Hódi Sándor

A világháló és a magyarság lehetőségei

I. Látlelet

Ha azon gondolkozom – és ezen sokat gondolkozom –, hogy mi az, ami velünk, magyarokkal kapcsolatban a jövőt illetően bizakodásra ad okot, mindig a tudásnál és a tehetségnél kötök ki. Ezek azok a vélt vagy valós kvalitások, amelyekbe kapaszkodva – számos gondunk-bajunk ellenére, mint pl. a népességcsökkenés, az értékválság, eladósodás, erkölcsi csőd, széthúzás –, sosem kerít tartósan hatalmába a nemzet állapota fölötti szomorúság. Ebből kifolyólag nem tartom megalapozottnak azt az állítást, hogy a társadalom siralmas állapota lenne az oka a híres magyar pesszimizmusnak. Pszichológusként fordítva látom a dolgot: úgy vélem, hogy inkább a pesszimizmus az oka a rendezetlen társadalmi állapotoknak. Ez a szerencsétlen életérzés és beállítódás az, ami útjában áll a nemzet felemelkedésének, a rendelkezésünkre álló tudás és tehetség hasznosulásának. Ennek a meglátásomnak azért szerettem volna mindjárt előadásom elején hangot adni, mert a világháló új helyzetet teremtett számunkra, felértékelődik a tudás, amivel eddig sem álltunk rosszul.

II. A minden határon túl eljutó magyar szó

1925-ben a Magyar Rádió avatásakor tartott beszédében Kozma Miklós, az intézmény akkori vezetője a következőket mondta: „Mindenki tudja, mit jelent különösen Magyarország mai helyzetében az, hogy a hullámokon keresztül minden határon túl eljut a magyar szó. A broadcastingnak nemcsak az a hivatása, hogy a tanyai világba elvigye a magyar kultúrát, jelentősége az, hogy egyetlen szabad összeköttetési lehetőség elszakított véreinkkel.”

Azóta nagyot változott a világ, a határon túlra eljutó magyar szó jelentősége azonban semmit csökkent, hiszen a nemzet szétdaraboltsága tekintetében ugyanolyan helyzetben vagyunk, mint amilyenben a két világháború között voltunk.

A rádió háromnegyed évszázaddal ezelőtti szerepének jelentős részét a hatvanas évektől kezdődően fokozatosan átvette a televízió. A Magyarországgal közvetlenül szomszédos területeken élő magyarok idővel egyre több csatorna között választhattak. Az anyaországtól távol fekvő szórvány- és a székelyföldi magyar települések szempontjából a Duna Televízió 1992-es létrehozása jelentett áttörést, ami a műholdas sugárázásnak köszönhetően később nézhetővé vált a világ minden pontján. De már ezen is túl vagyunk: napjaink csodája a világháló. Az interneten szinte minden rádiót lehet fogni, számos tévé műsorába bele lehet nézni, sőt, hozzászólási lehetőséget, egymással való vitázáshoz való fórumot is találnak a hallgatók (nézők, olvasók). Ezek közismert dolgok. De vajon tisztában vagyunk-e az előállt helyzet jelentőségével, és élni tudunk-e a technikai fejlődés nyújtotta új lehetőségekkel?

III. A Neumann-elvű számítógépek

A világháló és a magyar nyelvi kultúra lehetőségeiről beszélve mindenekelőtt le kell szögeznünk: büszkének kell lennünk arra, hogy munkájával számos kiváló magyar elme járult hozzá a számítástechnika fejlődéséhez. Az elsők között Neumann Jánost kell megemlítenünk, hiszen a számítógépek felépítése és működési elve tőle származik. A mai kor technikai lehetőségei természetesen sokkal több mindent lehetővé tesznek, mint Neumann idejében. A számítógép hőskorában a gép agya több szobát foglalt el, ma egy hasonló teljesítményű gép memóriája körömnyi chipbe van tömörítve. A logikai felépítésükben nincs különbség, ugyanazon az elven működnek ma is, mint régen, úgy is nevezik őket, hogy Neumann-elvű számítógépek.

Büszkék lehetünk továbbá arra is, hogy a tudományos kutatás élvonalában azóta is sok nagy tudású magyar szakember található. Igaz, többségük Amerikában vagy Nyugaton kamatoztatja tudását, ahol a pénzhiány nem köti gúzsba kezüket és tehetségüket. Büszkeséggel szoktunk hivatkozni magyar származású Nobel-díjasainkra, ugyanakkor elszomorító, hogy egyikük sem tudott érvényesülni Magyarországon. Ezért a legnagyobb tisztelet és megbecsülés azokat a tudományos kutatókat és szakembereket illeti meg, akik a mostoha körülmények ellenére maradtak, Magyarországon és az elcsatolt területeken élnek, itt fejtik ki tevékenységüket, így nekik köszönhetően a számítástechnika területén világviszonylatban is versenyképes helyzetben vagyunk.

