Hajdú Barbara

Idegen szavak környezetemben

Minden embernek meg kellene őriznie anyanyelvét, akkor is, ha más környezetben vagy más országban él. Vannak olyanok, akik nem is akarnak tudni anyanyelvünkről, más nemzetiségű emberekkel alapítanak családot, és teljesen átveszik azoknak a nyelvét. A sajátjukat már nem is tisztelik, nem is emlékeznek rá.

Én is olyan környezetben élek - szerb anyanyelvűek között -, ahol nagyon kevesen beszélik az én anyanyelvemet. Én is átveszem a társaságomban élők beszédét, szóhasználatát, és nagyon kell vigyáznom arra, hogy ne „vegyítsem" a magyart a szerb nyelvvel, így én is sokszor abba a hibába esek, hogy: digitron, batri, patika, majica, csasztizás – bizony előfordulnak a szótáramban.

Amikor édesanyámmal és testvéremmel Szegedre utazunk, ott tapasztaljuk igazán, hogy nem tudunk helyesen magyarul beszélni. Legutóbb is, a buszállomáson várakozva anyunak eszébe jutott, hogy még kellett volna venni „cimetet", s a bátyámat visszaküldte a boltba. Ő bement, köszönt, és kért szépen cimetet. A boltosok összenéztek, és rákérdeztek:

– Mit kérsz, kisfiam? – Cimetet  – válaszolta Miklós. – De semmi nem történt, csak múlt az idő. Mi is beléptünk anyuval a boltba. A boltosok éppen akkor mutogattak felvágottra, csokoládéra, kekszre, hajmosószerre, egyebekre, hogy megfejtsék a rejtélyt. Akkor hirtelen, mint egy szikra, kipattant belőlem:

 – Fahéjat kérünk! – A boltosok persze nevettek, kiszolgáltak bennünket, mi fizettünk és eljöttünk. Mindezek után nem éreztük jól magunkat. Én egy kicsit kioktattam a bátyámat is, hogy jobban ügyeljen a magyar szókincsére, de tulajdonképpen mindannyian hibásak vagyunk. Többet kellene tennünk anyanyelvünk tisztaságáért, hogy még az unokáink is ebből éljenek, ebből tanuljanak.

Érzem, hogy az olvasással sok új szót megtanulok, és egyben gyönyörködök is a magyar nyelv gazdagságában. Színjátszó szakkörön és versmondással szintén sokat tanulok és fejlesztem anyanyelvi kultúrámat. Nagyon kell vigyáznom, hogy ezt a tisztaságot megtartsam, ha magyarul beszélek. Ha pedig szerbül, akkor azon a nyelven tisztán. Azon még sose gondolkoztam el, hogy más nemzetek tőlünk, magyaroktól is vesznek-e át olyan mindennap használt szavakat, és az övékét rontják velük. Vagy csak mi, magyarok vagyunk ilyen szolgalelkűek? Jó lesz vigyázni!

Naponta nyelvet – álarcot cserélek. Néha úgy érzem: arcom már ez álarc, néha meg: hiába vergődik a lélek, megváltásra csak önnyelvén találhat.

Mert leírhatom angolul az élet minden rejtelmét, le a mindenséget, de anyám nyelvén tudom csak kidadogni a naplementét alkotó igéket.

Utolsó módosítás: 2006.11.02.