Balázs Géza

Az informatika hatása a nyelvre

Bevezetés

A nyelvek, amennyiben használják őket, változnak. De tapasztalataink szerint az egyes nyelvek nem azonos módon változnak. A változások összefüggésben vannak a kultúrával, azon belül a kommunikáció technológiájával, létmódjával. McLuhantól, a Gutenberg-galaxis „ideológusától” tudjuk, hogy „a médium maga az üzenet”, azaz a közeg befolyásolja az üzenetet, például az írásbeliség sokban elkényelmesíti az embert. Nem kell mindent tudni, hiszen le van írva. Ezt a megközelítést nevezhetjük technikai determinizmusnak. E szerint a technológia olyan eszköz, amely önálló életre kel. Egy másik, ezzel ellentétes hozzáállás a technológiai szomnambulizmus, vagyis technológiai „alvajárás”, mely szerint az eszközöket felvesszük, használjuk, majd letesszük, s ezek különösebb hatással nincsenek a világ dolgaira. Nyilván mindkét szélső álláspontban lehet valami. Előbb azonban lássuk a kommunikációs létmódok fejlődését!

Először (nyilván a nem verbális kommunikáció után) kialakult a szóbeliség. Máig sok nép vagy ember él a tiszta, eredendő szóbeliségben. Azután megjelent az írás, sok évszázadon, évezreden át terjedt, majd a nyomtatás elindította iparszerű terjedését, amelyet a sajtó teljesített be. Az írásbeliség bizonyosan lassította a nyelvi változások ütemét: hiszen a rögzített kódtól nem lehet „büntetlenül”, a megértés veszélyeztetése nélkül eltérni. Gondoljunk csak a rendszeres magyar írásbeliség első dokumentumaira: tökéletesen olvashatók ma is. A kommunikáció technológiájának még újabb korszakát a hangrögzítés és a hangtovábbítás (gramofon, telefon, rádió) jelentette – de ez a korszak is legalább egy évszázadig fejlődött. Második felében kiegészült a képek rögzítésének és küldésének módjával (fénykép, mozgókép, televízió). Létrejött a multimediális (több médiumot egyszerre alkalmazó) világ.

A három kommunikációs technológiai korszak – élőbeszéd, írás, közvetített élőbeszéd – mind alapvető nyelvi változásokkal járt együtt.  Az élőbeszéd és az írás különbségét alighanem mindenki ismeri, aki egyszer lejegyzett egy élőszóban elhangzott beszélgetést. Az írás kötött, szerkesztett, szorosabb nyelvtana van. Mivel az európai nyelvtanok az írás alapján születtek, számos élőnyelvi jelenségen az írásbeliség szabályait kérték számon. Tudni kell: az élőbeszédnek nemcsak a megjelenési formája más, hanem a logikája, „nyelvtana” is. A nyelvművelő elvekben ez úgy jelent meg az utóbbi évszázadban, hogy egyes jelenségek írásban elvárhatók, a beszédben azonban nem, ott nem kell feltétlenül betartani, következetesen számon kérni őket. Például az amely és az ami vonatkozó névmások közötti különbségtétel az élőbeszédben ma már aligha várható el, az igényes írásban persze más a helyzet.

A közvetített élőbeszéd (pl. a telefon, a rádió) nem a tökéletes élőbeszéd: hiszen ott van mögötte a technika. Jellemzi a jelenlét-élmény korlátozottsága vagy hiánya, a rádió esetében a tömegesség, az egyirányúság, a felolvasás (ha nem is kizárólagosan). Ong „másodlagos” vagy „új szóbeliségnek” (új beszéltnyelviség) nevezte el ezt a harmadik fajta nyelvi kommunikációt, amely csak bizonyos tekintetben emlékeztet az élőszavas kommunikációra.

És már itt vagyunk a negyedik korszakban, az információ forradalmának, az informatika korának időszakában. Él természetesen az élőszavas kommunikáció, még olvasunk és írunk, telefonálunk, de már mindennapi élmény a „mobil”, a számítógép és az internet. Fölbukkan egy új írásmód, amelyet másodlagos írásbeliségnek neveztünk el.

