX. században a „közönségesebb divatú” temető főnév „költőibb” neveként használták. A halottak eltemetésére hivatalosan kijelölt területet temetőkertnek is mondták, de már ez is régiesnek számít.  Egyébként számos olyan főnevünk van, amelynek a -kert az utótagja: szőlőskert, vadaskert, állatkert, veteményeskert, konyhakert, zöldségeskert, angolkert, japánkert, várkert, sörkert, epreskert, cseresznyéskert stb.

Itt van továbbá az esékeny melléknév. Egy orvos használta a Magyar Televízió Ablak című műsorában, 'betegségekre érzékeny, könnyebben megbetegedő' értelemben élt vele. A múlt században az esékeny szó az esedékeny alakváltozataként szerepelt, arra utaltak velük, ami esésre hajlandó, ami könnyen esik, elesik. Átvitt értelemben gyarló emberre vonatkoztatták. Voltaképpen mind az esékeny, mind az esedékeny szóra szükség lehet a mai nyelvhasználatban, gazdagíthatjuk velük nyelvi eszköztárunkat. A megbetegedésre hajlamos személyt mondhatjuk esékenynek, a gyarló embert pedig esedékenynek (nemcsak esendőnek). Egyébként efféle jelentésmegoszlás már bekövetkezett a múlandó és a múlékony között, az első szükségszerűen elmúlóra, elpusztulóra utal, a második pedig hamar elmúlóra.

Több olyan idegen szó vagy idegenszerűség is megtalálható a vajdasági magyarok nyelvében, amely Magyarországon, illetve a magyar nyelvterület más részein nem használatos. Így például a vajdasági magyar szóhasználatban a homlokra fésült, egyenletesre nyírt hajnak siska a neve. Magyarországon ezt a fogalmat a frufru szó jelöli. Mindkettő idegen eredetű, siska a szerb šiška származéka, a frufru pedig a francia froufrou főnévre vezethető vissza.

A šiška (amelynek ’gubacs’, illetve ’zsizsik’ értelme is lehet) a ’nyír’, ’száguld’, ’tarol’ jelentésű šišati  igéből jött létre. Szintén ennek az igének a származéka a šiško főnév, amely rövid, kurta hajú férfira utal.  A froufrou a női frizurának a homlokrészén levő hajcsigákra vonatkozik. A hasonló hangzású frou-frou főnév a selyemruha suhogását jelöli. A francia faire frou-frou kifejezés annyi, mint ’nagy fényt űz’. Sokáig a magyar frufru is a homlokrészi bodorított hajra vagy hajfürtre utalt, később kezdték a homlokra fésült, egyenesre nyírt hajra vonatkoztatni. Régen a homlokra hajló kis bodor női hajfürtöt huncutkának mondták, sőt a XIX. században egy gonoszka megnevezése is volt. Egyébként a hosszabb hajszálakból összeálló fürt neve hajfürt, a rövidebb hajfürt lehet hajtincs, ritkán fültincs (’a fül előtt lelógó hajtincs’), a göndör vagy göndörített hajfürt a hajfodor vagy a hajhullám. A siska szóhoz hasonló hangzású jövevényszavak már vannak a magyar nyelvben: puska, táska, laska, flaska stb. A puska szó eredete vitatott, német vagy szláv jövevény. A táska a latinból német közvetítéssel létrejött vándorszó. A ’metélt’ jelentésű laska a perzsa nyelvre vezethető vissza, török közvetítéssel került az északi szláv nyelvekbe, onnan pedig a magyarba. A népnyelvi flaska (’palack’) germán eredetű szó, a latinból vettük át. A fruska voltaképpen nem is jövevényszó, a Fruzsina női névből jött létre, jelentése ’virgonc serdülő lány’. A hajviseletet megnevező szavaink közé tartozik még a konty (’befont vagy összecsavart és a fejen feltűzött női hajzat’), a copf (’befont haj’), a lófarok (’a fejtetőn vagy hátrább összefogott, lelógó, befonatlan haj mint női hajviselet’),  a paróka (’sapkaszerűen a fejre húzható mesterséges hajzat’), a kiveszőben levő csikófrizura (’egyenesre vágott, homlokba fésült rövid hajviselet’), az irodalmi hajsátor (’dúsan leomló női haj’), a pajesz (’az ortodox izraelita férfiaknak a fül előtt lecsüggő hosszú hajtincse’) stb. A copfot a választékos beszédben hajfonatnak mondják, a népi, illetve az irodalmi szóhasználat a szlovák eredetű varkocs főnévvel él, férfi hajfonatára vonatkozott régen a csimbók (ma összeragadt vagy összetapadt hajat vagy szőrt jelöl). A parókának kiveszőben levő megnevezése a vendéghaj, a választékos beszédben él az álhaj, olykor pedig a műhaj is előfordul (noha inkább műanyagból készült babahajra mondják).

Az átmeneti szerbiai kormányban egyes minisztériumok testületi vezetés alá kerültek, azzal, hogy a miniszteri funkciót több párt tagjai együttesen töltik be. Egy ilyenre történt utalás az Újvidéki Rádióban, amikor is miniszteri trojkát említettek az Esti híradóban. Tekintve, hogy a magyarban a trojka főnév meglehetősen korlátozott jelentést tölt be (hármas lovas fogatra, pontosabban olyan orosz kocsira vagy szánra utal, amelyet három egymás mellé befogott ló húz), furcsának tűnik személyekre való vonatkoztatása. A három személyből álló testületnek, háromtagú csoportnak szokásosabb megnevezése a magyarban a triász vagy a hármas (a triásznak éppen ez az első jelentése), tehát: miniszteri triász v. miniszteri hármas. A triumvirátus is jelölhet három személyből álló testületet, illetve közös tevékenységre egyesült három személyt, elsődlegesen azonban történeti vonatkozású (három személy szövetkezése a legfőbb hatalom gyakorlására az ókori Rómában). A trió ritkán helyettesíti a triászt, inkább zenei fogalomként használatos (három hangszerre írt zenemű, ilyen művet előadó együttes, középrész). Szerbül minden további nélkül mondható ministarska trojka, hiszen a trojka többek között három tagból álló csoportra, gyűjteményre stb. is vonatkozhat, azon kívül, hogy jelöli a hármas számot, van ’háromakós hordó’, ’hármasfogat’, ’hármas osztályzat’, ’hármas számú’ értelme is.

A három számnévnek – s képzős származéka többek között ’három tagból álló csoport, dolog’ jelentést is hordoz, illetve három hangszerre vagy énekhangra írt zeneműre, azaz trióra vagy tercettre is utal. A kettes főnév csak ritkán vonatkozik két tagból, egyedből állóra, így a sportnyelv is csupán olykor helyettesíti a kétevezőssel vagy kétpárevezőssel. Két személy együttesét inkább a kettős főnév fejezi ki, vonatkozhat páros táncra vagy duettre is. A négyes szokásos megnevezése a négy tagból, egyedből álló csoportnak, dolognak, lehet a kvartett magyar megfelelője is. Az ötös és a hetes csak ritkán jelöl csoportot, a hatos és a nyolcas viszont annál inkább (a hatos a zenében szextettet is, a nyolcas a sportban nyolcevezős csónakot, illetve csapatot).

A vajdasági magyarok körében viszonylag közkeletű szónak számít a sank, ’italmérő pult, bárpult, söntés’ jelentésben használatos. Például: A fiatalembernek semmi köze nem volt a szóváltáshoz, a veszekedőknek háttal ülve a sanknál sörözött egy ismerősével. Magyarországon a beszélők nem élnek a sank szóval, a határon túli magyarság körében viszont több helyen is előfordul. Nemcsak Vajdaságban, hanem a szlovéniai Muravidéken is közkeletű, azzal, hogy ott a konyhát a nappalitól elválasztó étkezőpultra, illetve átadópultra is mondják. A horvátországi és a burgenlandi (őrvidéki) magyarok csak a bizalmas közlésben vonatkoztatják bárpultra, söntésre, illetve a horvátországiak étkezőpultra is. Az Őrvidéken van egy további értelme is, amely ritkábban jelentkezik a bizalmas közlésben. Azt az általában 60 cm széles munkalapot jelölik vele, amelybe a mosogató és a főzőlap be van építve, és amelyen a főzéshez szükséges teendők is elvégezhetők. Ezt másképpen konyhapultnak lehet nevezni. Vajdaságban ezt az egyébként német eredetű szót a szerb nyelv közvetítésével vették át a magyarok. A szerb nyelv egyrészt szállodának, vendéglőnek arra a részére utal a šank főnévvel, ahol italt mérnek, és ételt szolgálnak fel, másrészt pedig lakásnak arra a részére, ahol baráti társaságban vagy családi körben italt szoktak fogyasztani.

A német nyelvben a der Schank elsődlegesen italmérési jogra utal, ezenkívül magát az italmérést is jelöli, továbbá azt a helyet, ahol italt mérnek: kocsmát, ivót stb. Az italmérő pultnak söntésasztalnak, sörpultnak der Schanktisch a neve, az italmérő helyiséget, söntést, ivószobát die Schankstube néven is emlegetik. Az italmérő személyre: kocsmárosra vagy csaplárosra a der Schankwirt főnév vonatkozik. Az egyik italféleség, a csapolt sör pedig das Schankbier néven szerepel.

A vajdasági újságolvasó olykor-olykor latinos hangzású új szavakkal találhatja szemben magát, mint amilyen a tranzíció. Ez azonban nincs közvetlen kapcsolatban az ’átmenés, átpártolás; átjáró’ jelentésű latin transitio főnévvel, inkább az angol ’átmenet, átmenés’, illetve ’változás, változtatás’ értelmű transition magyar megfelelője. Esetünkben a tranzíció sajátos átmenetre utal, nevezetesen arra, amely a kelet-európai országokban lejátszódó rendszerváltással jár együtt, amikor a szocialista társadalmak tőkés társadalommá szerveződnek, többnyire a tervgazdaságból a piacgazdaságba való átalakulás útjára lépnek. A piacgazdaságra való átmenet egyáltalán nem zökkenőmentes. Kiderült ugyanis, hogy a valódi piac mind képességeinket, mind anyagi javainkat a kereslet és a kínálat által szabott kíméletlen törvények alapján veszi számításba. Amiről esetleg korábban azt hittük, értékes, arról sokszor kiderült, hogy a piac szinte semmire sem tartja. Amit pedig olykor haszontalan kacatnak kiáltott ki a régi rendszer, arról gyakran bebizonyosodott, hogy a valódi piacon meglehetősen nagy értékű.

Azok, akik olyan dolgok és képességek birtokában voltak, amelyek a piaci viszonyok között felértékelődnek, rövid idő alatt tetemes nyereségre tehettek szert. Ez az úgynevezett tranzíciós nyereség. A tranzíciónak vesztesei is vannak, ezek elsősorban a kisnyugdíjasok, a munkanélküliek és a minimálbérből élő munkások. Mivel maga a rendszer már nem szocialista, az úgynevezett tranzíciós országoknak külön gondot okoz, hogy elfogadható módon megoldják a szociális problémákat.

A vajdasági magyar sajtóban olykor fel-felbukkan valamelyik középkori szerb uralkodónak a neve: Dušan cár, Miloš fejedelem, Mihailo kenéz stb. Az első a car Dušan megfelelője, a második a knjaz Milošé, a harmadik a knez Mihailoé. Látszólag rendben is lenne a dolog, a cár a császár szláv változata, a knyáz helyett jobban hangzik magyar szövegben a fejedelem (egyébként hercegre is vonatkozhat), a kenéz pedig a knez főnevet helyettesíti. Csakhogy ennek az utóbbinak, a kenéznek nincs egyértelműen 'fejedelem' jelentése. Történelmi szövegösszefüggésben utalhat főnemesre, vezérre, vezetőre, de leginkább erdélyi telepes község elöljárójára, bírájára. Mihailo pedig ugyanolyan fejedelem volt, mint előde, Miloš, annak ellenére, hogy az utóbbi a knjaz címet viselte, az előbbi pedig a knezt. Célszerűbb tehát mindkettejüket fejedelemnek titulálnunk.

A fejedelem főnévnek egyébként több magyar és idegen szinonimája ismeretes: uralkodó (monarchikus állam feje), princeps (latin eredetű megnevezés), goszpodár (szláv uralkodó, fejedelem), maharadzsa (indiai uralkodó, hindi nyelven szó szerint 'nagy király'), knyáz (szláv fejedelem vagy herceg), emír (az uralkodót megillető cím a mohamedán országokban), kán (a török és a mongol népeknél eredetileg királyra utaltak vele), vajda (Kelet- és Dél-Európában 'tartományi fejedelem') stb. Némelyik cím idővel megkopott, a kán például később uralkodó hercegekre kezdett vonatkozni, majd más előkelőségekre, magas rangú tisztviselőkre is mondták. Ez történt a knez szóval is, nemcsak 'fejedelem' jelentésben éltek vele, hanem hercegre, továbbá falubíróra vagy cigányvajdára is utaltak vele. A magyar kenéz már ezeket az utóbbi jelentéseket örökítette át.

A herceg főnév a német Herzognak megfelelően eredetileg hercegségnek mint tartománynak a független fejedelmét jelölte (aki rangban a választófejedelem és a nagyherceg után állt), ezt követte 'az uralkodó családjának férfi tagja' jelentés (Prinz), majd pedig az ország legfelső rangú nemesére, az országnagyra utaltak vele, aki a grófok és a bárók fölött áll (Fürst). Idővel polgári értelmet is kapott a herceg szó, farsangi felvonulásnak vagy mulatságnak legfőbb alakját kezdte jelölni.

A néptárs szót a vajdasági magyarok a szerb drug magyar megfelelőjeként használták a huszadik század ötvenes és hatvanas éveiben. Ez a szó a baloldali színezetű elvtárs és a polgári úr megszólítás között helyezkedett el. Különösen a tanár néptárs volt közkeletű. Akik abban az időben jártak iskolában, volt tanáraikat még manapság is így szólítják meg. A néptárs szó a hatvanas évek végére háttérbe szorult, miután Jugoszlávia népköztársaságból szocialista köztársasággá változott. Azt is vélhetné az ember, hogy a néptárs szó a délvidékiek nyelvi leleménye, hiszen Magyarországon nem élnek vele. Sajnos, nem ez a helyzet. A néptárs a német der Volksgenosse megfelelőjeként született a huszadik század harmincas éveiben, mégpedig a nemzetiszocialista ideológia szavaként. A fasizmus bukásával használata is megszűnt. Hitler pártjának egyik programpontja szerint „állampolgár csak néptárs lehet”, vagyis „akinek a vérsége német”. Hogy a titói Jugoszláviában miért maradt fenn majdnem két évtizedig ennek az inkriminált szónak a használata, az talány.

Nyelvjárási eredetű elemek is felbukkannak a vajdasági magyar nyelvhasználatban. Ilyen többek között a drimbol. Az észak-bácskai regionális szóhasználatban fordul elő a drimbol és a szétdrimbol ige. A drimbol jelentése ’zúz, irt’, a szétdrimbolé pedig ’erőszakosan feldarabol, szétvagdos’. Általában rosszalló értelemben élnek velük a beszélők, segítségükkel nemtetszésüket fejezik ki. Kassai József Szókönyvében is szerepel egy hasonló szó, a feldrombol, Hegyalján használatos, jelentése ’(fatőkét fejszével) feldarabol’. Mindezek a szavak a köznyelvi darabol igének archaikusabb változatát őrzik, mégpedig azt, amelyben a kétségtelenül szláv eredetű darab főnévben még megvolt az m (mint ahogyan szombat szavunk a mai sobota, subota főnévnek inkább az m-met tartalmazó ószláv alakjával tartja a rokonságot).

A nyelvromlás, mint láttuk, nem általános jelensége a vajdasági magyar nyelvhasználatnak. Azt is figyelembe kell venni, hogy a beszélőknek egy része igénytelen, nem törődik beszédének választékosságával, sokan viszont tudatosan igyekszenek fejleszteni kifejezőkészségüket, nyelvi kompetenciájukat. A nyelvi igényességre való serkentésben fontos szerepe van az iskolai nevelésnek és a sajtó hatásának. Azok a gyerekek, akik magyar tannyelvű iskolába járnak, lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék és elsajátítsák a magyar köznyelvet. Ha az ott tanító pedagógusok kellő példamutatással végzik munkájukat, akkor gátat vethetnek a nyelvromlásnak. A felnőtteknek a magyar nyelvű sajtó szolgálhat követendő példaként, általa folyamatosan kapcsolatban lehetnek a magyar köznyelvvel, megismerhetik újabb elemeit, segítségével csiszolhatják nyelvezetüket.

Hódi Sándor

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület honlapja

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület honlapja 2006-ban készült el és került fel a világhálóra. A honlap betekintést nyújt az Egyesület életébe és tájékoztat az elmúlt évek munkájáról.  Elérhető rajta az elmúlt 15 év tudományos előadásainak a teljes anyaga, az évente megrendezésre kerülő játékos nyelvi vetélkedők és beszédversenyek résztvevőinek és nyerteseinek névsora, a vetélkedők feladatlapjai, az előadók névsora, továbbá két kiadvány szövege digitalizálva, valamint a Nyelvművelő Napokhoz és az egyéb rendezvényekhez kapcsolódó gazdag képanyag. Az Egyesület számára folyamatos gondot jelent az anyagi feltételek megteremtése, ezért több helyen pályáznak, és emellett igen nagy segítséget jelent az adai önkormányzat, a helybeli vállalatok, civil szervezetek és magánszemélyek támogatása. A honlap részletes tájékoztatót nyújt a támogatókról.

Az alábbiakban szeretném röviden bemutatni a honlapot, a teljesség igénye nélkül, hiszen a teljes szöveg a képekkel együtt 15 kötetben jelent meg nyomtatott formában. A honlap teljes anyaga 223 MB (234 638 696 bájt), 2825 fájl és 121 fájlmappa. Az írott és képanyag évente frissítésre kerül. A honlap elérhetőségei:

http://szgnye.vmmi.org

http://www.ada.org.yu/szarvas/

Molnár Csikós László

Koszorúzási beszéd [1]

Az a férfi, akinek a szobránál most tiszteletünket tesszük, nagy hatású nyelvtudósa volt a tizenkilencedik századnak. A délvidéki Ada mezővárosának szülötte Budapesten szerzett hírnevet többek között a Magyar Nyelvőrnek, ennek a ma is megjelenő nyelvészeti és nyelvművelő folyóiratnak a megindításával. Fáradhatatlanul kutatta a magyar nyelv történetét, és harciasan kiállt a népnyelv mellett. A nyelvújítás túlkapásait, mesterkélt szavait a nép nyelvéből és a régi nyelvből vett szavakkal igyekezett ellensúlyozni. Noha nem volt kapcsolatban a szerb köznyelv atyjával, Vuk Karadžićtyal, a népnyelv iránt való viszonyulásával szellemi rokonának tekinthető. Nyelvművelő tevékenységében az idegenszerűségek ellen is küzdött, de azért mindenkor többre becsült egy-egy jó idegen szót valamely korcs magyarral szemben. Szarvas Gábor munkásságának emlékére szülővárosában 1970 óta Nyelvművelő Napokat tartunk.

Ahogy most itt állunk Szarvas Gábornak budapesti szobra előtt, önkéntelenül is eszünkbe jut egy kérdés. Vajon a XIX. század második felének legjelentősebb nyelvművelő egyénisége sejtette-e, hogy az idegen szavak és az idegenszerűségek elleni küzdelmet majd újra meg újra kell hirdetniük azoknak, akik a magyar nyelv eredetiségét féltik? Szarvas Gáborék korában a magyar nemzeti nyelv a dualista Osztrák-­magyar Monarchia másik nyelvének, a németnek a szorításából igyekezett kiszabadulni, a germanizmusoktól megtisztulni. Noha ez nem sikerült maradéktalanul, a XX. század első felének nyelvtudománya hátat fordított a kor nyelvművelésének, magára hagyta küzdelmében, mondván, hogy a gyomlálás nem tartozik a tudósra, ez a kertész dolga. Később, a század derekán felülkerekedett az az álláspont, hogy a nyelvművelésnek tudományos alapon kell folynia, és ennek kivitelezését természetesen a nyelvtudósoktól várják el. Az utóbbi időben ismét kezd eltávolodni egymástól a nyelvtudomány és a nyelvművelés, vezető magyar nyelvészek a nyelvművelésnek felesleges, sőt káros voltát hirdetik. Hogy napjainkban mennyire szükség mutatkozik a nyelvművelésre, azt mi, Magyarország határain kívül nemzetiségi, sőt kisebbségi körülmények között élők nagyon is érezzük. Nekünk a magyar nyelvnek nemcsak épségéért és szépségéért kell küzdenünk, hanem megmaradásáért is. Másrészt tanúi lehetünk annak a riasztó jelenségnek, hogy a kelet-európai országokban lezajlott társadalmi változások nyomán idegen szavak és idegenszerűségek özöne éri a magyar nyelvet. Nem nézhetjük tétlenül nyelvünk arculatának kényszerű torzulását, küzdenünk kell a magyar nyelv eredetiségének megőrzéséért. Ebben a harcban példát vehetünk Szarvas Gáborról és korának lelkes nyelvművelőiről.

II. NYELVI FIGYELŐ

Molnár Csikós László

A biogazda és a biotermék [1]

A XX. század vége felé jelent meg az a fogalom, amelyet a biogazda szó hordoz. Olyan személyről van szó, aki műtrágya, permetezőszer, gyomirtó és más vegyszer nélkül termeszt haszonnövényeket, illetőleg mesterséges tápanyagok, táplálék-kiegészítők nélkül tenyészt háziállatokat.

Az utóbbi időben számos vizsgálat igazolta, hogy a növényvédő szerek, műtrágyák túlzott használata a talaj élővilágának elszegényedéséhez, tápanyagkészletének kimerüléséhez vezethet, sok esetben pedig az emberi egészséget is károsítja. A kedvezőtlen folyamatok megállításának leghatékonyabb eszköze a világszerte hódító biogazdálkodás. A biogazda vagy biogazdálkodó megőrzi a talaj természetes szerkezetét és termőképességét, a vegyszerek kiiktatásával pedig megóvja az élővilágot veszélyes lebomlási termékeiktől. A károkozók elleni védekezést mesterséges anyagok és eljárások helyett a természetre bízza. A biogazdaságokban átlagosan 15-20 százalékkal kisebbek ugyan a terméseredmények, viszont nő a növények és a haszonállatok természetes ellenálló képessége, sok és jó minőségű humusz képződik, a termények jobb minőségűek, mikroelemekben gazdagok lesznek. Bár sokan egyszerűen a vegyszermentes termelési móddal azonosítják, a biogazdálkodás ennél sokkal többet jelent. Az óriási károkkal járó intenzív mezőgazdasági termeléssel szemben önmagában ez már aktív környezetvédelem.

