Hódi Sándor

Hűség az anyanyelvhez

A nyelvi világörökség védelmében

A nyelvek jövőjéről beszélve több kérdés merülhet fel bennünk. Az egyik kérdés az, hogy vajon hány nyelven fognak majd az emberek beszélni? Mi lesz, milyen lesz az emberiség nyelvi jövője? A másik kérdés magára a nyelvi örökségre, annak értékére vonatkozik.  Milyen értéket képvisel az emberiség számára a nyelvi örökség? Milyen mértékben lehet és kell azt megőrizni? És mit tehetünk/tegyünk annak megőrzése érdekében?

Ezekre a kérdésekre nincsenek kiforrott válaszok, sőt elméletek se nagyon. A nyelvi kérdés nem elméleti, hanem politikai kontextusban merül fel leggyakrabban. A hátrányos nyelvi helyzet, az anyanyelvi oktatás hiánya, elégtelensége, a hivatalos vagy nyilvános nyelvhasználattal kapcsolatos gondok, a nyelvi diszkrimináció különböző formái, az idegen nyelvek tanításával, tanulásával összefüggő nyelvi kérdések kerülnek szóba különböző fórumokon. A meglátások, javaslatok általában nem a tudományos kutatások tárgykörébe tartoznak, hanem pragmatista szempontúak, a nyelvhasználat politikai és költségvetési vonatkozásaira irányulnak. Előremutató fejleménynek számít, ha a nyelvhasználat ideiglenes, átmeneti szabályozásának szükségessége, a nyelvi jogokra vonatkozó követelmények is megfogalmazódnak

Ennél azonban a nyelvi kérdés sokkal szélesebb körű, az emberiség egészét érintő probléma. Egyes becslések szerint ma a világon 4500 körül lehet az élő nyelvek száma. Az erre vonatkozó számok eléggé bizonytalanok, amelyben közrejátszik a gyors nyelvromlás és nyelvpusztulás is. Tény viszont, hogy a nyelvek kihalása felgyorsult, olyannyira, hogy az előrejelzések szerint 2100-ban 600 élő nyelv lesz csupán a Földön.

A gyors nyelvpusztulás és a borúlátó jóslatok ismeretében érthetetlen a nyelvek társadalmi szerepével és jövőjével kapcsolatos elméleti vákuum, amelyet akár tudományos érdektelenségnek is nevezhetünk. A közhiedelem szerint a tudomány fejlődését részben saját belső mozgása, részben pedig a társadalom szükségletei határozzák meg. Ez az állítás az általánosság szintjén talán igaz, a nyelvek jövőjével kapcsolatban aligha állja meg a helyét. A nyelvpusztulás ugyanis olyan fajsúlyú probléma, amely sokkal nagyobb volumenű elméleti érdeklődést és tudományos kutatást indokolna.

A nemzetközi fórumok például a nyelvi kérdést távolról sem kezelik olyan fajsúlyú és igazságossági kérdésként, mint mondjuk az emberi szabadságjogokat és a demokráciát, holott az anyanyelv használatának biztosítása nélkül nem beszélhetünk se emberi szabadságjogokról, se demokráciáról.

Az emberiség soknyelvűségének és nyelvi egyenjogúságának kérdését nem szabad szűk politikai és gazdasági szempontokra szűkíteni. A nyelvhasználat esetében ennél többről van szó. Itt csak három szempontot emelnék ki.

1.

A társadalom és a nyelv kölcsönösen feltételezik egymást. A társadalmi problémák egy része – gondolataink közlése, egymás megértése – az idők kezdete óta nyelvi természetű kérdés.  Ezeknek a problémáknak a kezelése, megoldása – a mások számára érthető, világos, tiszta beszéd – nem oldható meg nyelvművelés, nyelvvédelem, a társadalom nyelvi vonatkozásainak kutatása, tisztázása, szabályozása nélkül.

2.

A beszédkészség, a nyelvi sikeresség, a nyelvi versenyképesség fontos része az emberek társadalmi sikerességnek és versenyképességének, ezért az anyanyelvi műveltség, azaz a nyelvi tudatosság szintjének emelése össztársadalmi fontosságú kérdés.

3.

A nyelvhasználat, a nyelvi tudatosság szintje szoros összefüggésben van magával a gondolkodással és a megismerési folyamattal. Környezetünket, a világot – egyebek mellett – a nyelv segítségével vesszük birtokba. Ebben a vonatkozásban a nyelvi kérdés az emberiség megismerő rendszerének az összefüggésében merül fel. Miként kell értékelnünk az emberiség megismerő rendszerében bekövetkező változásokat, ha a beszélt nyelvek százával, ezrével tűnnek el?

4.

Az emberiség nyelvi sokszínűsége a világörökség része. Ez a sokszínűség nem folklór kérdése. A nyelvi világörökség lényege abban mutatkozik meg, hogy a különböző nyelveken beszélők másként látták és látják, másként tagolták és tagolják világunkat. Ebből a szempontból minden egyes nyelv, sőt nyelvjárás eltűnése pótolhatatlan veszteséget jelent. A beszélt nyelvek eltűnésével nemcsak a civilizáció lesz szegényebb, hanem az emberiség gondolkodása és megismerési folyamata is egyre inkább beszűkül.

Nos, a fentebb körvonalazott problémák tükrében felmerül a kérdés, vajon hogyan lehetséges, hogy az emberiség nyelvi örökségével kapcsolatban mindmáig nem jött létre megfontolt, kiérlelt nemzetközi stratégia? Milyen ellenérdekeltségek játszanak ebben közre?