A változások mostantól nem emberöltőkön át, a hagyományokat részben megőrizve, hanem egyetlen emberöltő alatt zajlanak, ráadásul a folyamatos technikai átalakulás senkit nem biztathat azzal, hogy elég egy újabb technikát megtanulni, s akkor mindent tudunk, mert egy-két év múlva az egész úgyis átalakul. Az informatika folyamatos technológiai változásokat jelent. Igaza volt annak, aki így fogalmazta meg ezt aforisztikus tömörséggel: „korunkban csak az átmeneti idők tartósak”. Az új kommunikációs technológia alapja a digitalizálás (a számítógépesítés). Egyes számítógépek már beszélnek, nincs messze az idő, hogy mindegyik beszélni fog velünk, és mi beszéddel irányíthatjuk őket. A média gyökeresen átalakul: a tömeg- és telekommunikáció összekapcsolódásából létrejön az új média, amely minden eddigi tömegkommunikációs felfogásnak, tételnek ellentmond, és egy egészen új információs minőséget hoz létre. Az új médiában, amelyet leginkább egy számítógépes televíziónak tudunk elképzelni, találkozik a sajtó, a rádió, a televízió, a film(tár), a könyvtár, a hírügynökség és a telefon.

Sok mindenre felkapjuk már ma is a fejünket, de még csak sejtéseink vannak arról, hogy ez az új technológia mennyire rendezi át a kommunikációnkat, így a nyelvhasználatunkat is. Részben visszatérünk az ősi és azóta sem elfelejtett kommunikációs formánkhoz, az élőbeszédhez, amelyben a hangok mellett a jelenlétnek, jelenidejűségnek, valamint a látványnak (képeknek) volt nagy szerepük. Ez egyfajta visszatalálást jelent a sokáig mellőzött vizualitáshoz (képszerűséghez). Persze olvasunk is, de nem kétséges, hogy a számítógépes olvasás más, mint a hagyományos sajtó- vagy könyvolvasás. Részben persze írunk (még), de ez az írás sokban eltávolodást jelent a hagyományos írásmódtól. Feltételezésem szerint, ahogy a beszédben elterjedt a szlenges, a beszéd eredendő alkotómódjára emlékeztető kommunikáció, úgy az írásban is létrejön egy beszéd közeli, „szlenges írásmód” (vö. Bódi, 1998. 186., 2000. 219.). Ennek látjuk már kezdeteit a villámposta-levelekben, a számítógépes társalgócsatornákon vagy az sms-üzenetekben. Ilyen jelenség például a rövidség, a hevenyészettség, a jelzésszerűség, a sajátos grafikus (képi) megoldások elterjedése, a szöveg megszokott képének és világának a megszűnése. A számítógépes és internetes szövegek esetében nemcsak az írásmód, az íráskép más, hanem ehhez még hozzájárul az átszerkesztés, átírás, (linkek = élőkapcsok segítségével az) „ugrás” lehetősége, amely végtelenül kitágítja a szövegek határait, sőt a szövegek közötti átjárás lehetőségét. Az internetes szövegeknek gyakorlatilag nincs befejezésük, olyan folyamatnak tekinthetők, mint az élőbeszéd. Az internet interaktivitásra (kölcsönös cselekvésre, párbeszédre) serkent, ezzel új kommunikációs lehetőségeket teremt, másokat viszont visszaszorít. A web1-nek nevezett internetes tartalmak mellett fölbukkannak a web2-nek nevezett lehetőségek: ezekben az a lényeg, hogy az internet inkább csak forma, lehetőség, a tartalmakat az emberek maguk töltik ki.

Mindezzel együtt jár az információ mennyiségének a megsokasodása. Manapság már jóval több az információ, mint amennyit az ember befogadni képes. Az agykutatók szerint agyunkban elférne még több információ, de a befogadás sebessége már nem növelhető. Pedig megpróbáljuk: ezért akarunk gyorsabban beszélni, gyorsabban írni, levelezni, informálódni… és élni. Sokkal több információ bombáz bennünket, mint korábban, a saját tapasztalatunk azonban folyamatosan csökken, s föltehetőleg érzelmi életünk semmivel sem árnyaltabb, mint ezer évvel ezelőtti őseinké. Freund Tamás (1999.) egy interjúban elmondta: „Az emberré válás után évezredeken keresztül párhuzamosan nőtt az agy befogadóképessége, kapacitása és a feldolgozandó információ mennyisége. Mára párhuzamos ollóvá nyílt szét. Az emberi agy felvevőképessége biológiai okból nem tud gyorsabban nőni. Mivel minden kapacitást leköthet a külső információk befogadása, nem tud figyelni a belső világra, amely az évezredes kulturális örökség hordozója. Nem érzékeli a lélek hangjait, nem figyel kellőképpen az erkölcsi-etikai normákra, a szűkebb és tágabb közösséget megtartó érzelmekre. Így pedig nem válik okosabbá, bölcsebbé.”

Nem állhatunk messze a valóságtól, ha azt gondoljuk, hogy információs szempontból az emberre két veszély leselkedik: ha nincs valamiről információja, illetve, ha valamiről nagyon sok (szervezetlen) információja van… A föld egy nagy locsogássá vált, az internet segítségével óriási és percenként bővülő információs tömeg kering, természetesen óriási mennyiségű információs salakkal együtt.

