Molnár Csikós László

A helyes és szép beszéd napjainkban

Napjainkban megnövekedtett a beszéd jelentősége. Ez azért is örvendetes jelenség, mert a beszédet már-már kezdte háttérbe szorítani az írás és az írott szövegek felolvasása. Ennek egyik megnyilvánulása többek között, hogy az iskolákban nagy divatjuk van a teszteknek, vagyis az írásbeli számonkérésnek.

A tömegtájékoztatásban mind nagyobb teret hódít az élőszó, új tévécsatornák kezdik műsorukat sugározni, helyi rádióállomások adásai jelennek meg az éterben. Ez azonban nem jár feltétlenül együtt a kellő színvonallal, a tévések, rádiósok beszéde olykor nem felel meg a köznyelvi norma egyes elvárásainak.

Látva, hogy a beszéd művelése terén még vannak tennivalók, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület arra törekszik, hogy javítson a felnövő nemzedék beszédének minőségén. Ezt a célt szolgálja a középiskolások beszédversenye a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokon. A budapesti Kossuth-szónokversenynek is hasonló céljai vannak.

A Nyelvművelő Napokon 1991 óta tartunk beszédversenyt. Ezen általában 30-40 vajdasági és néhány magyarországi középiskolás tanuló veszt részt. A mi versenyünkön a diákoknak az általunk megadott szöveget kell saját szavaikkal elmondaniuk. Az egy gépelt oldalnyi (1800–2000 karakteres) szöveget meghatározott ideig (általában tíz percig) tanulmányozhatják a versenyzők. Az a célja a beszédnek, hogy a hallgatóság minél jobban megismerje és megértse a szöveg mondanivalóját. Ennek érdekében a versenyzők különféle hatáskeltő elemeket is felhasználhatnak, sőt véleményükkel is kiegészíthetik a szöveget.

1999. novemberétől kezdődően az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának Magyar Nyelvtudományi Tanszéke évenként megrendezi az országos Kossuth-szónokversenyt nappali tagozatos tanárjelöltek, leendő tanítók, joghallgatók, teológusnövendékek számára. A versenyen anyaországi diákokon kívül határon túliak is részt vesznek. A szónokverseny hagyományosan két részből áll: legfeljebb hatpercnyi terjedelmű, megadott témáról előre elkészített beszéd, amelyet papír nélkül kell elmondani, valamint három perces rögtönzött beszéd. Ennek témáját a helyszínen kapják meg a versenyzők. Nyilván, hogy a szónoklat összeállításához sokat kell töprengeni, mérlegelni, logikus okfejtést kell levezetni, míg a rögtönzésben inkább a közvetlen beszédkészséget, a gyors reagálást, a pillanatnyi ötleteket lehet kifejezésre juttatni. A verseny alkalmával retorikai konferenciára is sor kerül. Az ezen elhangzott előadások szövegét és a legjobb szónoklatokat külön kiadványban jelentetik meg a szervezők.

A szövegmondással kapcsolatban felvetődik az a kérdés, hogy az előadó élőbeszéd formájában vagy felolvasással közölje gondolatait a hallgatósággal. Gyakran előfordul, hogy a nyilvánosság előtt szereplők felolvasással helyettesítik az élőbeszédet, abban a hiszemben, hogy könnyebb dolguk lesz. Pedig felolvasással voltaképpen nehezebb olyan hatékonyságot elérni, mint szabad előadással. Az írott szöveg bonyolultabb megfogalmazásokat is elbír (az olvasónak lehetősége van arra, hogy kibogozza őket), beszédben az ilyenek leperegnek a hallgatóról. Ahhoz, hogy megértse a magvas gondolatokat, fel kell őket lazítani, kommunikatívabb formájúvá kell tenni őket. Célszerűbb tehát közvetlenebbül, beszédben fordulni az emberekhez, nem pedig felolvasni nekik. 

A beszédnek megértést és tetszést kell kiváltania a hallgatóban. Az érthetőség elsősorban a helyes beszéddel biztosítható, a tetszés pedig a szép beszéddel. A helyes beszéd az, amely hangzásában, szóhasználatában és szerkesztésmódjában megfelel a köznyelvi normának és a stíluskövetelményeknek. A helyesség tehát viszonylagos. A maga helyén a köznyelvi és a rétegnyelvi beszéd is helyes lehet. A nyilvános megszólalásban a köznyelvi norma a viszonyítás alapja. A köznyelvi normának számos követelménye van, egyikük a magyar beszédnek egyik legfeltűnőbb jellegzetességével kapcsolatos, mégpedig azzal, hogy megkülönbözteti egymástól a rövid és a hosszú hangokat. Ennek különösen akkor van jelentősége, ha a megkülönböztetés egyúttal jelentéskülönbséggel is jár. Például a bor italra vonatkozik, a bór vegyi elemre, a kasza mezőgazdasági szerszámot jelöl, a kassza pénztárgépet. Gyakran az ilyen szópárok eltérő szófajúak: falu (főnév) – falú (melléknév), szál (főnév) – száll (ige).