A biogazdálkodás eredménye a biotermék. Mivel a vegyszereket nem tartalmazó biotermékekhez kevesebb adalékanyagot kell használni, a feldolgozott biotermékek is sokkal egészségesebbek, mint a hagyományos eljárásokkal előállítottak. A feldolgozott bioélelmisze-rek közt vannak szárított zöldségek és gyógynövények, borok, konzervek, befőttek, gyümölcs- és zöldség-sűrítmények, lekvárok, savanyított termékek, sajtok, ivólevek, saláták stb. A bioállattartás is terjed. Az eljárás lényege, hogy az állatokat a természeteshez közeli módon tartják: minél tovább az anyja mellett, faszerkezetes, meleget sugárzó helyen, a lehető legkevesebb gyógyszeres kezeléssel, alapvető mozgásigényét kielégítve, természetes, lehetőleg biotakarmánnyal táplálva. Így megkímélik a hús és a tej minőségét hátrányosan befolyásoló különféle mesterséges szerektől, eljárásoktól.

A biogazda, a biogazdálkodás és a biotermék szó esetében a bio- előtag voltaképpen a szokásostól eltérő szerephez jut. Egyébként főleg a tudományos szóhasználatban alkalmazzák, az életfolyamatokkal kapcsolatos vagy a rájuk vonatkozó dolgok megnevezésében jut szerephez, és leginkább az élet főnevet vagy az élő melléknevet helyettesíti. A szóban forgó szavakban esetleg a természet főnév vagy a természetes melléknév képzelhető el: természetgazda, természetes gazdálkodás, természetes termék, persze itt nem szükségszerű a bio- magyarítása.                                                     

Molnár Csikós László

A Hungarológiai Kongresszusról [1]

Augusztus 21-étől 26-áig tartották a VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust. Az ötévenként tartott rendezvénynek ezúttal Debrecen volt a házigazdája, és a Kultúra, nemzet, identitás a fő témája. Mintegy 450 résztvevő szerepelt a magyar filológiával foglalkozó kutatók kongresszusán, Szerbiából 17-en voltunk jelen. Én „A kettős és a többes identitások szociolingvisztikai szempontból” címmel tartottam szekció-előadást.

A Hungarológiai Kongresszus megnyitó ünnepségén az új Kölcsey Kongresszusi Központban többek között Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke és Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke mondott köszöntő beszédet. Az öt plenáris előadás egyikét dr. Bányai János, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának professzora, a Magyar Tanszék vezetője tartotta. „Hagyomány és modernitás dialógusa a kisebbségi kulturális kánonban” címmel.

A Debreceni Egyetem főépületében tartott szimpóziumokon és a szekció-előadásokon számos magyarságtudományi, nyelvészeti, irodalomtudományi, történelmi, néprajzi, művészettörténeti, művelődési, filozófiai beszámoló hangzott el. A nyelvészeti vonatkozású tanácskozások témakörei a következők voltak: Nemzet és nyelv a XVIII-XIX. század fordulóján, Anyanyelv-változatok, identitás és magyar anyanyelvi oktatás, Névtörténet–magyarságtörténet,  A magyar mint idegen nyelv, Fordítási kérdések, Kétnyelvűségi problémák, Területi és társadalmi nyelvváltozatok a történetiség fényében, A magyar nyelv eredete, A határtalanítás programja és az újabb magyar nyelvi tervezés, A magyar egyházi nyelvhasználat múltja és jelene, A szókincs mint a magyarságtörténet forrása, A magyar nyelv a világban, Kultusz és kultikus nyelvhasználat az interkulturális (kisebbségi) identitásválasztás és identitásépítés funkciójában, Rendszernyelvészeti problémák.

A kongresszus végén került sor a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság közgyűlésére a Debreceni Egyetem aulájában. Ezen nemcsak szervezeti kérdéseket tárgyaltak meg, hanem díjat is ítéltek oda azoknak a nem Magyarországon élő hungarológusoknak, akik a magyar nyelvészet, irodalomtörténet, művelődéstörténet vagy a néprajztudomány terén nagy jelentőségű munkát végeznek. Szép elismerés számunkra, hogy a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság dr. Papp Györgyöt, az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék tanárát Lotz János Emlékéremmel tüntette ki.

Molnár Csikós László

A nyelvek és a nyelvjárások jövője [1]

Ebben az évben a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rendezvényei A nyelvek és a nyelvjárások jövője témakörhöz illeszkedtek. A tavasszal meghirdetett nyelvi pályázat témái is ennek megfelelően alakultak: „Nagyszülők és unokák” (általános iskolás kategória), „Korosztályok nyelvi különbségei” (középiskolás kategória), „A nyelvek és a nyelvjárások jövője” (felnőtt kategória). A bíráló bizottság (dr. Molnár Csikós László, Hódi Éva, Csincsik Rózsa) a következő döntést hozta: A általános iskolások közül az óbecsei Csernyák Huba, a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója első díjat kapott, a temerini Puskás Valentin, a Petar Kočić Általános Iskola diákja második helyezést ért el, a palicsi Mezei Arnold, a Miroslav Antić Általános Iskola tanulója pedig harmadik díjas lett. Dicséretben részesült a palicsi Losonc Adrienn (Miroslav Antić Általános Iskola), valamint a martonosi Tornai Ágnes (Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola). A középiskolások körében a legjobbnak Molnár Brigitta, a csókai Vegyészeti–élelmiszeripari Középiskola tanulója bizonyult. Dicséretet kapott a bácsfeketehegyi Lénárd Valentina és Bálind Árpád adai középiskolás. A felnőtt kategóriában az oromhegyesi Milutinovity Sarolta dicséretben részesült.

Csütörtökön, október 9-én a beszédversenyen 33 középiskolás diák tett tanúbizonyságot prózamondó képességeiről a bíráló bizottság (dr. Molnár Csikós László, mr. Hajnal Jenő, Vincze Erzsébet) és a közönség előtt. A szabadon választott prózai szövegek elmondása után a második fordulóban azt a szöveget kellett tíz perces tanulmányozás után tolmácsolni, amelyet Marc Prenskynek Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók című írása nyomán állított össze a szervezőbizottság. A versenyzőknek ezúttal is valamivel jobban ment a kötelező szöveg elmondása, mint a szabadon választott prózarészlet tolmácsolása. Az első helyet és a vele járó vándorserleget az idén is Ágó Mónika, a szabadkai Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnázium diákja szerezte meg, a második helyen Rózsa Szabina a topolyai Dositej Obradović Gimnázium tanulója végzett, a harmadik pedig a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumba járó Kósa Maja lett. Az első különdíjat Annus Szabolcs, a zentai Közgazdasági–kereskedelmi Középiskola tanulója érdemelte ki. A második különdíjban pedig az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumba járó László Judit részesült. Az esti kísérőrendezvényen Fábri Géza és Ivánovics Tünde történelmi énekeket és megzenésített verseket adott elő...

Október 10-én, pénteken 10 órától a Cseh Károly Általános Iskolában, majd pedig 12,30-tól a színházteremben az általános iskolák hetedik osztályos tanulói számára rendezett játékos nyelvi vetélkedőre került sor. Negyvenhárom diák nevezett be a versenyre. Közülük harmincöt vajdasági volt, négy erdélyi és négy magyarországi. A játékvezető szerepét egyrészt a budapesti dr. Szűts László, másrészt az adai Grúber Enikő végzős egyetemista töltötte be. A bíráló bizottság feladatait Lakatos Éva, Szűcs Ilona és Girizd Magdolna látta el (mindannyian nyugalmazott magyartanárok). A legjobbaknak a következő tanulók bizonyultak: I. László Rita, Tömörkény István Általános Iskola, Tornyos (felkészítő tanára Baráti Csanyiga Mónika), II. Mamuzsics Dóra, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Kecskemét, (felkészítő tanára Kriston-Vizi  Józsefné), III. Hugyik Henrietta, Cseh Károly Általános Iskola, Ada (felkészítő tanára Dobrotka Mária). Dicséretet kapott Kovács Ágnes, Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka (felkészítő tanára: Vlahovity Annamária) és Boros Evelin, Novak Radonić Általános Iskola, Mohol         (felkészítő tanára: Koós Margit). A játékos nyelvi vetélkedő írásbeli részével egyidejűleg, tíztől tizenegy óráig a község negyedik osztályos tanulói közül tizenöten nyelvi játékban vettek részt. A játékot Szűcs Ilona nyugalmazott tanárnő vezette, a zsűri szerepét pedig a felsősöket kísérő tanárok töltötték be. Este Reisinger János Budakalászon lakó irodalomtörténésszel találkozhatott az adai közönség. A versek befogadásáról és értelmezéséről tartott hatásos előadást. Az érdeklődők a helyszínen megvásárolhatták az előadónak a könyveit és lemezeit.

Szombaton, október 11-én 9 órakor Szarvas Gábor mellszobrának megkoszorúzására került sor (ez alkalommal Szabó Szabados Ilona, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület elnökhelyettese mondott beszédet), majd fél tízkor a világ nyelveiről szóló kiállítás megnyitására került sor. A kiállításon különféle színes térképek és ábrák mutatták a különféle nyelvek és nyelvcsaládok területi elhelyezkedését és rokonsági kapcsolatait..

A tudományos ülésszakon az Ada Község Képviselő-testületének tanácstermében egybegyűlt vendégeket és érdeklődőket Hódi Éva, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület elnöke köszöntötte. Az első előadást dr. Kiss Jenő budapesti professzor tartotta Miként vélekedünk a nyelvjárásokról? címmel. A nyelvet és a nyelvjárást a generációknak tovább kell adniuk egymásnak ahhoz, hogy fennmaradjanak. Az embereknek egy része elutasítja a nyelvjárásokat, elavult vagy romlott nyelvváltozatnak tekinti őket. A felmérések szerint a nyelvjárásokhoz való negatív viszonyulás inkább a magyarországiak körében jelentkezik, a határon túliak jobbára pozitívan értékelik a nyelvjárásokat. Dr. Molnár Csikós László, az Újvidéki Egyetem tanára a nyelvek viszonylagos nagyságáról értekezett. A nyelvek nagyságát nemcsak anyanyelvi beszélőik száma határozza meg, hanem társadalmi rangjuk is (használják-e őket államnyelvként, hivatalos nyelvként, diplomáciai szerepben), mennyire fontosak-egy-egy régióban, hányan beszélik őket második nyelvként. Arra is rámutatott, hogy egyes korszakokban növekedhet vagy csökkenhet valamely nyelv szerepe. Dr. Balázs Géza budapesti egyetemi tanár Nyelvjárások reneszánsza? című előadásában megállapította, hogy területileg és történetileg is összetartó a magyar nyelv, nincsenek olyan nyelvjárási különbségek benne, amelyek a megértést gátolják. Napjainkra jellemző a kis közösségek előretörése, így a nyelvjárások is fontossá kezdenek válni. Manapság szükség mutatkozik ún. nyelvjárásművelésre és annak tudatosítására, hogy a nyelvjárások a köznyelv tiszta forrásai, segítségükkel ellensúlyozni lehet a nyelvre nehezedő idegen hatást. Dr. Juhász Dezső budapesti egyetemi tanár Nyelvföldrajzi kutatások a Délvidéken – múlt, jelen, jövő c. előadásában ismertette a délvidéki nyelvatlaszokat és tájszótárakat, valamint beszámolt az új magyar nyelvatlasz munkálatairól és a meglevő anyag felhasználásának lehetőségeiről. Dr. Silling István, a szabadkai tanítóképző tanára Élő bácskai nyelvjárások c. előadásában felvázolta vidékünk magyar nyelvjárásainak jellemzőit, rámutatva arra, hogy egyes népnyelvi kiadványok nem juttatják eléggé kifejezésre a nyelvjárási sajátságokat. Samu Erika Óbecsén élő, Bánátban működő tanítónő a magyar nyelv uniós lehetőségeiről beszélt, és a magyar nyelv iránti érdeklődés serkentése céljából nyelvi marketing-stratégia alkalmazását szorgalmazta.

Az elhangzott előadások után először Dr. Hódi Sándornak előre bejelentett hozzászólása hangzott el, amelyben a nyelvi örökség megőrzéséről és a nyelvi versenyképességről való gondolatait fejtette ki. A további vitában részt vett dr. Molnár Csikós László, dr. Balázs Géza, dr. Juhász Dezső

Molnár Csikós László

A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája [1]

A Magyar Nemzeti Tanács képviseletében július 14-én részt vettem egy belgrádi tanácskozáson. A nemrégiben létesült belgrádi Regionális Kisebbségi Központ műhelymunka keretében taglalta a regionális vagy kisebbségi nyelvek helyzetének és használati lehetőségeinek ellenőrzésére hozott jogszabályt, illetve a nemzeti tanácsoknak az ellenőrzésben való szerepét. Az egyik előadó, a szlovéniai Vera Klopčić, az Európa Tanács Szakértői Bizottságának a tagja magáról a kartáról, illetve az alkalmazását felügyelő szakértők munkájáról számolt be a nemzeti tanácsok jelen levő küldötteinek, a másik előadó, a szerbiai Aleksandra Vujić, a Vajdasági Emberjogi Központ munkatársa pedig azt taglalta, hogyan vehetnek részt a nemzeti tanácsok a Regionális vagy kisebbségi nyelvek kartájában meghatározott követelmények érvényesíté-séről  szóló beszámolókban.

A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartáját 1992-ben hozták meg Strassburgban, elsődlegesen 21 ország írta alá, többek között Magyarország és Szerbia is. Az aláíró országok kötelezettséget vállalnak, hogy bizonyos szinten biztosítják meghatározott nyelvek használatát, és erről háromévenként beszámolót küldenek az Európa Tanácshoz. Az Európa Tanács Szakértői Bizottsága elemzi, értékeli és véleményezi a beszámolókat, majd pedig javaslatot tesz az országnak a további teendőkre vonatkozóan. A Szakértői Bizottságnak joga van arra, hogy megfigyelőket küldjön a helyszínre, és meggyőződjön a beszámolóban közöltek valóságértékéről.

Szerbia tíz kisebbségi nyelv különböző szintű használatát teszi lehetővé. Ezek a következők: albán, bolgár, boszniai, horvát, magyar, roma, román, ruszin, szlovák, ukrán. A tanácskozás résztvevői néhány más nyelv jogállásának kérdését is felvetették, többek között a macedón és a vlach nyelvét. Dél-Bánátban mintegy hatezer macedón van megfosztva nyelvi jogainak érvényesítésétől, Kelet-Szerbiában több mint ötvenezer vlach nem használhatja hivatalosan nyelvjárását, illetve a neki megfelelő román köznyelvet.

A nemzeti tanácsok sokat tehetnek azért, hogy egy-egy nyelv megkapja a megfelelő státust, illetve, hogy annak a népcsoportnak a nyelve, amelyet képviselnek, minél reálisabban szerepeljen az ország beszámolójában. Ha az adott nyelv beszélői nincsenek megelégedve helyzetükkel vagy a róla kialakított képpel, közvetlenül az Európa Tanácshoz is fordulhatnak, természetesen a megfelelő formában. Különösen nagyot nyom a latban egy olyan beadvány, amelyet több nemzeti tanács közösen nyújt be. A soron következő jelentést 2007. júliusáig kell benyújtaniuk az országoknak, tehát még van idő arra, hogy a nemzeti tanácsok megtegyék a megfelelő lépéseket.

Molnár Csikós László

A térdkalácstól a kalácstérdig [1]

Az egyik tévéműsorban többek között arról csevegtek a résztvevők, hogy kinek van kalácstérde. Noha nem fejtették ki bővebben, milyen is a kalácstérd, feltehetően olyanról van szó, amely (fonott) kalácsra hasonlít. Ez a szó már csak azért is érdekes, mert már van térdkalács szava nyelvünknek (a térd elülső, kidomborodó részét jelöli, a bonctanban viszont arra a kis háromszögletű csontra utalnak vele, amely a térd ízületében a combcsont és a sípcsont között található). Olykor maga a kalács főnév is kifejezi ezt a testrészt. Több szólásban is szerepel a térde kalácsa szókapcsolat. A népnyelvi öreganyád térde kalácsa, ángyod térde kalácsa, a nyelvjárási a térded kalácsa szólás elutasítás, tagadás vagy ellenzés kifejezésére használatos indulatos beszédben mint a szó sincs róla, nem igaz, nyavalyát, csodát stb. megfelelője. A nagyanyád térde is ugyanezt fejezi ki.

A kalácstérd főnévhez hasonlóan számos egyéb szóban tárgy neve jelöli az utótagban megnevezett testrész milyenségét. A botfül főnévvel a teljesen fejletlen zenei hallásra utal a tréfás szóhasználat. A dongaláb talpával befelé fordult, rendellenesen fejlődött lábat jelöl az orvosi nyelvben. A hordóhas tréfás vagy gúnyos megnevezése lehet a kövér, nagy hasnak. A nagy, széles metszőfogra mondják a bizalmas beszédben azt, hogy kapafog. A karikaláb népnyelvi szó, ó-lábra vonatkozik. A bizalmas szóhasználat szerint annak van kefehaja, akinek mereven fölfelé áll rövidre nyírt haja. A krumpliorr főnév vastag, tömpe, széles orra vonatkozik a tréfás vagy gúnyos beszédben. Az ó-láb megfelelőjeként él a népnyelv a gúnyos lőcsláb megnevezéssel. A pipaszárláb nagyon vékony lábszárat jelöl a tréfás szóhasználatban. Kisgyermeknek, esetleg fiatal nőnek kecses, kis lábfejére vonatkoztatják a bizalmas stílusban beszélők a piskótaláb megnevezést. A tökfej főnév több jelentésben is él, tréfásan vagy gúnyosan utalhatnak vele ostoba ember fejére, nagy kerek gyermekfejre és buta emberre.

Olykor anyagnév is betölt efféle szerepet. A vasfog az igen erős emberi vagy állati fognak a túlzó megnevezése a bizalmas beszédben, mondják továbbá valamely eszköznek vasból való fogára is.  Az idő vasfoga kifejezés az idő múlásának pusztító hatására céloz. A vasmarok a választékos stílus szava, az erős szorítású, kemény marok túlzó megnevezéseként használják vagy pedig átvitt értelemben a fegyelmezni, irányítani tudó erős akaratra utalnak vele. A vasököl főnév is egyrészt a túlzás eszköze, a nagyon kemény ökölre mondják, másrészt pedig a választékos beszédben vagy a sajtónyelvben erélyes megtorló intézkedéssel kapcsolatban használják. A vízfej lehet kórosan, illetve ormótlanul nagy fej, a gúnyos beszéd ostoba emberre vonatkoztatja, a sajtónyelv pedig, szintén gúnyosan, egészségtelenül felduzzasztott intézményre, szervezetre utal vele. Némely nyelvjárásban rosszalló mellékzönge nélkül használják, forrást jelölnek vele.

Molnár Csikós László

A turkáló ma már nemcsak személy lehet [1]

Környékünkön, sőt közvetlen környezetünkben is létesülnek olyan elárusítóhelyek, ahol használt vagy leárazott ruhát lehet venni, arra utalva, hogy a vásárlók olykor csakugyan turkálnak egy-egy ruhakupacban. Az ilyeneket nevezi a bizalmas szóhasználat turkálónak. Kissé megfogyott a kereslet az exkluzív, márkás termékek iránt, a használtcikk-kereskedelem viszont a reneszánszát éli, a bizományi áruházak és a mérsékelt árat tartó turkálók jelentős forgalmat bonyolítanak le. 

Újabban önkiszolgáló élelmiszerüzletekben is nyílik turkáló-részleg. A Meinl-boltokban olcsó ingeket és sportruházati cikkeket is árusítanak. Az ausztriai Billa élelmiszerlánc is el van látva ilyen termékekkel. Az árban kedvező, a Távol-Keleten gyártott Stanford márkajelű ingeket és Moby Dick jelzésű sportruházati cikkeket számos élelmiszerbolt, illetve benzinkút turkálóiban találják meg a vásárlók.

Egyébként inkább vendéglátó-ipari, mint kereskedelmi létesítményeket neveznek meg a beszélők folyamatos cselekvésű melléknévi igenévvel. Így a szintén bizalmas stílusminősítésű talponálló olyan italboltra vonatkozik, ahol állva lehet fogyasztani, a falatozó pedig kisebb vendéglátóüzemre, amelyben leginkább hideg ételeket pultnál árusítanak. Velük szemben a vendéglő már kényelmes hely, az asztalnál ülő vendégeknek rendszerint meleg ételeket és jobbára hideg italokat szolgálnak fel. A kávézó olyan kis üzletre utal, amely tejeskávé, kakaó, sütemények fogyasztására van berendezve. Van továbbá borozó és söröző is. A borozóban bort kimérve árusítanak a vendégeknek, a söröző pedig olyan mérsékelt díjszabású vendéglő, ahol főként sört mérnek.

Efféle típusú megnevezések más területeken is előfordulnak. Az egészségügyben található rendelő (orvosi rendelésre berendezett helyiség), elfekvő (olyan kórházi osztály, ahol azokat a leginkább gyógyíthatatlan betegeket kezelik, akiknek otthoni ápolására nincs mód), a sportban ügető (olyan pálya, ahol könnyű kétkerekű kocsiból hajtott, ügetve futó lovak versenyeznek), öltöző (átöltözésre való helyiség), az építészetben kerengő (régi neve annak az árkádszerű folyosónak, amely kolostor belső négyszögletű udvarát zárja le), a távközlésben tároló (adatok, villamos jelek tárolására való berendezés, készülék, gépelem – egyébként tárolásra való tartót, medencét vagy helyiséget jelöl) stb.

Több közismert megnevezés tapadással jött létre összetett szóból, így a halottak elhantolására hivatalosan kijelölt terület neve, a temető a temetőkert származéka, az ’alvásra szolgáló helyiség’ jelentésű háló a hálószoba főnévből jött létre, a megálló pedig, vagyis annak a helynek a jelölője, ahol a tömegközlekedési eszköz meg szokott állni, a megállóhely szóból. 

