Minden magyar felelős az anyanyelvünkért
A nyelvek és a nyelvjárások nem ,,kihalnak'', hanem elhagyják őket - hangoztatták az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok előadói - Akkor érezzük igazán otthon magunkat a világban, ha nyelvünkben is otthon vagyunk
 |
| Koszorúzás Szarvas Gábor szobránál (Józó Mónika felvétele) |
Olyan kérdésekkel foglalkozott a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok
tudományos ülése, amelyekről még mérvadó nemzetközi fórumoknak sincsen kialakult
véleményük: a nyelvek és nyelvjárások jövőjével, különös tekintettel
anyanyelvünkre és a magyar nyelvjárásokra, jó elgondolásokat villantva fel
egyfajta nyelvstratégia kialakításához. Mint dr. Hódi Éva, a Nyelvművelő
Egyesület elnöke, a napok főszervezője hangsúlyozta: a téma megválasztásakor
abból a feltevésből indultak ki, hogy a globalizálódó világban létrejövő
változások minden bizonnyal kihatnak a nyelvek és a nyelvjárások sorsára is, s
egyebek között azt vizsgálták, hogy a köznyelvűsödés teljesen kiszorítja-e a
nyelvjárásokat, amelyeket a közfelfogás - hál' istennek! - már nem tekint
alsóbbrendű nyelvi szintnek.
Dr. Kiss Jenő (Budapest) Miként vélekedünk a nyelvjárásokról c., igen
élvezetes előadásában kidomborította: a nyelv és a nyelvjárás csak akkor marad
meg, ha lesznek olyan emberek, akik anyanyelvként kapják, s nemcsak megtartják,
hanem tovább is adják. Vizsgálta az okokat is, hogy mi készteti az embereket
arra, hogy feladják anyanyelvüket. Különösen a városi középiskolások fejében
uralkodik nagy zűr és téves képzet a nyelvjárásokkal kapcsolatban, mondta, ennek
okát elsősorban a magyartanárok mulasztásában látja. Hangsúlyozta: a magyarság
esetében a nyelv az egyetlen olyan identitásképző - a gazdasági, politikai,
vallási stb. ellentéteken felülemelkedő - elem, amiben egyetértünk. Ez az, ami a
magyarság összetartozását a legolcsóbban és legbiztosabban garantálhatja.
Világosan látni a felmérésekből, hogy egyre kevesebben beszélik a nyelveket -
csak Magyarország népessége 3 millióval megfogyatkozott -, s a nyelvjárásokat is
egyre kevesebb színtéren használják. Bizonyos nyelvjárási színek
visszaszorulóban vannak, de ez még nem jelenti azt, hogy a nyelvjárások ki is
halnak. Az embereknek szükségük van arra, hogy a nyelvi kifejezésekben is otthon
legyenek. Akkor érezzük igazán otthon magunkat, ha nyelvünkben is otthon
lehetünk. A nyelvek nem kihalnak, hanem elhagyják őket. A felelősség a miénk -
mondta.
Dr. Molnár Csikós László emlékeztetett rá: nemcsak attól lehet nagy egy
nyelv, hogy mennyien beszélik, fontosabb az, hogy milyen a szerepe, mekkora a
jelentősége. Az ,,előrejelzések” szerint a következő száz évben a világ
nyelveinek a fele megszűnik létezni. A magyar a beszélők lélekszámához
viszonyítva nagyobb szerepet tölt be, mint amilyenre következtetni lehetne,
tehát az általa közvetített műveltség vonzó a világ számára, s tovább kell
népszerűsíteni.
Dr. Juhász Dezső (Budapest), aki a magyar nyelv táji változatainak
kutatásával foglalkozik, a délvidéki magyar nyelvjárásoknak a dr. Penavin Olga
által szakavatott, szorgos munkával készített atlaszait vázolta, megemlítve
annak lehetőségét, hogy a jövőben egyesíthető valamennyi, a magyar
nyelvterületen készült atlasz.