IV. a Visszatekintés. Mi az Internet?

Azt, hogy az Interneté a jövő, az Egyesült Államok Hadügyminisztériumán és a tudományos szféra képviselőin kívül sokáig nem igazán látta be senki. Az amerikai hadsereg az 1960-as években kezdett kísérletezni egy hálózat felállításával. A terve az volt, hogy a szakértők egy olyan kommunikációs hálózatot hozzanak létre, mely nemcsak gyors információkkal szolgál egy esetleges ellenséges támadás esetén, hanem működőképes marad akkor is, ha egyes részei a támadás következtében megsérülnek. Ezért úgy tervezték a hálózat felépítését, hogy annak igazi, mindent összefogó központja ne legyen. Az elképzelés megvalósult. Az egyes számítógépek hálózatok formájában, kisebb központokban összefogva csatlakoznak más kisebb központokon keresztül elérhető számítógépekhez, ugyanakkor minden hálózatra csatlakozó gépről bármely pillanatban elérhető bármely másik gép, függetlenül attól, hogy az a Föld melyik pontján van. A számítógépeket összekötő hálózat neve az Internet. Ma már több százezerre becsülik az Internetre kötött gépek számát, és tízmilliókra az Internetet használók számát.

IV. b  Mit hoz a jövő?

Nem kívánok elmélyedni sem a számítógépek működési elvében, sem a világháló kialakulásának a történetében. Nem is értek hozzá. Elég itt annyit említeni, hogy egyre több a szerverek száma, amit el lehet érni, és egyre több a gépek száma is, melyekről ezek a szerverek elérhetőek. A hálózat egyre nő, topológiája változott a kezdetek óta, de mi egyszerű felhasználók ebből nem sokat éreztünk, legfeljebb az átállás miatti üzemszünetek jelentenek olykor kellemetlenséget. Bennünket, felhasználókat az adatátvitel sebessége és a szolgáltatások árának mérséklése érdekel, amelynek messzemenő következményei vannak. Minél hozzáférhetőbb áron lehet internetezni, annál többen csatlakoznak a hálózathoz, és minél többen használják a hálózatot, annál nagyobb az igény a fejlesztéseket illetően. Ez az ördögi kör előreláthatóan újabb robbanáshoz fog vezetni, amelynek a következményeit ma még aligha lehet előre látni. Nem tudjuk például, hogy a hálózat bővülése milyen hatással lesz a társadalomra, az intézményekre, szervezetekre, kapcsolatainkra, a gyerekek szellemi fejlődésére, személyiségünkre. Vélhetően egyre több mindent otthonról intézhetünk el anélkül, hogy kitennénk lábunkat a lakásból, melynek következtében tovább szűkülnek az egyébként is szegényes emberi kapcsolataink, csökken az interakciók száma, nagyjából annyi közösségi élményben lesz részünk, mintha börtönben ülnénk. Míg egyfelől kivonulunk a való életből, a virtuális térben olyan helyekre is eljuthatunk és olyan emberekkel is megismerkedhetünk, akikkel különben nem lenne módunk találkozni.

V. A nemzetek  szellemi felemelkedése

Azáltal, hogy a földrajzi távolságok eltűnnek, a világ legtávolabbi pontjai egy pillanat alatt elérhetővé, jelenlevővé válnak, a népek, a nyelvi kultúrák közelebb kerülnek egymáshoz, sokkal nagyobb befolyással lesznek egymásra, mint bármikor eddig. Az emberiség szellemi-kulturális integrációja megy végbe előttünk, ugyanakkor páratlan lehetőség nyílik a kis népek szellemi felemelkedésére, a nemzeti kultúrák fejlődésére. Gondoljuk csak meg, mit jelent a magyarság szempontjából az a fejlemény, hogy szétszórtságunk ellenére egyidejűleg jelen lehetünk a világhálón épülő magyar szellemi-kulturális térben, kapcsolatba léphetünk egymással, véleményt cserélhetünk, és megoszthatjuk egymással azt a tapasztalatot és tudást, amellyel rendelkezünk. Élő valóság az, amiről beszélünk. A nemzet szellemi-kulturális integrálódása jelen valóságunk része. A napi hírekből ez ugyan nem derül ki, mert a politika ebben a vonatkozásban is oly mértékben az események után kullog, hogy gyakorlatilag lemaradt arról az időgépről, amely az ismeretlen jövő felé röpít bennünket.