Molnár Csikós László

A X. Anyanyelvi Konferencia [1

2005. augusztus 15. és 18. között tartotta A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága a X. Anyanyelvi Konferenciát a szlovákiai Révkomáromban. Ezen a rendezvényen a világ minden tájáról eljöttek azok a személyek, akik a magyar nyelv és kultúra zászlóvivői. Vajdaságot hatan képviseltük.

Az Anyanyelvi Konferenciát 35 évvel ezelőtt hozták létre a világ bármely részében élő magyarok anyanyelvének, kultúrájának, anyanyelvi és kulturális önazonosságának megtartása, művelése, fejlesztése céljából. A társaság időszaki tanácskozásokat és konferenciákat, gyermek- és ifjúsági táborokat, tanfolyamokat szervez, diák-cseremozgalmat irányít, pedagógusok, könyvtárosok, levéltárosok, könyv- és lapkiadók, újságírók és a nemzeti kultúra fenntartását és terjesztését szolgáló más szakemberek továbbképzését segíti elő, szakelőadók cseréjét és kiküldetését valósítja meg, valamint tankönyveket és más kiadványokat jelentet meg.  A társaság kéthavonta megjelenő folyóirata a Nyelvünk és Kultúránk.

Az idei tanácskozáson számos érdekes és hasznos előadás, illetve beszámoló hangzott el. Szó esett többek között a Kárpát-medencében való kulturális jelenlétről, az elmúlt másfél évtized kárpát-medencei etnikai folyamatairól, a magyar nyelv helyzetéről, a nemzeti kisebbségek uniós kilátásairól, a külföldön folyó hungarológiai felsőoktatásról, a határon túli magyar nyelvű felsőoktatásról, valamint a különböző régiókban való anyanyelvi és kulturális identitásról.

A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága tisztújító közgyűlést is tartott. Elnöknek ismét Pomogáts Bélát, ügyvezető elnöknek pedig Komlós Attilát választották a jelen levők. Az elnökök munkáját 11 tagú elnökség segíti. A közgyűlések közötti időszakban a határozatok végrehajtásáról 45 tagú választmány gondoskodik. A társaság az elkövetkezőkben fokozott figyelmet fordít majd a vajdasági és a kárpátaljai magyarságra.

Molnár Csikós László

      Akadémiai és akademski  [1]

A magyar nyelvben az akadémiai melléknév viszonylag korlátozott jelentést fejez ki: 'akadémiához tartozó, vele kapcsolatos'. Ezért meg­lepődik az ember, amikor akadémiai festőről, akadémiai kórusról, aka­démiai stílusról, akadémiai szabadságról stb. hall vagy olvas. Az effé­le kifejezések szerb mintára jöttek létre: akademski slikar, akademski hor, akademski stil, akademske slobode stb.

Az akademski slikar olyan festőre vonatkozik, aki elvégezte a művészeti akadémiát, tehát megfe­lelő képzettsége van  Magyarul inkább képzett v. hivatásos festőnek nevezhető a naiv v. amatőr festővel szemben. Az akademski hornak sem aka­démiai kórus a magyar megfelelője.            Általában zeneileg képzett énekesek a tagjai, de nem feltétlenül hivatásosak. Ennek ellenére nevezhető hivatásos kó­rusnak. Voltaképpen nem szükségszerű az akademski jelző lefordítása, el is hagyható. Az akademski hor grada magyarul városi énekkar. Az akademski stil rosszalló értelmet hordoz, mereven iskolásra, maradira vonatkozik, amely a XIX. sz. képzőművészeti akadémiáinak szellemében fogant. Ma­gyarul ezt az akadémikus stílus fejezi ki. Az akademske slobode szó­kapcsolat a tudományos igazság kutatásának és terjesztésének szabadsá­gára utal. Magyar szövegben a kutatás szabadsága vagy gondolatszabad­ság alakjában szokott megjelenni.

Az akademski melléknév egyéb szókapcsolatokban is előfordul: aka­demski stepen – tudományos fokozat, akademsko obrazovanje – egyete­mi képzettség, akademska rasprava – elméleti vita, akademski građanin – egyetemi hallgató / polgár, akademska omladina – egyetemi / főisko­lai ifjúság.

Maga az akadémia szó sem mindig ugyanazt jelent, mint a szerb akademija. Nemcsak a legtekintélyesebb tudósok (és művészek) országos testületére vonatkozik, ill. főiskolai jellegű szakiskolát jelöl, hanem előadássorozatot, tanfolyamot, továbbá birkózásban, lovaglásban, vívásban fejlettebb technika bemutatását is kifejezheti. Ezzel szemben az akademija szónak az akadémiától eltérően ’szakközépiskola, ill. ’ünnepi előadás’ jelentése is lehet.

Hódi Éva

Anyanyelvünk szolgálatában  [1]

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület új kiadványa

Háromévi várakozás után megjelent a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület új kiadványa Anyanyelvünk szolgálatában címmel. A könyvet annak idején az Egyesület fennállásának tíz éves jubileuma alkalmából szerettük volna megjelentetni, de különböző okok miatt erre csak most került sor.

A kiadványt a három év alatt átszerkesztettük, s az eredeti koncepción is változtattunk. Eredetileg egy évfordulós, ünnepi könyvnek szántuk, mely a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület tíz éves munkáját dokumentálja, a most megjelent kiadvány azonban több ennél. Reményeink szerint hasznos nyelvművelő könyvet tart kezében az olvasó, amellett hogy betekintést nyer Egyesületünk munkájába.

A kötet szerkezetileg két, egymástól jól elkülöníthető részre oszlik. Első részében az ünnepi megemlékezéseken túl fontos és érdekes nyelvészeti előadásokat olvashatunk, többek között neves hazai és magyarországi nyelvészektől, köztük Szűts Lászlótól, Balázs Gézától, akik hosszú évek óta támogatják Egyesületünk munkáját, és a nyelvművelés elkötelezett képviselői. Az első részben kapott helyet Hódi Éva ünnepi köszöntője és bevezető írása, valamint Molnár Csikós László és Andrić Edit tanulmánya.

A kötet második részében azokat a nyelvművelő írásainkat gyűjöttük egybe, amelyeket az évek során az adai Községi Körkép című lapban jelentek meg. Elég tekintélyes számú írás gyűlt össze. Ezek egy része egy-egy nyelvi, nyelvhelyességi kérdéssel foglalkozik, másik részük nyelvészeti tárgyú könyveket ismertet, de olyanok is vannak közöttük, amelyek nyelvi táborozásokról, tanácskozásokról számolnak be, s ezeket is külön csoportosítottuk. Kiadványunkban szemelvények formájában közöljük a sajtóban rólunk megjelentetett cikkeknek, írásoknak egy részét is.

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület új kiadványát – egyben 12. megjelentetett kötetünket – egyaránt ajánljuk mindazoknak a kedves olvasóknak, akik a nyelvművelés iránt érdeklődnek, és azoknak is, akik Egyesületünk munkáját figyelemmel kísérik.   

Hódi Éva

       „Ballagó öltöny” [1]

Az iskolák utolsó éves diákjai mostanában már nagyon készülődnek a ballagásra.  A ruhásboltok számítanak arra, hogy sokan új ruhát vesznek erre a fontos eseményre. Láttam is nemrég Budapesten a Nagykörúton egy jókora táblát „ballagó öltöny” felirattal. Nevetséges és bosszantó egyszerre a felirat. Nevetséges, mert nem az öltöny ballag, hanem a diák, pedig a tábla szerint az öltönynek kéne ballagnia. Bosszantó, mert ez a nyelvi pongyolaság Budapesten virít, ahol éppen nagy gondot kéne fordítani az igényességre.

A magyar nyelvben értelmi szempontból fontos szerepet játszanak az apróbb eltérések is. A ballagási öltöny tehát nem „ballagó öltöny”. De más példát is említhetnék, immár ittenit, és sajnos aktuálisat. Nyelvművelő Egyesületünk pályázati felhívást tett közzé A magyar nyelv és kultúra a világhálón témakörben. A középiskolás diákok számára Lógok a neten címmel hirdettük meg a pályázatot, ami meg is jelent a sajtóban. Legnagyobb elképedésemre egyes helyeken pályázatunk címe úgy jelent meg, hogy: Logók a neten. Vajon akik ez utóbbi variációt olvassák, mit fognak kezdeni vele? A logó – az Akadémiai Kiadó által megjelentetett Magyar értelmező kéziszótár szerint – tárgyakon, árukon stb. elhelyezett azonosító, hitelesítő vagy minősítő jel, jelkép, védjegy. Mi a pályázatunkkal természetesen nem arra akartunk választ kapni, milyen védjegyek (logók) vannak a neten, hanem arra voltunk kíváncsiak, hogy az internet előtt sokat időző fiatalok, akik szinte egész nap ott lógnak a neten, hogyan vélekednek a világháló adta lehetőségekről. 

Aki sokat lóg a neten, annak valószínűen kevés ideje van arra, hogy az adai strandfürdőt látogassa. (Szándékosan nem akarom medencének nevezni, hiszen több cikk is megjelent arról, hogy így helytelen, bár strandfürdőnek nem nagyon hívja senki). Nem is gondolnánk, de ez a fürdőzésre alkalmas hely nyelvészeti újításokkal is meglephet minket. A bejárattól nem messze olvashatjuk Az üdülőközpont futurája c. feliratot. Az illusztrációként szolgáló képek segítségével sikerült rájönni, hogy az üdülőközpont távlati tervét ill. leendő képét látjuk: a jelenleg még nem létező épületeket, a fedett medencét és más létesítményeket. A futura szót nem találtam meg egyetlen értelmező szótárunkban sem, az Idegen szavak szótárában sem, közszóként sem ismeretes, így jobb lett volna inkább körülírni, mint új szót bevezetni.

Hódi Éva

Bazeni – medencék [1]

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok idei tudományos ülésén érdekes, pergő eszmecserére került sor. Többek között a jelenlevő Katona Edit tanárnő, az újvidéki magyar tanszék tanára felvetette azt a problémát, hogy az Adán látható bazeni – medencék tábla nem szerencsés, mert a két szó nem teljesen fedi egymást. Erről a Magyar Szó 2005. október 22-23-i számában is írt.

Nos, az adaiak fülét nem bántja a felirat, s ennek szerintem több oka is van. Az egyik talán éppen az, hogy az adaiaknak alkalmuk volt nyomon követni, hogyan alakult ki a mára már igen szép és szélesebb körben is ismertté és látogatottá vált fürdőhely. Előbb ugyanis csak egy medencét hoztak létre, s ekkor még a „fürdeni megyünk, a medencébe, nem a Tisza-partra” kijelentés szerintem tartalmilag teljesen helyénvaló volt. A későbbiek során azonban a második és a harmadik medencét is kiépítették, miközben a természeti környezetet is egyre szépítették. Sziklakert, tervszerűen telepített fák, szökőkút, játszótér és még sok más tartozik szervesen a létesítményhez, s ilyen értelemben tényleg kicsit szűkös a „medencék” megnevezés. Mit lehetne akkor helyette javasolni? A Szarvas Napokon felmerült az uszoda – de ez némiképp szintén mást jelent, túlhangsúlyozza az úszást, és nem tükrözi eléggé a környezet szerepét. Vagy ott van a strand szó is. Adán azonban egyértelműen a Tisza-parti fürdőzési lehetőségre gondolnak, ha arról van szó, hogy „menjünk a strandra”. Csak zárójelben említeném meg, hogy ez nincs mindenhol így. Gyerekkoromban, ha otthon megkérdeztük, hogy „kimehetünk a strandra?”, szüleink sosem gondolták, hogy a Dunában szeretnénk megfürdeni, magától értetődően valamelyik kiépített fürdőhelyre gondoltak. A strand szóval még talán az a probléma, hogy magyar fül számára nem nagyon szépen hangzik a mássalhangzó-torlódás miatt.

Minden elvárásnak azonban nem lehet megfelelni. Ha úgy érezzük, hogy az adai „medencék”-nek nevezett fürdőhely tartalmilag gazdagabb, mint amit a „medencék” megnevezés takar, el kéne gondolkodni azon, hogy módosítsuk. Tartalmilag legjobban a strandfürdő megnevezés a legmegfelelőbb. A fürdő is szóba jöhetne, de az túl tág fogalom, a strand viszont önmagában Adán másra értendő. A strandfürdő pontosan meghatározza a létesítményt („természeti környezetben létesített szabadtéri fürdő”), használata nem okozna félreértést, és nézetem szerint az Adai Strandfürdő megnevezés méltó, impozáns neve lehetne a „medencék”-nek.

Molnár Csikós László

Dezsurál  [1]

A jugoszláviai magyar regionális nyelvhasználatnak mondhatni közkeletű szava ez az ige. A szerb dežurati nyomán keletkezett, jelentése ’ügyeletet tart, ügyeletesi teendőket végez’. A szerb igének a francia de jour (’ügyeletes’) az alapszava. Belőle jött létre a dežurni, dežuran, dežurna, dežurno melléknév és a dežurstvo főnév. Egyébként a franciában inkább a de service utal ügyeletesre.

Magyarországon nem ismerik a dezsurál igét, és nyilván nem is fog elterjedni. Azt, hogy valaki a rendes munkaidőn túl készenléti szolgálatot lát el, az ügyeletet tart szókapcsolattal fejezi ki a  köznyelv, a bizalmas szóhasználatban az ügyel ige is kap ilyen jelentést, noha egyébként ’vigyáz valakire vagy valamire’, illetve ’figyel valakire vagy valamire’ értelemben használja a választékos beszéd, míg a népnyelv ’szemmel tart valamit, vigyáz rá’ jelentésben él vele.

 Aki azt gondolja, hogy olyan szerkezetű szava nincs a magyar nyelvnek, mint a dezsurál, az téved. Formálisan –ál képzősnek számít az oktrojál és a fókuszál. Az oktrojál (amelynek ’ráerőszakol, rákényszerít’ az értelme) a francia eredetű régi oktroj főnév származéka, a fókuszál pedig a fókusz főnévé, és a fizika szóhasználatában ’egy pontból kiinduló fénysugarakat egy másik pontban egyesít’ a jelentése. Az oktroj általában kényszerre, ráerőszakolásra utal, a kereskedelem nyelvében fogyasztási adóra vonatkozik, de van ’szabadalom, kiváltság’ jelentése is. A fókuszál ige német mintát követ, maga a fókusz főnév viszont latin eredetű a magyarban. A fizika nyelvében gyújtópontot jelöl, az orvosi szóhasználatban gócot, általában pedig középpontot, középponti helyzetet.

Az olaszból német közvetítéssel került a magyarba a bizalmas stílusú szekál (’bosszant, zaklat, nyaggat’, ill. ’piszkál, csipked, nem hagy békében’), a buzerál (’piszkál’, ill. ’ingerel, bosszant’), a modellál (’megmintáz’ a képzőművészetben, ’valamiről modellt készít, modellként ábrázol’ a tudományos szóhasználatban) stb.

Számos latin eredetű igének van -ál végződése a magyarban. Például: desztillál (’folyadékot lepárol’), lamentál (’hosszasan siránkozik, sopánkodik, sírósan panaszkodik’), violál (’megsért, megszeg, áthág’ a jogi nyelvben, továbbá ’meggyaláz, megszentségtelenít’), tendál (’irányít, törekszik, hajlandóságot mutat valamire’, ill. ’céloz valamire, ki akar rá lyukadni’), akkumulál (’felhalmoz, összegyűjt’), moderál (’mérsékel, fékez’), tolerál (’eltűr, elvisel’ v. ’megtűr, elnéz’), izolál (’elszigetel, elkülönít’, a műszaki nyelvben ’szigetel’), illuminál (’ünnepi alkalomból építményt, utcát kivilágít’ a régies szóhasználatban, ’kéziratot, kódexet képekkel, színes kezdőbetűkkel díszít, kifest’ a művészettörténetben).

Hódi Éva

Egy hasznos kiadványról [1]

(Minya Károly: Új szavak I., Nyelvünk 1250 új szava értelmezésekkel és példamondatokkal,

Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2007.)

Nagyon hasznos kiadvány jelent meg a Tinta Könyvkiadó gondozásában a közelmúltban, Minya Károly Új szavak I. című szótára, Az ékesszólás kiskönyvtára c. sorozat harmadik köteteként. (A sorozat első két kötete Bárdosi Vilmos – Kiss Gábor: Közmon-dások, illetve Bárdosi Vilmos – Kiss Gábor: Szólások).

Az 1250 új szót tartalmazó szótár hiánypótló szerepet tölt be. Olyan szavakat tartalmaz, amelyek az utóbbi egy-két évtizedben kerültek be nyelvünkbe, és gyakran sem a jelentésükkel, sem a helyesírásukkal sem vagyunk tisztában.

Nézzünk egy-két példát! A fejvadász főnév új jelentése: „Megbízásból tehetséges, jól képzett közép- vagy felső vezető munkaerőt felkutató (személy, vállalkozás, cég). A fejvadász szó nem idegen eredetű, nem is újonnan keletkezett, de új jelentéssel bővült a mai szóhasználatban. Az új szavak között nagyon sok az idegen szó, amelyeket nap mint használunk. Ilyen pl. a közgazdaságtanban használatos menedzsment (vezetőség, vezető testület, igazgatás, vezetés, vállalati vezetők, termelésirányítók, a vállalat vezetését végző személyek összessége jelentésben), az informatika terén használatos mikrocsip (jelentése: csip, parányi szilíciumlapka, amelyen integrált áramkörök bonyolult rendszere van kialakítva), a smily, ejtése szmájli, jelentése: számítógépes szöveghez kapcsolt mosolykód, mosolyikon, hangulatjel, a sport területén használatos rafting (vadvízi evezés, kalandturizmus), a snowboard, kiejtése sznóbord, jelentése hódeszka, hótalp.

A szótár megjelöli a szavak szófaját, eredetét, stílusát és példamondattal illusztrálja jelentésüket. Idegen szó esetén a kiejtést is megadja. Ez nagyon hasznos információ, hiszen gyakran a kiejtés és az írásmód meglehetősen eltér egymástól: a streetfighter ’motoros akrobatika’ jelentésű szó esetén az ejtés sztrítfájtör, a streetball ’utcai kosárlabda’ esetén sztrítbol, a squash – ’fallabda’ kiejtése szkvas, és így tovább. Igényesebb szótárhasználó számára fontos információ az is, hogy mi módon jött létre az adott szó: így pl. a vonalkód, a fekvőrendőr, a márkakereskedés  jelentéssűrítő összetétellel, a magánszféra, a súgógép, a szürkegazdaság minőségjelzős összetétellel, az őrző-védő mellérendelő szóösszetétellel stb. Nagyon fontos segítség az idegen szót használó számára az is, hogy a jelentést konkrét, méghozzá számítógépes szövegből idézett  példamondattal teszi egyértelművé.

Érdemes forgatni a könyvet akkor is, ha nincs konkrét célunk, csak egyszerűen kíváncsiak vagyunk az új szavakra, amelyek az utóbbi időben kerültek be nyelvünkbe. Bizonyára mindannyian találunk olyan szavakat, amelyeket még sose hallottunk, vagy hallottunk ugyan, de bizonytalanok vagyunk jelentésüket illetően. Én itt láttam először a szellemes dédiszitter szót, ami a  bébiszitter mintájára jött létre szándékos szóferdítéssel, és idősek ápolását, gondozását (anyagi) ellenszolgáltatás fejében vállaló személyt jelent.

A szótár Új szavak I. címen jelent meg. A cím utáni I. szám előrevetíti, és a szerző a könyv Előszavában is szól arról, hogy szándéka szerint ez a kötet első része annak a sorozatnak, amely két- illetve háromévente meg fog majd jelenni. Így ez a sorozat követni tudja majd a szókincs gyors változását.

Hódi Éva

Erős kifejezések [1]

Az egyik patinás budapesti színházban, egy előadás szünetében a következő táblára figyeltem fel: „Felhívjuk a kedves közönség figyelmét, hogy az előadás alatt erős kifejezések hangzanak el...” A szöveget, melynek folytatásában kitértek arra, hogy 14 éven aluliaknak nem ajánlják a darab megtekintését, nem szó szerint idézem, de az „erős kifejezések” megfogalmazás megmaradt emlékezetemben. Részben azért, mert igen finom, eufemisztikus – a színház atmoszférájához illő - megnevezése a durva, trágár, nyomdafestéket nem tűrő beszédnek, részben azért, mert ahogy visszagondoltam az első felvonásra, nemigen tűntek fel a valóban elhangzott „erős kifejezések”. Hát itt tartanánk?

Mindennapjainkban olyannyira megszokottá vált a trágárság, a kötőszóként használt vaskos káromkodás, a minden szituációban és minden korosztály szájából gondolkodás nélkül kimondott durva szavak használata, hogy már fel se tűnik, ha ilyet hallunk?

Napjainkban sajnos, szinte divat a trágárság. A fiatalok gyakran szinte kérkednek azzal, hogy a legcsekélyebb mértékben sincsenek tekintettel semmire és senkire, és függetlenül attól, hogy a beszédpartnereken kívül ki hallja még őket, teljes hangerővel osztják meg nem éppen visszafogott közlendőjüket a hallótávolságon belüli idegenekkel is. Olykor egész kicsik szájából is elképesztő kifejezések hangzanak el. De akkor is legyünk felkészülve hasonló meglepetésekre, ha mai szépirodalmi műveket veszünk kezünkbe! Manapság ugyanis a szépirodalomban is polgárjogot nyert a trágárság. Ehhez az a magyarázat, hogy ha az irodalom a valóságot kívánja leképezni, óhatatlan, hogy megkerülje ezeket a fordulatokat. De mi van akkor azzal a felfogással, mely szerint a szépirodalom a legnívósabb nyelvi szint? És nem utolsósorban, mit szól ehhez az olvasó, aki nem azért vesz könyvet a kezébe, mert bővítené szeretné nyomdafestéket nem tűrő szavakra vonatkozó ismereteit. Persze, szabad a választás, olvassunk azt, ami nekünk tetszik, de olykor érhetnek meglepetések. Jómagam is ültem már feszengve olyan rendezvényen, amelyen levegőt venni se nagyon mertem, a szomszédjaimra se mertem ránézni, és közben azzal győzögettem magam, hogy biztos nem is azt mondják, amit én hallok...  