A beszéd, az írás, az új beszéltnyelviség más és másfajta gondolkodási és annak megfelelő nyelvi formákat követelt meg. Most van kialakulóban egy újfajta gondolkodási-logikai forma, amely a nyelvre (nyelvekre) alapvető hatással lesz. A nyelvi minőséget jelentő változások fölgyorsulnak. Már most is nagyon sok nyelvi változás mögött ennek az átalakulásnak a hatóerőit vélem fölfedezni. Vajon miért lazul a mondatszerkezet? Miért bukkan föl egyre több agrammatikus (a megfigyelt, leírt nyelvtani szabályoktól eltérő) forma, miért csökken a konkrétság kifejezése, miért nő az álalárendelések, valamint a mellérendelések száma? Miért rövidülnek a szavak, miért telik meg a közlés még több fatikus formával, hezitációval? Ezek mögött mind megragadhatjuk a technológiai változásokat.

Az új kommunikációtól, az internetkorszak kommunikációjától természetesen nem szabad félni. Persze lehet, sőt kell is félteni azt a sok értéket, kipróbált kommunikációs formát, amelyet az emberiség évezredek alatt fölhalmozott. Különösen azért, mert az internetkorszak nemcsak a nyelvet gyúrja át, hanem valószínűleg a kultúrát is: például az írásbeliségen alapuló európai kultúra megannyi kifejezési formájától, műfajától, tudományától alighanem búcsút kell vennünk. A internetkorszak globalizmusa átrendezi a nyelveket, a köznyelvek és a regionális nyelvváltozatok viszonyát; piaci szabályozása a tömegkultúra melegágya.

Véglegesen és végletesen átalakulnak a humán tudományok is. Most még csak azt látjuk, hogy tegnap még volt hangjáték; Jókai volt az egyik legolvasottabb író; volt választékos, tiszta beszéd a médiában; írtunk levelet, naplót kézzel, géppel; felolvastak, mesét mondtak a szüleink; báboztak az óvodában; fejből tudtunk Adyt, József Attilát… Ma meg mindez nincs, vagy csak úgy létezik, mint valami archaikum. Archaizálódik a kultúra és a kommunikáció mindmegannyi válfaja. Sajnálkozunk, hogy egyre kevesebben olvasnak, egyre többen már csak a tévéből szerzik információikat. Ha alaposan körülnézünk, láthatjuk: alapvető kultúraváltás zajlik, amelynek egyik összetevője és tünete a nyelvi-kommunikációs változás.

Mindezzel kötelessége foglalkozni az értelmiségnek. Meglátásom szerint ebből három válasz vezethető le a társadalomtudomány számára. Az egyik az, hogy mindig voltak változások, a mi dolgunk csak az, hogy kutassuk és megállapítsuk a tényeket. Nem kétséges, hogy ez érvényes válasz, de hiányos, öncsonkító. A másik az, hogy örüljünk a változásnak, „fürödjünk meg” nyelvi hozadékában, mert ez természetes folyamat, az emberiség eddig is mindig örök változásban élt, egyébként sem tehetünk semmit. Tagadhatatlan, hogy ez is érvényes válasz, és senkinek ne jusson eszébe a romantikus antikapitalisták mintájára géprombolásba (mondjuk, számítógép-összetörésbe) fogni. De szerintem ez sem elegendő. A harmadik válasz az lehet, hogy ne csupán tudatosan kövessük az eseményeket, hanem – amennyiben lehet – menjünk elébük, vázoljunk fel stratégiát és taktikát a nyelvi-kommunikációs változások jövőjével kapcsolatban. Őrizzünk meg mindent, ami kipróbált és jó, bátran féltsük azt, amit a kultúrát alkotó társadalom fölhalmozott, ezeket az értékeket védjük (vö. a Cultural Evironment Movement (CEM) ~ Kulturális környezet védelméért amerikai értelmiségi mozgalom, l. Gerbner, 1997. 15.). Ez nincs ellentétben azzal, hogy természetesen fogadjuk nyíltan és örömmel mindazt, ami az új technológiákban hasznos (ez az írás is számítógéppel születik, a helyesírás-ellenőrző is javítja, és csatolmányként megy a nyomdába).  Lehetséges egy negyedik válasz, illetve reagálás is: mi közünk nekünk, nyelvészeknek mindehhez? De ezt nem sorolom az érvényes válaszok közé.

Egyetlen kultúraváltás sem fájdalommentes. Ez a mostani különösen sem az. És nyugodjunk bele: úgysem lesz vége sohasem.