VI. Korunk hirdetőoszlopai – a honlapok

A hálózatok megjelenésével az információáramlás szerteágazóbb és gyorsabb lett. Egy elektronikus postaládában hosszabb üzenet hagyható, mint egy üzenetrögzítőn és egyszerre több postaládába is elküldhető ugyanaz az üzenetet, sőt olyan „hirdetőoszlopokra” is kirakhatóak, melyek felületét sokan olvashatják.

Ma a „hirdetőoszlopok” a honlapok. Minden ország, minden nép, minden település igyekszik reklámozni magát a világhálón. Egyetemek, kutatóintézetek, cégek, kereskedelmi szervezetek, iskolák, bankok, utazási irodák, egyesületek, éttermek, színházak gőzerővel dolgoznak azon, hogy a velük kapcsolatos tudnivalók felkerüljenek a világhálóra. Se szeri, se száma a színházakról, könyvekről, filmekről szóló weblapoknak, hírportáloknak. Naponta százával kerülnek fel a világhálóra az új honlapok, amelyeken minden megtalálható a friss hírektől a sztárpletykákig. A jobb honlapok a szövegek mellett igyekszenek képekkel, filmekkel, hangarchívumokkal vonzóbbá tenni magukat. Egy jól összeállított honlap ma kiváló „befektetés” a családok és magánszemélyek számára is, attól függetlenül, hogy mivel foglalkoznak. Sok ismeretség forrása lehet egy olyan bemutatkozó lap, melyben egy pár szó esik személyünkről, érdeklődési körünkről, munkánkról.

VII. Minden könyv a világhálón[1]

Ennek a folyamatnak köszönhetően előbb-utóbb minden gondolat és szellemi alkotás közkinccsé válik. Olvasom, hogy az Open Library a világ összes nyelvén valaha megjelent könyvet össze akarja gyűjteni, és hozzáférhetővé kívánja tenni az Interneten. Nemcsak az irodalmárok, művészek, tudósok szempontjából fontos, s nemcsak az angol nyelvű, hanem a világ valamennyi más nyelvén megjelent könyvet. Ráadásul minden egyes könyv önálló oldalt kapna, amelyet az olvasók, könyvtárak, kritikusok kiegészíthetnek a saját véleményükkel. Mások is támogatják a kezdeményezést, azzal a további javaslattal, hogy a könyvek kommentálásán túl bárki felteheti az általa fontosnak tartott munkákat is. Üzleti és szerzői jogi problémák egyelőre nehezítik ugyan az elképzelés megvalósítását, ennek ellenére gőzerővel folyik a könyvek digitalizálása. A Gutenberg galaxis tulajdonképpen ennek a programnak a megvalósulásával teljesedik ki. Az írott szó tulajdonképpen csak most válik mindenki számára hozzáférhetővé. Aligha becsülhetjük túl ennek a körülménynek a jelentőségét. Gondoljunk csak arra a siralmas helyzetre, hogy egyébként a könyvek néhány száz, legfeljebb néhány ezer példányban jelennek meg, az áruk és a terjesztési nehézségek miatt azok se jutnak el az érdeklődőkhöz.

VIII. Magyar szellemi kincsestár

Legjobb tudomásom szerint nálunk is folyik a könyvek digitalizálása, amiről bizonyára érdekes előadásokat fogunk ezen a tanácskozáson hallani. Aligha kérdéses, hogy a magyarság jövője szempontjából az egyik legelőremutatóbb feladat az, hogy a nemzet szellemi-kulturális kincsestára felkerüljön az Internetre. A magyar szellemi kincsestár mindenki számára való elérhetősége nyelvi és kulturális szempontból egyszerűen felbecsülhetetlen. De ez még nem minden. A forradalmian új, igazán előremutató fejlemény az, hogy a szellemi-kulturális kincsestár hozzáférhetősége mellett a nemzet aktív intellektuális kapacitása is mozgásba hozható. A világhálónak köszönhetően a társadalom az emberi együttműködés eddigi legmagasabb formájáig jut el. Sohasem sikerült olyan nagy tudásanyagot fölvonultatni és hasznosítani, mint amilyenre most lehetőség kínálkozik. Hadd illusztráljam a kollektív bölcsességet egy példával. 