Mi lehet az oka annak, hogy napjainkban ilyen mértékben elterjedt a mosdatlan beszéd? Maga a trágárság, a durva beszéd nem új találmány, de régebben kizárólag bizonyos szituációkban használták. Manapság az élet minden területén – talán egyedül a templom kivételével – találkozhatunk vele. Nézetem szerint ez viszont nyelvi igénytelenséget takar, akkor is, ha tudatosan, kivagyiságból, környezetünk pukkasztása céljából használjuk, akkor is, ha szűkös szókincsünk pótlására univerzális kiegészítőnek, egyféle nyelvi dzsókernek tekintjük az ún. erős kifejezéseket.  

Hódi Éva

  Értelmező szótár+ [1]

Nemrég új, kétkötetes értelmező szótár jelent meg a Tinta Könyvkiadó gondozásában. Főszerkesztője Eőry Vilma. A könyv A magyar nyelv kézikönyvei sorozat XIII-XIV. kötete, a sorozat szerkesztője Kiss Gábor. Címe: Értelmező szótár+.

Vajon mire utalhat a címben szereplő + jel? Ha kézbe vesszük a könyvet, és elkezdjük lapozgatni, hamar kiderül, hogy a hagyományos értelmező szótári funkciókon kívül többletinformációkkal is szolgál. Egy-egy szóról rengeteg adatot közöl. Nagyon érdekes, hogy a szó után mindjárt megadja a szó gyakoriságának a mutatóját, bizonyos jelekkel szemléltetve. Ha egy jelet kap a szó, akkor ritka (pl. katángkóró, katapultál), ha hármat, akkor közepesen gyakori (pl. kantár, kánon, kanonok), a leggyakoribb szavak pedig öt jelet kapnak, ilyen pl. az ifjúság, a boldog, a dörög, a cipő stb. A különböző jelentésváltozatokon kívül megadja az adott szóhoz kapcsolódó rokon értelmű szavakat, ellentéteket, szólásokat, közmondásokat, tájszavakat. Az iga szóhoz pl. az igába hajtja a fejét szólást adja meg, szinonimaként az első jelentésre a járom, hám, második jelentésre a rabság, szolgaság, rabszolgaság, robot, rabiga szavakat. Ellentétként (a második jelentésre) az önállóság, szabadság, szuverenitás példákat említi. Etimológiai szempontból pedig közli, hogy az iga szláv jövevényszó.

A szótárt forgatva olyan jelzésekkel is találkozhatunk, amelyek arra utalnak, hogy a szó vagy bizonyos jelentése határon túl használatos. Így pl. a Va jelzés Vajdaságot, Er Erdélyt, Fv Felvidéket jelöli. A blokk szó panelház, tömbház jelentésénél a szótár azt jelzi, hogy ez Erdélyben, Felvidéken és Vajdaságban használatos. A jelzőlámpa (közlekedési lámpa) rokon értelmű változatainál megemlíti a Felvidéken, Vajdaságban, Kárpátalján és máshol is használatos szemafort, a műszak szó szinonimái között említi a vajdasági (és más határon túli) szmenát, a pályázatnál a konkurszot és így tovább. Érdekes és újszerű, talán még meglepő is, hogy ezeket a szavakat a szótár felvette állományába.

Nagyon sok további hasznos tudnivalót tartalmaz a könyv a szavak stílusárnyalatának megjelölésétől a nyelvhasználati, kiejtési tanácsokig (pl. egészség kiejtése egésség). Érdekességként számos kis szemléltető ábrával, illusztrációval találkozunk a könyv lapjain. Az pedig nagyon hasznos és szótárhasználó-barát megoldás, hogy minden lap alján ott találjuk a rövidítések feloldását, így nem kell állandóan lapozgatni, és a könyv elején vagy végén keresgélni, ha egy-egy rövidítéssel nem vagyunk tisztában.

A 250.000 nyelvi adatot közlő impozáns kiadvány szerzői arra törekedtek, hogy bemutassák, hogy – mint ahogy a főszerkesztő írja az Előszóban – „szavaink nem elszigetelten, önmagukban állnak, hanem szinonimáikkal, ellentéteikkel, szókapcsolataikkal hálót alkotnak”. Az Értelmező szótár+ az első szótár, mely ennek érzékeltetésére egy szótáron belül vállalkozott. 

Molnár Csikós László

Genyózik [1]

Fiataljaink beszédében bukkan fel a genyózik (vagy genyázik) ige. Olyan személyre vonatkoztatják, aki tétovázik, szöszmötöl, húzza az időt. A diáknyelvben a genyó rosszat, gyengét jelent (becskereki adatok szerint), a hasonló hangzású genó pedig csúfot (például Moholon). Az Eger vidéki nyelvjárásban is feljegyeztek annak idején egy genyó főnevet (a koronaakác gyümölcsét, illetve ennek a nedvét jelölik vele). A genyózik – genyázik valószínűleg összefüggésben van bizonyos szerb igékkel. Jelentésével a legközelebb áll hozzá a kentati (piszmog valamivel, babrálgat, pepecsel), hangzásával pedig a nyelvjárási genjati se (himbálózva jár, kacsázik, totyog).

A genyózik egyrészt kifejezheti azt, hogy valaki nem tud határozni, dönteni. Hasonló értelme lehet, mint a tétovázik (’határozatlan lelkiállapotában ingadozik az akarata’), a habozik (’nem képes határozni, dönteni’), valamint a spekulál igének (amely többek között ’habozik, bizonytalankodik’ értelemben is előfordul), a vacillál és olykor a kukoricázik pedig bizalmas használatú megfelelője a tétovázik vagy a habozik igének.

A genyózik azt is jelentheti, hogy az illető hosszasan vagy fölösleges aprólékossággal, körülményességgel végez valamilyen tevékenységet. Ilyen szó még a tesz-vesz és a bizalmas stílusminősítésű szöszmötöl (mindkettő azt jelenti, hogy ’lassan, kényelmesen apró tennivalókat végez’), továbbá a teketóriázik (’körülményeskedik’ az értelme, különösen tagadásban vagy tiltásban szerepel), a rosszalló piszmog (’hosszas aprólékossággal végez valamilyen tevékenységet’), a népnyelvi bajmolódik (’hosszasan bajlódik, vesződik valakivel, valamivel’), a rosszalló pepecsel (’aprólékoskodva foglalkozik valamivel’), a tötyörészik (’hosszú ideig piszmog, tehetetlenül vesztegeti az időt’) stb.

A babrál igének más ugyan az alapjelentése, de olykor a piszmog és a pepecsel szinonimája is lehet. Azt az értelmet is hordozhatja a genyózik, hogy a szóban forgó személy húzza az időt, halogatással késik valamivel. Így a késlekedik, a totojázik, a gatyázik igével is rokonságban van. A késlekedik egyrészt azt jelenti, hogy valaki (halogatásul) késik valamivel, valamilyen cselekvéssel, másrészt azt, hogy késik, elmarad valahol. A bizalmas használatú totojázik arra vonatkozik, hogy valaki aprólékos bíbelődéssel húzza az időt, piszmog. A durvának, utcanyelvinek számító gatyázik ige nemcsak késlekedésre, piszmogásra, hanem mellébeszélésre is vonatkozhat.

Molnár Csikós László

     Házilag és házilagosan  [1]

A TV-2 egy ízben beszámolt arról, hogy a budai Sándor palotában kiállítást tartottak olyan használati tárgyakból, amelyek a hatvanas évekből valók. A kiállítást kommentáló művészettörténész a házilagosan szót használta `házi, otthoni munkával és eszközökkel` jelentésben, voltaképpen tehát a házilag szó helyett. A házilag és a házilagosan között nincs különösebb jelentésbeli különbség, ennek az utóbbinak legfeljebb stiláris szempontból lehet létjogosultsága, egyébként nincs. A házilagosan szó a sajtóban is meg-megjelenik. Íme néhány példa: „A statisztikák tanúsága szerint, manapság kevesebben foglalkoznak házilagosan pálinkafőzéssel, mint a hetvenes években.”; „Aki mégis arra vállalkozik, hogy házilagosan fog hozzá a műholdvevő-rendszer telepítéséhez, annak számára közreadjuk az új rendszer néhány műszaki paraméterét.”; „Nagyon kezdetleges, házilagosan gyártott szerkezet robbant fel a London központjában lévő mulató negyed (Soho) bárjában - közölte a rendőrség illetékese.”           

A házilag és a házilagosan példájához hasonló párhuzamosságot figyelhetünk meg a futólag és a futólagosan, a kizárólag és a kizárólagosan, az utólag és az utólagosan között. A futólag és a futólagosan jelentése 'sietősen és felszínesen, ill. csak futó találkozás alapján, nagyjából’, a kizárólag és a kizárólagosan értelme ‘csak, csupán’, az utólag és az utólagosan pedig valamely cselekvés, történés befejezését követőre, valamely ügy lezáródása utánira vonatkozik. A hallgatólag és a hallgatólagosan már eltérő jelentéseket képvisel, az első értelme: ’azzal, hogy hallgat, nem nyilvánítva (ellen)véleményt’, a másodiké viszont ‘nem nyíltan’.           

A szóban forgó határozószók szerkezetileg melléknévi igenévnek, melléknévnek vagy más szónak -lag, -leg raggal ellátott származékai. Ilyen még az állítólag, az esetleg, a színleg stb. Az állítólag jelentése ‘más v. mások állítása szerint’, az esetleg a talán és a történetesen szinonimája, a színleg ‘látszólag, látszatra, ill. színlelve, tettetve’ értelemben szerepel. Ezekből és az előbbiekből -s képzővel melléknév jött létre: állítólagos, esetleges, színleges, futólagos, kizárólagos, utólagos, hallgatólagos. Mintájukra alkották a beszélők a következő analógiás származékokat: fajlagos, akaratlagos, merőleges, érdemleges, kezdetleges, időleges, te-vőleges, érintőleges, vagylagos stb. Ezeknek nincs -lag, -leg ragos alapformájuk, tövük rendszerint főnév v. melléknévi igenév, és egy -lagos, -leges képző járul hozzájuk. A fajlagos a tudományos szóhasználatban egységnyi anyagra, tömegre vonatkozó fizikai mennyiségre utal, a biológia szaknyelvében a fajra, fajtára jellemzőt jelöl, a jogban pedig megszabott szolgáltatással való kapcsolatot fejez ki. Az akaratlagos lélektani szó, jelentése ’szándékos, tudatosan akart’. A merőleges szóval a matematika él, melléknévként valamely egyenessel, illetve síkkal derékszöget alkotóra, illetve ilyen helyzetűre vonatkozik, főnévként pedig ’merőleges vonal’ a jelentése. Az érdemleges a sajtónyelvben fordul elő, egyrészt a dolog lényegét érintőre, másrészt figyelmet érdemlőre utal. Arra mondják, hogy kezdetleges, ami a fejlődés kezdeti fokán áll, ami fejletlen, elmaradott. A választékos szóhasználat él az időleges melléknévvel ’rövid ideig tartó, ideiglenes’ értelemben. Szintén választékos stílusminősítésű a tevőleges, ’tettekben megnyilvánuló, aktív’ a jelentése. Az érintőleges matematikai műszó, olyanra utal, ami az érintő tulajdonságával bír. A vagylagos hivatali vagy választékos használatú, arra mondják, ami módot ad több lehetőség közti választásra.          

Molnár Csikós László

Helyes és szép magyar beszéd [1]

Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok (2005)

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rendezvényei ezúttal a helyes és szép magyar beszéd témakö-réhez illeszkedtek. A tavasszal meghirdetett nyelvi pályázat címei is ezzel összhangban alakultak: „Törekszem a szép beszédre” (általános iskolás kategória), „A kiejtés, a hangsúlyozás és a dallamformálás a szép magyar beszédben” (középiskolás kategória), „Mit tehetünk a helyes és a szép magyar beszédért?” (felnőtt kategória). A általános iskolások körében a szabadkai Krivek Gabriella munkája sikerült a legjobban, második lett a topolyai Juhász Krisztina, harmadik pedig a gyergyóalfalui Ambrus Andrea. A középiskolások közt csak két dicséretet ítélt meg a bíráló bizottság (dr. Molnár Csikós László, Hódi Éva, Csincsik Rózsa). Az egyiket a zentai Mészáros Ildikó, a másikat az újvidéki Csáki Beáta kapta. A felnőtt kategóriában az újvidéki Kovács József és a zentai Szloboda János osztozott az első helyen, a hajdújárási Gajda Nóra harmadik díjban részesült, az adai Várkonyi Zsuzsanna pedig dicséretben részesült.     

Csütörtökön, október 13-án a beszédversenyen 37 középiskolás diák tett tanúbizonyságot prózamondó képességeiről a bíráló bizottság (dr. Molnár Csikós László, mr. Hajnal Jenő, Vincze Erzsébet és Nagypál Gábor) és a közönség előtt. A szabadon választott prózai szövegek elmondása után a második fordulóban Mérey Katalinnak „Tanítsd meg olvasni szép fiad…” című írásában foglalt gondolatokat kellett rövid tanulmányozás után tolmácsolni. A mezőnyben nemigen akadt olyan tanuló, aki mindkét kategóriában egyaránt kiváló teljesítményt nyújtott volna. Az első helyet Mácsai Endre, a zentai Egészségügyi Középiskola diákja szerezte meg, a második helyen Miskei Edina, a zentai Gimnázium tanulója végzett, a harmadik pedig a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumba járó Sóti Attila lett. A budapesti Anyanyelvi Konferencia különdíját Csasznyi Imre, a szabadkai zeneiskola tanulója érdemelte ki. Az óbecsei gimnáziumba járó Kurcinák Szilvia a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület különdíjában részesült. Az esti kísérőrendezvényen Krnács Erika zentai előadóművész balladákat mondott, és ezzel szép élményben részesítette a közönséget.

Október 14-én, pénteken a Cseh Károly Általános Iskolában, majd pedig a színházteremben az általános iskolák hetedik osztályos tanuló számára rendezett játékos nyelvi vetélkedőn ötvennégy diák vett részt. Zömük vajdasági volt (újvidéki, szabadkai, óbecsei, adai, zentai, temerini, ürményházi, horgosi, felsőhegyi, oromhegyesi, magyarkanizsai, kikindai, tornyosi, moholi, törökfalui), de magyarországiak (Makó, Budapest XI. kerület) is akadtak köztük. A játékvezető a budapesti dr. Szűts László volt, a bíráló bizottságban dr. Katona Edit, Szűcs Ilona és Lakatos Éva tevékenykedett. A legjobbaknak a következő tanulók bizonyultak: I. Víg Anna, Ady Endre Általános Iskola, Magyarkanizsa, II. Horváth Dóra, Csíki Hegyek Á. I., Budapest, III. Molnár Gábor Edina, Emlékiskola, Zenta, IV. Serfőző Eszter, Emlékiskola, Zenta, V. Barcsi Esztella, Csíki Hegyek Á. I., Budapest. A játékos nyelvi vetélkedő írásbeli részével egyidejűleg, tíztől tizenegy óráig – újításként – a község negyedik osztályos tanulóinak egy csoportja is részt vett nyelvi játékban. A játékot Szűcs Ilona nyugalmazott tanárnő vezette, a zsűrizést pedig a felsősöket kísérő tanárok látták el.  Este tíz év után ismét találkozhattak az adaiak Jókai Anna íróval, aki nagy tekintélyt vívott ki magának Magyarországon. Megnyerő beszédével, nemes gondolataival, szuggesztív egyéniségével óriási hatást tett a közönségre.

Szombaton, október 15-én Szarvas Gábor mellszobrának megkoszorúzását követően (melyen dr. Szűts László mondott alkalmi beszédet) Almási Gábor szabadkai szobrászművész retrospektív tárlatának megnyitására került sor. Az ő munkája a jelenlegi Szarvas Gábor-szobor is. A kiállítást a művész életrajzírója, Ninkov Kovacsev Olga nyitotta meg. 

A tudományos ülésszakon az Ada Község Képviselő-testületének tanácstermében egybegyűlt vendégekhez és érdeklődőkhöz Hódi Éva, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület elnöke szólt elsőként, felvázolva a helyes és szép magyar beszéd általános kérdéseit. Dr. Balázs Géza a magyar nyelv hangzósságáról, a jóhangzás eszközeiről és mai hangrendszer-változások tüneteiről szólt, és borúlátóan állapította meg, nincs esélye annak, hogy a média mintaadó szerepet töltsön be a beszédben. Dr. Molnár Csikós László „A helyes és szép beszéd napjainkban” címmel tartott előadást. Felhívta a figyelmet arra, hogy előtérbe kerül a beszéd, de nincs meg a kellő színvonala. Kifejtette, hogy milyennek kell lennie a helyes és szép beszédnek, és hogy melyek azok az eszközök, amelyekkel helyessé, illetve széppé tehetjük beszédünket. Dr. Szűts László az idegen nevek és az idegen szavak kiejtésének problémáival foglalkozott. Rámutatott arra, hogy az idegen nyelvtudás nem jogosítja fel az embert arra, hogy magyar szövegben idegen mintára ejtsen bizonyos szavakat. Pásztor Kicsi Mária magiszter a vajdasági magyar beszéd sajátságairól számolt be. Taglalta azokat a nyelvi jelenségeket, amelyek a szerb nyelv vagy a nyelvjárások hatására jutnak kifejezésre a vajdasági magyarok beszédében. A tanácskozás végén több kérdés és észrevétel is elhangzott az előadásokban elhangzottakkal kapcsolatban.

Hódi Éva

    Igazándiból [1]

Az utóbbi időben meglepő módon gyakran elhangzik akár komoly előadás közben is az a szó, hogy igazándiból. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint az igazándi népies vagy bizalmas hangulatú, jelentése ugyanaz, mint az igazán szónak. Ugyanez a jelentése az igazándiból változatnak is. A szóval magával tehát nem lenne baj, inkább a szituáció és a szövegkörnyezet szokatlan. Régebben az igazándiból alakot főleg gyerekek használták játék közben, a szintén gyermekek által alkotott szóval „játszásiból” jelölt szituáció ellentéteként. Az igazándi változat, úgy látszik, manapság bekerült a mindennapi szóhasználatba, de érzésem szerint még mindig nem vesztette el azt a hangulati jelentést, ami korábban hozzá tapadt, és ezért komoly szövegkörnyezetben meglepő, némiképp nevetséges is.

Újabban elég gyakori, hogy szövegkörnyezettől vagy szituációtól függetlenül, oda nem illő fordulatok, gyermeknyelvet idéző gügyögő szavak is elhangzanak a beszédben. Egy alkalommal annyira meglepődtem, hogy először meg sem értettem, mit kérdeznek tőlem, amikor egy komoly megbeszélés közben egy meglett korú úr a felszolgált kávéra utalva megkérdezte: „cuki?”, „tejcsi?”

A familiáris hangvétel elterjedését a televíziós műsorokban is megfigyelhetjük. Jó példa erre számos televíziós vetélkedő, amelyekben a résztvevőket keresztnéven szólítják: Péter, Gyula és nem úgy, hogy Kovács úr, Takács úr. Azt még nem volt alkalmam megfigyelni, hogy vajon a versenyzők is keresztnéven szólítják-e a műsorvezetőt?

Errefelé ez a fajta bizalmaskodó hangvétel nincs annyira elterjedve. A szia és talán a köszi kivételével komoly beszédben nem nagyon nyertek polgárjogot a „gügyögő szavak”. Konvencionálisabb módon viszonyulnak egymáshoz is az egymást alig vagy egyáltalán nem ismerő emberek. Ebből a különbségből néha furcsa helyzet is kialakulhat. Hogy csak egy példát említsek erre: Magyarországon egy szakmán belül (pl. tanárok) mindenki tegező viszonyban áll egymással, életkortól, nemtől, ismeretségi foktól függetlenül, errefelé viszont ez így nem szokás. Nemegyszer előfordul, hogy hazai viszonyok között egymást több éve ismerő, szakmailag jól együttműködő kollégák magázódó viszonyban vannak, ám az először látott anyaországi kollégával máris tegeződő a viszony. Ennek az ügyetlen helyzetnek „igazándiból” jelenleg nincs is megoldása.

Molnár Csikós László

Káprázik a füle?   [1]

Amikor a Kossuth Rádiót hallgatva egy reklámban elhangzott a Nem káprázik a füle mondat, töredelmesen megvallom, a fülem nekem sem káprázott, inkább csak megütötte a fülemet a dolog. A reklámok gyakran meghökkentik az embert, voltaképpen ily módon hívják fel a figyelmét. Ennek egyik módja lehet a szokatlan megfogalmazás. A káprázik ige hagyományosan a szem főnévvel szokott együtt járni: káprázik a szeme. Ez egyrészt azt jelenti, hogy káprázatban fény és színfoltok vibrálnak valakinek a szeme előtt, másrészt pedig azt, hogy az illető képzelődik. A szókapcsolatnak talán erről a második jelentéséről mintázták a reklámkészítők a Nem káprázik a füle mondatot, azt sugallva, hogy nem képzelődik a kedves hallgató, amikor a reklámnak az állításait hallja. Hogy csakugyan indokolt lehetett az eljárásuk, az is mutatja, hogy a szokásosabb cseng a füle kifejezésnek nincs efféle értelme, rá nem támaszkodhattak ('csengésszerű zúgást vél hallani'). A fülébe cseng v. a fülében cseng valami szókapcsolat azt jelzi, hogy az illető még most is hallani véli a korábban elhangzottakat.

A káprázik ige a szemre való közvetlen utalás nélkül is előfordulhat úgy, hogy mégiscsak látvánnyal van kapcsolatban. Például: „A fehér - úgy mondják a tankönyvek - nem szín. Maga a semlegesség, amely jelentést ad a kolorit többi tagjának. Ezért káprázik a fehér abroszon a kommersz cserépedény; ezért látszik színesnek a kopott berendezés a frissen meszelt szobában.”

Érdekesek egyébként azok az igék, amelyek az emberi test beszédének, reakciójának valamely formáját jelenítik meg. Némelyikük kifejezetten erre a szerepre született, gyakran nincs is egyéb vonatkozású jelentése (a káprázik igén kívül ilyen még a korog, a zihál, a vacog, a csikar, a viszket stb.), másokénak viszont ez csupán egyik jelentésük a sok közül (cseng a füle, kapar a torka, kopog a szeme, égnek áll a haja, hámlik a bőre stb.).

