Hódi Éva

„Csókolom, hogy tetszik lenni?”

Udvariassági formák a magyar nyelvben

Ha felveszem a telefont, és férfihangot hallok, az első szó után könnyűszerrel meg tudom állapítani, hogy a hívó fél hazai vagy magyarországi illetőségű. Ugyanis, ha az illető csókolommal köszön, magyarországi, ha jó napot-tal, akkor hazai. Ugyanezt tapasztalhatjuk lépten-nyomon, ha Magyarországon járunk. Amennyire természetes ott a „csókolomozás”, annyira idegen errefelé. Sőt, arrafelé a jó napot-nak még lekezelő stílusárnyalata is van!

Nem árt tehát óvatosnak lenni! A csókolom, mint udvarias köszönési mód, hazai pályán legfeljebb a szűkebb családban használatos, de egyáltalán nem szokásos például tanár-diák viszonylatban. A „jó napot tanárnő” itt teljesen elfogadott köszönési forma, ennek az anyaországi megfelelője például a „csókolom, Kati néni”. A jó napot önmagában – a „kívánok” nélkül – nagyon hányavetinek minősül odaát.

A „csókolom” mellett a másik udvariassági forma, ami teljesen szokatlan errefelé, a „tetszikezés”. „Hogy tetszik lenni?” – kérdezik, nem ritkán még azt is megtudakolják, hogy „betegnek tetszik lenni?” Ez utóbbi, ha belegondolunk, nevetségesen hangzik, bár ebben az esetben nem szó szerint kell értelmezni a „tetszik” fordulatot, hanem udvarias formaként.

Az „önözés” és a magázás további kényes udvariassági kérdéseket vet fel. Az „Ön”, „Önök” csak a hivatalos kommunikációban használatos, általában írásban és nagybetűvel, „lemagázni” valakit viszont megszólításként sértőnek, lekezelőnek minősül, s ha szeretnénk elintézni valamit, netán megnyerni valakinek a rokonszenvét, jobban tesszük, ha elkerüljük ezt a fordulatot.

Nem könnyű tehát eligazodni az udvariassági formák útvesztőjében. Igazságot tenni pedig végképp nem érdemes. Ezek a fordulatok szokáson alapulnak, s aki eltér a szokásban levő formától, az rendszerint pórul jár: kinevetik a háta mögött, az egyik helyen „csodabogárnak” tartják, máshol „parlaginak”.

A szokásban levő különbségek mellett azonban vannak olyan sajátosságok is, amelyek tényleg helytelenek nyelvi szempontból. Nézegetek egy képet az egyik hetilapunkban, amely alatt a következő felirat olvasható: X. Y., a … község „alpolgár mestere” (két szóban). Az igaz, hogy ezt a funkciót itt alpolgármesternek, határon túl – nyilván szépítő szándékkal - polgármester-helyettesnek nevezik, de egy biztos: „alpolgár” sehol sincs.  Nincs tehát „alpolgár mester” sem, legfeljebb alpolgármester vagy, ha jobban tetszik, polgármester-helyettes.

Utolsó módosítás: 2006.11.02.