Negyed évszázad

Huszonöt év óta rendezik meg Adán a Szarvas Gábor Nyelv- művelő Napokat. A rendezvény a negyed évszázad alatt átélt nehéz, viharos korszakokat is, mert az előző rendszerben a hatalom olykor jobbnak látta megkísérelni elsorvasztását. A legfontosabb az, hogy megmaradt. Mert nagy szükség van rá, amikor nekünk, kisebbségben élőknek állandó veszélyben van anyanyelvünk, s ezzel együtt létünk is. Valójában nem a többségi nyelv jelenti a veszélyt, legalábbis nem anyanyelvünkre gyakorolt hatásaival, hanem az, hogy részeiben (pl. szakszókincs) vagy egészében a másik nyelv váltja fel az anyanyelvet. Persze, a jelenséget nem számolhat ja föl az évente egy alkalommal megtartott háromnapos rendezvény, de fölhívja a figyelmet a veszélyekre és az anyanyelvelhagyásának következményeire. Eredményre csak az vezethet, ha a pedagógusok, az újságírók és a szülők egyaránt megszívlelik a figyelmeztetéseket.

    Adán az idén is jól megszervezték a Nyelvművelő Napokat: gördülékenyen zajlott a színvonalas és változatos program. A gyerekek nem vallottak szégyent a vetélkedőkön: Kun János előadói estjét és Jókai Anna irodalmi estjét nagy érdeklődés kísérte, a tudományos ülésszakon kiváló külföldi és hazai szakemberek tartottak előadást, szintén telt ház előtt.

    Nyelvművelésünk múltjával és távlataival foglalkoztak a tudományos ülésszak előadói. Igaz, kevesen mondták ki, hogy melyek a nyelvművelés feladatai, de az előadásokból kiviláglott, hogy melyek azok a jelenségek és folyamatok, amelyek nyelvünk jövőjét meghatározzák. Inkább arról volt szó, amelyek el- halását előidézik, ha nem teszünk többet ellenük. A cselekvésnek pedig ki kell lépnie a "hagyományos" nyelvművelés keretéből. Ezen azt értjük, hogy többet kell vállalni a hibák javításánál. Ágoston Mihály arról beszélt, hogy az anyaországban és a kisebbségben élő közösségben nem ugyanazt jelenti a nyelvművelés, s tisztában kell lenni azzal, hogy amit ott készen kapnak, azt mi nyelvműveléssel ellensúlyozni nem tudjuk. Számunkra nem az az elsődleges kérdés, hogy nyelvünk egységében merre fejlődik: nekünk életképessé kell tennünk a magyar nyelvet, megtartásáért kell küzdenünk. Nem az a döntő, hogy hány magyar tanul az egyetemen, hanem hogy anyanyelvén tanulja-e azt, amit tudnia kell. Mert az itteni magyarság értelmiséget akkor kap, ha anyanyelv ében is értelmiség.

    Nyilvánvaló tehát, hogy az anyanyelvi oktatás pótolhatatlan, mert a tudást megszerzik ugyan a tanulók, egyetemi hallgatók, de nyelvükben hézagok keletkeznek, magyarul nem tudják kifejezni, továbbadni ismereteiket. Ez az, amit "az anyaországban készen kapnak". A tanácskozások, anyanyelvi táborok tehát nagyon fontosak, ha nem is helyettesíthetik a magyar nyelvű oktatást.

    Hódi Sándor szintén az anyanyelvi oktatás fontosságáról beszélt. Ha az anyanyelv használatának joga korlátozott, zavart szenved a gondolkodás, megszakadnak az asszociációs láncolatok, a fogalmak összekuszálódnak. A nyelv nem csupán egyszerű kommunikációs eszköz, mert benne jut kifejezésre a valóságismeret, a látás- és gondolkodásmód, az egyén egész értékrendszere, életérzése, szuverén egyénisége. Az anyanyelvükben bizonytalan emberek megszenvednek minden közszereplést, kisebbrendűségi érzés alakul ki bennük. A többségi nyelv dominanciájának következtében megváltozik a kisebbségek saját nyelvi kultúrájukhoz és közösségükhöz való érzelmi viszonyulása. Kevésbé válnak nyitottá saját kultúrájuk befogadására, csökken a belső kohézió, ami serkenti a beolvadást.

    Egyszerű nyelvműveléssel (ami korántsem egyszerű) az említett jelenségek, folyamatok nem szüntethetők meg. Sokat és mást (is) kell tenni azért, hogy újabb negyed évszázad múlva is legyen miért és kinek nyelvművelő napokat szervezni.

                                                                                              -ri- (Tisza mente, a Szabad Hét Nap melléklete) 1995. okt. 26.

 

Utolsó módosítás: 2006.11.02.