Régi és új polémiák anyanyelvről
Csütörtöktó1 szombatig rendezik meg Adán a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokat - A rendezvény programja

Ada község önkormányzata, az adai Művelődési Központ (új nevén Szarvas Gábor Könyvtár) és a Szarvas Gábor Nyelv- művelő Egyesület 1997. október 9-e és 11-e között szervezi meg a hagyományos Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokat. A rendezvénysorozatra minden érdeklődőt és meghívott vendéget szeretettel várnak.

    A nyelvművelő napok rendezvénysorozata október 9-én veszi kezdetét, amikor az adai képviselő-testület tanácstermében 9 órai kezdettel beszédversenyt tartanak a középiskolák tanulói számára és kihirdetik a nyelvészeti pályázat eredményeit. Ezen a napon 18 órakor ugyancsak a képviselő-testület tanácstermében irodalmi műsor lesz. Halász Péter összeállításában az érdeklődők csángó dalokat és verseket hallhatnak.

    Október 10-én 11 órai kezdettel a Cseh Károly Általános Iskolában sor kerül a szokásos játékos nyelvi vetélkedő elődöntőjére az iskola hetedik osztályos tanulóinak részvételével. A vetélkedő a színházteremben délután három órától a döntővel folytatódik dr. Szűts László irányításával. Este 6 órakor a kép- viselő-testület tanácstermében irodalmi est lesz.

    Szombaton, október 11-én 9 órakor a nyelvművelő napok résztvevői, a meghívott vendégek a város központjában meg- koszorúzzák Szarvas Gábor mellszobrát. Utána a Művelődési Központ kiállítótermében a Magyar nyelvészek arcképcsarnoka címmel nyílik kiállítás. Ezt követően 10 órától a városháza tanácstermében megkezdi munkáját a tudományos ülésszak. A hazai és a külföldi nyelvészek ezúttal nyelvünk helyzetével foglalkoznak behatóbban. A témával kapcsolatban anyanyelvünk szakavatott kutatói, egyetemi tanárok. fejtik ki véleményüket és ismertetik kutatásaik eredményeit. Szűts László Nyelvhasználati gondjainkról beszél. Kiss Jenő a Magyar nyelvjárások az ezredfordulón - és utána? címmel: Régi és új polémiák a magyar nyelv helyzetéről és a nyelvművelésről. Ágoston Mihály, a Magyar Tanszék nyugalmazott professzora.

    (Ön)áltatás nélkül, vagy sehogy! címmel tart előadást nyelvünk helyzetéről. Várady Tibor A magyar nyelv jogállásának változásai Jugoszláviában című előadásával vesz részt a tudományos ülésszak munkájában. Papp György Kiút vagy kiúttalanság? címmel a nyelvünket, nyelvhasználatunkat, köznyelvűsödésünket befolyásoló pozitív és negatív tényezőkről beszél. Molnár Csikós László a magyar nyelvű iskoláztatás helyzetét taglalja. Csernicskó István A magyar nyelv helyzete Ukrajnában a századfordulón címmel tart előadást. Az előadók sorát Wacha Imre zárja A magyar kiejtés (és rétegei) nevet viselő értekezésével.

    Az adai Szarvas Gábor Könyvtár a nyelvművelő napok alkalmával mindennap reggel 8-tól este 7-óráig nyitva áll a vendégek és érdeklődők előtt, itt mindenki részletes tájékoztatót kaphat a rendezvényekről.


Magyar Szó, 1997. okt. 5. (vasárnap)

Utolsó módosítás: 2006.11.02.