Krivek Gabriella

Törekszem a szép beszédre

A Földön rengeteg ország van, s szinte mindegyikben más nyelvet beszélnek. Én Szerbiában élek, ahol a hivatalos nyelv a szerb, de az én anyanyelvem mégis a magyar. Már a dédszüleim is itt éltek, és magyarul beszéltek. Szeretem a magyart, az iskolában a kedvenc tantárgyaim közé tartozik.

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyam sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge… Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Éppannyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.”(Kosztolányi Dezső)

A nyelv a gondolkozásnak és az emberek egymás közötti érintkezésének az eszköze. Nélküle lehetetlenné válna a kommunikáció. Nyelvünk segítségével tudjuk átadni elődeink tudását az utánunk következő nemzedéknek. A nyelvet nem csak a magyartanároknak kötelezettségük tanítani és ápolni, hanem az egész társadalomnak. A családnak, iskolának, médiának az a feladata, hogy segítsen kibontakoztatni a gyermekben a gondolatok kifejezésének képességét, szóban és írásban egyaránt. Beszéljenek tisztán, helyesen, logikusan, összefüggően, kifejezően és szépen.

A TV-nek súlyosan káros hatásáról hosszú tanulmányokat lehetne írni. A nyugodt esti családi beszélgetések helyett ömlik a hasznos és haszontalan szó a készülékből, a zagyva mondatszerkesztés kulturált szövegekkel váltakozva tölti ki a néző – másra is használható – szabadidejét. Az igényesen szerkesztett ismeretterjesztő műsorok, az értékes irodalmi feldolgozások értéktelen, silány műsorokkal váltakoznak. A riporterek választékos beszéde, témaválasztása, szép hangsúlyozása nem mindenhol követelmény, ezért gyakori a helytelen, magyartalan dallamú, nyelvtani hibáktól hemzsegő handabandázás. A gyerek lassan már nem döbben meg a helytelen nyelvhasználaton, s lassan maga is átveszi ezt a stílust.

Én a tévézés helyett, ha csak tehetem, inkább olvasok. A televízióban a természetfilmeket szeretem, mivel imádom az állatokat. Számomra a könyvek sokkal érdekesebbek, mint a valóságshow-k és a kibeszélőshow-k. A nekem érdekes könyvek lekötnek, és ha elkezdek olvasni egy jó könyvet, nem hagyom abba, míg ki nem olvasom. Ha valaki szókincsét és kifejezőképességét akarja fejleszteni, akkor a legfontosabb önképzési mód az olvasás. Állandó, elmaradhatatlan, soha eleget nem gyakorolt terület ez, amely amellett, hogy rendkívül kellemes időtöltés, nagymértékben fejleszti a gondolkodást, a szókincset, alakítja érzelmeinket, ismereteket nyújt.

Sajnos, sok szülő nem érzi, hogy gyermeke mennyire szegényes szókinccsel fejezi ki mondanivalóját. A legfontosabb dolgokat megbeszélik, de ez igencsak szűken, az iskolai tanulásra és az otthoni viselkedésre vonatkozik. „Tanuld meg a leckét, feleltél-e az iskolában, miért kaptál beírást? Mossál fogat, feküdj le, légy csendben, ne zavarj, pakold be a táskád”. Ezek a mondatok nem igényelnek nyelvi kulturáltságot, s nem is fejlesztik a kifejezésmódot. S mivel nyugodt beszélgetésre rohanó világunkban nincs mód sem idő, gyermekük lelkivilágát sem ismerik meg, barátaik jelleméről, érdeklődési körükről, fiúkra-lányokra gyakorolt hatásukról fogalmuk sincs, s arról sem, kitől mit tanulnak. Például trágárságot. Megdöbbentő, hogy mennyire terjed az ifjúság körében az ocsmány beszéd. Persze minden szülő úgy hiszi, hogy az ő kisfia vagy kislánya nem használ obszcén szavakat. De hallanák csak, hogyan beszélnek maguk között! A kamaszkorban különösen „csábító” ez a stílus, mert általa nagyobbnak érzi magát, úgy gondolja, ezzel szinte belépőt váltott a felnőttek világába, ahová – korának jellemző tüneteként – annyira vágyik.

Nem is tudom mit szólna most, az egykori kiváló magyar nyelvész, Révai Miklós, ha eljönne közénk, és meghallaná a mai világ beszédét. Igaz, sok olyan tudományos egyesület alakult, amely mind azt a célt igyekezett megvalósítani, hogy szép nyelvünk helyes, szabatos használatára tanítson, és a nyelvünket ápolja. Azonban ez a néhány egyesület nem tudja megváltoztatni az emberek nyelvét, és nem tudja rávenni a fiatalokat, hogy a tévénézés helyett inkább olvassanak, és az ocsmány beszédet ne használják azért, hogy felnőttnek érezzék magukat.

Hisz sok magyar író és költő – Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső, Németh László, Wass Albert – az irodalom más és más területén szépet, maradandót, értékeset és nyelvileg is a legtisztábbat nyújtották nekünk. Hogyan juthattak el a nyelvi kifejezőkészség ilyen magaslatára? A legelső lépcső minden bizonnyal az alapvető nyelvtani ismeretek megértése, megtanulása, majd gondolataik megfogalmazása, kifejezése következett, természetesen gazdag tartalommal, művészi formában. Biztosan ők sem születtek tökéletesnek, nem születtek gazdag szókinccsel, és nem beszéltek szépen, de a végén sikerült eljutniuk a lépcsősor legfelső fokára.

„A mi nyelvünkben kirívóbb az idegen szó… s ez okból nekünk többet kell gondolni a nyelv tisztaságával…” (Kosztolányi Dezső)

Utolsó módosítás: 2006.11.02.