A korog azt fejezi ki, hogy az (általában üres) gyomor, has morgásra emlékeztető hangot ad. A zihál a tüdőnek a hangját jelzi, az olyan emberre mondják, aki erőlködve, kapkodva, hangosan szívja a levegőt. A vacog a foga (vagy az álla) arra vonatkozik, hogy az illetőnek a hidegtől vagy a félelemtől összeverődik a fogsora (reszket az alsó állkapcsa). A csikar ige értelme: a gyomorban vagy a bélben görcsös fájdalmat okoz valami. Nyelvjárásban a karcol, a karmol és a horzsol szinonimájaként is használják. A viszket azt fejezi ki, amikor testünk valamelyik részén csiklandozó, izgató bizsergést érzünk, akkor is ezzel az igével élünk, ha valamely testrészen ilyen érzés támad, vagy ha valami ilyen érzést okoz. Néhány kifejezésben is megjelenik ez a szó. A nyugtalan, szemtelen gyerekre mondják, hogy viszket a feneke (könnyen verést kaphat), aki táncolni szeretne, annak viszket a talpa, a hiedelem szerint, ha viszket az embernek a tenyere, akkor ez azt jelenti, hogy pénzt fog kapni.

Alkalmasint ezek a szintén többé-kevésbé irányított jelentésű szavak is előfordulhatnak más szerepben, nem csupán a káprázik. Herczeg Ferenc írta meg a következő anekdotikus esetet. Egy társasági eseményen az egyik hölgyre erős hasmenés jött rá. Az úrinő úgy oldotta meg a problémát, hogy ájulást mímelve összecsuklott, s ezt mondta: "Szörnyen csikar a fejem!" Egy rádióriporter a viszket igét használja sajátos módon: „Ha bármi csodálnivalóval találkozom a világban, belepusztulok, ha nem mesélhetem el. Ez mára szinte betegséggé vált, a legintimebb családi szituációkban viszket a magnetofon a zsebemben, hogy ezt is műsorrá kellene valahogy pofozni.”

Hódi Éva

Kemény Gábor: Nyelvi mozaik  [1

A budapesti Tinta Könyvkiadótól érdekes könyvet kaptunk ajándékba: Kemény Gábor Nyelvi mozaik c. könyvét, mely válogatást közöl a szerző nyelvművelő írásaiból. A szerzőt jól ismerjük, néhány éve a Nyelvművelő Napok vendégeként Adán járt. A kötet három részből áll. Első része főleg elméleti kérdésekkel foglalkozó írásokat tartalmaz, valamint megemlékezéseket neves nyelvészekről, többek között az általunk is jól ismert, Adán többször megfordult Szende Aladárról. Második részében - melynek címe: Mondhatta volna szebben? -, rosszul szerkesztett mondatokat vizsgál meg a szerző, rámutat a hibákra, és javaslatokat tesz e hibák kiküszöbölésére. A kötet harmadik része igen érdekes, ez a Nyelvi mozaik című rész, mely alcíme szerint 222 pillanatfelvételt tartalmaz az ezredforduló nyelvhasználatáról.

A 222 számozott „pillanatfelvétel” között több olyat találtam, amelyek – szerencsére – errefelé nem jellemzőek.  Paradicsom helyett nem mondja erre senki, hogy pari, burgonya helyett se azt, hogy burgi. (75. számú írás), azt se hallottam még errefelé a megelégel helyett, hogy besokall (55. számú írás), az elvállal, magára vállal helyett a bevállal is csak a tévés sztárpszichiáter műsora után vált ismeretessé. Nagyon sok nyelvhasználati eset azonban megszívlelendő számunkra is. Kezdjük mindjárt egy aktuális példával! Még 1993-ból való az a kis írás, amelyben az áll, hogy „Félő, hogy az idén is Valentin-napot emlegetnek majd, mintha ennek a keresztnévnek nem volna sok évszázados hagyományú jó magyar megfelelője: a Bálint.” Tizenöt év eltelt azóta, s bizony az idén is február 14-én Valentin-napot emlegettek, és nem Bálint-napot. Nagyon elgondolkodtató az az írása is (85. számú), amelyben felhívja a figyelmet, hogy a reklámszövegekben bármiről legyen is szó, mindig tegező formában („Nyerj Pepsi-cuccokat!,” keresd, vidd el, gyűjtsd össze! stb.) szólítják meg a leendő vásárlót. Ez az általános tegeződés eléggé idegenül hangzik, mint ahogy a köznapi viselkedésben is elég szokatlan a tegeződés különböző korosztályú idegen emberek között (164. számú írás.). A felhozott példák között találunk útmutatást a helyes kiejtésre: státus, státustörvény – ejtsük úgy, ahogy írjuk, tehát státusnak, s-sel, a HBO tévécsatornát szíve szerint szintén úgy ejtené, ahogy írjuk, és nem az eléggé elterjedt angolos éjcsbió formában. Pontatlanságnak, pongyolaságnak tartja például a napirendi pont kifejezés helyettesítését a napirend szóval (térjünk át a következő napirendre – helyesen: napirendi pontra).

Befejezésül az ifjúság szlengjéből emelnék ki egy példát. A szerző Milyen volt? Király! című kis írásában említi, hogy a fiatalok nyelvében újabban a király szó helyettesíti a fantasztikus, szenzációs, pompás, remek, nagyon jó szavakat. Ebben az az újszerű, hogy egy rég meglevő magyar szó bővült új jelentéssel a fiatalok nyelvében, és nem idegen eredetű szó került be a nyelvbe.

A könyvet a szerző a napjaink nyelvhasználata iránt érdeklődő nagyközönségnek szánta, különös tekintettel az ifjúságra és a sajtóra. Érdemes forgatni, nagyon sok nyelvi érdekességgel szolgál. Hogy úgy mondjam: király.

Molnár Csikós László

Költségkímélő [1]

Újabban meg-megjelenik a sajtónyelvben a költségkímélő szó. Olyasmire utalnak vele, ami nem kerül sokba, ami nem számít drágának. Voltaképpen tehát a költségkímélő melléknévi igenév az olcsó melléknévnek a szinonimája. Leginkább jelzői szerepben fordul elő. Például: A kormány célszerűségi és költségkímélő szempontok alapján azt is javasolja, hogy az ombudsmanok teendőit egységes hivatal, az Országgyűlési Biztosi Hivatal lássa el. – Amíg nem találunk igazi ösztönzőket, addig nem várhatjuk, hogy bárki is gazdaságosan, költségkímélő módon dolgozzon, gazdálkodjon. – A gazdasági nehézségek leküzdése érdekében már megkezdődött a költségkímélő belső átalakítás, létszámcsökkentés. – A program a gazdaságosan nem csatornázható területeken a költségkímélő csatornapótló eljárások alkalmazását helyezi előtérbe. – Ésszerű tehát, hogy a követelések érvényesítése egy eljárás keretében történjék, ami költségkímélő hatása mellett jobb hatékonysággal is kecsegtet. – A termesztők csak akkor képesek versenyképességükön javítani, ha növelik a hozamokat, és emellett költségkímélő, korszerű agrotechnikát alkalmaznak. – A vállalt feladat, a racionális és költségkímélő gazdálkodás érdekében tett lépések megtétele mind ez ideig elmaradt. – A filmlaboratórium igazgatója úgy látja, hogy ennek a technikának eleinte inkább csak költségkímélő szerepe lesz. Olykor állítmányként szerepel a költségkímélő: Az otthon végzett gyógytorna nemcsak költségkímélő, de többnyire hatékonyabb is. – Az acélmű terméke jobb minőségű a hagyományos módon készülőnél, egyúttal pedig költségkímélő is.

A költségkímélés főnevet már korábban is használták a takarékosság megfelelőjeként, nincs viszont költségkímél is, csak költséget kímél szókapcsolat. Maga a kímél ige elsősorban személyre utal, ’minden kellemetlenségtől, bántódástól tapintatosan óv valakit’, ’óv a megerőltetéstől’ az alapjelentése. Ellenkező esetben, ha nem kímél valaki valakit, akkor ez azt jelenti, hogy nem irgalmaz neki. Dologra vonatkoztatva azt az értelmet fejezi ki, hogy ’úgy bánik vele, hogy ne essék baja’.  A kissé választékos beszédben  fordul elő a nem kímél valamit vonzat, abban az értelemben, hogy ’nem takarékoskodik vele’ (pl. nem kíméli az erejét). Régen nemcsak tagadó formában használták, úgyhogy arra is utaltak vele, hogy az illető szűken, fösvényen bánik valamivel: kíméli a költséget, a kenyeret, a bort stb. A közmondás is azt tartotta, hogy Fillérrel kímélik az aranyat.

A kímél ige származékai közé tartozik a kímélő melléknév, a kímélet főnév, a kíméletes melléknév és a kíméleti melléknév. A kímélő olyan ételre vonatkozik, amely gyenge gyomrúaknak való, másképpen diétás. A kímélet gyöngéd, kímélő bánásmódot jelöl. A kíméletes jelenthet gyöngédet, tapintatost, illetve gondosat, óvatost. A kíméleti különféle szaknyelvekben fordul elő. A kíméleti idő akkor van, amikor tilos a vadászat vagy a halászat. A kíméleti tér v. terület a halak szaporodására alkalmas védett területnek a megnevezése. A régi kereskedelmi szóhasználatban élt a kíméleti napok kifejezés, a váltó lejártától az óvás felvételéig terjedő türelmi időre vonatkozott.

A költségkímélő abba a szinonimasorba helyezhető tehát, amelyben az olcsó, a jutányos, a kedvező, a méltányos, az ingyenes, a potom, a potya, továbbá a filléres, a garasos és a krajcáros tartozik. A potom szláv eredetű, igen kis összegűre vonatkozik. A régi potomba vesz kifejezés főnévként tartalmazza ezt a szót, jelentése ’nem sokra becsül’. A szintén régi krajcáros viszont inkább értéktelenre utal, mint olcsóra.                                              

Molnár Csikós László

    Megérkezett a villanyposta! [1]

Mind gyakrabban lehet találkozni azzal a fogalommal, amelyet a villanyposta szó és szinonimái (drótposta, elektromos posta) hordoznak. Több évszázados története során a posta intézménye, úgy látszik, újabb fordulóponthoz érkezett, a hagyományos üzenettovábbítási módoknak (postabusszal, vonattal, repülővel való levélküldés) vetélytársuk jelentkezett a számítástechnika jóvoltából az e-mail formájában. A villanyposta megnevezést voltaképpen már a távíró és a telefon megjelenésekor is használni lehetett volna, hiszen mind a távírókészülék, mind a telefon az elektromos áram segítségével továbbít üzeneteket különböző távolságokra. Az e-mail minőségileg különbözik tőlük, benne nem annyira az elektromos, mint az elektronikus jelleg jut kifejezésre. Mivel azonban korábban nem volt szó sem villanypostáról, sem drótpostáról, az egyszerűség kedvéért jóváhagyhatjuk köznyelvi használatukat. A drótposta szó akkor jött divatba, amikor meghirdették a DrótPosta Galamb nevű vállalkozást. Az első magyar ingyenes elektronikus levelező rendszer hirdetésekből akarta fenntartani magát. Használóinak csupán a helyi telefonhívás költségeit kellett állniuk.

A posta mint intézmény eredetileg lovasfutár-állomásként működött, és kizárólag az államigazgatást szolgálta.  A posta középkori latin szó, a ’felállított’ jelentésű posita melléknév származéka. Azt a helyet, állomást nevezték hajdan postának, ahol a lovas futár vagy a postakocsi megállt pihenni. A posita statio-k, azaz a postaállomások rendszerint kétmérföldenként voltak felállítva. A vasút elterjedése előtt a lófogatú postakocsinak és könnyebb változatának, a postacsézának a menetrendszerű személyforgalomban is fontos szerepük volt. A postalovag olyan postalegény vagy postakocsis neve volt annak idején, aki a nyeregből hajtotta a lovat. Amikor a postakocsis az állomáshoz közeledett, belefújt a postakürtbe, hogy az emberek tudjanak a postakocsi érkezéséről.

Ami a villanyposta szót illeti, a villany- előtagú összetételeknek abba a csoportjába sorolható, amelynek tagjai elektromos eszközre utalnak ugyan, de csak előtagjukban, és nem közvetlenül az utótagjukban megnevezett dolog elektromos változatát jelölik, mint ahogyan az izzólámpára utaló villanykörte, a szemaforra vonatkozó villanyrendőr és a villanyárammal erősített kerítést jelentő villanypásztor. A bizalmas stílusminősítésű villanykörte köztudomásúan onnan kapta a nevét, hogy a háztartásokban használatos elektromos izzók olyan alakúak, mint a körte. A villanyrendőr piros, sárga és zöld lámpa váltogatásával szabályozza, irányítja a forgalmat. Lámpáinak megvan a gyakorlatban kialakult nemzetközi mérete, amely az autós várható figyelméhez igazodik. Az igen forgalmas helyeken még a szokásosnál is nagyobb a lámpák mérete, nehogy a közlekedők figyelmét elkerülje. Egyébként csúcsforgalom idején a villanyrendőr monoton rendje nehezíti a közlekedést, ezért a zsúfolt nagyvárosokban élő rendőröket állítanak be a villanyrendőrök helyett, akik a szükségletnek megfelelően terelik a forgalmat a kívánt irányba, és ily módon növelik az adott városrész áteresztőképességét. A villanypásztor leggyakrabban alacsony feszültségű árammal töltött kerítésként jelenik meg, amelyet farmokon és állatkertekben húznak az állatok tartózkodási helye köré. A ritka madarak fészkét többek között villanypásztoros hálóval is szokták védeni a fészekrablóktól.

Molnár Csikós László

Megyünk a traccspartira? [1]

A bizalmas stílusnak egyik újabb eredetű eleme a traccsparti szó, tereferés összejövetelre, olyan találkozóra utalnak vele, ahol közvetlenül csevegni szoktak. Például: A demokrácia nem békés, kávéházi traccsparti, hanem az érdekek többé-kevésbé nyílt, sokszor éles összeütközése. – A miniszterelnök tanácsadója nagyobb kiegyensúlyozottságra intette az RTL Klub szatirikus traccspartijának, a Heti Hetesnek a résztvevőit. – A Ciróka Bábszínház udvarán felhúzott étkező- és klubsátor jóféle szakmai traccspartikra késztette a fesztivál népét.

A traccsparti szóéhoz hasonló értelmet már maga a traccs főnév és néhány szinonimája (a triccs-traccs, a terefere, a duma, a dumcsi) is kifejez. Például: Az emberek számára a kultúra a színházat jelenti, de nem azért, mert oda járnak, hanem mert erről folyik a legtöbb nyilvános traccs. 

A traccsparti főnév közvetlen mintája a tréfás argó dumaparti lehet, amely már 60-70 évvel ezelőtt létrejött. Ezt a szót többek között Vass Imrének Farkasok című regényében is említik, amely az Új Kanizsai Újságban jelent meg folytatásokban. Ott zenés dumapartiról van szó, olyan összejövetelre utalva vele, ahol zenehallgatás közben sokat beszélnek, fecsegnek. A beszélők szükségét érzik annak, hogy a dolog csoportos jellegét megfelelő szóval hangsúlyozzák, ezért élnek olykor a duma helyett a dumaparti, a traccs helyett a traccsparti szóval.     

A traccsparti összetétel előtagja, a traccs ausztriai német eredetű, a XIX. század második felében került a magyarba. A Tratsch jelentése 'fecsegés, csevegés, terefere'. A tratschen ('fecseg, tereferél') mintájára a magyarban is létrejött ige, a traccsol.   Ezt eléggé széleskörűen használatos: A horvátok ezekben a kis kávéházakban traccsolnak, politizálnak, megbeszélik, hogy mit írnak a "sárga lapok", vagyis a bulvársajtó. – A jókedvű, játékos rögtönzés helyszíne a trafik, ahol barátok, ismerősök jönnek-mennek, traccsolnak, viccelődnek, vagy éppen muzsikálnak. – Tanúi lehetünk a hétköznapok boldog pillanatainak, hölgyek és urak taxiznak, kávéznak, traccsolnak.

A szóban forgó német szócsaláddal már korábban kapcsolatba kerülhetett a magyar nyelv. A trécsel igéről van szó, amelyet főleg nők tereferélésére szoktak vonatkoztatni. Ez már a XVI. század elején készült Debreceni Kódexben is szerepel (drécsel alakban). Minden bizonnyal a német nyelvjárási trätschen, trätscheln, dreitschen átvételéről van szó. Ma is használatos ige a trécsel: Asszonyok trécselnek egy ház előtt. Persze hogy tudnak az esetről. – Varga József pályaedző néhány játékossal trécsel az ebédlőben. – Azt hallottam egy földrajz szakos tanárnőtől, aki időnként bejár az egyetemre egy-egy előadást meghallgatni, hogy alig ül az órán 5-6 hallgató, a folyosón trécselnek. – Sok helyütt ismerős kép tárul elénk, az újdonsült eladók csoportba verődve trécselnek, és ügyet sem vetnek a félszegen tébláboló vevőkre.    

A bizalmas stílusminősítésű parti a németből került a magyarba, régen leginkább olyan házasságot jelölt, amely anyagi, társadalmi szempontból előnyös, illetve olyan személyt, aki erre megfelelő. Mondják továbbá játszmára, kártyajátékosok meghatározott számú együttesére, munkacsoportra, különféle áruknak csak együtt vásárolható tételére is. Régen előfordult a parti 'darab, szakasz, rész', 'séta, kirándulás', 'vasúti pályamunka', 'műszak' jelentésben is. Arra, hogy 'társaság, társas együttlét' értelemben is használják, nyilván a 'társas összejövetele' jelentésű angol party (’pα:ti) szó is hatással volt.                                                                           

Molnár Csikós László

 Mi az elérhetősége?[1]

Manapság az ember nem a címét és a telefonszámát adja meg másoknak, hanem az elérhetőségét. Ugyanezt teszi, ha valamely céget, vállalatot képvisel, akkor is az elérhetőségre hivatkozik, mielőtt a cégnek a címét és telefonszámait közli. Mivel sokféleképpen lehet a személyesen való találkozás helyett kapcsolatot teremteni valakivel (levélben, vezetékes telefonon, mobiltelefonon, elektronikus levélben stb.), csakugyan nem feltétlenül nagyképűség elérhetőségről beszélni. Voltaképpen jó, hogy van egy ilyen összefoglaló megnevezés. Például: Legyen szíves, adja meg elérhetőségeit, hogy a továbbiakban kapcsolatban legyünk egymással! – Jelentkezés február 15-éig önéletrajzzal, elérhetőség megjelölésével a József Attila u. 25. számon.

Az elérhetőség szónak olyan értelme is van, amely nem konkrét adatokkal van kapcsolatban, hanem azt a lehetőséget jelöli, hogy el lehet érni valakit vagy valamit: Az állandó elérhetőség az üzletben ma létfeltétel. – Ha Önnek az állandó elérhetőség fontos, és telefonjáról csak a legszükségesebb esetben kezdeményez hívást, akkor válasza cégünk különleges telefonkártya-csomagját!

Gyakran emlegetik az Internet-elérhetőséget, ez inkább a világhálóhoz való hozzáférésre vonatkozik: Az Internet-elérhetőség szorosan összefügg az egyes országok fejlettségi szintjével. – A szolgáltatás igénybevételéhez mindössze egy Windows operációs rendszerrel felszerelt személyi számítógép és egy Internet-elérhetőség szükséges.

Az elérhetőség főnévhez hasonló típusú szavak már vannak nyelvünkben, ilyen a megbízhatóság, az érthetőség, az olvashatóság, a hallhatóság, az eshetőség, az oszthatóság, a befolyásolhatóság, a megvesztegethetőség, a szavahihetőség stb. A megbízhatóság az, hogy valakiben, valamiben meg lehet bízni, az érthetőség valaminek érthető volta, illetve tisztán, tagoltan való közlés, az olvashatóság az, hogy valamit könnyen vagy valahogyan el lehet olvasni,  a hallhatóság valaminek füllel érzékelhető voltát jelöli,  az eshetőség olyasmi, ami bekövetkezhet vagy pedig lehetőségként kínálkozik, az oszthatóság egyrészt az, hogy valamit részekre lehet osztani, másrészt matematikai fogalom: valamely mennyiségnek az a tulajdonsága, hogy más mennyiség maradék nélkül megvan benne, a befolyásolhatóság az a tény, hogy valakinek vagy valaminek akaratára, állásfoglalására, érzelmeire hatni lehet, a szavahihetőség pedig valakinek megbízható, hitelt érdemlő volta.

Az efféle szavaknak egy másik csoportjában a ható ige nem melléknévi igenév-képzővel egészül ki, hanem fosztó képzővel. Így a feddhetetlenség valakinek erkölcsileg kifogástalan voltára utal, a tévedhetetlenség az a tulajdonság, hogy valaki – a saját vagy mások hite szerint – nem tévedhet, a rendíthetetlenség szó valakinek megingathatatlan, tántoríthatatlan voltát jelöli, a kérlelhetetlenség pedig olyan személy tulajdonságára vonatkozik, aki könyörtelen, hajthatatlan.

Hódi Éva

    Mobilvilág [1]

Új mobilt (mobiltelefont, maroktelefont – mondja még így valaki?) vettem. Pár perc múlva vittem is vissza, mert a billentyűzet (tasztatúra) nem úgy működött, mint általában: a lenyomott gombok helyén nem a megfelelő betűk, hanem számomra értelmezhetetlen betűkapcsolatok jelentkeztek. Kiderült, hogy beállítás kérdése az egész. A későbbiek során azt is megtudtam, hogy a gyakran és sokat sms-ezők (sms: ez is új fogalom, magyar megfelelője nincs is: rövid, 160 karakterből álló szöveges üzenet) időtakarékosságból nem is írják ki a leggyakrabban használt szavakat, hanem rövidítésekkel, betűkapcsolatokkal helyettesítik ezeket. Mondani se kell talán, hogy ezek a rövidítések nem feltétlenül a helyesírási szabályzatok által feltüntetett hivatalos rövidítések, hanem egészen mások, egy részük az sms-ezők széles körében már polgárjogot nyert, más részük egyéni, és csak szűkebb körben használatos kezdeményezés.