IX. Egy kis kitérő. Hány kiló egy ökör?

A tudósok különös emberek. Francis Galton, aki a statisztikában és az átöröklés tudományában szerzett hírnevet magának, nyolcvanötödik évében járt, amikor szokásának megfelelően kiment a vásárra. Egy évente megtartott vágóállat- és baromfivásár volt, ahol belebotlott egy tömegbe. Az emberek éppen fogadást kötöttek egy kövér ökör súlyára. Csekélyke összegért hozzá lehetett jutni egy lepecsételt és megszámozott jegyhez, amelyre rá kellett írni a nevet, címet és a becsült értéket. A legjobb találatokat vágás után egy szelet ökörsülttel díjazták. Nyolcszázan próbáltak szerencsét. Galtonnak eszébe jutott, hogy ez a súlybecslőverseny hasonló a demokráciához, amelyben a legkülönfélébb képességű és érdekeltségű emberek azonos értékű szavazati joggal rendelkeznek. Személy szerint Galton nem sokra becsülte a demokráciát, az volt a véleménye, hogy a hatalom és az irányítás jó családból származó, tehetséges kiválasztott kevesek dolga. Érdekelni kezdte a verseny kimenetele, ezért összeadta a becslések számát, és kiszámította a csoport találatainak a középértékét. Galton azt várta, hogy a csoport összesített találata nagy eltérést mutat a valós értéktől. A tömeg becslése azonban csaknem tökéletesen megegyezést mutatott az ökör súlyával.

X. Mire jó ez a példa?

A tömegek, a nép képességeinek a megítélése máig a viták kereszttüzében áll. Egyesek azon a véleményen vannak, hogy a tömegek, a kisebb és nagyobb embercsoportok együtt eszesebbek, jobbnak bizonyulnak, mint külön-külön a csoporttagok. Mások szerint a tömegek értelmi képessége a krokodil agyával sem ér fel, a valódi értékes tudás kevesek fejében összpontosul. Az előbbiek a tömegek, a nép bölcsességében bíznak, az utóbbiak szerint a problémák megoldásának a kulcsa az, ha megtaláljuk azt a személyt, aki tudja a helyes választ. A demokrácia a többségi elven nyugszik, azon a feltételezésen, hogy a társadalom tagjainak nem kell különösebben tájékozottnak és értelmesnek lenniük ahhoz, hogy együttesen bölcs döntést hozzanak. A tudományos kutatóintézetek és a multinacionális cégek erről más véleménnyel vannak. Fejvadászokat alkalmaznak, akik a megfelelő tudású és felkészültségű szakembereket hajkurásszák.

XI. Kinek van igaza?

A kérdés pszichológiai, a kognitív, a koordinációs és kooperációs problémák sorát veti fel, amelyeket felesleges itt tovább boncolgatnunk. Bizonyára vannak esetek, a hétköznapi élettől a gazdaság működéséig, a tudományos kísérletektől a politikáig, amelyekben a kollektiv intelligencia nélkülözhetetlen, ezért célszerű több ember véleményét kikérni. Ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy a felfedezések, újítások a tehetséges, kiugróan jó képességű emberek nevéhez kötődnek. Előfordul, hogy valamely helyzetben egyetlen ember tudja a jó választ, ezt a zsenit azonban nem mindig könnyű megtalálni. Mondanivalónk szempontjából egyre megy, hogy a tömegek bölcsességében bízunk-e, vagy a tehetségek mellett törünk lándzsát, mindkét esetben a világháló nyújtja a megoldást. Olyannyira, hogy egyszerre hasznosíthatjuk a kollektív intelligenciát és/vagy találhatjuk meg a legokosabb embereket, akik adott esetben, adott kérdésben tudják a helyes választ.

XII. A tudástőke

Minden ember sajátos tulajdonságokkal, ismeretekkel, tapasztalatokkal rendelkezik. Egyikünk ehhez ért jobban, a másikunk máshoz. Senki sincs birtokában az összes tudásnak, a legzseniálisabb koponya is a felhalmozott ismereteknek csak a töredékével rendelkezik. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy az agy befogadóképessége véges, minden tudás nem fér meg egyetlen koponyában. A másik ok, hogy általában olyasmit igyekszünk tárolni a fejünkben, aminek vélhetően hasznát vesszük az életben. A hozzánk eljutó információk többsége sajnos semmire való kacat, de sajnos előre nem tudjuk eldönteni, hogy mi a fontos és mi a haszontalan. Ez legtöbbször csak utólag derül ki.