A humán tudományokra, a bölcsészettudományokra, köztük a nyelvtudományra, és annak a társadalmi kérdések, a kommunikáció iránt legérzékenyebb ágára, a nyelvművelésre óriási feladat vár. A nyelvművelés sohasem hátrált meg az időszerű feladatok elől. A nyelvtudománynak fel kell ismernie a nyelvművelésben rejlő értékeket és lehetőségeket, a beszélő közösségnek és a tudománynak egymásra kell találnia.

Szemléleti keret

A tanulmányban fölsorakoztatott kérdésekkel a jel- és a nyelvtudomány csak részben foglalkozik. Folyik a nyelvi technológiák fejlesztése, s ezek alapján a nyelvi anyag feldolgozása (Kiefer, 2001. 8.), az informatikai forradalom társadalmi-nyelvi hatásairól azonban a nyelvészek csak a legritkábban nyilvánítanak véleményt (föltehetőleg a jelenség több tudományt érintő volta miatt). A Magyar Tudományos Akadémián folyó stratégiai kutatások azonban kiemelten foglalkoznak az informatikai forradalommal (pl. Glatz, 1999, 2000). Különösen Nyíri Kristóf (2000.) filozófiai vázlatát igyekeztem alkalmazni.

Az informatikai forradalom lehetséges társadalmi-nyelvi hatásai közül egy tucatot megemlítek, majd a magyar nyelv, nyelvváltozatok további változási irányaival foglalkozom, valamint bemutatok egy lehetséges 21. századi magyar nyelvváltozatokat előrejelző modellt.

Az már közhely, hogy az informatika átrendezi világunkat, benne viszonyainkat és nyelvhasználati szokásainkat is, az azonban nem lehet mindegy, ez a változási folyamat felelősséggel szabályozható-e. Vagyis – számomra – nem kétséges, hogy a nyelvváltozataink rendszere gyökeresen átalakul, csak az a kérdés, hogy ezt az informatikai forradalom egyszerűen és észrevétlenül – divatos szóval – átírja-e, avagy elképzelhető-e benne valami stratégia („átírjuk-e”). A tanulmányban bemutatott nyelvi változások elméleti áttekintése, összefoglalója, a Magyar nyelvstratégia című könyvemben található meg (Balázs, 2001.).

A nyelvtudomány rohamosan bővülő területe a számítógépes nyelvészet, amelynek képviselői a természetes nyelvek informatikai feldolgozásával (jelfelismerés, helyesírás, nyelvhelyesség-ellenőrzés, lexikográfia, keresés, helyes szövegek alkotása, többnyelvűség kezelése, pl. fordítás) foglalkoznak és egyre pontosabb, a mindennapi munkát segítő nyelvi technológiát és nyelvi infrastruktúrát hoznak létre. A nyelvi technológusok előtt óriási jövő áll.

Ha nem létezne Magyarországon a nyelvtudomány kiterjesztése, az ún. alkalmazott vagy „hasznos” nyelvészet, és a több évszázados múltra tekintő, a magyar nyelv korszerűsítésében különösen nagy hatású nyelvművelés, akkor ma talán szó sem esne nyelvészeti berkekben olyan kérdésekről, hogy milyen is lesz a 21. század magyar nyelve, amelyet most a hatás kedvéért netmagyarnak (a nyelvhasználat új vizuális divatja alapján: netm@gy@rnak) nevezek.

Nyelvi változások – anyanyelv – informatika – információs technológiák

Két jellemző vélemény él a társadalmi közbeszédben (a diskurzus igen sikerült magyarítása) korunk, illetve a következő évtizedek nyelvéről. Az egyik: az élő nyelvek mindig változtak, ez természetes folyamat, nincs ezzel kapcsolatban semmi különleges teendő. A másik: annyi az új, ki nem számítható hatás, fölgyorsultak a nyelvi változások, ennek következtében veszélyben vannak, „romlanak” a nyelvek. Az első álláspontot többnyire nyelvészek képviselik, míg a másodikat a széles közvélemény. Úgy vélem, hogy a nyelvpolitikusnak, nyelvművelőnek ebben a kérdésben a két álláspont között kell helyet foglalnia.

Az anyanyelv a legmélyebben van beágyazva a tudatunkban, sőt jobbára tudat alatt is befolyásolja viselkedésünket, gondolkodásunkat, identitás- és közösségi jelölő. Éppen ezért tudós és felelősségteljes magatartásra van szükség a nyelv állapotával, közeljövőjével kapcsolatban. Itt aligha helyes a problémák lekicsinylése vagy elhessegetése. Ráadásul köztudott, hogy az anyanyelv különösen kiemelt és értékelt területe a magyar kultúrának, a nemzettudatnak.

