Kiss Gábor

Megfigyelések az új Etimológiai

szótárból kiindulva

Nyelvünkkel megmintázhatjuk a kővágó motorok pezsgő zaját s az udvar sarkában gubbasztó maroknyi szalmaszemét alig-alig zizzenő rebbenését. Egyszóval nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei, városi, ázsiai és európai. Mi is ősiek és modernek vagyunk, európai magyarok. Mérnökök, üzletemberek, szántóvetők és költők népe.

József Attila

Az embereket a nyelvészetből leginkább két terület érdekli, ezek közül az egyik a nevek világa, a másik pedig a szavak eredete. Hiszen ki ne gondolkodott volna már azon, hogy saját neve honnan ered, van-e a nevének valamiféle titkos, ősi jelentése? Ugyanúgy mindnyájunkban sokszor felvetődik egy-egy szó kapcsán, vajon honnan is eredhet ez a szó, mi az etimológiája, összefüggésben van-e egy hasonló hangzású másik szóval?

A Tinta Könyvkiadó felismerve az igényt, 2006-ban az Ünnepi Könyvhétre jelentette meg az Etimológiai szótárát, melynek alcíme: Magyar szavak és toldalékok eredete.

A szótár a Magyar nyelv kézikönyvei sorozat 12. köteteként látott napvilágot. A sorozat korábbi kötetei között van szinonimaszótár, versantológia, helyesírási szótár, szólás- és közmondásszótár, idegen szavak szótára, kiejtési szótár, stilisztikai lexikon, nyelvművelő szótár.

A magyar etimológiai kutatások előzményei

A nyelvész elődök már a XV. századtól keresik a magyarral rokon nyelveket. Ezek a kutatások a reformáció korában egybeestek a nemzeti nyelv felé fordulással. A polihisztor Verancsics Faustusnak 1595-ben Velencében jelent meg ötnyelvű szótára, ebben latin, olasz, német, horvát (dalmát) és magyar szavak találhatók. A szótár anyagát a szerző öt párhuzamos hasábba rendezve adta közre, és a latin szavak szerint van ábécébe rendezve. Éppen ezért segítséget elsősorban azoknak nyújt, akik egy-egy latin szó más nyelvű megfelelőjét keresik. A függelékében a horvát és a magyar hasonló hangzású szavait közli. Ennek a listának az összeállítása tekinthető az első magyar etimológiai kutatásnak.

brat : barát, bulha : bolha, csisnya : cseresnye, dvor : udvar, greda : gerenda, kral : király, lotar : lator, malinar : molnár, obrok : abrak, pod : padlás, pehar : pohár, sisak : sisak, szlama : szalma, szlovo : szó, szikirica : szekerce, szubota : szombat, tiszto : tészta, vidró : veder,  ulica : utca, zaklad : zálog, zoob : zab

A bibliafordító Sylvester János Magyar grammatika (Grammatica Hungarolatina) című 1539-ben megjelent munkájában éles meglátással észreveszi és kijelenti, hogy az európai nyelveknek és ezen belül a görög, a latin és a német nyelvnek nem rokona a magyar nyelv. A magyar nyelv szerkezetében egy teljesen új nyelvcsaládot sejtett meg. Ez azért is figyelemre méltó megfigyelés, mert tükrözi, hogy Sylvester János számára a rokonság bizonyításához nem elegendő csupán a szavak összecsengése két nyelvben, hanem a nyelvek szerkezetére is figyelni kell.

Az első nyomtatott kétnyelvű szótárunk szerzője a zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert latinul írt magyar nyelvtanában (Novae Grammaticae Ungaricae) 1610-ben tétován még ezt írja: ,,Ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy milyen eredetre vezethető vissza a magyar nyelv, avagy milyen nyelvekkel van rokonsága, bevallom, nem tudom.''

Érdekes, hogy Otrokocsi Fóris Ferenc XVII. század végi, 1693-ban megjelent A magyar nyelv eredete című könyvében az európai korszellemmel párhuzamosan természetesen a héberrel rokonította a magyar nyelvet. Ugyanakkor számos magyar szót más-más nyelvből vezet le.