Rendszerint a szabályos a helyes, de nem mindig. A nyelvjárások számos olyan beszédhangot használnak, amelyek a köznyelvben nem fordulnak elő: ly (pl. folyó, bolyong, lyukas), ạ (ạlmạ, mạrạd, simạ), ē (pl. ēment, ēre, erővē). Ezek szabályosak ugyan, de nem köznyelviek. Manapság ebben a tekintetben nagyobb a tolerancia, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Bizonyos nyelvjárási sajátságok (mint például az illabiális ạ) színesítik a köznyelvi beszédet, és nem mennek az érthetőség rovására.

A helyes beszéd és a helyes írás egyaránt fontos lehet a közlés hatékonysága szempontjából. A beszéd kommunikációs eszköztára jóval gazdagabb, mint az írásé, jobban lehetővé teszi a megértést: hangsúly, dallam, szünet, arcjáték, gesztusok… Az írás szabályai viszont kidolgozottabbak, mivel maga az írás jobban törekszik állandóságra, mint a beszéd. Az írást paradox módon könnyebb szabályozni, mivel kommunikációs szempontból egysíkúbb. A nyilvános beszéd szempontjából hagyományosan példamutató szerepet töltenek be a színészek, az előadóművészek, a szónokok, a bemondók stb. Köznyelvi beszédünknek napjainkban sincsenek olyan egzakt szabályai, mint írásunknak, ugyanis a beszédre jóval nehezebb megfelelő kódexet, szabályrendszert kialakítani.

Manapság a beszédnek úgymond írott változatai is használatosak, ezek általában az elektronikus kommunikáció megnyilvánulási formái (e-mail, chat, SMS). Az elektronikus levelezésnek gyakran sajátos az ortográfiája (például számos SMS-ből hiányoznak az ékezetes betűk, elmaradnak a nagy kezdőbetűk stb.) Az a jelenség, hogy ma olykor az írás a beszédet helyettesíti, nem teljesen új dolog, ugyanis az írásnak eredetileg éppen ez volt a szerepe, de önállósult. Korunkban – úgy látszik – kezd visszatérni hozzá, ezért olykor enged merevségéből.

A helyes kiejtésre azért van szükség, hogy a hallgató minél jobban felismerje a szavakat és a szóalakokat. A beszédérthetőséget bizonyos helyeken külön tanulmányozzák és értékelik. Így járnak el a mozikban is. A filmszínházak hangvisszaadásának elsőrendű minőségi követelménye a beszédérthetőség; ezt a szótagérthetőség százalékában fejezik ki. A 85-96%-os beszédérthetőség jó, a 75-85%-os kielégítő, a 65-75%-os érthető, de figyelmet kíván, a 65% alatti nem megfelelő. A beszédérthetőséget statisztikai módszer segítségével ún. logatomokkal mérik. Ezek egy-két-három szótagú, általában érthetetlen szavak, megválasztásukkor azonban figyelembe veszik az adott nyelv sajátosságait. A vizsgálat során egy 100 tagú logatom-sorozat lejátszása közben a hallgatók leírják a szöveget. A leírt szöveg és az eredeti szöveg közötti eltérések százalékarányából meghatározható a beszédérthetőség foka.

A hangsúly az a hangerőtöbblet, amellyel beszéd közben értelmi, érzelmi vagy ritmikai szempontból kiemelünk bizonyos szavakat. Általában a kiemelt szavaknak az első szótagja a hangsúlyos. Például: Sándor vitte vissza a fűrészt.; Tőlem aztán maradhat.; Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.

      A beszédben való szóhasználat helyessége lehet lexikális, nyelvtani, szórendi, stiláris stb. jellegű. A lexikális szempont azt várja el a beszélőtől, hogy a szót abban a köznyelvi alakban használja, amelyben meghatározott jelentést hordoz. A nyelvtani helyességnek akkor tesz eleget a beszélő, ha a szavakat a nyelvtani szabályoknak megfelelően illeszti mondatába. A szórend szempontja az adott nyelv kommunikációs szokásainak alkalmazását szorgalmazza a mondatalkotásban. A stilisztikai helyesség érdekében meg kell keresnünk a mondanivalónkhoz illő szót! Nem mindegy például, hogy mikor minősítjük valakinek a magával vitt csomagját málhának, poggyásznak, pakknak, cókmóknak, göncnek stb. Ha sok különféle van belőle, mondható málhának. Választékosan poggyász az utazó rendezetten, bőröndökbe rakott holmija. A pakk kisebb utazótáska vagy postán küldött csomag. A cókmók mindenféle személyes holmira vonatkozik a bizalmas stílusban. A gönc elsősorban csomóba kötött ruhaneműt jelent.

A szépség viszonylagos, a beszéd szépségének megítélésében alaki és tartalmi szempontokat is figyelembe kell venni. Önmagukban a tények, az adatok nem fogják meg az embert, ha nem töltődnek fel valamilyen előjellel, ha nem helyezzük be őket valamilyen viszonylatba, ha nem alkotunk véleményt róluk. Beszédünkkel nemcsak ismereteket közvetítünk, hanem állásfoglalásra is ösztönözzük a bennünket hallgató embereket, rámutatunk bizonyos dolgok jelentőségére. Azért is igyekszünk szépen beszélni, hogy elfogadtassuk gondolatainkat, véleményünket az emberekkel. 