Az informatikai technológia az élet minden területére beköltözik, s értelemszerűen olyan területeket érint, amelyeken eddig a hagyományos kommunikációnak (nyelvhasználatnak) vagy tömegkommunikációnak volt elsődleges szerepe. Az információáramlás technológiájának forradalmát éljük, ennek jelei: a mobilkommunikáció terjedése, a távközlés és a tömegkommunikáció összekapcsolódása, új kommunikációs terek létrejötte, a megismert tömegkommunikáció átalakulása. Mindezek következtében a tudás is, és előrejelzések szerint a nyelv is átrendeződik.

Mivel támaszthatjuk alá ezt az utóbbi, meglehetősen sommás megjegyzést? Részben azzal, hogy ismerve a nyelvek történetét, minden technikai eljárás, eszköz hatott a nyelvre. Vagyis hatott a nyelv rögzítésének legelső eszköze, az írás, majd pedig a kiterebélyesedő tömegkommunikáció is. Az elsődlegesen csak beszélt nyelvként létező nyelv mellett – igaz, mindössze kétszáz valahány nyelv esetében! – megjelent annak rögzítése, az írás. S ez az új nyelvi „létmód” egészen más struktúrát (nyelvtant), új gondolkodási formát hozott létre, amely a Gutenberg-galaxisban áradt szét. Az írásbeli kultúrák logikájukban teljesen eltérnek a csak szóbeliségben létező kultúráktól, ugyanígy a csak „beszélő” ember másként látja a dolgokat, mint az, aki írni és olvasni is tud. Számos társadalmi zavar forrása a nyelviségtől függő gondolkodásmód. Az írás (nyomatás) mellett olyan „egyszerű” eszközök is gondolati-nyelvi módosulásokat okoztak, mint a távirat, a telefon, az írógép, a fénymásológép, az üzenetrögzítő. (A kérdéshez lásd bővebben: McLuhan, 2001, Szépe, 2001. 85-99.)

Új szövegvilág jön létre, amelynek különféle szerveződéseivel Petőfi S. János interdiszciplináris szemiotikai szövegtana foglalkozik alapvetően (pl. a statikus ’verbális elem + kép/diagram/…’ típusú komplex jelek) (vö. Petőfi S. –Benkes 2002.).

A legfontosabb változások azonban a kommunikációs létmódokban jönnek létre.

A kommunikációs létmódok és terek átalakulása

A kommunikációs létmódok nem verbális és verbális jelekből szerveződnek. A nem verbális (proxemikai, poszturális, kinezikai – mimikai, gesztikuláris -, tekintetnyelvi, egyéb nem verbális vokális) kommunikációs módokkal most nem foglalkozom, csak jelzem, hogy a nem verbális üzenetek jórészt „képként”, vizuális élményként érzékelhetőek, s ez a képszerűség az írásban, illetve különösen az újfajta írásbeliségben is nagy szerepet kap.

A verbális kommunikáció legalapvetőbb formája a beszéd (fonikus megvalósulása a nyelvnek), valamint – ahol azt létrehozták – az írás (grafikus, vizuális megvalósulása a nyelvnek) (vö. Schwitalla, 1997. 15). Beszéd és írás (élőbeszéd és írott szöveg) megkülönböztetését a nyelvtankönyvet tárgyalják, csakúgy mint a beszédnek az írásra, valamint az írásnak a beszédre gyakorolt hatását (vö. pl. Balázs, 1994. 145–146). A beszéd eredendően természetes, az írás mesterséges „technológia”. A távközlés, majd a tömegkommunikáció 19. század második felében elindult fejlődése új – technikai – nyelvi létmódokat hozott létre. Ezek közül elsőnek jelent meg a másodlagos szóbeliség.

Walter Ong a telefon, a rádió, a televízió által megvalósuló szóbeliséget nevezi másodlagos szóbeliségnek. Ez a kommunikációs technológiák történetének harmadik fázisa, vagyis: elsődleges szóbeliség (primary orality), írásbeliség (literacy) és másodlagos szóbeliség (secondary orality) (Ong, 1982. 136.). Vannak más felfogások is. Zumthor Onggal szemben az írásbeliségnek a szóbeliségre gyakorolt hatását is bevonja kategorizációjába: elsődleges szóbeliség (írásbeliség előtti szóbeliség), kevert szóbeliség (írással rendelkező, de alapvetően nem az írás által meghatározott szóbeliség), másodlagos szóbeliség (alapvetően az írás által meghatározott szóbeliség) (Zumthor, 1984. 48-49.). Hernád István (é. n.) a technológiaváltásokat forradalmaknak nevezi: hangzó nyelv, írás, nyomtatás, elektronikus kommunikáció („Gutenberg utáni galaxis”). Egy korábbi tanulmányomban a beszéd – írás – hang/képkultúra – újfajta társalgás felosztást mutattam be különösen a kommunikációs létformák és átcsapások, folklórjelenségek szempontjából (Balázs, 1998. 129–130). Benczik Vilmos (2001) monográfiájában ugyancsak alaposan foglalkozik a kérdéssel.