A tudományos igénnyel megírt munkák sorát Sajnovics János nyitja az 1770-ben megjelent Demonstratio című munkájával, amelynek alcíme magyarul: Bizonyítás, hogy a magyar és a lap nyelv azonos.

Gyarmathi Sámuel – röviden csak Affinitásnak nevezett nagyléptékű munkája 1799 meggyőzően érvel a magyar és finn nyelvek rokonsága mellett. Alcíme magyarul: A magyar nyelv grammatikailag bizonyított rokonsága a finn eredetű nyelvekkel. A nemzetközi nyelvészeti szakirodalomban legelsőként szögezi le a máig is érvényes tételt, miszerint két nyelv rokonságához a nyelvtani szerkezetek rokonsága is elengedhetetlenül szükséges.

Horvát István, akinek történelemszemlélete igencsak elfogult, önkényes szófejtéseit 1825-ben adja közre. Ezek között a tipikusan délibábos etimologizálások között ilyeneket találunk: Karthágó : Kardhágó, Koppenhága : Kappanhágó, Stockholm : Istókhalma.

A Zaicz Gábor főszerkesztésével megalkotott új Etimológiai szótár mostani szintézise előtt a magyar nyelvnek pontosan három és fél szóeredeztető szótára jelent meg. A töredék szám arra utal, hogy a két világháború között Trianon szellemi–gazdasági visszaesést okozó világában Melich János és Gombocz Zoltán szerkesztésében a vékony füzetenként megjelent etimológiai szótár két évtized alatt is csak a G betűig jutott el és torzóban maradt.

1941-ben hagyta el a nyomdát Bárczi Géza 351 oldalas, a maga korában igen népszerű kis Szófejtő szótára. A két utolsó nagy összefoglalás Benkő Loránd nevéhez fűződik: az 1978 és 1988 között három kötetben megjelenő Történeti etimológia szótár, majd tíz évvel később ennek felújított és rövidített német nyelvű kiadása.

Az új Etimológiai szótár

Antikváriumok hosszú listán tartják számon a korábbi etimológiai szótárak előjegyzőit. Jól érzékelte tehát a TINTA Könyvkiadó a felfokozott várakozást, és helyesen mérte fel a nagyközönség számára szóló szótár tudományos alapokon nyugvó ismeretterjesztő koncepcióját.

Az Etimológiai szótár makrostruktúrája:

1. Bevezető

2. Irodalomjegyzék

3. A magyar nyelvemlékek

4. Etimológiai szótár

5. Szavak és toldalékok az első írásos előfordulásuk sorrendjében

6. Szavak eredet szerinti csoportosítása

7. Szakkifejezések lexikona

A széles olvasó- (és vevőkör) megcélzását az is mutatja, hogy a 950 oldalas szótári rész mellett helyet kapott a magyar nyelvemlékek rövid, kétoldalas, de szemléletes listája. A függelék két hasznos részt tartalmaz: a magyar szavak első írásos előfordulásának sorát, valamint a szavak eredet szerinti csoportokban való felsorolását. A nagyközönség kiszolgálását jelzi, hogy a szótár tartalmazza az etimológiákban használt Szakkifejezések lexikonát is. Az eredet szerinti csoportok összefoglaló táblázata szellemesen a védőborító fülén kapott helyet.

Néhány jellemző számadat az Etimológiai szótárból

A szótári rész: 941 oldal

A szótári részben: 3,8 millió betű található

A szócikkek száma: 8.945

szavak szócikkei:            8.670

toldalékok szócikkei: 275

A felsorolt származékok: 11.586

Összesen: 20.530 nyelvi elem eredete

A szótár tehát 8945 szócikkben ismerteti a magyar szavak eredetét és elsőként szótárirodalmunkban a 276 toldalék eredetét is bemutatja. Így összességében a származékszavakkal együtt több mint 20000 nyelvi elem eredetét ismerteti. Az Etimológiai szótár címszavainak eredet szerinti megoszlását a következő táblázat szemlélteti (a szócikkekben felsorolt származékszavak nélkül):

            A magyar szavak eredet szerinti megoszlása

Ma már közhelyszerű az észrevétel, hogy az ősi alapnyelvi szavak 6 %-os aránya a címszavak között kicsinynek tűnik. De ezek a szavak azok, melyek a beszédben vagy a szövegben sok származékuk miatt már jóval nagyobb arányban képviselik ezt a réteget.