A sokféle egyéni tudásnak, képességnek tapasztalatnak köszönhetően az emberiség szinte korlátlan tudáskapacitással rendelkezik. Elvileg elegendő tudással ahhoz, hogy bármely felmerülő kérdést megoldjon. A gyakorlatban más a helyzet, rendszerint csak akkor kerül sor egy-egy probléma megoldására, ha már a körmünkre ég a dolog. Ennek azonban nem a tudáshiány az oka, hanem az, hogy a sokféle ismeretet nem sikerül összeadnunk és megosztanunk egymással. Galtonnak könnyű dolga volt: Nyolcszáz számot össze lehet adni, és el lehet osztani, több millió, sőt milliárd ember véleményét azonban szinte lehetetlen összesíteni és átlagolni. Legalábbis az Internet megjelenéséig áthághatatlan technikai akadályai voltak ennek. Persze ezernyi más akadálya is volt, de ezeket most okfejtésünk érdekében figyelmen kívül hagyjuk.

XIII. A bábeli zűrzavar vége

Egyetlen akadályt említenénk közülük, mégpedig a nyelvi akadályt. A kollektív intelligencia hasznosulása szempontjából a nyelvi korlátok ősidőktől fogva szinte megoldhatatlan problémát jelentenek. Ma a világban való eligazodás többnyire angol nyelven történik. A weben fellelhető szövegek kétharmada is angol nyelvű. Az angolul beszélő országok gazdasági versenyelőnye szinte privilegizált helyzetet jelent számukra. A számítástechnika gyors fejlődése hamarosan véget vet ennek az áldatlan helyzetnek. A világhálónak köszönhetően a szemünk láttára alakul át és tágul a szellemi világ. A szakértők szerint egy évtizeden belül elkészülhetnek olyan mobiltelefon méretű gépek, amelyek segítségével több nyelven is beszélgetni tudunk majd. Elképzelni sem tudjuk, hogy milyen következménye lesz annak, ha tolmácsgépekkel sikerül megszüntetni a mai bábeli zűrzavart. Vélhetően nemcsak tolmácsgépek lesznek, hanem olyanok is, amelyek TV műsort vagy internetes honlapot fordítanak le. Sőt, az internetes kereső programok idegen nyelven is megtalálják az általunk keresett honlapokat. Gondoljuk el, hogy a tudástőke hasznosítása szempontjából milyen előrelépést jelent az, ha az Interneten akár hétmilliárd emberrel is kommunikálni tudunk! Nem hiszem, hogy a nyelvtanároknak új szakmát kell tanulniuk, a nyelvi különbségekből eredő hátrány azonban hamarosan látványosan csökkenni fog. A nagy népek, amelyek eddig – pusztán létszámuknak köszönhetően – domináns helyzetben voltak, jelentős presztízsveszteséget szenvednek. Kénytelenek lesznek figyelembe venni és egyenrangú partnerként, de mindenképpen szellemi súlyuknak, tudáskapacitásuknak megfelelően kezelni a világhálón megjelenő kis népeket. Erre máris vannak példák, gondoljunk csak a finnek előretörésére. A magyarságnak is van esélye rá, hogy szellemi tőkéje alapján felértékelődjön.

XIV. Váratlan akadályok

Nem akarok itt a gépi fordítások műhelytitkaiban elmélyedni. Nagy büszkeséggel tölt el azonban, hogy a számítógépes nyelvészettel foglalkozó kutatók élvonalában ott vannak a magyarok is. Olvasom, hogy a magyar tudósok máris kifejlesztettek egy roppant gyors és praktikus fordítóprogramot. Elég az egérrel rámenni és a kurzorral kijelölni a kívánt szót, fölötte egy buborékban azonnal megjelenik az eredmény. Ennek továbbfejlesztése a teljes angol mondatot magyarra fordító program[2]. Proszéky Gábor úr, aki megtisztelt bennünket előadásával, azt nyilatkozta egy újságnak, hogy EuroMatrix néven folyamatban van egy nagyszabású program, amelynek megvalósítására két és fél évet szántak[3]. Ha ez elkészül, minden európai nyelvről minden európai nyelvre fordítana az új szoftver.