Most a kommunikációs létformák digitalizáció (informatikai forradalom) hatására történt módosulása nyomán az ongi rendszer kiegészítését javaslom, vagyis: (elsődleges) szóbeliség – írásbeliség, valamint (másodlagos) szóbeliség – írásbeliség. Más terminussal új beszéltnyelviségnek neveztük el a jelenséget. További magyar terminusok: írott beszélt nyelv, írott beszéd, írva csevegés, virtuális szóbeliség, sőt két műfa-jára vonatkozóan levélbeszéd (Magyar Rádió, Infokrónika, 2002.), párirat (Kis Ádám szóalkotása, a dialógus ~ párbeszéd írott változatára, 2002.). Ez a másodlagos írásbeliség vizuális szervezettségű.

A verbális kommunikációs létmódokat a következőképpen lehet ábrázolni:

1. ábra: Kommunikációs létmódok

A másodlagos szóbeliség

Az elsődleges szóbeliség az élő, beszélt nyelvhasználat, amely itt és most érzékelhetően, vagy jelenlévő partnerek között folyik, jellemző formája a monológ és a dialógus (párbeszéd). A másodlagos szóbeliség technikai eszköz közbeiktatásával folyó párbeszéd. Ennek első formái: a telefon, fonográf (rögzítő és eljátszó), gramofon (lemezjátszó), patefon (újfajta gramofon), majd szalagos és kazettás magnetofon, illetve a műsorszórás vonalán a telefonhírmondó, a rádió, a televízió, később ezek digitális változatai, a mobilkommunikáció, valamint a számítógépes kommunikáció beszélt nyelvi formái (meghangosított beszéd, beszédszintetizálás, pl. telefonos ügyfélszolgálatok, pályaudvari digitális hangosbeszélő – digiton). A másodlagos szóbeliség lehet teljesen élőnyelvi (telefon), de lehet írásbeli (vagy digitálisan rögzített) szöveg felolvasása, „vissza- vagy újramondása”. Az írásbeli szöveg „meghangosí-tása”, vagyis felolvasása megtanulandó technikát igényel. A másodlagos szóbeliségben az alkalmazott technikai eszköz befolyásolja – korlátozza vagy kiterjeszti – a közlési lehetőséget. A mobilkommunikációban megjelenő multimediális üzenetküldés (mms – Multi-media Message Service) hangot, valamint álló- és mozgóképet is tud küldeni, ezzel az eddigi legfontosabb korlátozást, a vizuális élményt pótolja.

Kísérletek folynak a beszédszintetizálással (digitális beszédelőállítással) kapcsolatban is, de ez tulajdonképpen már „harmadik szóbeliség” lesz.

A másodlagos írásbeliség

A hagyományos írásbeliség technikai körülményei: toll és a papír (korábbi eszközök, pl. a palavessző és a palatábla, illetve egyéb helyettesítő eszközökig, pl. a házak fala, az ablak párás vagy koszos üvege, vagy a tenger homokja). Mindegyikben az a közös, hogy az írást az emberi kéz rajzolja. A másodlagos írásbeliség új nyelvi létmód. A másodlagos írásbeliségben megjelenik a technika. Ide tartozik az írógép és ennek folyománya, a gépírás; illetve az informatikai korszak számítógépes írásmódja (számítógép és szövegszerkesztő program segítségével, valamint a csevegőcsatornákon alkalmazott írásbeli „beszédmód”) és a mobiltelefonok küldhető írásos üzenettovábbítás (sms – Short Message Service). A másodlagos írásbeliségben tehát a technikai eszköz közbeiktatása, az eszköz adta újabb írásbefolyásoló tényezők (korlátozott vagy korlátlan javítás, betű- és szövegáthelyezés, valamint a szinte korlátlan terjesztési, továbbítási lehetőség) bukkan fel új, a kommunikációs teret alapvetően meghatározó tényezőként. A másodlagos írásbeliségben változatos írástechnikák és tipográfiai megoldások gyakorolhatók, sőt a legújabb eszközök talán újra lehetővé teszik a kézzel való írást is a számítógépen. Ezzel a másodlagos írásbeliség részben visszatér az „elsődleges” írásbeliséghez. A másodlagos írásbeliséget az írásmódok, stílusok, szövegtípusok változatossága, gazdagsága jellemzi. A számítógépes másodlagos írásbeliséget számos nyelvi technológia (pl. helyesírás-ellenőrző program) támogatja. Szűkebb értelemben a másodlagos írásbeliségen az élő, beszélt nyelvhez közelítő (szlenges) írásbeliséget érjük.

