Szűts László

Jó bornak is kell cégér!

(A magyar reklámnyelvi törvényről)

Az adai Szarvas Gábor Egyesület őszi tudományos ülésszakjaira mindig jellemző volt, hogy ezeken a szakma kiválasztott emberei mindig valamilyen aktuális nyelvművelői, nyelvhasználati kérdést boncolgattak. Örülök, hogy most a tízéves fennállást ünneplő jubileumi ülésen sincs másképp. Hisz előadásom témája is a mai magyar nyelv egyik ilyen égető kérdését érinti, ugyanis a cégtáblák és reklámok nyelvével fogok egy törvény kapcsán foglalkozni. Előbb dióhéjban a lényegről: 2002 tavaszán az akkori magyar Országgyűlés törvényt hozott arról, hogy  2003. január l-jétől a cégtáblákra, illetve a nagyközönségnek szóló tájékoztató feliratokra, reklámtáblákra az idegen nyelvű kifejezés, mondat mellé magyar nyelven is oda kell írni  annak megfelelőjét. Ez a bizonyos reklámnyelvi törvény bizonyos szankciókat is tartalmaz azokkal szemben, akik megszegik.

Most pedig röviden a törvény meghozatalának előzményeiről. Az 1989/90. évi társadalmi változások után egyre inkább tapasztaltuk, hogy a magyar fővárosban és vidéki városainkban elszaporodtak a csak idegen nyelvű cégtáblák és reklámfeliratok. Ha az ember végigsétált a Belvárosban Budapesten, szinte nem is érezhette, hogy a magyar fővárosban van.

Hisz főként ilyen cégtáblákat láthatott: -shop, pub, music city, second hand shop, bowling hall, bad design, road sho, beach house, stb. Egyetlen magyar szó sem utalt arra, hogy ezek áruházak, boltok, vendéglők, sörözők, s amit ott lehet kapni, azt eszik-e vagy isszák. Bár mi nyelvészek több ízben és több helyen szóvá tettük ezt a jelenséget, de ennek különösképpen eredménye nem volt, sőt az idegen nyelvű feliratok száma megszaporodott. Mintegy 3 évvel ezelőtt a Magyar Professzorok Világtanácsa megkereste az Anyanyelvápolók  Szövetségének vezetőségét, hogy ők civil szervezetként javaslatot tesznek a magyar Országgyűlésnek a helyzet javítására. Bár mi nyelvészek - ha nyelvről van szó - nem vagyunk nagyon a törvényes szabályozás pártján, de éreztük, hogy valamit mindenképpen tenni kellene. De miután láttuk, hogy másként nem lehet eredményt elérni, így támogattuk  a kezdeményezést.

Ebből az együttműködésből született meg a végén ez a bizonyos reklámnyelvi törvény, de akkor még nem gondoltuk, hogy ekkora vihart kavar. Sajnos, egyesek politikát vittek bele, ami sokunk számára érthetetlen, hisz mi lehet abban politika, hogy az idegen szó mellett ezentúl ott lesz magyarul is, hogy  bolt, üzlet, söröző, használtcikk-kereskedés   stb . Hisz ha külföldön járunk, természetesnek tartjuk, hogy Bécsben a cégtáblák német nyelvűek, Rómában olaszul, Párizsban franciául, Madridban spanyolul  kínálják portékáikat a kereskedők, vendéglősök. Nálunk vajon kiket zavarhat az, hogy Magyarországon, magyar nyelven is oda van írva? Ráadásul ez a bizonyos reklámnyelvi törvény semmit nem tilt, csupán kiegészítést ír elő. Tehát nem tiltja az idegen nyelvű feliratot, csupán azt írja elő, hogy mellette legyen ott magyar nyelven is.

A magyaros kiírás ellenzői azt az ellenérvet szokták felhozni, hogy a magyar nyelv szókincsében sok az idegen szó. A régi korokban valóban sok szláv, latin, német, török szó került a magyar  szókincsbe, de akkor még nem volt szépen kimunkált, gazdag szókincsünk. Ma már szinte mindent ki lehet fejezni magyarul. Persze ma sincs mindenre magyar szó. Így pl. a film, rádió, televízió szavakat mindenki megérti, jövevényszóvá váltak. Ezenkívül vannak közismert, elterjedt idegen szavak, amelyek mellé a cégtáblára sem kell a magyar megfelelőt kiírni. Pl. patika, hotel, eszpresszó, drogéria stb. Ma már lassan idetartoznak a szupermarket, a pláza  szavak is. Az ilyen és ehhez hasonló vitatott esetekben az önkormányzatok tanácsot kérhetnek a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvhelyességi Tanácsadó Testületétől.

A törvény életbelépése óta lassan félév telt el. Az utcaképen hatása még nem érezhető, éppolyan sok az  idegen nyelvű cégtábla, mint régebben. De már vannak bíztató jelek, egyre több a kétnyelvű felirat. Így ezek megértése már a csak magyarul tudók számára sem okoz gondot. Az idegenmajmolás divatjáról még el kell mondanunk, hogy az ország lakosságának 90 %-a csak magyarul tud. Így ők személyiségi jogaikban érezhették magukat korlátozva a sok, számukra érthetetlen idegen nyelvű cégtábla láttán. Ha pedig arra gondolunk, hogy határainkon túl élő magyarok mennyi küzdelmet, harcot vívnak a magyar nyelvű feliratokért, akkor végképp nem értjük a reklámnyelvi törvény ellenzőit. Mindenesetre bízunk abban, hogy a törvény hatására vagy tán enélkül is előbb-utóbb mindannyian kigyógyulunk ebből az „angolkórból”.

Utolsó módosítás: 2006.11.02.