De mondott mást is, amit – tekintettel arra, hogy egy nyelvművelő egyesület rendezvényén vagyunk – nagyon fontosnak tartok megemlíteni. Arról beszélt, hogy az angol nyelvű szövegek jelentős részét nem angolok írják, hanem mindenki, akit rávisz a kényszer. A nem anyanyelvi szinten írók-beszélők pedig  úgy fejezik ki magukat, ahogyan tudják. Az ebből adódó kaotikus helyzet váratlan akadályokat állított a fordítógépek elé. A számítógépnek sokszor úgy kell kitalálnia, hogy mit akart mondani az, aki a szöveget leírta, és csak ha sikerül megfejteni a mondanivalót, kerülhet sor a szöveg ilyen vagy olyan nyelvre való fordítására.  

XV. A fejlődés legfőbb akadálya – az emberi   igénytelenség

A fordítás előtt álló akadályok immár nem műszakiak, hanem személyi jellegűek, amit köznapi szóval emberi igénytelenségnek nevezünk. A hibás szövegek jelentik a fejlődés előtt álló akadályt. A rossz helyre tett vesszők, nagybetűk, nyelvi hibák, elgépelt szavak miatt nagyságrenddel nehezebb lefordítani egy szöveget angolról angolra, mint egyik nyelvről a másikra. Az anglománia tehát zsákutca. Ne akarjuk mindenáron angol nyelven közzétenni világmegváltó gondolatainkat. Egyszerűbb, ésszerűbb és gazdaságosabb, ha gondolatainkat megpróbáljuk legalább anyanyelvünkön érthetően, világosan megfogalmazni, a többit a gépek elvégzik helyettünk. Sajnos, a weben található magyar szövegek jó része nem felel meg ennek a követelmények. A fordítógépek azonban szűrővel működnek. Ahhoz, hogy gondolataink lefordíthatóvá váljanak más nyelvre, meg kell tanulnunk helyesen írni saját anyanyelvünkön. Ha a fejünkben káosz van, ezt a káoszt a gép csak megsokszorozza, a világosan papírra vetett gondolatokat viszont hatékonyan tudja kezelni[4] .

XVI. A nyelvművelőké a jövő

Az Internet kérlelhetetlenül szembesít bennünket a magyar nyelvi kultúránk egyre jobban kiéleződő problémájával, miszerint az általános iskolát végzett tanulók igen nagy százaléka alig tud olvasni, az is inkább csak erőltetett makogás, helytelenül és hibásan ír, és képtelen megérteni az olvasott szöveget. Vonatkozik ez a középiskolások nagy részére is, akik a szép, tiszta magyar beszéd helyett hányaveti szlengekben beszélnek egymással, és ocsmány káromkodásokkal fűszerezik meg silány, sok esetben tartalom nélküli csevegésüket. Nyelvi kultúránk romlásában az iskolai oktatás színvonalcsökkenése mellett nagy szerepet játszik a média is, sőt azon íróink és költőink is, akik blaszfémiába hajló sületlen, érthetetlen, irodalminak a legcsekélyebb jóindulattal sem nevezhető handabandáikkal próbálják felhívni a figyelmet magukra. Nem kevésbé ludasak a dologban a TV „sztárművészei”, a tiszavirág életű hírességek, akik pongyola beszédükkel, normaszegő viselkedésükkel, hamis és kétes idolokkal mutatják a példát a fiataloknak.

XVII. Manipuláció

Természetesen semmi sem véletlen. A nyelvi kultúra tudatos rombolása sem. Amióta ember az ember, azóta megpróbálja társait befolyásolni. Ezzel együtt megtanulta azt is, hogyan, mikor, kivel szemben kell résen lennie. Korunk embere ebből a szempontból százszor nehezebb helyzetben van, mint korábban bármikor. Az újságokon, rádió és tévécsatornákon keresztül annyi információ szakad rá, hogy képtelen belőlük az igazságot, és a rá vonatkozóan fontos információt kihámozni. A hatalomgyakorlás szempontjából kulcskérdés volt és marad, hogy mit kell széles körben az emberek tudomására hozni, s mi az, amit el kell hallgatni előttük. Mi az, amit a fejükbe kell sulykolni, és mi az, amit agyon kell hallgatni. Akkora a zűrzavar, hogy ha a mai helyzetet visszavetítjük Napóleon idejére, a világ sosem tudja meg, ki vesztette el a waterlooi csatát.

Ne feledjük, hogy a média a kormányok és a multinacionális cégek befolyása alatt van, akik nem a nemzeti kultúrák felvirágoztatásán fáradoznak, hanem a kozmopolitizmus szekértolói. És nemcsak nyelvrombolásról van itt szó.  Tekintettel arra, hogy a média alakítja ki azt a befogadói attitűdöt, amely befolyásolja az emberek politikai döntéseit, a gazdagok egyre gazdagabbá, a szegények egyre szegényebbé válnak. A médiakontroll olyan erős, hogy az állandóan hangoztatott sajtószabadság ellenére jelentős társadalmi csoportok érdeke nem jut kifejezésre. Ebből a szempontból jelent új helyzetet az Internet.