A hangsor önmagában is szép lehet, ha kellemes hangzású szavakat tartalmaz (pl. szellem, rokka, semmi). Fokozza az esztétikumot, ha a kellemes hangzású szónak a jelentése is tetszetős (pl. szellő, röppen, könnyű). Néha a pozitív értelmű szónak nem különösebben szép, vagy egyenesen rossz a hangzása (pl. virág, egészség, irgalom, cukrászda). A legkevésbé esztétikusak azok a szavak, amelyekben a rossz hangzás negatív jelentéssel párosul (pl. görcs, otromba, rozsda).

Ritka az olyan szó, amely önmagában és bármilyen használatban kifejező erejű. Ilyen kivételnek szokás tartani például a hangulatfestő szókat (nyápic, bamba, tutyimutyi, incifinci), az erősen eredeti, utánozhatatlan költői szókat: asztag-város, köd-jövendő (Ady) vagy az ún. abszolút költői szavakat: borong, fuvalom, zengzet. Sok függ attól is, hogy milyen a forgalma egy-egy szónak vagy grammatikai formának. Minél ritkábban használják, minél nagyobb az újszerűsége, annál több lehetősége van annak, hogy expresszívvé váljon.

A beszéd szépségének eszköze lehet a hangszín, a hangerő, a hanglejtés, a beszédszünet stb. A hangszín érvényesíthető bizonyos beszélőtípusok, személyiségek utánzásában. A hangerőt körültekintően kell alkalmazni, ugyanis torzulást okozhat a túlságosan nagy hangerő, visszatetszést válthat ki, ezért ügyesen kell váltogatnunk a különböző erősségű hangsorokat. Érdemes kihasználnunk a hanglejtés érzelemkifejező lehetőségeit. A beszédszünetnek is lehet szerepe a beszéd szebbé tételében.

A beszédnek rendszerint dallama is van. Magyarul azért nevezik hanglejtésnek a beszéddallamot, mert az ereszkedő változata a leggyakoribb. Különösen az érzelemkifejező szerepe fontos a dallamnak. Például: Végre elállt az eső! Bárcsak újra kezdhetném!

A szándékos szünet a fűszere lehet a beszédnek. Az értelmi szünetre főleg a hangsúlyos részek előtt van szükség. A hatáskeltő szünet vagy előszünetként vagy utószünetként jelenik meg. Az előszünet hatása onnan ered, hogy nem elégítjük ki azonnal a hallgatók kíváncsiságát. Az utószünet a megelőző rész jelentőségére hívja fel a figyelmet, időt hagy arra, hogy a hallgatóság felfogja az elhangzott dolgot. A szünet hatását növelni lehet, ha a megelőző részt fokozatosan emelkedő hangon mondjuk, ha a szünet tartama alatt váltjuk a hangmagasságot, a hangerőt, a hangszínt és a tempót, vagy ha a szünetet arcjátékkal és kézmozdulatokkal is kiegészítjük. 

A viselkedés kultúrája és a beszéd szépsége összefüggésben van egymással. A művelt viselkedéshez hozzátartozik a szép beszéd. Magyarországon a nyolcvanas években a Hazafias Népfront „Szépen magyarul, szépen emberül!” jelszóval mozgalmat indított a művelt beszéd terjesztése érdekében. Az udvariasság mint viselkedésforma nem puszta formaság, hanem az emberek közötti kapcsolatok kulturált módja.  Ennek egyik eszköze a művelt és választékos beszéd. A durva és közönséges szavak gátolják az esztétikus beszédet. Amikor indulatos az ember, hajlik arra, hogy csúnya szavakat használjon, vagyis stilisztikai értelemben kakofemizmussal éljen. Például ügyetlenül viselkedő embertársát hülyének nevezze, az átjárónál óvatosan haladó idős asszonyt nyanyának szólítsa, a számára nem tetsző ételt mosléknak minősítse stb. A kakofemizmusnak a szitkozódás is egyik megnyilvánulási formája. A társadalomban való együttélés, kapcsolattartás folyamán tiszteletben kell tartanunk mások felfogását, érzékenységét, sérülékenységét, továbbá életkorát, társadalmi rangját, egészségi állapotát ahhoz, hogy a kommunikáció zavartalan, a benne részt vevő felek számára elfogadható legyen. Ezért jól meg kell válogatnunk a szavainkat és az alkalmazandó kifejezésmódokat, olyan nyelvi eszközökkel és kifejezésformákkal kell élnünk, amelyek mindezeknek a szempontoknak megfelelnek. Például: uram, asszonyom, fiatalember, ifjú hölgy, legyen szíves, foglaljon helyet, bocsásson meg, engedelmet kérek, tessék várni stb. A szép beszéd voltaképpen a műveltség velejárója és egyik kifejező eszköze.

Utolsó módosítás: 2006.11.02.