Irodalmi est és vetélkedő

Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok Adán

 

Csütörtökön kezdődött, és ma zárul a 34. Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rendezvénysorozat. A nyelvművelő napok ma délelőtti záróműsorán koszorúzási ünnepség, kiállítás-megnyitó és tudományos ülésszak szerepel.

 

A rendezvénysorozat első napján, csütörtökön beszédversenyt rendeztek a középiskolások számára a Városháza dísztermében. Az idén nyolc vajdasági és magyarországi helységből tizenegy középiskola és két művelődési egyesület versenyzői jelentkeztek vetélkedőre. A Vice Erzsébet, dr. Molnár Csikós László, Hajnal Jenő és Raffai Ágnes összetételű zsűri a három díjon kívül különdíjat is odaítélt a versenyzőknek. A beszédversenyt a vándorserleggel együtt Liszi Melinda, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium diákja nyerte,  második lett Kulcsár Sarolta, a zentai Egészségügyi Iskola tanulója, a harmadik helyet Baráth Attila, a szabadkai Kosztolányi Dezső Gimnázium tanulója szerezte meg. A szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület különdíját az óbecsei Kurcinák Szilvia, míg az Anyanyelvi Konferencia különdíját a zentai Péter Krisztina kapta.

 

A nyelvészeti pályázat eredményét a beszédverseny után hirdették ki. A középiskolások kategóriájában a szabadkai Gazdag Olga és a csókai Matkó Bagi Béla dicséretben részesült. A felnőttek kategóriájában első díjat nem osztott a bírálóbizottság, második a zentai Szloboda János lett, a harmadik helyet a horgosi Fujkin Gábor érdemelte ki.

 

Tegnap zajlott az általános iskolások játékos nyelvi vetélkedője. A 7. osztályos tanulók számára rendezett versenyre ötvenen neveztek be Vajdaság és Magyarország huszonegy iskolájából. A verseny játékvezetője dr. Szűts László budapesti nyelvész volt. A döntő előtt Hódi Éva, az egyesület elnöke ismertette az általános iskolások számára meghirdetett nyelvészeti pályázat győzteseit: a kikindai Valter Klára első díjat nyert a szabadkai Dusnoki Adrianna és a horgosi Huszár Krisztina előtt. A topolyai Juhász Krisztiánt dicséretben részesítette a bírálóbizottság. A tízfordulós játékos nyelvi vetélkedő díjazottjai szabadkai iskolások: első díjat nyert Birgermajer Anetta, második lett Kujundzsity Alisza, Hunyadi Tünde pedig harmadik.

Csin. Magyar Szó, 2004. okt. 9-10.   

 

Utolsó módosítás: 2006.11.02.