XVIII. Információ ellenőrzés

Legalábbis ideig-óráig úgy tűnt, hogy az Internet az emberi szólásszabadság megvalósulásának a színtere lesz.  Az Internetet használók a teljes szólásszabadság és nyíltság mellett vannak ma is, ám az egyes államok és a multinacionális cégek, amelyek meglehetősen erősek a való világban, egyre inkább érvényesíteni kívánják hatalmukat és befolyásukat ebben az új közegben is. A szerzői jogok védelmére, a terrorizmus veszélyére, a pornográfiára hivatkozva ellenőrizni kívánják az elektronikus kommunikációt, megpróbálják korlátozni a beszéd szabadságát.  Jóllehet a folyamatos megfigyelést semminemű veszély nem indokolja, a rémhírek szerint zárt ajtók mögött egy számítógépesített rabszolgarendszert terveznek a földön élő minden ember és minden értékes dolog megfigyelésére és ellenőrzésére. A rendszert a világ leghatalmasabb államának legbefolyásosabb csúcstechnikai vállalatai, bankjai, hírszerző szolgálatai és rendfenntartó alakulatai fejlesztik. De minden országban óriási összegeket költenek számítástechnikai fejlesztésekre, azzal az indoklással, hogy mindez az emberek érdekében történik, az ő védelmük, biztonságuk és magas életszínvonaluk lebeg az alkalmazott mérnökök, programozók és tudósok szeme előtt.

XIX. Mindenkit figyelnek. Mi is figyeljünk

Ne higgyük azt, hogy e-mail leveleinket idegenek nem olvassák, és a honlapokra felrakott anyagot senki se olvassa. Hadd illusztráljam a helyzetet egy példával. Az egyik honlapon karikatúra jelent meg a kormány egyik tagjáról, miután az illető előzőleg kérkedett homoszexuális hajlamával. És most tessék figyelni! 22 perccel azután, hogy a karikatúra megjelent – az egyébként alig látogatott jobboldali portálon, hadd ne áruljam el, hogy  melyikről van szó – az egész magyar kormány szükségesnek érezte, hogy sebtében összehívjon egy sajtótájékoztatót, és azon testületileg tiltakozzon a karikatúra ellen.

Talán akkor sem reagált volna a kormány éberebben és hevesebben, ha támadás éri az országot. Nyilvánvaló, hogy a sérelem túlreagálásáról van szó, ettől függetlenül a példa önmagáért beszél. Megváltozott a világ, amelyben élünk. Ma már bárki bármit felrakhat egy portálra, amellyel elveheti a honatyák nyugalmát, munkát adhat a titkosszolgálatoknak, hetekre szóló témával szolgálhat a médiának. A kommunikációs csatározások színtere a médiáról lassan áttevődik az Internetre. A világ vezető hatalma, az Egyesült Amerikai Államok ma nagyobb figyelmet fordít a világhálóra, mint a harmadik világ szociális problémáira. Egyébként mindannyian jól tesszük, ha ráérő időnkben tévénézés helyett az Interneten böngészünk. Ezzel növeljük az esélyét annak, hogy a kormányok és a multinacionális cégek részéről előlünk eltitkolt vagy eltussolt dolgokról időben tudomást szerezzünk.

XX. Chipek az agyban

Ma már a szövegek többsége számítógépen születik. Számítógépen írjuk, szerkesztjük, javítjuk, továbbítjuk, publikáljuk és immár fordítjuk közlendőinket. A világhálón keressük meg az eligazodáshoz szükséges forrásmunkákat, ismereteket. Az élet minden területének számítógépesítése, főleg a pénzügyeké, a honlapok, adatbázisok, hálózatok összekapcsolása révén alkalmasint lehetővé teszi az emberek megfigyelését és ellenőrzését. A világháló korában a globális megfigyelőrendszer kiépítését aligha akadályozhatjuk meg, ennél azonban nagyobb veszélyek is leselkedhetnek ránk. A fő cél nem a megfigyelés, hanem a teljes ellenőrzés. Azok, akik a megfigyelésünkben érdekeltek, cselekedeteinket, sőt még a gondolatainkat is irányítani szeretnék. Felmerült a gondolat, milyen praktikus lenne, ha azonosítási eszközként mikrochipet ültetnének be az agyunkba, amely nélkül sem vásárolni, sem eladni nem lehetne majd egy jövőbeli pénznélküli társadalomban. Nem tudjuk, hogy mi folyik a színfalak mögött, a számítástechnikai szakemberek számára ez nem megoldhatatlan feladat. Fennáll a veszély, hogy a világhálót hatalmába kerítő csoport véget vet az emberek szabadságának, de az Internettel is úgy vagyunk, mint az atommaghasadással vagy a géntechnikával. Fel lehet használni jóra is, rosszra is.

