Molnár Csikós László

Mi így beszélünk

Régen az emberek nagy része csak akkor került kapcsolatba a köznyelvvel, amikor beíratták az iskolába. Ott vette észre, hogy a könyvek nem az ő nyelvjárásában vannak írva, és megtudta, hogy a tanító is másként szól a diákokhoz, mint ahogyan otthon megszokták. Ma már a televízió és a rádió házhoz viszi a köznyelvet, úgyhogy a zsenge korú emberpalánta is találkozhat vele. Ha megtanul olvasni, az újságokból is a köznyelv néz vissza. Manapság a nyelvjárásnak jóval kisebb a mozgástere, mint hajdan, de azért gyakran lehet hallani olyan beszélgetéseket, amelyek arról tanúskodnak, hogy az emberek maguk közt előnyben részesítik a helyi nyelvváltozatot, vagyis a nyelvjárást. Az egyikük például így sopánkodik: „Nem tanálom a meszetet”. Erre azt mondják neki, hogy: „Ott van a bagrena alatt.” Ebben a beszélgetésben a köznyelvi talál igealak helyett a tanál szerepel, a mész főnevet a meszet helyettesíti, az akácfa pedig bagrena változatban jelenik meg.

Az adai nyelvjárás számos sajátságban különbözik a köznyelvtől. Például bizonyos igéket csonkítva használ: süttem (sütöttem helyett), vettem (vetettem helyett), köttem (kötöttem helyett). A feltételes mód jele általában hangrend szerint illeszkedik: én adnák (a köznyelvben adnék), én szólnák (a köznyelvben szólnék), én maradnák (a köznyelvben maradnék). Több szóban a beszélők megnyújtják a mássalhangzót: szallag, koppaszt, erőssebb (a köznyelvi alak szalag, kopaszt, erősebb). Némely szavak alakja jócskán eltér a köznyelvben elfogadottól: igenyes (egyenes), ríl (sír), hetfű (hétfő), mesztéláb (mezítláb) stb. Akadnak olyan nyelvjárási szavak is, amelyeknek nincs is köznyelvi megfelelőjük: garaboly (nagy füles kosár), dragacs (targoncaszerű egykerekű szállítóeszköz), gebeszkedik (erőlködve kapaszkodik, ágaskodik), iringál (a jégen csúszkál) stb.   

Régebben a nyelvjárásokat romlott nyelvváltozatnak tekintették, és arra törekedtek, hogy használatukról leszoktassák az embereket. Ma már változott a helyzet, a nyelvjárást inkább a hagyományőrzés egyik eszközének tartják. Ahogyan elővesszük a régi viseletet, megtanuljuk elődeink táncait és dalait, ugyanúgy ízlelgetjük helyi nyelvjárásunk szavait és kifejezéseit. A nyelvjárás a szűkebb közösséggel való azonosulásunk eszköze lehet. A nyelvjárási beszélőnek nem kell szégyellnie magát, hiszen másokkal, a közösségén kívüliekkel köznyelven vagy regionális köznyelven beszél, hogy jobban megértsék. Másrészt büszke lehet arra, hogy saját kisközösségi nyelve, nyelvjárása van, és vele gazdagabb, mint az, aki csak a köznyelvet ismeri. 

Utolsó módosítás: 2006.11.02.