Dr. Balázs Géza (Budapest) a nyelvjárások reneszánszának lehetőségéről
szólt, megemlítve, hogy a magyar nyelvjárások igenis élnek, s van egy sajátos
jellemzőjük, ami - hogy úgy mondjuk - hungarikumnak tekinthető: nem mutatnak
akkora eltérést, mint más nyelvekéi. Hinni kell a jövőjükben, mert az ún. ,,kisvilágság''-ot
szolgálják, amihez az emberek ragaszkodnak ebben az elidegenedett korban. A
kisvilág ugyanis biztos környezet, a lelki egyensúly záloga. Egy forgatókönyv
szerint lassul a világunk, egyre közelebb a világkrízis, a visszatérés a
falvakba, századunk 30-as éveiben már számolni kell vele. Mindez kihat a
nyelvjárások újraszerveződésére, a feladat az, hogy mielőbb kidolgozzuk a
művelésük stratégiáját. Ezzel összefüggésben kifejtette: nem tudja elfogadni az
új Értelmező kéziszótárnak azt a szerkesztési elvét, hogy a köznyelvi
szóállományba olyan szerb, román, szlovák stb. szavakat is besoroltak (pl. báger,
bufet-os, akontáció stb.), amelyek egy-egy adott régióban elfogadhatók, mert a
kétnyelvűségből keletkeztek helyi nyelvváltozatként, a kétnyelvűségnek az
ilyenfajta propagálása viszont nem más, mint vegyesnyelvűség, illetve amit a mi
Kossa Jánosunk ,,makaróninyelv''-nek nevezett. Magyar nyelvstratégiát ilyesmire
építeni nem szabad.
Dr. Silling István az élő bácskai nyelvjárásokról beszélve a többi között
nehezményezte, hogy néprajzi szakkiadványaink - nyomdai okokra hivatkozva -
mellőzik a középzárt e használatát, holott kiejtésünkben mindenütt jelen van,
kivéve a közép-bácskai kunok (feketicsiek, pacsériak, bácskossuthfalviak)
leszármazottainál. Samu Erika arról értekezett, milyenek a magyar nyelv
lehetőségei az EU-ban, ahol jelenleg 23 hivatalos nyelvet tartanak számon, az
egyik közülük a 12 helyen álló magyar. Nyelvünk sajátja, hogy a jövevényszavak
meghonosodtak, az angol nyelv viszont úgy ad hozzá a magyarhoz, hogy lényegében
elvesz belőle. A 450 millió ember az EU-ban vevő lehet nyelvünkre valamilyen
formában, de a jó bornak is kell a cégér, ki kell hát alakítani a nemzeti nyelvi
marketingstratégiát. Dr. Hódi Sándor a pszichológus szemével elemezte Hűség az
anyanyelvhez (A nyelvi világörökség védelmében) címmel, hogy milyen is lehet a
emberiség nyelvi jövője, felhívva a figyelmet arra, hogy a nyelvpusztulás olyan
fajsúlyú kérdés, ami az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet érdemel; hogy
anyanyelv nélkül nem beszélhetünk demokráciáról; hogy társadalom és nyelv
kölcsönösen feltételezik egymást; hogy a beszédkészség, a nyelvi sikeresség
része a társadalmi sikerességnek, ezért a nyelvi műveltség társadalmi kérdés;
hogy az emberiség nyelvi sokszínűsége a világörökség része, s nem a folklóré;
hogy a nyelvvédelemre úgy kell tekinteni, mint a természet, a génállomány
megőrzésére.
A gazdag múltú, színvonalas háromnapos rendezvény ezúttal is a szokásos
forgatókönyv szerint zajlott le, volt beszédművészeti és játékos nyelvi
vetélkedő dr. Szűts László (Budapest) vezetésével, előadóest (Fábri Géza és
Ivánovics Tünde részvételével), irodalomóra (a budapesti dr. Reisinger János
beszélt a magyar irodalom legnagyobb verseiről), koszorúzás, megemlékezés,
kiállítás-megnyitó (A világ nyelvei) és nem utolsósorban felemelő, meghitt,
otthonos hangulat a szívvel-lélekkel buzgólkodó szervezőknek köszönhetően.
Jozó Mónika: Hét Nap, SZABADKA 2008.10.15. http://www.hetnap.rs/uj/index.php?zg=4119&no=214