A fenti példa is tükrözi, hogy írási és olvasási szokásaink sokat változtak az utóbbi években a számítógépek és a mobiltelefonok megjelenésével. Kézzel jóval kevesebbet írunk, mint a korábbi évtizedekben, és olykor szándékosan nem is tartjuk magunkat a helyesírási elvárásokhoz. Noha általános benyomásaink alapján egyre több az írásos anyagra való igény – nem is tudjuk, hogyan lehettünk meg régen fénymásolók nélkül, annyi írásos dokumentációt, mellékletet, igazolást, elismervényt kell beadni minden kérvényhez, levélhez, pályázathoz! – kézírásunkra egyáltalán nincs szükség sehol sem. Ez valószínű, meg is látszik romló kézírásunkon, mely meg sem állja a helyét az idősebb generáció igényes, szép kézírása mellett. Helyesírási hiányosságainkat azonban nem tudja elfedni a nyomtatott szöveg: aki olvasott már az interneten valamilyen levelezőlistán hozzászólásokat bármilyen témához, az elszomorodhatott a nagy különbségen a világmegváltó, harcias, forradalmian új eszmék és a gyenge nyelvi megformálás között.

Az sms-rövidítésekkel más a helyzet: ezek szándékosak, és sok praktikus szempont – nem utolsó sorban diákzseb-kímélő szempont is - szól mellettük: minél rövidebben közöljük a mondandót, annál többet tudunk bezsúfolni a szűkre szabott keretek közé. Ez viszont más olvasási elvárást is igényel. A hagyományos szókép helyett más, olykor egyéni szókapcsolatok alapján kell felismerni a szót és az általa közölt mondanivalót. Valószínű, hogy előbb-utóbb – sőt, lehet, hogy már ma is így van – az sms-nyelv réteg-nyelvvé válik, a diáknyelv egyik sajátos ágazata lesz.

Hódi Éva

  „Műsorsoroló”  [1]

Lapjaink gyakran közzéteszik, hogy a különböző vajdasági településeken milyen nevezetes művelődési és más programok lesznek a közeljövőben. Csak dicsérni lehet ezt a gyakorlatot, hiszen így időben sok mindenről tudomást szerezhetünk Újabban viszont többször megakadt a szemem azon, hogy a műsorismertetésnek azt a címet adják, hogy „műsorsoroló”. Korábban még sohasem láttam-hallottam ezt a szót, a szótárakban sem szerepel, és nem is tartom szerencsésnek. Rosszul hangzik, kiejtésnél zavaró a szó közepén a -sorsor- szótagismétlés, de főképp azt kifogásolhatjuk, hogy nem ad semmilyen jelentéstöbblet vagy jelentésváltozást ahhoz a jelentéshez, amit a műsor szó már önmagában kifejez. Az Értelmező szótár+  tanúsága szerint ugyanis a műsor szó első jelentése: ’az előadandó művek sorrendje’. Rokon értelmű szóként a szótár többek között a program szót adja meg. A szó eredetét illetően pedig az említett szótárból kiderül, hogy a műsor mára már elhomályosult összetétellel keletkezett szó: mű+sor. A műsorsoroló szó közepén nem véletlen tehát a –sor szótag ismétlődése, mert ez a jelentés ismétlését is jelenti, ami teljesen felesleges. Maradjunk meg inkább a jól bevált műsor vagy program szavunknál, de a műsorismertetés szó is megfelelő.

Ha már a műsoroknál tartunk, író-olvasó találkozókon, könyvbemutatókon az író gyakran nem önmaga beszél munkásságáról, új könyvéről, hanem beszélgetőpartnerrel, aki kérdéseket tesz fel neki. Ezeknek a rendezvényeknek szinte minden esetben van műsorvezetőjük,  aki – mint ahogy maga a szó is kifejezi – vezeti a műsort: köszönti a vendégeket, felkéri az előadókat, összegezi az elhangzottakat stb. Az utóbbi időben irodalmi rendezvények kapcsán is többször hallani a rendezvény moderátoráról. Ki ez? Minya Károly: Új szavak I. c. könyve alapján a moderátor latin, német eredetű sajtónyelvi szó, jelentése a „Több résztvevős kerekasztal-beszélgetések, viták vagy vetélkedők irányítója, műsorvezető”. Nos, igen. A moderátor divatosabban, előkelőbben hangzik, mint a megszokott megnevezések, de én azért maradnék a műsorvezető mellett - irodalmi rendezvényeknél különösen, - mert azonnal tudni, kiről van szó. A több résztvevős kerekasztal-beszélgetések, viták irányítójára is van megfelelő magyar szó, ő a vitavezető. Kár lenne elfelejteni.

Krizsán Mónika

 Nomen est omen [1]

A természeti népeknél fontos szerepe volt a névadásnak, először csak ösztönszerűen, később azonban egyre tudatosabban választottak nevet az újszülötteknek, ugyanis azt tartották, hogy a névadás valójában lélekadás, és a kisgyermek sorsát meghatározza az, hogy miként szólítják.

A választott nevek aztán az idő múlásával, a divat változásával alakultak, újak keletkeztek, és régiek tűntek el. Ma már senkit sem keresztelnek Levédinek, Bódugnak, Csantának vagy akár Küsidnek, és ez érthető is, hiszen ahogy szokták mondani, az idő s az ízlés változik, és ez így van jól. Ennek a változásnak köszönhetően váltották fel néhány évtizede az Istvánokat, az Erzsébeteket, a Margitokat és a Jánosokat az Andreák, a Tamások meg a Dórák, majd jöttek a Zsoltok, az Aniták meg a Krisztiánok. Ma már úgy tűnik, kifogytunk a nevekből, hiszen a több száz magyar vagy magyaros név között a mai szülők többsége már nem talál neki tetszőt és gyermekéhez illőt, ezért más népek neveiből választ, és ennek köszönhetően megszülettek a Kovács Samanthák, a Szabó Mike-ok, a Jessikák, az Elizabethek, az Yvette-ek, de a televízióban éppen futó sorozatok hatására többen Rosalindák, Cassandrák, Esmeraldák, esetleg Bobbyk lettek. S rémisztő, hogy ezután mi következhet. De érdemes elgondolkodni azon, hogy miért csak mi kölcsönzünk angol, francia, német vagy akár spanyol neveket, és a felsorolt nemzetiségű családok egyikében sem születnek Bélák, Csabák, Boglárkák? Nomen est omen, azaz a név intő jel, tartja a latin mondás, és nem is véletlenül, mert a név végigkísér egy egész életen át, és ennek alapján viszonyulunk magához az emberhez. Úgy gondolom, ha egy nép vagy nemzet elfordul saját neveitől az olyan, mintha megtagadná saját magát. Nem akarom ostorozni azokat a szülőket, akik „egzotikus” vagy „nyugatias” nevet választottak vagy választanak gyermekeiknek, csak azt szeretném, ha átgondolnák, hogy ezt miért is teszik, mert nem biztos, hogy az idegen név a gyermek könnyebb boldogulását szolgálja, s érdemes végiggondolni, megéri-e, hogy a nagyszülőknek, dédszülőknek hetekig tartson megjegyezni a kis unoka nevét? Megéri-e egy név által kapcsolódni egy olyan kultúrához, amit nem is ismerünk? Mert nem a név tesz különlegessé valakit, hanem az ember, aki a név mögött van.

Molnár Csikós László

   Nyelvhelyességi babonák [1]

Nyelvhasználatunkat nemcsak nyelvhelyességi szabályok, hanem nyelvhelyességi babonák is befolyásolják. A nyelvhelyességi babona rendszerint valamely nyelvhelyességi szabály téves értelmezése nyomán alakul ki. A beszélők abszolút érvényűnek vélik a szabályt, és olyan esetekben is alkalmazzák, amelyekre voltaképpen nem terjed ki az érvényessége.

Nyelvhelyességi babona forrásává lett például az a tanács, hogy ne használjuk fölöslegesen a -lag, -leg ragos szavakat. A huszadik század első évtizedeiben, főleg pedig a harmincas években mértéktelenül elterjedtek az efféle szavak, olyannyira, hogy veszélyeztették más „közönségesebb" alakú szavak használatát. A nyelvművelők tiltó tanácsait egyesek minden -lag, -leg ragos szóra kiterjesztették, úgyhogy még az olyan jó szavakat is mellőzni kezdték, mint a tudvalevőleg, valószínűleg, futólag, illetőleg, állítólag. Helyettük inkább -an, -en toldalékkal ellátott formákat használtak, ez azonban indokolatlan eljárásnak bizonyult, sőt olykor megértésbeli zavarhoz is vezetett (például a valószínűleg nem ugyanazt jelenti, mint a valószínűen, az első értelme 'minden bizonnyal', a másodiké pedig 'valóságosnak, igaznak látszó módon').

A -lag, -leg határozórag elsősorban a melléknévi igenevekhez szokott járulni, például: látszólag, futólag, ellenkezőleg, békítőleg, tüntetőleg, hozzávetőleg, lehetőleg stb., de -ú, -ű képzős melléknevek toldalékaként is előfordul (például: egyhangúlag, sajátkezűleg, valószínűleg).

A nyelvújítás idején a -lag, -leg toldalékot főnévképző gyanánt is alkalmazták, így született meg az előleg, az átlag, a felesleg, az egyveleg, a mérleg, az egyenleg és több egyéb, ma már nélkülözhetetlen szava anyanyelvünknek. Annak idején -s képzővel melléknevet is alkottak némelyik -lag, -leg végű szóból. Közéjük tartozik a nemleges (jelentése 'tagadó'), az esetleges (vagyis lehetséges vagy véletlenszerű), a vagylagos (több lehetőség közti választásra módot adó), a tényleges (a valóságban meglevő, történő, valóságos), az időleges (rövid ideig tartó), a merőleges (valamely egyenessel vagy síkkal derékszöget alkotó egyenes vagy sík), a hallgatólagos (nyílt állásfoglalás, illetve ellenkezés nélküli), az állítólagos (állítólag levő, állítólag valami) 'stb.  A képzésmód erőszakolt ugyan, de ezeket a szavakat mai szemmel már nem kifogásolhatjuk. Érdekes, hogy a fenti melléknevek némelyikének nem is használatos az alapszava, tehát nincsen nemleg, időleg, merőleg stb.

Idegen hatásra (különösen a német -lich végződésű szavak mintájára) számos olyan szóalak is keletkezett, amely fölöslegesen háttérbe szorít jó magyar szóalakokat, szavakat. Közéjük tartozik a szóbelileg, a táviratilag, a levélbelileg, a jegyzőkönyvileg, a határozatilag, az okiratilag, a végrendeletileg stb.  A szóbelileg értesítette őket mondatba fölöslegesen kerül bele a -lag, -leg határozóragos szó, a neki szánt szerepet a szóban is jól betölti.

A táviratilag hazahív fordulatban is szükségtelennek mutatkozik a megnevezett szóalak, elegendő helyette az is, hogy távirattal vagy táviratban. Hozzá hasonlóan körülményes a levélbelileg értesít szerkezet is, egyszerűbb, világosabb, ha azt mondjuk: levélben értesít. A jegyzőkönyvileg megállapít hivatali színezetén enyhítünk, ha a jegyzőkönyv szó ragját megváltoztatjuk (jegyzőkönyvvel vagy jegyzőkönyvben). A határozatilag elrendel, az okiratilag igazol és a végrendeletileg hagy valakire fordulat elevenebb lesz ragcserével: határozatban, okirattal, végrendelettel.

Ne hagyjuk figyelmen kívül azt a lehetőséget, hogy egyszerűbben, mesterkéltség nélkül fejezzük ki magunkat!

Hódi Éva

   Nyelvi divatok [1]

A pályakezdő fiataloknak nem könnyű manapság munkába állni. Legjobb, ha előre elkészítik a cévéjüket (cv - önéletrajz), hogy adott esetben mindjárt több pályázatra is el tudják küldeni. Ügyesen elkészített cévé esetén már létrejöhet egy miting (meeting) – kivel is? – valószínűen a humán erőforrás menedzserrel, és ha minden jól megy, és még egy kis kapcsolati tőkét is sikerül szerezni, nyitva áll az út a szerződéskötés előtt.

Régebben se volt ez másképp, csak akkor önéletrajzot kellett beadni, beszélgetésre kellett menni a személyzeti vezetőhöz, és ha valakinek volt protekciója, annak könnyebb volt a helyzete.

Idővel változik tehát a megfogalmazás. Jómagam máig emlékszem, hogy egy tanári állásra való első jelentkezésemre táviratban kaptam választ azzal a szöveggel, hogy „szeptember 1-én szolgálattételre jelentkezzék”. Mondani se kell, hogy nem katonai iskolába jelentkeztem! Nem volt kisebb a meglepődésem, amikor pár évvel később egy itteni munkahelyi pályázat eredményéről – a kor elfogadott szóhasználata szerint – úgy értesítettek, hogy a munkahely velem „társítja a munkáját”.    

Manapság az angolszász mintákat követik az elnevezések. Stylist – hallom az új megnevezést, amikor csodálkozva néztem a népszerű televíziós műsor fellépőinek és zsűritagjaink képtelen küllemét. Hogy lehet ilyen frizurával és ilyen öltözékben nyilvánosság előtt megjelenni, mérgelődöm, amikor felvilágosítanak, hogy a stylist „alkotta” a fellépők kinézetét.  Ja, ha a stylist, az ugyebár más!  Az egyetemisták újabban nem dolgozatot írnak, hanem esszét, és ember legyen a talpán, aki elmegy a sokféle menedzser között, és egyáltalán meg tudja érteni, hogy a vadonatúj diplomát szerzett fiatal mivel is fog foglalkozni. Már szemünk se rebben, ha pl. PR-menedzserről hallunk, bár azon még meglepődünk, ha valaki a munkaköre felől érdeklődőnek azt mondja, hogy „tudást árul”.  Egyelőre a „fejvadász” mint foglalkozás is inkább a vadnyugati filmeket idézi bennünk, mint egy nagyon menő modern foglalatosságot.

Az új keletű megnevezések hátterében újonnan megjelenő foglalkozások is állhatnak, de gyakran inkább a divatot követve alkalmazzuk az újabb elnevezést. Ezek helyesírása olykor elég nagy gondot okoz, mert újszerűségük miatt még nem honosodtak meg eléggé, és gyakran a szótárakban sem találjuk meg ezeket. 

Molnár Csikós László

Pentyeg [1]

Ez a szó 'felesel, nyelvel' értelmet fejez ki, nyelvjárási használatú, előfordul pöntyög, pötyög, pöttyög alakban is. Megtalálható Szlavóniában, Kecskeméten, Szegeden, Szajánban stb. A petyeg v. pötyög egyébként inkább gagyogást, csacsogást, fecsegést, locsogást fejez ki, rendszerint gyermekről mondják, amikor beszélni tanul (ismeretes a Csallóközben, Győr vidékén, Zalában, Nógrádban, Heves megyében stb.). Van 'ketyeg' jelentése is. Az etimológiai szótár ugyanannak a hangutánzó szócsaládnak a tagjaként tárgyalja a pentyeget is és a petyeget is. Az előbbinek azonban akad más, valószínűbb származtatása is, bár kevésbé tetszetős. Kakuk Mátyás szerint ugyanis a pentyeg a cigány phenem ('mond') ige múlt idejű alakjával (phendje) lehet összefüggésben, azzal, hogy a 'felesel' jelentés egy 'megmondtam már'-féle szóhasználatból jöhetett létre. 

A pentyeg igének rokon értelmű szavai is vannak a nyelvjárásokban, közéjük tartozik a mantyog, az ácsánkodik és a visszafelel. A nép nyelvében előfordul még  a visszaszól (a bizalmas közlésben 'felesel', vagy csak egyszerűen 'felel' az értelme, egyébként a köznyelv szó szerinti jelentést tulajdonít neki: 'visszafordulva mond valamit'), a nyelvel (ennek a rosszalló köznyelvi szóhasználatban van 'szájaskodik, felesel' értelme, ritkábban 'perel, veszekedik' a jelentése, egyes nyelvjárásokban rágalmazásra vonatkozik, a népnyelv általában kutyára mondja, amely nyelvét lógatva liheg).

Bizalmas stílusminősítésű szinonimák is előfordulnak, mégpedig a visszabeszél (türelmetlenül válaszol, felesel), a szájal (hangoskodva felesel v. követelőzik), a disputál (vitatkozik, felesel, régen olyan személyre mondták, aki rábeszéléssel ráerőszakol valakire valamit), a rezoníroz (egyik jelentése felesel, vitatkozik, nyelvel), a replikázik (gyorsan, csattanósan megfelel, visszavág v. visszaszól, felesel).

Itt van aztán a választékos vitázik (vitát folytat, felesel, közönségesebb alakja a vitatkozik), a durva visszapofázik (visszabeszél, felesel), a rosszalló visszafelesel (tiszteletlen választ ad) stb.

Hódi Éva

  Retró szótár [1]

Olvasom, hogy a Tinta Könyvkiadó gondozásában megjelent egy újabb kiadvány: Burget Lajos Retró szótára. Alcíme: Korfestő szavak a második világháborútól a rendszerváltásig. Az ismertető tanúsága szerint különböző, ma már nem használatos szavakat közöl, melyek az adott korszakra jellemzőek voltak: békekölcsön, úttörőtábor, kulák, Bambi, osztályellenség, úttörővasút, maszek, építőtábor stb.

A fenti szóhasználat főleg a magyarországi viszonyokra volt jellemző. Ha belegondolunk, és eljátszunk a gondolattal, mi is igen könnyen össze tudnánk állítani egy vajdasági magyar retró szótárt. A legtöbb szó a politikai élet köréből jut azonnal eszünkbe: önigazgatás, el nem kötelezettség, önigazgatók gyűlése, vagy egyszerűen, „magyarosan” zbor, az oktatás köréből: tanár néptárs, általános középiskola, kulturológia szak, pionír, pioníravatás, felderítő, SZISZ-tag, partizántanító (pedagógus kitüntetés), munkaakció, a nevezetes események köréből: staféta, szlet. A korszak jellegzetes intézményei a SIZ-ek, az önigazgatási érdekközösségek, valamint a társult munkaszervezetek, a kor jellegzetes szóhasználata szerint belépéskor az új dolgozók „társították a munkájukat” a munkaszervezettel, a mozik gyakran partizánfilmeket vetítettek, a diákok a népfelszabadító háborúról tanultak.

A példákat sorolhatnánk tovább, szótárnyi anyagot lehetne összegyűjteni. Nagyon érdekes, hogy a szóhasználat alapján hitelesen fel tudunk idézni egy korszakot, a közelmúltat, amely időben nincs is oly távol tőlünk, de a korra oly jellemző szavak tekintélyes része a mai életben már nem használatos. Adán egyébként az utcanevek vonatkozásában még mindig a „retró” korszakát éljük. Hogy csak egy példát említsek: Lenin utca már jó ideje nincs egyetlen környező vajdasági településen sem, csak Adán. A jelenlegi adai utcanevekből lehetne olyan összeállítást készíteni, melynek alapján mindenki 30-40 évvel korábbi időszakra gondolna, és nem a mára. Ideje lenni változtatni ezen, annál is inkább, mert más községek már rég megtették ezt.

Molnár Csikós László

Strandröplabda [1]

Ilyenkor nyáron sokféle módját alkalmazzák az emberek az aktív pihenésnek. A strandröplabda is közéjük tartozik. Rendszerint homokos talajon játsszák a fiatalok. A csapatok két tagból szoktak állni. Főleg fiúk körében népszerű, de lányok is játsszák. Voltaképpen a röplabdának a kötetlenebb változatáról van szó. A strandröplabda szó számos egyéb labdajáték megnevezésével együtt angol mintát követ, eredetije a beachvolley. A szerb nyelv bič-volej alakban átvette az angol szót. Az, hogy az angol beach főnévnek német eredetű szó (strand) a magyar megfelelője, egy, már lezártnak tekinthető folyamat eredménye. A volley szó nem magát a labdát jelöli, hanem a labda elkapását és eldobását (egyébként sortűzre, illetve záporra vonatkozik). A röplabdát volleyball néven tartják számon az angol nyelvben. Ez a labdajáték a XX. század harmincas éveiben repülőlabda néven kezdte pályafutását a magyarban, csak az ötvenes években jelent meg röplabda formában. A jugoszláviai magyarok sokáig hálólabdának nevezték, ezt csak a hetvenes években szorította háttérbe az anyaországi röplabda szó. A strandröplabda szó helyett olykor a strandlabda megnevezés is előfordul, ez az utóbbi főnév azonban inkább nagy méretű felfújható labdát jelöl.

A strandröplabda az Egyesült Államokban, Kaliforniában kezdett teret hódítani. Kalifornia egyik legszebb strandjáról, Santa Monicából a húszas években indult hódító útjára. A profi strandröplabda a legintenzívebben fejlődő sportág lett az Amerikai Egyesült Államokban. Újabban már az olimpiák műsorán is szerepel. A nemrégiben véget ért IX. munkásolimpiának is egyik versenyszáma volt. A strandröplabda megmozgatja az egész testet, ugyanis homokban nehezebb mozogni, mint sima talajon. Mivel ez is voltaképpen röplabda, a szabályok nagyban megegyeznek a teremben játszott röplabda szabályaival. A strandröplabda térfelei 8 x 8 méteresek, nincsen 3-as vonal. A mérkőzések 10 v. 15 percig, illetve 21 v. 25 pontig tartanak.

Az angol ball szó a sportnak több fogalomjelölőjében is megtalálható: football, handball, basket-ball, baseball. A football labdarúgás alakban terjedt el a magyarul beszélők körében (egykor rúgó labdának is mondták), kevésbé választékos szinonimájaként megmaradt a futball. A handball nyomán született meg a kézilabda, a basket-ball pedig kosárlabda néven vált ismertté. Mivel a baseball nevű, kilenctagú csapattal játszott amerikai labdajáték mifelénk nem hódított tért, nem is volt szükség arra, hogy magyarosítsuk jelölőjét.

Érdekes, hogy Amerikában soccernek nevezik a labdarúgást, az Association Football népszerű rövidített változata nyomán. Ott a football mást jelent, mégpedig rögbit, azt a Rugby, Rugby game, Rugby football névvel is illetett labdajátékot, amelyet eredetileg a Warwick grófságban fekvő, latin iskolájáról nevezetes Rugby városában űztek. A rögbi vagy amerikai futball tojásdad alakú labdával játszott csapatjáték, amelyben kézzel is meg szabad fogni a labdát, nemcsak rúgni lehet, hanem dobni is.