Kísérletek folynak az élőbeszédnek közvetlenül számítógéppel történő lejegyzésére, de ez már a „harmadik írásbeliség” lesz.

Új beszéltnyelviség

David Crystal (2001.) monográfiájában tárgyalja az új nyelvi jelenséget, netspeak-ről beszél, az egyes technológiák nyelvi vonatkozásait is bemutatja, de nem láttatja ennyire egységben a jelenségeket. Én most erre teszek kísérletet.

Az informatika hatására formálódó új nyelvi létmód (másodlagos írásbeliség és szóbeliség) ideiglenes összefoglaló elnevezése: új beszéltnyelviség. Az új beszéltnyelviség magában foglalja a másodlagos szóbeliséget és írásbeliséget. Informatikai alapú, számítógépek, internet vagy mobilkommunikáció által közvetített írásbeli vagy szóbeli kommunikáció, amelyre jellemző az átmenetiség: beszédközeli (szlenges), képeket is használó írás- és közlésmód, az élőbeszédhez közelítő, de azzal nem azonos beszédszintetizálás. A számítógépek segítségével történő napról napra fejlődő kommunikáció az új beszéltnyelviséget formálja. Egyes elemzők szerint az informatikai eszközökkel létrejövő új beszéltnyelviség egyre több funkciót vesz át a valódi élőbeszédtől, sok helyen annak helyébe lép. Az új beszéltnyelviség nyelvtana sajátos, sokszor meghökkentő.

Az infokommunikáció átalakulása

Az infokommunikáció (vagy hagyományosan tömegkommunikáció, média és az informatika egyesülése) sok szempontból kihat a nyelvi változásokra. Mindent pontosan előre nem jelezhetünk, de fontos, hogy legalább a fő folyamatokat modellezni tudjuk.

A médiaipar-szinergia vállalati stratégián alapuló együttműködési folyamat a médiaipar több ágazatával. Első példái már a 20. század elején megjelentek: amikor a lapok folytatásos regény formájában kezdték el publikálni egyes mozifilmek történetét. Napjainkban a nagy médiavállalatok arra törekednek, hogy filmjeiket saját sajtójukban, rádiójukban népszerűsítsék (felfuttassák), majd pedig saját televíziójukban mutassák be. Ilyen célból alakult meg a Time kiadó és a Warner filmstúdió egyesülésével a Time-Warner mamutvállalat.

A portál: információfókusz

A tartalomszolgáltatás rendszerezett, folyamatos és nyilvános információszolgáltatás. Tömegkommunikációs szempontból mindhárom jelzőnek fontos szerepe van. A rendszerezés elsősorban azt jelenti, hogy az információszolgáltatásnak van szerkezete (például rovatokból és cikkekből áll) és vannak szabályai is (például újságíró műfajokat használ, az újságírói etika szerint jár el stb.).

Két nagy csoportot különböztethetünk meg: az újságszerű működést felmutató portálokat és a nyilvános adatbázisokat (gyűjteményeket).

Egy másik meghatározás szerint a tartalomszolgáltatók a hiteles(nek tekintett) vagy hivatásszerű információszolgáltatók.

A portál elnevezés néhány éve szilárdult meg, az internet tíz évvel ezelőtti hőskorában még egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy ez a forma lesz a meghatározó az internetes tartalomszolgáltatásban. Kezdetben az online magazinok, vagy netzine-ek alig különböztek a profibb honlapoktól, de körülbelül az évezredfordulóra szépen letisztult az az elv, hogy a portálok amolyan információfókusz feladatot látnak el, azaz biztosítják, hogy egy kiinduló pontból (a címlapról) el lehessen jutni az információszolgáltatás minden egyes szegletébe, minél többféle módon és útvonalon.

Médiakonvergencia: internetmédia

A médiakonvergencia az a folyamat, amelynek során a hagyományos médiumok, a sajtó, a rádió és a televízió az internet (világháló) segítségével egy közös médiummá kapcsolódik össze. A folyamatot a számítógépek elterjedése és hálózatra kapcsolódása, valamint a mobilkommunikáció térhódítása teszi lehetővé. A többlépcsős folyamat egészen pontosan nem látható, de elindult a mobiltelefonok világa felől a tartalomszolgáltatás iránti igény (sms és mms hír, valamint különféle információk, wap), egyes mobiltelefonokba már „beköltözött” a rádió és a televízió), másrészt az internetre kapcsolt számítógépek is alkalmasak rádió- és tévéműsorok vételére, amellett, hogy számos információs bázist (honlap, könyvtár, videotár, hangtár) is el lehet velük érni.