A lehetséges válaszokon mindenki magában eltűnődhet. Jelentős fejleménynek számít ezen a téren az Európai Unió nyelvhasználati rendje, amely egyfajta mintája lehet az ideiglenes nyelvvédelemnek. Az Unió nyelvpolitikájában azonban sokkal nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon a nyelvi örökség védelme. A nyelvi sokféleségre úgy kell tekintenünk, mint a világörökség részére, vagy a természet megőrzésére, a génállomány védelmére, és ilyen értelemben a jelenleginél sokkal gyorsabb és hathatósabb nemzetközi intézkedésekre lenne szükség.

Az Unió nyelvpolitikája mellett némi bizakodásra ad okot az is, hogy az elektronikus nyelvi kommunikáció új helyzetet teremt a nyelvek jövője szempontjából. Nemcsak azáltal, hogy új nyelvhasználati műfajokat hoz létre és terjeszt el, vagy hogy lehetővé teszi a térbeli korlátok nélküli anyanyelvi kommunikációt, hanem egy-egy nyelvi kultúra világhálón való megjelenítése, állandó elérhetősége, hozzáférhetősége által is.

Manapság szinte lehetetlen valamirevaló tanácskozáson részt venni, amelyen nem kerülne szóba a globalizáció. Nos, hadd tegyem fel én is az ominózus kérését. Milyen hatással lehet a globalizáció a nyelvekre, köztük a magyar nyelvre? Eltűnnek-e a nyelvek, vagy hosszabb távon olyan szerkezeti változások következnek be, amelyek miatt elveszítik sajátosságaikat, és a végén mindannyian egyetlen keveréknyelvet fogunk beszélni? Vannak, akik arra figyelmeztetnek, hogy a globalizáció következményeként máris felgyorsult az angol nyelv hatása, ami megfigyelhető a magyarban is. Ilyen hatások azonban korábban is érték a nyelveket, sőt, ennél durvábbak is, gondoljunk csak a kereszténység felvétele után a latin nyelvre, a török hódoltságra, a Habsburg-terjeszkedésre, az orosz megszállásra, Trianon következményeire, hogy csak a magunk portáján maradjunk. Mindezek folytán nyelvi változások történtek. Sőt, a kisebbségben élő magyarok ma is jelentős nyelvi hatásoknak vannak kitéve, amelyek elsősorban a szókészletben, a frazeológiában, a tulajdonnevek használatában jelentkeznek, de maga a nyelv, a nyelv többi része lassan változik. A magyar nyelv a környező országokban itt-ott száz év után is megőrizte minden jellegzetességét, vélhetően a globalizáció folytán sem fogja elveszíteni sajátosságainak jó részét.

A nyelvi rendszer módosulásának kutatása a nyelvészekre tartozik. Én egy más szaktudomány képviselőjeként nem a nyelvi változásokban látom a nyelvek eltűnésének veszélyét. A magyar nyelvnél maradva, a közhiedelemmel ellentétben az a véleményem, hogy napjainkban kevésbé fenyeget a magyar nyelv eltűnésének a veszélye, mint történelmünk során bármikor eddig. A magyar nyelvet hozzávetőleg 14-15 millió ember beszéli anyanyelveként, többségük akadálytalanul használhatja minden szinten. Jelentős fejlemény, hogy Magyarország Uniós csatlakozása után Európa egyik hivatalos nyelvvé vált, ráadásul olyan régi írásbeliségű, nagy múltú nyelvről van szó, amely alkalmas a modern kor támasztotta összes nyelvi kommunikációs igény kielégítésére.

Meglátásom szerint nem fog tehát a magyar nyelv egy szomorú októberi reggelre eltűnni a Föld színéről. Addig semmiképpen sem, amíg lesznek magyar emberek. Ezért a népesség biológiai fogyására, az asszimilációra, a magyar nyelvterület zsugorodására, a kisebbségi magyarság szórványosodására sokkal jobban oda kell figyelnünk, amihez persze a jelenleginél szélesebb látókörű és bölcsebb politikai és szellemi vezetőkre lesz szükségünk.

Egyetértek azzal a nézettel, hogy nyelvek jövője egy igen prózai kérdésen áll vagy bukik. Megmaradásuk attól függ, hogy lesznek-e, akik beszélik őket. A nyelvek ugyanis nem kihalnak, nem olvadnak össze más nyelvekkel, nem szűnnek meg nyelvromlás következtében, hanem az emberek hűtlenül elhagyják őket. Ilyen értelemben a nemzettudat az egyik legfontosabb nyelvmegtartó erő. Az anyanyelvhez való hűség egyet jelent a nyelvi világörökség védelmével.

Befejezésül a nemzettudat mellett a nyelvvédelem, nyelvművelés fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. A nyelvművelés fontos társadalmi funkciót tölt be, hiszen arra irányul, hogy gondolatainkat a mindenkori beszédhelyzetnek, körülményeknek megfelelően, tehát minél sikeresebben tudjuk közvetíteni mások felé.

Örülök, hogy részt vehetek a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület által szervezett tanácskozáson, amely az emberiség nyelvi örökségének és nyelvi jövőjének nyitott kérdéseit tűzte napirendre. A szervezők méltán lehetnek büszkék kezdeményezésükre, hiszen gondoljuk csak meg, itt és most olyan kérdésekről beszélgetünk, amelyekkel a mérvadó nemzetközi fórumoknak előbb-utóbb szembe kell nézniük. Az ember azt hinné, hogy ez fordítva lenne természetes. Gratulálok a szervezőknek, előadóknak és jelenlevő érdeklődőknek abban a szilárd meggyőződésben, hogy nem sokáig váratnak magukra ezek nemzetközi intézkedések, amelyek egyúttal a nyelvvédelem ügyét szívükön viselők érdemeit is öregbítik.