Hallai Hajnalka

Szeretek olvasni

Az olvasás számomra a legszebb időtöltés. Behúzódni valahova, csendes helyre, kézbe venni egy könyvet, belemélyedni az olvasásba, és közben gondolatban kísérni a történéseket. Nekem ez az igazi kikapcsolódás.

Mint általában, én is könnyes szemekkel néztem a betűket, az ujjamat húztam a sorokon, hogy el ne tévedjek a betűrengetegben. Szüleim és nővérem biztatására nem adtam fel, egyszer majd én is falom a könyveket, suhannak a szavak a szemem előtt, vigasztaltam magamat. Múltak a hetek, a hónapok, egyszer csak azt vettem észre, hogy önállóan, hangtalanul olvasok és lapozok, lapozok. Boldog voltam. Büszkén dicsekedtem az első osztályban, hogy én már otthon minden vékonyabb mesekönyvet elolvastam, van, amit már nem is egyszer. Elérkezett az az idő, amikor bevezettek bennünket az iskola könyvtárába. Voltok, akik irtóztak a sok könyv láttán, de én vidáman jártam le s alá, nézegettem a kopott-szakadt könyveket. Először megmutatták, melyik polcról lehet választani, és hazavinni elolvasni. Boldogan tettem a táskámba, és itthon az volt az első, elővenni, átlapozni a házi feladatot, elkészíteni, majd utána olvastam. Nagyon rövid idő alatt végigértem az elsősöknek szánt könyvsoron, és haladtam felfelé. Próbálkoztam kisregényekkel. Az első felejthetetlen kisregény Johanna Spyritől a Heidi, mely 263 oldalas és 8 nap alatt kiolvastam. Ezután következett Erich Kästnertől a Két Lotti, mely 157 oldalas és 2 nap alatt olvastam el. Ezt a két könyvet soha nem fogom elfelejteni. Sokszor könnyes szemmel böngésztem a sorokat, mert annyira sajnáltam a lányokat, nagyon bele éltem magam a történetbe. Kezembe került F. H. Burnettől a Padlásszoba kis hercegnője aranyos történet, a szívembe zártam Sara küzdelmét. Az adatokat onnét tudom ilyen pontosan, mert a kezdetkor minden elolvasott könyvet leírtam: író, cím, kiadó, honnan vettem a könyvet, hány oldalas és hány napig olvastam, majd következett a rövid tartalom. Egy alkalommal elvittem ezt a füzetemet az iskolába, és átadtam a tanítónőmnek, majd pár nap múlva, amikor visszaadta, nagy dicséretben részesültem az olvasásért és az összefoglalóért. Ekkor nagyon boldog voltam, és talán ez a dicséret még nagyobb akaratot, erőt adott a továbbiakban. Van egy Lassie kutyánk, amikor megláttam a könyvtárban Eric Knightől a Lassie kölykei című regényt, azonnal kivettem, ezt úgy éreztem, el kell olvasnom, már csak azért is, mert ilyen kutyánk van. Ezután következett a Lassie hazatér, nem tudtam letenni, izgultam olvasás közben, mindig a kutyusomra gondoltam, mintha róla olvasnék. Azóta talán még jobban szeretem házőrzőnket, nagyon féltem mindentől, és mindenkitől.

Olvastam kalandos regényeket is, mint pl.: Robinson Crusoe Daniel Defoetól, E Charles Viviantól Robin Hood, Rudiard Kiplingtől a Dzsungel könyvét. Tetszettek ezek is, de én mégis visszakanyarodtam a kicsit romantikus, egyszerű történetek felé.

Valójában nem szeretnék minden könyvet felsorolni, amit elolvastam, az sok lenne, de azért a legkedvesebbeket mégis megemlíteném: Álarcosbál, Kölcsönkért szülők, Indul a bakterház, Margot királyné gobelinjei, Tom Sawyer kalandjai, A Koppányi aga testamentuma, Hókirálynő, Bezzeg az én időmben, Az aranybányák titka, Kemény kalap és krumpliorr, Ellopott csillagok, Tizenkettő nem egy tucat, Kincskereső Pipitér stb.