Hódi Éva

 „Struccol” vagy truccol? [1]

„Struccoló kormányfő” – írta pár hónappal korábban egyik magyar nyelvű lap. Mit jelenthet ez? Mivel már első pillanatra is jól felismerhető a strucc szó, azt gondoltam, az újságíró alkalmi szóalkotása lehet, amellyel struccra jellemző viselkedést próbál jellemezni. Azt ugyanis gyakran mondjuk, ha valaki nem akar tudomást venni valamiről, főleg a bajokról, veszélyekről, hogy struccpolitika, vagy azt, hogy homokba dugja a fejét, mint a strucc. Az is gyakori, hogy állatnevekből igéket képezünk. Ha elzsibbad a lábunk, akkor megmacskásodik, aki elemel valamit, arra mondhatjuk, hogy meglovasít és így tovább. Mondjuk azt is, hogy kutyálkodik, disznólkodik, a „struccol” viszont inkább egyéni újításnak hat, bár elég ötletes. A szövegkörnyezetből azonban kiderült, hogy itt nem egyedi szóalkotással, hanem szótévesztéssel van dolgunk. A kormányfő ugyanis truccolt, azaz dacolt, ellenkezett, és egyáltalán nem zárkózott el a tények elől. A trucc – bár hangzásában közel esik a strucc szóhoz, egészen más jelentést hordoz. Az akadémiai magyar kéziszótár szerint dacot, ellenkezést jelent, egyes jelentéseinek régies, bizalmas árnyalata is van.

Általános tapasztalatunk, hogy a hivatalos szövegekben nagyon sok furcsa megfogalmazással találkozhatunk. A napokban olvastam egy hivatalos iratot, melyben arról volt szó, hogy határozatot hoznak könyvvizsgáló nem alkalmazásáról. Ezt így nem mondjuk, mint ahogy nem mondjuk például azt sem, hogy határozatot hozunk egy ház nem építéséről, egy könyv nem olvasásáról, egy levél nem írásáról. A fenti példák alapján arról lehet határozatot hozni (vagy azt lehet elhatározni), hogy nem alkalmazunk könyvvizsgálót, nem építünk fel egy házat, nem olvasunk el egy könyvet, nem írunk meg egy levelet és így tovább. Elég csak a nyelvérzékre hagyatkozni, ami spontán berzenkedik a nyakatekert megfogalmazások ellen. Még a hivatalos iratok esetében is.

Molnár Csikós László

 Szavaink és neveink eredete [1]

Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok (2006)

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rendezvényei ezúttal a Szavaink és neveink eredete című témakörhöz illeszkedtek. A tavasszal meghirdetett nyelvi pályázat is ehhez igazodott: „Helységre utaló családnevek környezetemben” (általános iskolás kategória), „Az iskolámba járó magyar tanulók leggyakoribb keresztnevei” (középiskolás kategória), „A mai vajdasági magyar hivatalos helységnevek használata-” (felnőtt kategória). A bíráló bizottság (dr. Molnár Csikós László, Hódi Éva, Csincsik Rózsa) a következő döntést hozta: A általános iskolások közül a zentai Gyorgyevics Elvira, a November 11. Általános Iskola tanulója első díjat kapott, az oromhegyesi Kis Ferenc Általános Iskola két tanulója, Újházi Melinda és Endre pedig dicséretben részesült. A középiskolások kategóriájában Szarvák Gabriella, a zentai Közgazdasági–kereskedelmi Középiskola tanulója bizonyult a legjobbnak, második helyezést ért el Horváth Andrea, az újvidéki Svetozar Marković Gimnázium tanulója, harmadik helyen pedig a Milutinovity Olivér, a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont diákja, valamint Kovács Terézia, a Törökkanizsai Gimnázium tanulója végzett. Dicséretben részesül: Tóth Anna, a Törökkanizsai Gimnázium tanulója, Molnár Brigitta, a csókai Vegyészeti-élelmiszeripari Középiskola diákja, Balázs Csila,  az újvidéki Svetozar Marković Gimnázium tanulója. Az egyiket a zentai Mészáros Ildikó, a másikat az újvidéki Csáki Beáta kapta. A felnőtt kategóriában a zentai Szloboda János és az oromhegyesi Milutinovity Sarolta osztozott a második helyen, az adai Gruber Enikő pedig dicséretet kapott.

Csütörtökön, október 12-én a beszédversenyen 30 középiskolás diák tett tanúbizonyságot prózamondó képességeiről a bíráló bizottság (dr. Molnár Csikós László, mr. Hajnal Jenő, Vincze Erzsébet és Nagypál Gábor) és a közönség előtt. A szabadon választott prózai szövegek elmondása után a második fordulóban Gyurkó Katalinnak „A Radiátor olyan férfias” című írása nyomán összeállított szöveget kellett tíz perces tanulmányozás után tolmácsolni. A versenyzőknek ezúttal jobban ment a kötelező szöveg elmondása, mint a szabadon választott prózarészlet tolmácsolása. Sajnos, olyan versenyző is akadt, aki szabálytalanul nem prózával, hanem verssel szerepelt. Az első helyet Kulcsár Sarolta, a zentai Egészségügyi Középiskola diákja szerezte meg, a második helyen Kalmár Gergely, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanulója végzett, a harmadik pedig a szabadkai Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnáziumba járó Baráth Attila lett. Az első különdíjat Sóti Attila, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanulója érdemelte ki. A második különdíjban a zentai Közgazdasági–kereskedelmi Középiskolába járó Mészáros Enikő részesült. Az esti kísérőrendezvényen az óbecsei A Prima Vista együttes régi és újabb megzenésített verseket adott elő a szép számban megjelent közönségnek. .

Október 13-án, pénteken 10 órától a Cseh Károly Általános Iskolában, majd pedig 12,30-tól a színházteremben az általános iskolák hetedik osztályos tanulói számára rendezett játékos nyelvi vetélkedőre került sor. Ezúttal a szokásosnál kevesebb, harmincegy diák jelentkezett a versenyre. Közülük huszonhat vajdasági volt, három erdélyi és kettő magyarországi. A játékvezető szerepét egyrészt a budapesti dr. Szűts László, másrészt Kormányos Katona Gyöngyi, a zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ igazgatója töltötte be. A bíráló bizottság feladatait Lakos Éva, Szűcs Ilona és Girizd Magdolna látta el (mindannyian nyugalmazott magyartanárok). A legjobbaknak a következő tanulók bizonyultak: I. Szőke Tímea, a moholi Novak Radonić Általános Iskola tanulója (felkészítő tanára Koós Margit, II. Hallai S. Áron, Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka, (felkészítő tanára Mészáros Borbély Tünde), III. Horváth Lilla, Csíki Hegyek Általános Iskola, Budapest, (felkészítő tanára Pordán Jánosné). A játékos nyelvi vetélkedő írásbeli részével egyidejűleg, tíztől tizenegy óráig a község negyedik osztályos tanulói közül tizennégyen nyelvi játékban vettek részt. A játékot Szűcs Ilona nyugalmazott tanárnő vezette, a zsűri szerepét pedig a felsősöket kísérő tanárok töltötték be.  Este Apró Istvánnal, az Adáról Magyarországra elszármazott íróval találkozhatott az adai közönség. Az íróval dr. Hózsa Éva, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar rendkívüli tanára beszélgetett, műveiből pedig az adai Műszaki Iskola két tanulója és Baranyi Zsuzsanna magyartanár olvasott fel egy-egy részletet.  Az érdeklődők a helyszínen megvásárolhatták Apró Istvánnak Az a nap (Ezredvégem történetei) című novellagyűjteményét, amely a Forum Könyvkiadó gondozásában jelent meg az idén.

Szombaton, október 14-én 9 órakor Szarvas Gábor mellszobrának megkoszorúzására került sor (ez alkalommal Baranyi Zsuzsanna mondott beszédet magyar és szerb nyelven), majd fél tízkor a huszadik századi magyar nyelvészeket bemutató kiállítás megnyitására került sor. A kiállításon azoknak a magyar nyelvészeknek az arcképe és életrajza látható, akiknek a pályája már lezárult.

A tudományos ülésszakon az Ada Község Képviselő-testületének tanácstermében egybegyűlt vendégeket és érdeklődőket Hódi Éva, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület elnöke köszöntötte. A hat bejelentett előadó közül sajnos kettő (dr. Balázs Géza és dr. Papp György) egészégi okok miatt lemondta részvételét.  Az első előadást dr. Kiss Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa, a Tinta Könyvkiadó igazgatója tartotta azokról a megfigyelésekről, amelyeket az új etimológiai szótárból kiindulva lehet végezni. Szólt a magyar etimológiai kutatások kezdetéről, felvázolta a magyar nyelv rokonításának történetét, ismertette a korábbi négy magyar etimológiai szótárt. A Magyar szavak és toldalékok eredete című új etimológiai szótárról (amelynek Zaicz Gábor volt a főszerkesztője) elmondta többek között, hogy több mint húszezer nyelvi elem (alapszó, származék, toldalék) eredetét vizsgálja, és a szavak zöméről megállapítja, hogy belső keletkezésű vagy jövevényszó. Dr. Körmendi Ferenc Zentán élő nyugalmazott egyetemi tanár, atomfizikus előadásában a természettudományos logika szigorúságával taglalt olyan etimológiai kérdéseket, amelyeket a nyelvtudomány művelőinek nem sikerült megnyugtató módon megoldaniuk. Foglalkozott bizonyos Tisza menti helynevek avar nyomaival, a szómagyarázatok logikájával, valamint egy Konstantin császárral kapcsolatos talánnyal. Dr. Molnár Csikós László, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának és a Belgrádi Egyetem Filológiai Karának a tanára a magyar nyelv latin eredetű szavainak a sorsáról beszélt előadásában. Előbb felvázolta azt a művelődéstörténeti hátteret, amely a latin nyelvnek és kultúrának több évszázados magyarországi jelenlétet biztosított, majd bemutatta a magyarba került latin szavak különféle rétegeit, illetve átvételük módozatait. Dr. Posgay Ildikó, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa megállapította, hogy minden tulajdonnév köznévből származik, csakhogy ezt az átalakulást nem mindig könnyű nyomon követni. Előadásában főleg a személyneveknek különféle típusaival foglalkozott, de a helynevek kialakulásáról is ejtett néhány szót. Az elhangzott előadások után vitára is sor került, ebben részt vett dr. Körmendi Ferenc, dr. Láncz Irén, dr. Molnár Csikós László, Szloboda János, Börcsök Gábor és Lajkó Sára.

Molnár Csikós László

A magyar nyelv és kultúra a világhálón

Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok (2007)

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rendezvényei az idén a magyar nyelvnek és kultúrának a világhálón való jelenlétével kapcsolatosak. A tavasszal meghirdetett nyelvi pályázat címei is ennek megfelelően alakultak: „Segítőtársam az internet” (általános iskolás kategória), „Lógok a neten” (középiskolás kategória), „Utolért az internet” (felnőtt kategória). Az általános iskolások csoportjában az óbecsei Kocsis Katarina pályaműve sikerült a legjobban (Petőfi Sándor Általános Iskola, VII. b), második lett a kishegyes Papp Orsolya (Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, V. a), harmadik pedig a martonosi Tornai Ágnes (Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola). Dicséretben részesül továbbá az adai Tóth Kata (Cseh Károly Általános Iskola, VI. c) és az oromhegyesi Erdélyi Annabella (Kis Ferenc Általános Iskola, VI. a). A középiskolások körében a következő eredmény született: I. helyezett Kiss Anett, Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnázium, IV. a, Szabadka, II. helyezett Kovács Terézia, Gimnázium, II. 2, Törökkanizsa, III. helyezett Kalmár Gergely, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium III. o. A felnőtt kategóriában a zentai Varga Bertold dicséretben részesült. A bíráló bizottság dr. Molnár Csikós László, Hódi Éva, Csincsik Rózsa összetételben működött.     

Csütörtökön, október 11-én a beszédversenyen a bejelentkezett 32 középiskolás diák közül 29 vett részt. A szabadon választott prózai szövegek elmondása után a második fordulóban egy Nyíri Kristóf nyomán összeállított szövegről kellett beszélniük a versenyzőknek. A Gondolatok az információs társadalomról megmozgatta a tanulók fantáziáját, és beszédre ösztönözte őket. A bíráló bizottság (Havas Judit előadóművész, dr. Molnár Csikós László egyetemi tanár, mr. Hajnal Jenő művelődésszervező, Vincze Erzsébet nyugalmazott tanár) értékelése szerint a legjobb teljesítményt Ágó Mónika, a szabadkai Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnázium tanulója nyújtotta. A második helyet Kalmár Gergely, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákja szerezte meg. A harmadik helyen holtverseny alakult ki Kis Borbála, a gyergyóalfalui Salamon Ernő Elméleti Líceum tanulója és Kecskés Tamás, a zentai Gimnázium diákja között.  A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület különdíját a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskolába járó Annus Szabolcs kapta. Az adai Szarvas Gábor Könyvtár különdíjában Rab Írisz, a zentai Egészségügyi Középiskola tanulója részesült. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum különdíjasa Nagy Tímea, a szabadkai Politechnikai Iskola diákja lett. Az esti kísérőrendezvényen Havas Judit budapesti előadóművész Ady-verseket adott elő.

Október 12-én, pénteken a Cseh Károly Általános Iskolában, majd pedig a színházteremben az általános iskolák hetedik osztályos tanulói számára rendezett játékos nyelvi vetélkedőn negyvenhat diák vett részt. Zömük vajdasági volt (szabadkai, temerini, adai, moholi, zentai, óbecsei, ürményházi, felsőhegyi, zenta-gunarasi, oromhegyesi, magyarkanizsai, nagykikindai, padéi, tornyosi, törökfalui), de négy magyarországi (Budapest XI. kerületi, Makó) és három romániai (Gyergyóalfalu, Borzont) is akadt köztük. A játékot a budapesti dr. Szűts László vezette Grúber Enikő segítségével, a bíráló bizottságban Lakatos Éva, Szűcs Ilona és Girizd Magdolna tevékenykedett. A legjobbaknak a következő tanulók bizonyultak: I. Csorba Viola (Petar Kočić Általános Iskola, Temerin, II. Berec Sára, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa, III. Túrú Alexandra, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa, Molnár Gábor Edina, Emlékiskola, Zenta, IV. Tóth Kata, Cseh Károly Általános Iskola, Ada, V. Lakatos Adrián, Cseh Károly Általános Iskola, Ada. A játékos nyelvi vetélkedő írásbeli részével párhuzamosan, tíztől tizenegy óráig a község negyedik osztályos tanulói is részt vettek a nyelvi játékban. A játékot Szűcs Ilona nyugalmazott tanárnő vezette, a felsősöket kísérő tanárok pedig zsűriztek. A legjobbnak Gajdos Rita bizonyult (Apró Zsófia tanítványa), a második Csúri Máté, Koós Holló Tímea diákja lett, a harmadik helyen pedig Kubina Lotti végzett (szintén Apró Zsófia osztályába jár). Az esti programban egyrészt Lennert Géza fotóit ismerhette meg a közönség, másrészt a Délvidék / Vajdaság című könyvnek a bemutatójára került sor, amely a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában jelent meg. A kötet szerzői közül Papp Richárd kulturális antropológus, néprajzkutató (a könyv szerkesztője), Hódi Sándor pszichológus, társadalomkutató, közíró, Németh Ferenc művelődéstörténész, Papp Árpád néprajzkutató, kulturális antropológus, Pejin Attila történész, muzeológus és Gábrityné Molnár Irén politológus, egyetemi tanár beszélt a könyvben bemutatott kutatásairól.

Szombaton, október 13-án 9 órakor Szarvas Gábor mellszobrának megkoszorúzására került sor (ezen dr. Molnár Csikós László mondott alkalmi beszédet). Ezután a magyar nyelvvel és kultúrával foglalkozó honlapokat színes fénymásolatokon bemutató kiállítást (amelyet Ferenc Emma készített) dr. Hódi Éva nyitotta meg.

A tudományos ülésszak kezdete előtt kettős díjátadásra került sor, dr. Szűts László Az év nyelvművelője elismerésben részesült, dr. Hódi Sándor pedig Szarvas Gábor emlékérmet kapott. Dr. Szűts László tevékenységéről dr. Balázs Géza beszélt, dr. Hódi Sándor érdemeit pedig dr. Molnár Csikós László méltatta.  A magyar nyelv és kultúra a világhálón című tudományos tanácskozáson hat előadás hangzott el. Dr. Láncz Irén Szarvas Gábor, a nyelvész és a nyelvművelő címmel emlékezett meg az adai születésű tudósról. Többek között elmondta, hogy Szarvas Gábor a nyelvészeti kutatásokban a tényekre való alapozás elvét vallotta, és hogy felismerte az emberi gondolkodás egyetemességének a nyelvbeli megmutatkozását. Nem mindenki tudja, hogy Szarvas Gábor a kiejtés elvét szorgalmazta a magyar helyesírásban, de a szóelemzés elvének híveit nem sikerült meggyőznie álláspontjának helyénvalóságáról. Dr. Prószéky Gábor Igényesség, helyesírás, számítógép c. előadásában azt javasolta, hogy a helyesírást ne a tudományos akadémián, hanem az interneten szabályozzuk. Azt fejtegette, hogyan alakultak ki a különféle nyelvekre vonatkozó helyesírási programok, és hogy mekkora a korlátozottságuk. Beszélt a nem angol és a nem latin betűs nyelvek problémáiról, a nemzetközi angol eltávolodásáról a nemzeti angol nyelvtől, valamint a kis nyelveknek üzleti érdekből való támogatásáról. Dr. Hódi Sándor a világháló néhány nyelvi, kulturális vonatkozásáról szólva kiemelte, hogy milyen fontos szerepe volt 1925-ben a Magyar Rádió megindulásának és 1992-ben a Duna Televízió megalapításának, hogy a magyar szó minden határon túlra eljuthasson, és hogy ezt a világháló teszi a legnagyobb mértékben lehetővé. Felhívta a figyelmet a nyelvi igénytelenség veszélyére, ugyanis ennek leküzdésében szerinte az iskola nem eléggé hatékony, szükség van nyelvművelésre. A világháló révén világpolgárrá válunk ugyan, szólásszabadságot tesz lehetővé számunkra, de azért a nyelvi kultúra segítségével erősítenünk kell nemzeti önbecslésünket. Dr. Balázs Géza Az internet-korszak kommunikációja című előadásában párhuzamot vont az olvasás és a tanulás mint lineáris tevékenység, illetve az internetezés és keresés mint nem lineáris tevékenység között. Az SMS-ek és az elektronikus levelek, internetes csevegések új nyelvi létmódot tesznek lehetővé, úgyhogy a másodlagos szóbeliség mellé új írásmód jelentkezik. Agresszív megoldásai szokatlannak tűnnek ugyan, de nem rendszeren kívüliek, nyelvbeli analógia támogatja őket, vagy pedig olyan régi írásrendszer logikáját követik, mint a rovásírás. A mai kommunikációban háttérbe szorul a szöveghagyomány (például az állandó szókapcsolatok használata), pedig igényesség nélkül nincs fejlődés. Hajnal Jenő magiszter a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet digitalizálási terveiről beszélt. Megállapította, hogy a délvidéki magyarság először a hetvenes években fordult hagyományai felé, és könyvsorozatokban gyűjtötte össze szellemi értékeit a Forum és a Hungarológiai Intézet kiadásában. Most ismét elérkezett az idő a mentésre, ezúttal elektronikus formában rögzítjük a vajdasági magyarság szöveges és audiovizuális anyagait. A digitalizálást a Jugoszláviai magyar könyvtár sorozatában megjelent művekkel kezdte az intézet, azzal, hogy nemcsak elektronikus formába való átmásolásról van szó, hanem az anyagrészek kereshetővé tételéről is. Terveik közt nemcsak szövegtár, hanem hangtár és filmtár létesítése is szerepel.  Dr. Kiss Gábor Szótárak az internet korában címmel az internetes szótárhasználat tapasztalatairól számolt be, kiemelve, hogy a hagyományos szótárakkal ellentétben az internetes szótár lehetővé teszi a szóállomány igénybevételének a figyelemmel kísérését (hogy mely szavakat keresik a leginkább, és melyek iránt nem érdeklődnek), és ennek alapján a szóállomány módosítását (bővítését, szűkítését) is, úgyhogy az internetes szótár sokkal dinamikusabb, mint a hagyományos.   

Hódi Éva

Orosz János: Szerb-magyar közigazgatási és jogi szótár [1]

Ismét nagyon fontos kiadványt jelent meg a Magyar Szó gondozásában: Orosz János szerb—magyar közigazgatási és jogi szótára. A könyv, mely – az Előszó tájékoztatása szerint - több mint 5000 címszót tartalmaz, elsősorban a szakemberek, a közigazgatásban és igazságszolgáltatásban dolgozók számára készült, de mindenki számára igen hasznos kiadvány. Hasonló típusú könyv már több mint 20 éve nem látott napvilágot.

Ha fellapozzuk a szótár oldalait, számos olyan kifejezésre bukkanunk, amelyek nemcsak a szigorúan vett szakirodalomban használatosak, de nap mint nap használjuk őket. Magacin, staž, magistratura, kvorum, kva-litet, amortizacija, aneks, anketa, arhiva, bolovanje, blagajna, zbor, kurir – hogy csak egy csokorra valót említsünk közülük.

Ezek a szavak olyannyira elterjedtek a helyi szóhasználatban, hogy gyakran már fel se tűnik, hogy a magyar nyelvben másképp mondjuk ezeket. Ezek jelölésére a magyar nyelvben vagy egészen más szót használunk  (magacin – raktár, zbor – gyűlés, blagajna – pénztár) vagy más formában használatos a szó (amortizacija – amortizáció, értékcsökkenés,), de arra is van példa, hogy a magyar megnevezés hosszabb, összetettebb, mint az elterjedt szerb változat (staž – szolgálati idő, munkakor, magistratura – posztgraduális tanulmányok, kvorum – szükséges létszám, quorum).

