Dr. Balázs Géza és Szűts László budapesti nyelvészeket kérdeztük

A mai nyelvhasználatban sok káros jelenség figyelhető meg. A választékos beszédet manapság gyakran idejétmúltnak tekintik, ezért rohamosan terjed a nyelvi pongyolaság, amelynek terjedéséhez alaposan hozzájárul az elektronikus sajtó is. Ezért választották a szervezők az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok hét végi tanácskozásának témájául a helyes és szép magyar beszédet. A városvédőktől a virágokat kedvelőkig mindenkinek feladat a nyelvművelés – mondja Balázs Géza egyetemi tanár.

 – Előadásában külön kiemelte, hogy a régi magyar népdalok dallama föllehető a magyar beszédben. Ez a gazdag hangzás megtalálható még a mai beszédben, vagy elvesztettük valahol?

– A szép ízes beszéd nyomozható, de a nyilvános beszédben, illetve a mai beszédfejlődési irányzatokban már csak nyomokban van meg. Ezért hozhatjuk fel példának az archaikus népi imákat, folklórszövegeket, közmondásokat és mindazokat a nyelvi kincseket, amelyeket elődeink hagytak ránk. Tehát én úgy érzem, hogy a szép dallamosság megvan. Karácsony Sándor is felhívta arra a figyelmet, idestova ötven évvel ezelőtt, hogy a magyar nyelvnek sajátos dallama van. Ez a dallamvilág, a hangsúly- és hanglejtésviszonyok, átrendeződésével megszűnni látszik.

– Fejleszthető a mai beszéd? Kiknek a föladata volna?

– Természetesen fejleszthető. A nyelvújítás példát mutatott, nemcsak a magyar nyelv számára, hanem például a héber és az észt nyelv számára is, hogy egy nyelv fejleszthető. Ha a nyelv építhető, modernizálható, akkor a nyelvhasználat egyéb területei is fejleszthetőek. Többek között a hangzásvilág. Gondoljunk arra, ahogy a gyerek megtanul beszélni: honnan hova jut el, hová juthat el. Ez a hová juthat el lehet a beszédtanárok feladata. A beszédhibák javíthatók. A beszédhibás Cicero csodálatos szónok lett. Csak időben kell elkezdeni, mert a kiejtési divatok visszaszoríthatók és a szép ejtés megtanulható. Tudatosítani kell felolvasással, magnóra mondott szöveg visszahallgatásával, elemzésével. Vannak erre kitűnő példák.

– A nyelvészek elegen vannak ahhoz, hogy az igényes, szép beszéd divattá váljon?

– Ismét a nyelvújítást szeretném példaként hozni. A nyelvújítást a magyar értelmiség indította el, de az arisztokratától az egyszerű parasztemberig mindenkit áthatott. Ma is azt gondolom, hogy azoknak a szervezeteknek, amelyek a kultúra ügyét, az igényességet, a normákat fontosnak tartják, feladatuk a helyes beszédre való odafigyelés. Ez a városvezetőktől kezdve a szép virágokat kedvelőkig mindenkit kell hogy érdekeljen. Tehát alapvetően a civil mozgalmakra gondolok. Az értelmiségre gondolok, de nem zárnék ki ebből senki mást. Aki ebben az ügyben össze tud fogni, az fogjon össze. Úgy hiszem, hogy a szép környezet összekapcsolódik a szép beszéddel.

– Mit tart a legnagyobb bajnak a nyelv- és beszédromlást illetően?

– Alapvetően a legnagyobb gondnak azt érzem, hogy a hivatal olyan nyelven beszél – majdnem azt mondtam, kommunikál – az átlagemberrel, ami lehet, hogy magyar nyelv, csak éppen senki nem érti. Ezt tartom a legsúlyosabb bajnak. Itt érezzük, hogy elidegenedett tőlünk a hatalom, itt érezzük, hogy átbeszélnek a fejünk fölött.

– Tapasztalata szerint van igény társadalmunkban a szép beszédstílusra?

Azt látom, hogy van rá igény. Csak nagyon elszigetelten jelenik meg ez az igény. Nem járnám az országot, ha ezt nem tapasztalnám, és nem látnék esélyt arra, hogy közösen gondolkozzunk a magyar nyelv jövőjén.

…szépen emberül – vallja Szűts tanár úr.

– A beszéd romlásáért valóban a média a legnagyobb vétkes?

– Amilyen sokat tehet a beszéd javításáért, legalább annyira vétkes a beszéd romlásáért. Ha arra gondolok, hogy ma már a televízió és a rádió vette át az írott szó szerepét is, akkor elég nyilvánvaló, hogy ez így van. Hiszen ha az ember gyakran hall valamilyen szöveget, az a kifejezés, az a szó, az a fogalmazásmód beleivódik. Tehát rendkívül nagy szerepe van a médiának a mindennapi nyelvformálásban is.

– Gyakran halljuk, hogy fölgyorsult a beszéd, megváltozott a hangsúly, a hanglejtés, terjedőben van a pongyola fogalmazásmód. Ön szerint van rá esély, hogy megálljon, visszaforduljon ez a jelenség? Az iskola tehet valamit ennek érdekében?

– Az a gond, hogy a média káros hatását nagyon nehéz ellensúlyozni az iskolában. Egy gyerek naponta három-négy órát néz tévét, ahelyett hogy szépirodalmat vagy meséket olvasna. Olvasással talán vissza lehetne a média káros hatását szorítani.

– Sokan a budapesti beszédet tartják mintának – a tájékoztatás nyelvére gondolok elsősorban –, amely szinte ráborul a magyar nyelvterületre.

– Tényleg úgy tűnik, hogy ez ad mintát, mert mindenütt ezzel szembesül az ember. Manapság tájnyelvi ízt, zamatot nemigen lehet hallani a televízióban. Sajnos, a színpadokon se nagyon. Van azért egy meteorológus, aki kis palócos tájszólással hetente kétszer-háromszor elmondja a várható időjárást. De valóban ez a szürke, egyhangú, mondhatnám unalmas, uniformizált beszédmód hallatszik a médiából. Ha azonban az ember elutazik Budapestről vidékre, akkor azért egészen más világgal találkozik. Sokkal rosszabb tehát a látszat, mint amilyen a valóság. Nem szabad azonosítani a főváros nyelvével az egész magyar nyelvterületet. Tény azonban, hogy a televízióban és a rádióban csak azt halljuk. A falvakban, vidéki városokban és a határon túli közösségekben még őrzik a szép magyar hangzást. A Vajdaságban is mindig örömmel figyelem, hogy milyen színesen beszélnek. Gyakran példát mutatnak a határon belül élőknek.

Gruik Ibolya, Magyar Szó, október 22., 23. 

Utolsó módosítás: 2006.11.02.