Ötödikes koromban hallottam Kertész Erzsébetről, a csodálatos írónőről, aki mindig igaz történetekkel kápráztatja el az olvasót. Tő1e először a Titkos házasságot olvastam, melyben megismerhettem Mikszáth Kálmán különös, nyomorúságos életét. Megismertem Mauks Ilonát, kitartó és hű feleségét, aki nélkül Mikszáth elveszett volna. De így regényeivel, novelláival betekinthetünk az 1800-as évek életébe. Sorra vettem műveit, kezdve a Különös házassággal, ami egy különös világot tárt elém. Soha nem tudtam volna elképzelni ilyen fondorlatos úton megkötött házasságot, ami ebben a könyvben le van írva. Szüleim sokat mondták, hogy minek olvasok ilyen komoly könyveket, úgysem értem meg. De bizony megértettem, és azóta is sokszor felelevenítem a történeteket, és már tervezem, hogy pár év múlva újra el fogom olvasni. A Noszty fiú esete Tóth Marival is tanulságos történet. De még mennyire az. Megismertem Noszty Ferit, aki mindent elkövetett, hogy övé legyen Tóth Mari, és mégsem sikerült neki. A Mikszáth könyvekben az tetszik nagyon, hogy élethűek és olyan fondorlatosak, hogy sokszor már az utolsó lapoknál tartva sem lehet tudni, mi is lesz a vége. Végig lehet izgulni az egész könyvet. Mikszáth könyvei közül a Fekete várost még nem olvastam, de a többi könyvét - Beszterce ostroma, Szent Péter esernyője, A beszélő köntös, Gavallérok, Eladó  birtok - igen. Egyikben sem csalódtam, mindegyik nagyon tetszett. Visszatérnék Kertész Erzsébethez, mivel tőle több könyvet olvastam: Vilma doktorasszonyt, Csipkebolt Brüsszelben, Elizabeth, A lámpás hölgy, Fekete szivárvány, Szonya professzor. Mind-mind igaz történeten alapul, ezért talán többre értékelem ezeket, mint a többit. Vilma doktorasszony az első nő, aki kitanult orvosnak, 1879. február 3-án Zürichben doktorált. Amikor hazakerült Magyarországra, nem engedték dolgozni, mivel egy nő nem lehet egyenrangú egy férfival. Ferenc József 1895-ben engedélyezte az orvosi egyetem megnyitását. Az orvosnőnek vizsgáznia kellett, és 1897-ben orvossá avatták. Az ifjú medikák virágcsokrot adtak át neki, és csak annyit mondtak: „Köszönjük”. Ekkor Vilma 50 éves volt. Én úgy érzem, kell, hogy tudjunk ezekről a dolgokról, emberekrő1. Ugyanúgy a Lámpás hölgyben az első ápolónőt, az Elizabetth-ben egy költőnőt ismerhettem meg, ők bátran kiálltak, harcoltak jogaikért. Meg szeretném említeni Révay Józseftől Az aranygyűrűt, melyet egy nap alatt olvastam el. Igaz történeten alapul. Egy aranyos, bátor kislányról szól: Polláról, az időszámítás előtti világról, ahol a gazdag Rómában egy kormányzói családban megrögzött, kegyetlen törvények szerint éltek az emberek. A lányokat 13 évesen férjhez adták a szülők által kiválasztott ifjúhoz. Borzongtam, amikor olvastam (én most vagyok 13 éves), de mégis sikerült Pollának ahhoz férjhez menni, akit igazán szeretett, és akit ő választett. Vippát is megszerettem hősies viselkedéséért.

