A szép szó nyomában

Az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokról

1991 óta Adán mutatják meg tudásuk legjavát a vajdasági fiatalok, mindazok, akik úgy érzik, hogy a szép magyar beszedet meg tud­jak toldani saját szavaikkal. - Sőt, ilyenkor ellátogatnak hozzánk a testvériskolák képviselői is Magyarországról - teszi hozza Hódi Éva, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület elnöke, aki köszöntötte az egybegyűlt érdeklődőket és a 37 középiskolás versenyzőt, ahányan ezen a napon vállaltak, hogy összemerik szövegmon­dó tudásukat.

A vetélkedő első körben otthonról hozott szöveget kellett művészien előadni: - Sokat gyakoroltam otthon, és a tanárnőm, Csincsik Rózsa is mindig segített, amikor elakadtam a Vass Albert-regényből vett szövegemmel, ami­nek úgy érzem, meg is lett az eredménye - ­tudtuk meg az első fordulót követő uzsonna­szünetben a helyi műszaki iskola tanulójától, Tóth Tihamértól. - Jobban tartok azonban a következő feladattól, és úgy hallom, a többiek is így vannak ezzel - nyel egy nagyot az uzsonnából Tihamér.

Nem bizonyultak egészen alaptalannak a félelmei. Egy, a szervezők által kiosztott szöveget kellett rövid tanulmányozás után ebben a második versenyszámban bemutatni, összefoglalni, miközben a saját vélemény kifejtése sem jelen­tett pontlevonást a végső rangsorolásnál. Ekkor azonban a községháza dísztermében tapasztalható áramkimaradás mintha kihatott volna a ver­senyzőkre is: kevesen birkóztak meg a kiválasztott nyelvművelő szöveg zanzásításával. Volt, aki alig tudott megszólalni, sokan pedig nagy len­dületű nekifutás után veszítették el - nemegy­szer végleg - gondolatuk fonalat.

- Valóban gyengébbre sikerült az idei pro­dukció, szerencsére azonban nem beszélhe­tünk tendenciáról -, értékeli a napot dr. Molnár Csikós László zsűri elnök -, az elmúlt években is előfordult ingadozás a jelentkezők felkészültségében, találékonyságában. A szabad interpretációs feladatból azonban jól látszik, hogy legtöbbünknek komoly nehézséget jelent összefüggően kifejteni véleményünket egy adott témáról, főleg, ha azt nyilvánosság előtt kell megtennünk. Pontosan ennek az áldatlan állapotnak a megváltoztatására szerveztük meg annak idején a vetélkedőt, remélve, hogy az it­teni gyakorlási lehetőség is javíthat valamit a hely­zeten. Szemlátomást so­kakat sikerült megszólí­tani, vannak visszatérő versenyzőink, és azt se feledjük, hogy szép előadásokat, jól átgondolt szövegértelmezéseket is hallhattunk ma. Ezek be­mutatói közül kerültek ki a győztesek is: különdíjat nyert Kurcinák Szilvia Temerinből és Csasznyi Imre, a szabadkai Zene­iskola tanulója, harmadik helyezett Sóti Attila (zen­tai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium), második Miskei Edina zentai gim­nazista lett, a vándorserleg pedig szinten Zentára került, Mácsai Endre egészségügyi tanuló nyerte el. A sorrend eldöntésénél nem volt teljes az egyetértés a zsűrin belül sem - kapunk bepillantást a szín­falak mögé -, ugyanis akad köztünk hang- és mondattanszakértő, színművész, magyartanár és művelődési házat igazgató személy is, aztán mindenki a saját szakmájának szempontjai felől értékelt. Az azonban mindenkeppen kö­zös szempont volt a pontozásnál, hogy kinek mennyire sikerült önmagára szabott szöveget választania, mennyire gördülékenyen, élvezhe­tően adta azt elő. Sokat nyomott a latban ezen­kívül a megfelelő hangsúlyozás és más, úgynevezett szöveg feletti eszközök, mint a szünetek, a dallamív és hasonlók helyes alkalmazása is. A sok elakadásnak pedig elsősorban lelki okai lehetnek – hallunk végezetül egy véleményt a gátlásosság természetéről.

Az adai nyelvművelő napok keretében ad­tak át a februárban meghirdetett beszédművészeti pályázatok díjait is. A középiskolásokat ezúttal nem rangsoroltak, a felnőttek kategóriájában Gajda Nóra érdemelte ki a 3. díjat, az első helyezést pedig megosztva Szloboda János és Kovács József érte el a "Mit tehetünk a helyes és szép magyar beszédért? "témára írott dolgozatukkal. – Voltam már zsűritag, az idén pedig személyesen is neveztem, mivel közel érzem magamhoz a megadott témát - mond­ja Kovács József. - Több mint 30 éven keresz­tül az Újvidéki Rádiónál dolgoztam, elsősor­ban bemondókent. Akkoriban még nem volt, aki a helyes szövegolvasást tanította volna, ezért magam próbáltam megfelelő szakirodalom után nézni, amire végül sikerült is rábukkannom a londoni BBC munkatársa segítségével, aki szívesen segített, miután megbizonyosodott a felől, hogy nem emigrálási szándékkal kerestem meg. Így képeztem magam - emlékszik vissza a kezdetekre -, majd az olvasmányaimra és saját tapasztalataimra támaszkodva lassan ma­gam is elkezdtem nyelvművelő szándékú szövegeket írni. Ezekkel azonban van egy nagy baj - tapint rá a probléma lényegére -, soha nem azok olvassak, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá.

A több évtizedes tapasztalat tehát azt mon­datja, hogy a nyelv pallérozásának első és talán legfontosabb lépése az érdeklődés felkeltése le­het. Az Adán szombaton látottak alapján azon­ban azt kell mondanunk, hogy legfőképpen megijedni nem szabad. Hiszen - Nagypál Gábornak, a zsűri egyik tagjának szavait idézve - se iskolai osztályzatot, se pénzt nem osztanak, iz­galomra tehát semmi ok. Veszteség pedig csak akkor érhetne bennünket, ha érdeklődés hiánya miatt maga a verseny maradna el.

Fehér Tamás, Családi Kör, 2005. október 20.

Utolsó módosítás: 2006.11.02.