A szótár szócikkeinek olvasása és a szavak tanulmányozása ablakot tár számunkra egy olyan régi világra, melyről írásos történeti emlékeink nincsenek.  Hiszen nem egy kultúrtörténeti kincsesbánya van elrejtve a szótár szavai mögött, mikor azt látjuk, hogy a kard, nemez, sátor, tehén, sajt, vászon szavak ősi iráni eredetűek? A napjainkban mind többet kutatott honfoglalás előtti kor magyar–ótörök kapcsolatára utalnak a bor, bors, bordó, csalán, kender, kikerics, kökény, som és torma növényneveink. Nagyot ugorva időben nem a XX. századi orosz–magyar kapcsolatokra utalnak beszédesen a glasznoszty, kolhoz, kombájn, kulák, pufajka szavak?

A magyar nyelv jövevényszavai közé azok a szavak tartoznak, melyek más nyelvből kerültek nyelvünkbe és idegen eredetük már nem érezhető a magyar anyanyelvi beszélő számára. A szótár 3250 idegen eredetű szavának legtöbbjét a latin, a német és a szláv nyelvekből vettük át.

A magyar nyelv jövevényszavainak eredete:

Érdekes észrevétel, hogy a latin, a német és a szláv nyelvekből közel azonos mértékben vettünk át jövevényszavakat, míg a neolatin (olasz, francia, román, spanyol) nyelvek már jóval kisebb mértékben járultak hozzá a magyar szókincs bővüléséhez.

Természetesen, ha egy idegen szavak szótárában végeznénk el ugyanezt az összeszámlálást, akkor, főleg a mai számítástechnikai, informatikai szavak nagy száma miatt, az angol eredetű szavak aránya már jóval magasabb lenne.

A 150 éves török uralom nyelvi lenyomata a következő oszmán-török szavakban tükröződik (természetesen az oszmán-török szavak nem tévesztendők össze az ősi török eredetű szavakkal).

A magyar nyelv oszmán–török jövevényszavai ábécérendben:

áfium, aga, baksis, basa, bég, beglerbég, bogrács, csiriz, csuha, dandár, deli, dervis, dívány, dohány, dolmány, dzsida, findzsa, gyaur, handzsár, hodzsa, hombár, ibrik, imám, iszlám, janicsár, joghurt, kádi, kaftán, kalpag, kátrány, kávé, kazán, kefe, korbács, kurd, mámoros, martalóc, mecset, mufti, müezzin, oszmán, pajtás, pajzán, pamut, papucs, pasa, sah, szandzsák, szattyán, szeráj, szpáhi, szultán, tarhonya, zseb, zsiger

A francia kultúrának a magyar társadalomra gyakorolt hatása mutatkozik meg az alábbi közel száz francia jövevényszóban. A szavak után közreadjuk a nyelvünkbe kerülés évszámát is. A szavak többek között a következő fogalomkörökbe tartoznak:

élelem, élelmiszer: ragu, rolád, omlett, minyon, püré, nugát, tartár, parfé;

bor: furmint, rozé;

kártya: pikk káró, pasziánsz;

ruha, ruházkodás: trikó, pelerin, blúz;

zene, tánc: kuplé, kánkán, sanzon.

A magyar nyelv francia jövevényszavai a bekerülés idejének sorrendjében:

paraj [1395 k.], kilincs [1405 k.], tárgy [1495], furmint [1623], kurtizán [1628], ponton [1663], reváns [1678], raport [1722], pikk [1749], szerviz [1769], szonda [1782], káró [1787], kőr [1787], deviza [1788], neglizsé [1789], zseni [1789], naiv [1790], papírmasé [1790], ragu [1790], sarlatán [1790], brosúra [1791], flamand [1793], tabló [1794], milliárd [1795], kampány [1796], bonviván [1799], nüánsz [1802], poén [1803], prűd [1804], terasz [1806], müge [1807], nívó [1808], rím [1808], sodó [1808], remíz [1815], bizsu [1816], kuplé [1824], refrén [1827], butik [1831], plató [1832], amatőr [1833], trikó [1834], affér [1835], garzon [1835], pelerin [1835], román [1838], blúz [1839], omnibusz [1839], bulvár [1840], pasziánsz [1841], razzia [1841], rolád [1842], kroki [1844], kánkán [1846], lornyon [1846], brancs [1848], bross [1848], omlett [1848], reneszánsz [1848], árkád [1853], elit [1854], minyon [1854], operatőr [1854], reszort [1854], riposzt [1854], rúzs [1854], sanzon [1854], reklám [1860], püré [1865], ankét [1868], sikk [1871], kokott [1872], asszó [1876], tus [1878], allűr [1879], sasszé [1880], masszázs [1883], nugát [1883], pikó [1883], purparlé [1884], zsúr [1884], bohém [1885], tartár [1886], dublé [1893], kokilla [1895], primer [1897], rezsó [1897], parfé [1901], argó [1904], primőr [1904], trükk [1904], dizőz [1912], plakett [1922], volán [1926], komplé [1928], rozé [1997]

A majd 130 tulajdonnévi eredetű szó között megtaláljuk a dobostorta, galvánelem, július, makadám, szilveszter szavakat is. A pepita szóról pedig megtudjuk, hogy az apró sötét és világos kockákból álló mintát a spanyol Pepita de Ortega táncosnőről nevezték el, aki 1853-ban ilyen mintájú kendőjében nagy sikerrel lépett fel Magyarországon.

Tulajdonnévi, személynévi eredetű szavak:

ádámcsutka, aggastyán, árgus, atilla, atlasz, bán, barkochba, behemót, bencés, betlehem, buddhizmus, cézár, csermely, dália, dobostorta, dominikánus, domonkos, drákói, előd, érsek, fizimiska, flóra, franciskánus, fregoli, fruska, fukar, galád, galvánelem, geci, gobelin, Göncölszekér, gyula, herkópáter, hobbi, hortenzia, huszita, hűbelebalázs, isler, izmaelita, izraelita, jezsuita, jonatán, júdás, július, kacér, kadarka, kaján, kálmánkörte, kaolin, kasmír, katicabogár, kereszt, király, kismiska, korvina, labirintus, lacikonyha, levente, liliputi, lucaszéke, maca, madonna, majolika, majonéz, makadám, margaréta, máriás, matuzsálem, mauzóleum, mazsola, mecénás, mikulás, mirelit, mohamedán, morfium, muki, nescafé, óperencia, őrs, pálfordulás, pali, pamflet, pamlag, panama, pánik, pannon, pantalló, paprikajancsi, pej, pepita, pityipalkó, premontrei, rác, rekamié, ringló, ruszki, sémi, szendvics, szilveszter, sziszifuszi, tamás, varég, zrí, zsoké

Igazi újdonsága az új Etimológiai szótárnak, hogy a toldalékok eredetét is megadja. Nézzük mit mond a -ra/-re toldalékról? Példaként hozza a fülünkben ismerősen csengő hodu utu reá töredékmondatot a Tihanyi alapítólevélből, és elmondja, hogy az akkor még névutó jellegű reá szócska megrövidült, majd hozzátapadva az előtte álló szóhoz, ragként viselkedik a XIII. századtól.

A szótár függelékének első részében felsorolja a címszavait az első írásos előfordulás sorrendjében. A sor kezdődik a kilencszázas évek közepén bizánci forrásokban fennmaradt magyar, kende, gyula, kürt, keszeg szavakkal és befejeződik a lista a 2001-ben felbukkant netkávézó és a távol-keleti 2005-ös szökőár emlékét idéző cunamival. Köztük megannyi érdekesség, olyan nyelvújítási szavak az 1800-as évekből mint látcső, irodalom, érem, átlag, dúvad.