Fekete Istvántól a Hajnal Badányban című könyvben Panni és Matyi küzdelmét végigkísérni szívszorongató volt. A szülők elvesztése mindkettőjüket nagy megpróbáltatások elé állította. A nincstelen világ, a nagy távolságok, a magány, mindent leküzdöttek, és a végén a szeretet diadalmaskodott. Külön szépséggel van írva a könyv, teli jelzőkkel, megszemélyesítésekkel és annyira élethűen, hogy amikor olvastam, teljesen láttam a malmot, az erdőt, a fiatalokat, na meg Miskát is. Az, hogy megszólalt a lapát, a seprű, a garat, annyira valóságos, hogy észre se lehetett venni, hogy nem élő személy. Akkoriban a nappal keltek, és tértek nyugovóra. Lovas kocsin, szánkón közlekedtek, holdvilágnál, gyertyafénynél voltak este a szobában. Különös világ volt ez. Sok gyereknek kellene olvasni ilyen és hasonló könyvet, hogy megtudják, milyen volt az élet déd- és ükapáik korában. Sokakat nem érdekel a múlt, sokan a fantasztikus jövőbe látó könyveket bújják. Én örülök mindig, ha a múltról megtudok valamit, és ezek a könyvek oda vezettek vissza.

Nem említettem eddig a kötelező olvasmányokat, mindig időben és mindet elolvastam, leírtam különösebb gondok nélkül, Címek: Új tavasz, A Pál utcai fiúk, Némo kapitány, Toldi. Vannak még elolvasott könyvek, melyeket nem említettem, de nem szeretnék unalmas lenni, a kedvencek közé tartozik az Egri csillagok, Jane Eyre, melyet szintén nem említettem. Olvasok, ha van szabadidőm, eddig még nem ment a tanulás kárára. Első osztálytól a mai napig színötös tanuló vagyok. Az olvasás sokakat nem érdekel az iskolában sem meg az osztályomban sem. Ami kötelező, azt elolvassák, és ezzel be van fejezve. Sokszor képesek még szúrós megjegyzéseket is tenni.

A könyveket értékelni tudom, és becsülöm őket. Igaz nem sok könyvem van, de féltve őrzöm, kincsként kezelem, mindegyikhez fűz valami. Ha ajándékba kapok, az első dolgom, hogy az első lapjára beírjam kitől és mikor kaptam, ha esetleg az ajándékozó ezt elfelejtené. Anyukám szokta kérdezni, mit olvasok, tetszik-e, ilyenkor mellém ül, ha van ideje, én pedig elmesélem (sokszor részenként), de ha gyorsan elolvasok egy könyvet, akkor én szólok, hogy elmondjam a lényegét. Ő sokat biztat, hogy ha most nem olvasok, később meglátom, mind kevesebb időm lesz rá, meg aztán felnőtt korban a sok munka mellett kevés embernek jut ideje olvasásra. Ezt én is így látom, és igyekszem szabadidőmet kellemesen eltölteni.

Arról nem írtam, mi van, ha nem tetszik a regény. Az igazság az, hogy először is a címe kell, hogy valamit mondjon. Ez sokszor nem jön be, ilyenkor az előszóba olvasok bele, ha ekkor sem tartom érdekesnek, vagyis nem nyerte el a tetszésemet, megkérdezem a magyartanárnőt, aki egyben a könyvtáros is az iskolában. Ő segít, sőt ajánl is regényeket, hiszen ismeri az érdeklődési körömet. Volt már eset, amikor legszívesebben felénél abbahagytam volna az olvasást, de olyankor belém bújik a kisördög, és azt súgja, hogy olvassam el végig. Ezeket a könyveket egyszerűn elfelejtem. Nem tudom átélni magam az eseményeken, ha nincs kin izgulni, ha nincs kit sajnálni és, fő1eg ha nincs sok bonyadalom bennük.

Nagyon örültem, amikor megláttam a pályázatot az újságban. Az első gondolatom az volt, végre valahová leírhatom, hogy SZERETEK OLVASNI! Valakik gondolnak azokra a gyerekekre is, akik a könyvek barátai, és buzgó olvasói. Tudom, hogy mind kevesebben vagyunk. Nekem az a kívánságom, hogy minél többen legyünk, akik elmondhatjuk magunkról, hogy „SZERETÜNK OLVASNI!”

Utolsó módosítás: 2006.11.02.