Felelősséggel tartozunk nyelvi környezetünk iránt
Idegenszerűségek a mai magyar nyelvben címmel Balázs Géza magyarországi nyelvész tartott előadást Adán

Az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok keretében megtartott tudományos ülésszakon Balázs Géza budapesti nyelvésztől sok érdekességet tudhatott meg a hallgatóság magáról Szarvas Gáborról és a nyelvünket elárasztó idegenszerűségekről.

    Amikor Szarvas Gábor 1872-ben Budapestre került, és a Nyelvőr főszerkesztője lett, akkor az Akadémia épületében még társadalmi élet folyt. Szombat esténként magyarító, nyelvjavító tanácskozásokat szerveztek. Az Akadémia társadalmasítási folyamatában mi is szerettük volna ezt elérni, és elértük, mert két év óta - az első ülésen egyébként ott voltak az adaiak is -, kéthavonta tarjuk ezeket az üléseket, kötetlen beszélgetéseket. Nagy szükség van erre.

    Nincs egyetértés ma a nyelvészek között a tekintetben, hogy az idegenszerűségek jók vagy rosszak egy nyelvben. A leggyakoribb hivatalos vélemény a nyelvészek között ma az, hogy nem szabad beleszólni a nyelvi folyamatokba. A nyelvészek egy kisebb csoportja azt gondolja - részben hagyományainkból, részben a nyelvek fejlődését ismerve -, hogy voltak olyan korszakok, amikor a nyelvi fejlődésbe alkotó módon beleszóltak és segítették. A magyar nyelv esetében ez volt a nyelvújítás, ha nem lett volna nyelvújítás, akkor sokkal szegényebb nyelvet beszélnénk.

    Összesen 69 magyar nyelvész csatlakozott ahhoz az Élet és Irodalomban 1997. május 9-én megjelent a nyilatkozathoz, amelyből idézek: "Az idegen szavak és kifejezések különleges helyet foglalnak el. Az idegentől való ódzkodás alighanem ősi ösztöneinkhez tartozik, ezt az archaikus ösztönt használják ki különböző idegengyűlölő és fajgyűlölő ideológiák is. Ezért érezzük, ha nem gondolunk bele jobban, hogy az idegen szavak furcsák és csúnyák, holott valójában csak idegenek, újdonságok nyelvünkben. A nyelvi tudományos kutatások alapján nem tartható az a nézet, hogy a nyelvnek megárthatnak bizonyos folyamatok, például az idegen szavak átvétele. A magyar nyelv és legtöbb más nyelv is tömegesen vett át idegen szavakat történetének különböző korszakaiban, mégsincs tudomásunk olyan nyelvről, mely elromlott vagy kihalt volna ennek a következtében. Kétségtelen, hogy az idegen szavak átvétele, amit hosszú távon a kommunikáció szükséglete határoz meg, egyben idegen kulturális befolyásról is tanúskodik, de nevetséges lenne azt állítani, hogy magát a kulturális befolyást csökkenteni lehetne az idegen szavak kirekesztésével vagy más nyelvvédő törekvésekkel. Kihalt nyelvekről tudunk ugyan, de abszurditás lenne azt állítani, hogy a magyar nyelvet ez a veszély a legcsekélyebb mértékben is veszélyeztetné. "

    Hozzáfűzök még néhány megjegyzést ehhez a nyilatkozathoz. Egyetértek abban, hogy tudunk kihalt nyelvekről, igen, igazából már többségben vannak a kihalt vagy kihalófélben lévő nyelvek. A magyar valóban nem tartozik ezek közé, az ország határain belül semmiképpen. De a magyar nyelv romlott változataival, olyan változataival, amikor alig-alig tudnak egyesek már magyarul, bizony találkozunk Budapesten is. Né- hány hete Erdélyben voltam, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének közgyűlésén, ahol egy megdöbbentő felmérést hallottam. Egy kollégám száz szak- munkás tanuló nyelvi készségeit mérte fel. Ezek közül kettő teljesen analfabéta volt, és hatvan a nevét sem tudta pontosan leírni. Ha elgondolkodunk ezen, hogy a diákok abban az életkorban, amikor a legfontosabb számukra az identitásuk, anyanyelven a nevüket sem tudják leírni hibátlanul, akkor ott eléggé szomorú helyzet uralkodik.

    A Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt csak két szobor van, az egyik Szarvas Gáboré.

    Nem értek egyet a nyilatkozattevőkkel abban, hogy káros volna az etnocentrikusság, mármint az az alapvető emberi ösztönünk, hogy mi ilyenek vagyunk, amilyenek. Ezen alapul a kultúrák, a nyelvek sokfélesége. Minden közösség egy 'picit jobbnak tartja magát a másiknál, de ebből nem feltétlenül következik az, hogy a másikat el kell pusztítani.

    Idézem Szilágyi F. Sándor nyelvészt, aki azt mond- ja, hogy a beszélő számára az egyetlen természetes emberi nyelv az anyanyelve. Ha ez sérül, ha az anyanyelvben nem biztos valaki, idegen nyelvben sem lesz biztos. Az idegen és anyanyelveket így szembeállítani nem szabad.

    A nyilatkozat azt mondja, hogy tömeges átvétel sokszor volt a történelem folyamán. Igen, volt tömeges átvétel, és van ma is. Az elmúlt tíz évben olyan óriási mennyiségű szó érkezeit a nyelvünkbe, hogy mi magunk is elbizonytalanodunk, bizonyos szavakat már nem ismerünk. A gyermekek - mint hallom - nem tudják olvasni a Toldit és Jókait sem olvassák. Most egy egészen más kulturális váltásról van szó, mint amiről eddig évszázadok alatt szó volt.

    Azt gondolom, hogy megárthatnak bizonyos társadalmi-kulturális jelenségek, éppen attól vagyunk értelmiségiek, felelős emberek, hogy gondolkodunk azon, mi lesz a jövővel. Mondhatjuk, hogy bízzuk rá a jövőt a természetes. fejlődésre, de ez életveszélyes. Nagyon szeretem azokat az embereket, és jobban hiszek azoknak az embereknek, akik azt mondják, hogy felelősséggel tartozunk gyermekeink és unokáink életkörülményei, környezete iránt, nyelvi környezete iránt is. És ez a tisztességes álláspont, nem kell félni, de valamit félte- ni kell, óvni kell, hogy később is ez megmaradjon. A nyelv hagyományos természetű valami. A nyelv nem olyan, hogy mától le lehet váltani, a magyar nyelvben több ezer éves kategóriák is vannak. Ezek a folyamatok most gyors változásokkal megingathatók, ezért nagyon fontos védeni az anyanyelvünket - mondta többek között Balázs Géza.
 

Gergely József (Magyar Szó, 2001. október 19)
 

Utolsó módosítás: 2006.11.02.