Tanulságos az alábbi számoszlop, amely a magyar szavak első írásos előfordulásának ütemét mutatja fél évszázados bontásban. (Érdemes és fontos megjegyeznünk, hogy az első írásos előfordulás időpontja nem feltétlenül esik egybe a szó nyelvünkbe való bekerülésének időpontjával.) A grafikonról jól leolvasható, hogy a szavak első írásos előfordulása három nagy hullámban történt. Az 1350 és 1400-as évek között, amikor fellendült a kódexirodalmunk. Az 1550 és az 1600-as évek között a magyar nyelvű nyomtatott könyvek megjelenése és elterjedése az, amely újabb nagytömegű magyar szó első előfordulását hozta magával. A harmadik nagy kiemelkedés a grafikonon a nyelvújítás hatására vezethető vissza, az 1700-as, 1800-as évek fordulóján.

1: -1000, 2: 1050, 3: 1100, 4: 1150, 5: 1200, 6: 1250, 7: 1300, 8: 1350, 9: 1400, 10: 1450, 11: 1500, 12: 1550, 13: 1600, 14: 1650, 15: 1700, 16: 1750, 17: 1800, 18: 1850, 19: 1900, 20: 1950-től

A nyelvi mozgás, a szavak áramlása azonban nem csak egyirányú, hanem a magyar nyelv is adott át, kölcsönzött szavakat a világ számos más nyelvébe. Nemzetközi karriert futottak be a magyar csákó, gulyás, hajdú, huszár, kocsi, lecsó, puli, sujtás szavak. Míg a csákó szót 200 éve Európa-szerte hol vágtázó, hol parádézó magyar huszárok terjesztették el, addig a lecsó szót az 1960-as években konzerveinkkel együtt exportáltuk.

A magyarból más nyelvekbe átkerült szavak:

bíró = környező szláv nyelvekbe

csákó = számos európai nyelvbe

duda = szláv nyelvekbe

galiba = környező szláv nyelvekbe

gulyás = számos nyelvbe, nemzetközi szóvá lett

hajdú = franciába

határ = szláv nyelvekbe és a románba

hold (területmérték) = szlovákba, románba

huszár = vándorszóvá vált

kantár = németbe, lengyelbe

kocsi = számos európai nyelvbe

lecsó = németbe, ukránba

palacsinta = németbe

puli = németbe, angolba

sújtás = franciába

város = majdnem minden balkáni nyelvbe

Az Etimológiai szótár egy-egy szócsaládnak csak az alapszavát vetíti ki címszóként a szócikk élére. A szerkesztők a szócsalád származékszavait a szócikkek végén sorolják fel. Az alábbiakban idézzük a mos, szem, szó alapszavak szócsaládját, és a származékszavak első előfordulásának évszámát.

A mos, szem és a szó alapszavak szócsaládja:

mos (1214)

mosdó (1260), mosdik (1260), mosdatlan (1376),  mosogat (1519), mosatlan (1604), mosakodik (1772), mosoda ( 1872)

szem (1067)

szemtelen (átvitt jelentés) (1585), szemes (1211), szemez (1791), szemész (1832), szemelvény (1844)

szó (1213)

szól (1200?), szólás (1372), szózat (1372), szólít (1508), szótlan (1568), szónok (1805), szólam (1812)

Ez a három szócsalád is mutatja, hogy nyelvünkben a szavak szövevényes hálót alkotnak. A háló csomópontjaiban találjuk szavainkat. A csomópontban lévő szavak számtalan más szóval kapcsolódnak össze felépítésük, történetük, jelentésük és használatuk révén.

Magyar etimológiai szótárak

Bárczi Géza: Magyar szófejtő szótár. Budapest 1941.

Benkő Loránd (főszerk.): A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I–III. Szerkesztők: Kiss Lajos, Kubinyi László, Papp László. Budapest 1967–1976. – IV. Mutató. Budapest 1984.

Benkő Loránd (főszerk.): Etymologisches Wörter-buch des Ungarischen. Budapest 1993–1995.

Gombocz Zoltán–Melich János: Magyar etymolo-giai szótár. I. köt. I–X. füzet [A–érdёm], II. köt. XI–XVII. füzet [erdő–geburnus]. Budapest 1914–1944.

Zaicz Gábor (főszerk.): Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete. TINTA Könyvkiadó, 2006.

Utolsó módosítás: 2006.11.02.