XXI. Nemzetstratégiai szempontok

De ahelyett, hogy egy új orwelli világgal rémisztgetnénk magunkat, próbáljuk meg a hasznunkra fordítani mindazt, amit a világháló lehetővé tesz számunkra. Nyugaton most zajlik egy gazdasági-társadalmi forradalom, amelynek során az ipari társadalom új formát ölt: információs társadalomba megy át. Ennek az átmenetnek a legfőbb mozgatórugója a számítógép-hálózaton alapuló információrobbanás.

Új rend van kialakulóban. Olyan új rend, amely annak kínál előnyöket, aki hamarabb kapcsolódik be a folyamatba. Aki ma hozzá tud férni a számítógéphez, az jó értelemben vett világpolgárrá válik. Annak mindegy, hol él, szellemi szolgáltatásaira vevő az egész világ. Azokra a szellemi szolgáltatásokra, amelyek még nincsenek is vagy most vannak kialakulóban. Aki jelen van a világhálón, az maga is hozzájárul az új társadalom kiépüléséhez, az új szükségletek milyenségéhez. Végre egy olyan helyzet, amelyben a sok értelmes magyar otthon érezheti magát.

Nekünk nem Nyugatot kell utolérni és (lekörözni), amit évtizedek, évszázadok óta próbálnak a fejünkbe verni. Óriási tévedés a szocialista társadalom után most a kapitalista társadalom építéséhez visszatérni. Előre kell néznünk: az információs társadalom lehetőségeit kell szem előtt tartanunk, ehhez kell adaptálódnunk, felnőnünk. Tegnap a vasérc volt drága, ma az olaj, holnap az ész lesz az. Ebbe kell befektetnünk[5].

XXII. Magyar önépítkezés

Tekintettel arra, hogy a magyarság földrajzilag és politikailag széttagolt, és belátható időn belül ezt a helyzetet nem is lehet megváltoztatni, a nemzet integrálódása szempontjából egyedül a világháló jelent megoldást. Annál kevésbé lehet a helyzetet másként orvosolni, mivel a magyar politikában nincs egy szerves, magyar strukturális jövőkép, és nem is mutat a közös nemzetstratégia kialakulásának az irányába semmi. Sőt, olyan program sincs, amely a kilábaláshoz, felemelkedéshez, modernizációhoz vezetne.

Elsőrendű feladat a széttagolt magyarság tudásának, szellemi potenciáljának a koncentrálása és az összmagyar tudásszint növelése, amire a világháló lehetőséget kínál. 

A világháló, ahogyan erről már volt szó, a virtuális térben lehetővé teszi a magyar nemzet újraegyesítését. A virtuális térben ugyanis nincsenek határok, az eszmék cseréjének, a kapcsolatok létrejöttének nem állja útját semmi.

Az internet önismereti szempontból is nagyon fontos. Szembesít bennünket azzal, hogy kik vagyunk, milyenek vagyunk, hogyan gondolkodunk, mire van hajlamunk, adottságunk, szellemi kapacitásunk. Jelenlegi önismeretünk rossz: tudásban, tehetségben, képességekben, kultúrában gyengébbnek látjuk magunkat, mint amilyenek vagyunk[6].

A világháló napról-napra gyengíti a pártok nimbuszát, jelentőségét, befolyását, ugyanakkor erősíti az egyes emberek és közösségek önállóságát, kezdeményezőkészségét, elszántságát. 

A világhálón közkinccsé váló nemzeti kultúra erősíti az emberek önbecslését, nemzeti tudatát és identitását. Önmagunk és nemzeti közösségünk vállalása a nemzet felemelkedésének az egyik legfontosabb mozgatórugója. A felemelkedés ugyanis sokkal inkább egy-egy nemzet tagjainak a magatartásán, jellemvonásain múlik, semmint az infrastruktúrán, munkaerőn, nyersanyagon vagy más gazdasági adottságokon.