A szótár felépítése igen áttekinthető, használata egyszerű. Ábécé rendben követik egymást a címszavak, s az egyes címszavak alatt a hozzájuk kapcsolódó leggyakrabban használatos kifejezések is megtalálhatók. A könyv alakja ugyan szokatlan (a hagyományos könyvformának épp a fordítottja – széles és rövid), de ez a használatot nem nehezíti meg, legfeljebb a polcon való elhelyezést.

A szótár, noha elsősorban szakemberek számára készült, de ha átlapozzuk, megállapíthatjuk, hogy szókészletének jó része a mindennapi életben is használatos, vagy  ha nem is fordul elő nap mint nap beszédünkben, de ismerjük ezeket a kifejezéseket, passzív szókincsünkhöz tartoznak, és csak egy részét alkotják azok a szavak, amelyek kizárólag csak a szakterminológiában használatosak. Örömmel üdvözölhetjük a szótár kiadását, mert nagy segítséget nyújt a nyelvhasználatban, mind a szakemberek számára, mind a magánéletben, a mindennapi beszédben.   

Hódi Éva

  Szép napot? [1]

(Nyelvi idegenszerűségek)

Sokszor beszélünk arról, hogy az utóbbi időben mennyi idegen szó kerül be a nyelvhasználatba. Példának az angol nyelvből bekerülő szavak egész sorát hozhatnánk fel: fájl, printel, internet, blog, e-mail (email)  „new age”, dance klub, shop, market stb. Kevesebb szó esik azonban arról, hogy a nyelvi idegenszerűségek nemcsak idegen eredetű szavak használatával jelentkeznek, hanem esetenként kevésbé feltűnő formában is megjelennek, és olykor nehezebb is felismerni ezeket.

Lássunk néhány példát a fentebb elmondottakra! Felfigyelhetünk idegenszerűségekre pl. a helyesírásban. A legszembetűnőbb talán a nagybetűk használata olyan esetekben, amelyekben a magyar nyelv nem használ nagybetűt. Leginkább címekben, hirdetésekben fordul ez elő: Jelzálogalapú Személyi Kölcsön, Kedvezményes Előfizetési Akció, Az Év Autója, Az Év Embere, Jóban Rosszban és így tovább. Mondani se kell, hogy ezekben az esetekben csak a kezdő szót kell nagybetűvel írni, a többit nem. De ha állandóan ilyen formában látjuk leírva a címeket, előbb-utóbb könnyen elbizonytalanodhatunk. Az olvasók fejében ez az íráskép rögzül, hiszen az írott szónak tekintélye van. Nem várhatjuk el, hogy az olvasók a nyelvtani szabályokon töprengjenek, az írásmódnak kéne tiszteletben tartani ezeket.

Vagy vegyünk más példát is az idegenszerűségekre! Teljesen eltér a magyar nyelvhasználati szokásoktól vadidegen emberek keresztnéven szólítása és tegezése. A reklámok újabban csakis tegező formában fordulnak hozzánk. Vásárolj és nyerj – ez a legáltalánosabb reklámforma. A népszerű televíziós játékokban a játékvezetők szinte kizárólag a keresztnéven szólítást és a tegezést használják. Kovács úr, Takács úr sosem játszik, ehelyett László, József, Zoltán igyekszik nyerni. Érthetetlen, hogy miért kell átvenni ezt az idegen szokást? Ha így haladunk, lassan a köztársasági elnököt is becézett keresztnéven fogjuk emlegetni, mint pl. Bill Clintont!

Újabban a legáltalánosabb köszönési forma, a jó napot kívánok helyett gyakran azt mondják – valószínűleg angol nyelvi mintára - , hogy szép napot.  Köszönésre azonban a magyar nyelvben (a szerb nyelvben is) a jó napot forma rögzült. Úgy gondolom, hogy nem fogunk attól jobban tudni - és nem attól fogunk jobban tudni - angolul, ha „átszerkesztjük” a meghonosodott nyelvhasználati és helyesírási szokásainkat.

Hódi Éva

„Tíz nyelvet beszélő bécsi szelet” [1]

A napokban kezembe került egy Ada községet bemutató kiadvány, mely igen szép kivitelben, igényes papíron, képekkel gazdagon illusztrálva Ada nevezetes ipari és kisipari vállalkozásait, szálláslehetőségeit, éttermeit és más szolgáltatásait ismerteti. A kiadvány propaganda céllal készült, három nyelven, szerbül, magyarul és angolul. Érdeklődéssel kezdtem forgatni, a magyar szövegeket olvasgatni, hiszen Adáról nem sok kiadvány jelent meg, és a mai világban a marketing, a propaganda igen fontos szerepet tölt be.

A kiadvány igényes kinézetével ellentétben a nyelvi megmunkálás rendkívül igénytelen: a magyar nyelvű szövegek elkeserítően rossz magyarsággal íródtak. Megszámlálhatatlanul sok helyesírási és sajtóhiba van a magyar szövegben, rossz megfogalmazások, nevetséges fordulatok, magyartalanságok, rosszul szerkesztett mondatok, amelyek olykor éppen az ellenkezőjét juttatják eszünkbe, mint amit szerettek volna mondani. A fentiek alátámasztására csak néhány példát ragadnék ki: az ismert községi személyszállító vállalatot úgy propagálják, hogy „10 autóbusszal rendelkezik, melyeknek a fele kényelmes és biztonságos utazást nyújt”- ez bizony így inkább ellenpropaganda (milyen lehet vajon a másik fele?). Megtudhatjuk a brosúrából, hogy Mohol a község második legnagyobb települése, szép sétányokkal, sportpályákkal és romantikus kertekkel elő. A szerb szöveg alapján lehetett kideríteni, hogy itt előkertekre gondoltak, mert amit írtak, „kertekkel elő”, annak nincs értelme.

A brosúra alapján a községben nem mindennapi ételkülönlegességek kaphatók: a „mediterán” (talán mediterrán!) hangulatot nyújtó étteremben fogyaszthatunk „édes- és tengeri halakat” (gondolom, édesvízi halakról lehet szó!). Máshol „meleg- és hideg éhes szájjat(!) kielégítő előételek” kaphatók. Most mi a meleg és a hideg? A szöveg szerint az „éhes szájj” (ami mellesleg egy j-vel írandó!), és nem az előétel.  De nem mindennapiak a következő „beszélő” fogások sem: „sokatmondó paprikás”, vagy a „tiz nyelvet beszélő bécsi- natur- párizsi szelet”.  A helyesírási hibáktól eltekintve (helyesen: tíz, natúr-) a nevetséges megfogalmazás kiinduló pontja a ’hét nyelven beszél’ szólás lehetett, ami mást jelent (finom), mint a „tíz nyelvet beszél” szókapcsolat.

A kiadványból megtudhatjuk, hogy számos „minőséges” (helyesen jó minőségű, minőségi) árut állítanak elő községünkben. Én a legjobban az „egészségügyi betéteken” csodálkoztam, amelyeket egy fémipari vállalatban készítenek. Nem lehetséges, hogy itt nem egészségügyi betéteket, hanem inkább gyógyászati segédeszközöket gyártanak?

A néhány kiragadott példa is érzékelteti talán, hogy milyen rossz magyarsággal íródott a fenti kiadvány. Többször az volt az érzésem, hogy talán nem is magyar anyanyelvű személy készítette a magyar szövegeket. Bízzunk abban, hogy a másik két nyelven jobban sikerült az ismertetés, de az mit sem változtat azon, hogy a kiadvány igénytelen magyarsága községünk jó hírét nem nagyon öregbíti.

Molnár Csikós László

Vas kaptafa és morzsaporszívó [1]

A Magyar Televízió egyik nyereményjátékában kecsegtették azzal a versenyzőket, hogy egy morzsaporszívó boldog tulajdonosai lehetnek. A kisméretű készüléket nyilván azért nevezik így, mert kiválóan alkalmas arra, hogy összeszedjék vele az asztalról a morzsát. Ez a név furcsán hangzik számomra, mert halmozódnak benne a felszívandó anyagra utaló szavak: por is meg morzsa is. Talán a morzsaszívó elnevezés is megtenné, vagy mondhatnánk asztali porszívót, illetve mini porszívót (mint a franciák: mini aspirateur).

A porszívó megnevezés egyes nyelvekben magában foglalja a ’por’ jelentésű főnevet (a német Staubsauer, a szerb usisivač prašine, az olasz aspirapolvere, a lengyel odkurzacz stb.), más nyelvek viszont megvannak nélküle (a francia: aspirateur, az angol: vacuum cleaner, a román: aspirator, a török: elektrik süpürgesi stb.). Érdekes a porszívó török neve, szó szerint nem egyéb, mint „elektromos seprű”.

A morzsaporszívó hallatán eszembe jut a vas kaptafa, a beton talpfa, a réz piszkavas, a kő fejfa, a műanyag óraszíj stb. Ezek az elnevezések többé-kevésbé erőltetettek, ugyanis korrigálni igyekeznek a hagyományos megjelöléseket, arra az anyagra utalva, amelyből a szóban forgó tárgy, eszköz tényleg készült. A köznyelvben rendszerint nincs szükség arra, hogy a technikai változásoknak megfelelően a szókészlet elemei is megváltozzanak. A kaptafa, a talpfa, a piszkavas, a fejfa, az óraszíj esetében nem alapvető kérdés, hogy csakugyan abból az anyagból van-e a tárgy, amelyre a megnevezés utal. Ezeknek a szavaknak a jelentését ma már elvonatkoztatjuk a bennük levő anyagnévtől. A kaptafa ’lábfej alakú forma, amelyen készítik és javítják a lábbelit’, akár vasból, akár műanyagból készül (mint újabban); a talpfa ’a sínek alátámasztására és rögzítésére szolgáló gerenda’, habár ma már többnyire betonból öntik; a piszkavas ’a tűz élesztésére való vé-kony rúd, pálca’, rézből vagy más rozsdamentes anyagból is lehet; a fejfa ’síron levő emlékjel’, még ha kő is az anyaga; óraszíj a neve a ’karóra pántjának, amellyel a kézre csatolható’ abban az esetben is, ha műanyagból van, noha eredetileg a szíj ’állati bőrnek szalag alakúra hasított és megmunkált darabja’.

Egyébként a szócsere viszonylag megszokott jelensége a nyelvhasználatnak. Egyik oka a többértelműség elkerülése. Így adta át a helyét örmény szavunk a malomkőnek néhány évszázaddal ezelőtt, miután az egyik kaukázusi nép neve is örmény alakban honosodott meg. Hasonló okból különült el annak idején a ’fürdési lehetőséget biztosító hely’ jelentésű fürdő szótól ’a fürdési lehetőséget igénybe vevő személyt’ jelölő fürdőző szó, noha eredetileg a fürdő azt jelenti, hogy ’aki fürdik’. A forró általában a ’nagyon meleg’ értelmet vette fel, úgyhogy arra a folyadékra, amely forr, idővel a forrásban levő megnevezés kezdett utalni.

A tárgyi valóság megváltozása is kiválthat szócserét. Így a szavaló elsősorban hamisan patetikus beszédmódot alkalmazó személyre (például színészre) utal, ezért arra, aki verset szaval, megalkották a versmondó főnevet. A városi gáznak régebben világítógáz volt a neve, mert világításra használták, ma viszont inkább a fűtés és a főzés céljaira alkalmazzák. A kávédaráló és a mákdaráló szó helyettesítésére azért találták ki a kávéőrlő és a mákőrlő főnevet, hogy jelezhessék, elektromos meghajtású eszközről van szó.

Molnár Csikós László

Zsírégetők [1]

A biokémiában tájékozatlan ember nem sok fantáziát vél felfedezni a zsírégető szóban, gondolván, hogy a zsír égése füsttel, kellemetlen szaggal jár, voltaképpen inkább meg kell akadályozni a dolgot, nincs szükség külön zsírégetőre. A konyhában talán nincs is, az ebédlőben viszont lehet. Az emberek tekintélyes része ugyanis szeret bőségesen táplálkozni, ennek pedig gyakori velejárója a fölösleges zsírlerakódás a szervezetben. A súlytöbbletet többféleképpen is csökkenteni lehet: diétázással, fokozott testmozgással és zsírégető anyagok bevitelével.

Az úgynevezett „kalóriaszámolgatásos" fogyókúrák nem igazán eredményesek, ugyanis általuk alapvető tápanyagokhoz nem jut hozzá a szervezetünk. A belőlük származó glikogén nélkül pedig lehetetlen a zsírbontás. A sanyargatott szervezet saját tartalékaihoz nyúl, de nem a zsírhoz, hanem az izomhoz. A fehérjék bontása ugyanis egyszerűbb, gyorsabb, és kevesebb energiát igényel, mint a tömöttebb, nehéz zsíroké.

A zsírégetők nem olyan hagyományos fogyasztó szerek, amelyek csökkentik az étvágyat vagy fokozzák az anyagcserét, hanem a szervezet zsírsavaira közvetlenül hatva meggyorsítják a természetes zsírbontó folyamatokat. Fő alkotórészeik a kolin és az inozitol. Ezeket a lipotróf anyagokat a szervezet maga is előállítja, de korlátozott mennyiségben. A zsírégetők csak a zsírtartalékokra irányulnak, az izmokat megkímélik. A kövér emberek felesleges kilói az anyagcsere egészét felgyorsító tablettáktól úgy olvadnak gyorsan le, hogy az illetőknek még csak izzadniuk sem kell a tornateremben vagy a sportpályán. Ezek a csodatabletták az anyagcserét 10-30 százalékkal gyorsítják fel, úgy, hogy ennyivel több zsírt éget el a szervezet. A zsírégető még a nagyon régi zsírpárnákat is leapasztja.

A fogyás általában akkor lehetséges, ha a szervezet több energiát használ fel, mint amennyi a bevitt energia. Ilyenkor saját zsírraktárából éget. Az energiafelhasználás növelésének egyik legtermészetesebb és leghatékonyabb módja a testmozgás. A fokozott izommunka több energiát igényel. Ilyenkor az izom energiaigényének fedezésére a szervezet raktáraiból kaphat zsírt, és ez csökkenti a test zsírtartalmát, fogyáshoz vezet. A sportolás során a szervezet először szénhidrátraktárait használja fel, majd kiürülésük után a zsírraktárak biztosítják a mozgáshoz szükséges energiát. Nem véletlen, hogy a hosszútávfutók zsírégetése sokkal eredményesebb, mint a rövidtávfutóké. A rövidtávfutók szinte izomkolosszusok, ugyanis ők egy-egy táv közben szünetet tartanak, és viszonylag pihenten kezdik a következő kört. A hosszútávfutók viszont szikárak, náluk nem a rövid, szakaszos megterhelés izomépítő hatása érvényesül, hanem a folyamatos izommunka zsírégető következményei jutnak kifejezésre.

A zsírégető szó az anyagnév előtagú jelöletlen tárgyas összetételek csoportjába tartozik. ilyen még többek között a vízlágyító, a mézpergető, a vasgyúró, a sószóró, a tejoltó, a fafaragó stb. is.  A vízlágyító kemény vizet lággyá tevő szerre vonatkozik. A mézpergető jelenthet mézet pergető személyt és méz pergetésére való készüléket is. A vasgyúró túlzó, tréfás megnevezése a vaskos testű, igen erős személynek. A sószóró olyan sótartó, amely lyukacsos kupakkal van ellátva. A tejoltó szopós borjú gyomrából kivont anyag, amely segíti a tej megalvadását. A fafaragó lehet fafaragáshoz való eszköz vagy fafaragással foglalkozó személy is. 

Molnár Csikós László

Szarvas Gábor Nap 2008 [1]

Az Inter Kultúra-, Nyelv- és Médiakutató Központ Kht., a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda, a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, a PRAE.HU, a Szarvas Gábor Asztaltársaság, a Magyar Tudományos Akadémia és a Tinta Könyvkiadó szervezésében 2008. június 19-én, csütörtökön Szarvas Gábor Napot tartottak Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. A rendezvény kerettémája: A szó az élet tükre. Jelentés a magyar nyelvről 2008. Ezen kettős szerepben vettem részt: előadóként és szónokként.

2000-ben alakult meg a Szarvas Gábor Asztaltársaság Fábián Pál, Grétsy László és Balázs Géza közreműködésével azoknak az ún. "nyelvjavító tanácskozásoknak" a felújításaként, amelyeket 1875-től maga Szarvas Gábor kezdeményezett, és amelyen az Akadémia épületében minden hónap utolsó szombat estéjén nyelvészek, tanárok, írók, szerkesztők vettek részt. Az Asztaltársaság a Magyar Tudományos Akadémia egyik szervezete, kéthavonta tart kisebb összejövetelt, évente egyszer pedig nagyobbat, Szarvas Gábor Nap néven. Ez az idei rendezvény különösen nagyra sikeredett, úgyhogy a 20-25 főt befogadó Képes teremből a résztvevőknek át kellett telepedniük egy jóval nagyobb, mintegy 120 főt befogadó terembe.

A 15,30-kor kezdődő rendezvényt Pallavicini Zita őrgrófnő,  a rendezvény fővédnöke nyitotta meg, majd Balázs Géza egyetemi tanár, az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékének vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Ezután két tudományos előadás hangzott el: Molnár Csikós László: A mai magyar nyelvhasználat, Nagy Levente: Az év szavai. A Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport és a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda nyelvi felhívása. A továbbiakban új könyvek bemutatása következett.  Az Európai nyelvművelés c. kiadványt (szerk. Balázs Géza – Dede Éva, Inter–PRAE.HU, Budapest, 2008.) Nyomárkay István professor emeritus, akadémikus mutatta be. Pál Dániel Levente Új időknek új szövegei címmel a  PRAE.HU folyóiratnak az új műfordítói-stílusújító magyar nyelvért való kiállásáról beszélt. Burget Lajos Retró szótárát (Korfestő szavak a második világháborútól a rendszerváltásig. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2008.) Kiss Gábor és Mandl Orsolya mutatta be. Ezután Parapatics Andrea ismertette saját Szlengszótárát (Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2008.). Végezetül az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolához kapcsolódó kiadványokat (Szemiotika és tipológia, szerk.: Balázs Géza – H. Varga Gyula, Magyar Szemiotikai Társaság – Líceum Kiadó 2007., Két évtized a helyesírásért, szerk. Bozsik Gabriella, Líceum Kiadó, Eger, 2007., Az agressziókutatásról interdiszciplináris keretben, szerk. Zimányi Árpád, Líceum Kiadó, Eger, 2008.) Zimányi Árpád mutatta be.   

18 órakor került sor Szarvas Gábor mellszobrának megkoszorúzására az Akadémia épülete előtt. Beszédet Molnár Csikós László, az Újvidéki Egyetem tanára mondott.

A budapesti Szarvas Gábor Nap az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rokonrendezvénye. Jellege kissé eltér a miénkétől, tevékenységi formái közt időszerű nyelvi kérdések megbeszélése, könyvbemutató és könyvajándékozás, konferencia-beszámolók, eszmecsere, kötetlen társasági élet, baráti beszélgetések szerepelnek.

Molnár Csikós László

A Nyelvi figyelő bibliográfiája

A biogazda és a biotermék, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 85. sz., 10. o.

A Hungarológiai Kongresszusról, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 88. sz., 10. o.

A magyar nyelv és kultúra a világhálón, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 101. sz., 10-11. o.

A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 86. sz., 16. o.

A térdkalácstól a kalácstérdig, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 82. sz., 12. o.

A turkáló ma már nemcsak személy lehet, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 100. sz., 9. o.

A X. Anyanyelvi Konferencia, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 77. sz., 11. o.

Akadémiai és akademski, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 87. sz., 10. o.

Anyanyelvünk szolgálatában. A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület új kiadványa, Hódi Éva, Községi Körkép, 81. sz., 10. o.

„Ballagó öltöny”, Hódi Éva, Községi Körkép, 97. sz., 12. o. 

Bazeni – medencék, Hódi Éva, Községi Körkép, 78. sz., 10. o.

Dezsurál, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 75. sz., 10. o.

Egy hasznos kiadványról (Minya Károly: Új szavak I., Nyelvünk 1250 új szava értelmezésekkel és példamondatokkal, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2007.), Hódi Éva, Községi Körkép, 99. sz., 10. o.

Erős kifejezések, Hódi Éva, Községi Körkép, 74. sz., 11. o.

Értelmező szótár +, Hódi Éva, (Községi) Körkép, 103. sz., 10. o.

Genyózik, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 72. sz., 13. o.

Házilag és házilagosan, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 90. sz., 11. o.

Helyes és szép magyar beszéd, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 77. sz., 16-17. o. .

Igazándiból, Hódi Éva, Községi Körkép, 95. sz., 13. o.

Káprázik a füle?, Molnár Csikós László, (Községi) Körkép, 108. sz., 10. o.

Kemény Gábor: Nyelvi mozaik, Hódi Éva, (Községi) Körkép, 105. sz., 10. o.

Költségkímélő, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 94. sz., 13. o.

Megérkezett a villanyposta!, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 83. sz., 10. o.

Megyünk a traccspartira?, Molnár Csikós László, (Községi) Körkép, 109. sz., 10. o.

Mi az elérhetősége?, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 96. sz., 12. o.

Mobilvilág, Hódi Éva, Községi Körkép, 84. sz., 10. o.

„Műsorsoroló”, Hódi Éva, (Községi) Körkép, 102. sz., 17. o.

Nomen est omen, Krizsán Mónika, Községi Körkép, 79. sz., 19. o.

Nyelvhelyességi babonák, Molnár Csikós László, (Községi) Körkép, 104. sz., 10. o.

Nyelvi divatok, Hódi Éva, Községi Körkép, 93. sz., 12. o.

Orosz János: Szerb—magyar közigazgatási és jogi szótár, Hódi Éva, Községi Körkép, 73. sz., 11. o.

Pentyeg, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 80. sz., 5. o.

Strandröplabda, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 98. sz., 10. o.

„Struccol” vagy truccol?, Hódi Éva, (Községi) Körkép, 107. sz., 11. o.

Szavaink és neveink eredete, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 89. sz., 12-13. o.

Tíz nyelvet beszélő bécsi szelet”. Hódi Éva, Községi Körkép, 91. sz., 12. o.

Vas kaptafa és morzsaporszívó, Molnár Csikós László, (Községi) Körkép, 106. sz., 10. o.

Zsírégetők, Molnár Csikós László, Községi Körkép, 92. sz., 12. o.

Szarvas Gábor Nap 2008., Molnár Csikós László, (Községi) Körkép, 110. sz., 10. o.

 III. KÉPMELLÉKLETEK