Szabó Szabados Ilona

Nyelvművelő szemmel a nyelvtörvényről

A Magyar Szó 2003. május 22-i számában interjú jelent meg, amelyet Csík Nagy Ferenc dr. Várady Tibor nemzetközi jogi szakértővel készített Jogunk már van, tudunk-e élni vele? címmel. Az interjú kapcsán megtudhatjuk, hogy az elmúlt két évben milyen fontos jogszabályok születtek, amelyek kisebbségi sorsunkat, nyelvhasználatunkat határozzák meg. Az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület vezetősége úgy döntött, a Körkép hasábjain is felhívjuk az olvasók fegyelmét az ott megtudott fontos ismeretekre.

Az utóbbi két-három évben jelentősen megváltozott kisebbségi létünk jogi háttere, amely elengedhetetlen feltétele a gyakorlatnak -- nyilatkozta a Magyar Szónak dr. Várady Tibor, a nemzetközi jog professzora. A 2001-ben szövetségi szinten megszületett kisebbségi törvény első szakaszában a kollektív jogokat alapelvként fogalmazta meg. Ebben a törvényben az önkormányzat szónak, mint fogalomnak a bevonásával a kisebbségi kulturális autonómia fogalmazódik meg. Időközben megalakult a végrehajtó szerv is, a Magyar Nemzeti Tanács. Azonban az itt említett szövetségi kisebbségügyi törvény még nem tér ki igazán sok részletre, ugyanis az elveknek a gyakorlatba való átültetése zömmel köztársasági feladat.

Nagyon jelentős drámai pillanat volt ebben folyamatban a JSZK megszűnése, ugyanis az eddigi progresszív elvek átmentése körül elég hosszú és éles vita folyt. E fontos döntések a következők: az eddigi jogok elért szintje nem csökkenthető. Továbbá a 47. cikk részletezi a kulcsfontosságú alaptételeket az egyéni és kollektív emberi és kisebbségi jogokkal kapcsolatban: „… a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek, közvetlenül, vagy választott képviselőik által, részt vesznek a döntéshozatal folyamatában, illetve döntenek a kultúrájukkal, oktatásukkal, tájékoztatásukkal, nyelvük és írásmódjuk használatával kapcsolatos egyes kérdésekben, a törvénnyel összhangban.” Ez a kulturális autonómia! Tehát vagy döntés, vagy részvétel a döntéshozatalban. Ennek pedig végrehajtó szerve a Nemzeti Tanács.

A következő fontos dátum 2003. febr. 28., amikor a vajdasági parlament rezolúciót hozott a kollektív bűnösség eltörléséről. Ezzel a tartományi képviselőház kifejezi azon meggyőződését, hogy fel kell oldani az egyes nemzeti közösségekre a múltban igazságtalanul hárított kollektív bűnösséget. Ez a határozat a Vajdaságban élő nemzeti közösségek kölcsönös megbecsülését és a tolerancia szellemét szolgálja.

Nem mellékes az sem, hogy a 2003. máj. 15-én elfogadott határozat értelmében magyar nyelven is megjelenik a Vajdasági Autonóm Tartomány Hivatalos Lapja. Ez a határozat részletesen taglalja a kisebbségi nyelvhasználat kérdéseit, önkormányzati, tartományi szinten, és az egész Szerb Köztársaság területén

Megfogalmazták továbbá e törvény 7. szakaszában: „ A városok, községek és települések nemzeti kisebbségi nyelvű hagyományos nevét, az adott nemzeti kisebbség nemzeti tanácsa állapítja meg, és teszi közzé a határozat hatálybalépését.”

Az alábbiakban szóljunk arról is, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a helyi önkormányzatokban hivatalos nyelvként bevezethessék a kisebbségi nyelvet és írást! Kötelező - ha a legutolsó népszámlálás adatai szerint a településen a nemzeti kisebbség eléri a 15 százalékot. Be lehet vezetni – akkor is, ha a részarány nem éri el a 15 százalékot. Ha a kisebbség nyelve is hivatalos nyelvként használatos az önkormányzatban, a hivatalokban a hivatalnokoknak is kötelező a kisebbség nyelvének ismerete és használata.

Láthatjuk tehát, hogy a jogi háttér biztosítva van, nekünk polgároknak pedig élnünk kell jogainkkal, és alkalmazni a gyakorlatban. Íme néhány személyes példa: Az adai bíróságon a hagyatéki tárgyalást magyar nyelven folytatta le a bírónő, s a végzés megfogalmazásakor megkérdezte, óhajtjuk-e magyarul is. Természetesen két nyelven, tehát szerbül és magyarul is megkaptuk a hagyatéki végzést. Egy másik példa: Adán az anyakönyvi hivatalban néhány héttel ezelőtt kétnyelvű nyomtatványon két nyelven (magyar helyesírás szerint és cirill írással) kitöltve kaptam kézhez anyakönyvi kivonatomat. Ugyanakkor fültanúja voltam olyan esetnek is, amikor a tisztviselő kérdésére, hogy milyen nyelven óhajtja az ügyfél a kért hivatalos okiratot, „mindegy” volt a válasz.

Véleményem szerint, ha nekünk polgároknak „mindegy” anyanyelvünk használata, nemzeti identitásunk megőrzése, akkor tisztségviselőink és képviselőink részéről hiábavaló az a harc, amelyeket nap mint nap vívnak azért, hogy mi itt szülőföldünkön egyenrangú polgárként élhessünk. Legyen bennünk annyi igényesség, és ne essen nehezünkre, hogy intézményeinkben, az iskolákban, a hivatalokban magyarul is kitöltsük az űrlapokat, valamint ne hagyjuk elveszni hagyományos magyar családneveinket!

Utolsó módosítás: 2006.11.02.