A jövő médiája egészen pontosan nem látható, mert a médiafejlődésben mindig vannak kiszámíthatatlan hatások. Mégis elég nagy valószínűséggel jósolható, hogy a jövő médiája, az új vagy polimédia (internet-média) lesz, amely a mai értelemben egy internettel összekapcsolt telefon és számítógép.

2. ábra: A médiakonvergencia

A „fogyasztó” mobiltelefonján és/vagy számítógépén jut hozzá a médiainformációkhoz: írásban, hangban, képben. Az információkhoz jutásnak lesz továbbra is hagyományos módja, egy megadott újság, rádió vagy televízió szerkesztett programjának a követése, de megnyílik az út az egyéni aktivitás előtt: ki-ki a maga számára, érdeklődésének, helyzetének, igényének megfelelően kérdezheti le a különféle médiainformációkat, vagyis egyénre szabott információkat kaphat (csak úti híreket, csak egy konkrét vígjátékot, csak egy megadott szolgáltató információit stb.).

Ebből természetszerűleg fakad a tömegkommunikációs tér és idő kötöttségének a feloldása. Méda-információt nemcsak egy adott helyen, körzetben és megadott időpontban lehet elérni, hanem bárhol és bármikor a világon.

A médiakonvergencia következtében az újságíró szakma is részben átalakul. Nyilvánvalóan továbbra is szükség lesz hagyományos újságírókra, rádiós és televíziós riporterekre, szerkesztőkre stb. De emellett megjelennek a „tartalom- vagy információgyáraknak” egyszerre sokoldalú (írott, hangos, hangos-képes) információt szolgáltatni tudó újságírók. Az ilyen univerzális újságíró egy adott helyszínen, témában készen áll egy gyors rádiós és tévés bejelentkezésre, de információját hír, tudósítás, vágott és vágatlan formájában az internetes sajtóban is azonnal közzéteszi.

A médiakonvergencia folyamata tulajdonképpen az online sajtóval, a wappal, az internetes portálokkal, a rádiók és televíziók internetes adásaival, az internetes tartalmak bővülésével megindult.

Ennek ellenére a 21. század első évtizedeire a médiabeli sokféleséget jelezhetjük előre. Bizonyára még nagyon sok ideig fontos lesz az emberiség számára a hagyományos, profi újságírók által megszerkesztett újság (akkor is, ha a tegnapi események vannak benne), a hagyományos műsorstruktúrájú rádió és televízió (reklámokkal). De egészen biztos az is, hogy egy újabb, netnemzedék növekvő számban fogja a számítógépet és a mobiltelefont mint médiumot (tömegkommunikációs eszközt) használni, s csak az a kérdés, hogy médiahasználati szokásuk milyen ütemben és arányban terjed el, s kényszeríti változásokra a hagyományos médiumokat.

Az informatika nyelvi hatásai

A 20. században a média, a 21. században tehát az informatika lesz a legnagyobb hatással a nyelvekre. Még a médiahatásról sincs teljes körű tudomásunk, az informatikáról jószerével semmi. Persze mindkettőre elmondták már, hogy „isteni ajándék”, meg hogy a „sátán eszköze”.

Az informatikai forradalomnak minden eddiginél jellemzőbb sajátossága: a gyorsaság. Az írásnak több ezer, a nyomtatásnak sok száz év kellett a tömeges elterjedéshez. Ráadásul a mostani folyamat a korábbi kommunikációs változásoktól eltérően mindvégig átmenet marad. Szüntelen átalakulásra, módosulásra, idomulásra, azonosulásra kényszeríti felhasználóit, vagyis állandósul az alkalmiság és a változás. A tanuláshoz, az alkalmazkodáshoz időre van szükség, ezt a gyorsaság és az állandó átalakulása nem engedi meg. Az ipariból informatikaivá váló fogyasztói társadalom jelszava: juss hozzá, használd egy kicsit, dobd el és tanuld újra az információs eszközeidet, szokásaidat (is). Csakhogy az információnak továbbra is – ha nem is egyedüli – hordozója a verbális (beszélt) nyelv. Ezzel kapcsolatban persze igaz: a verbális nyelv is visszaszorul a globális felfogást, érzékelést biztosító vizuális „nyelv” javára, új képi forradalommal is kopogtat. Nos, ezt is figyelembe kell vennie a verbalitásért, a nyelvért érzett felelősségtudatunknak. Hiszen az európai műveltség egy évezrede alapvetően a verbalitáson alapul.

A beszéd, az írás után új nyelvi minőség van tehát kialakulóban: az új beszéltnyelviség. Ez részben még írott alapú nyelv, de a technológiák fejlődésével már nem sokáig, illetve nem kizárólagosan. Ennek a másodlagos szóbeliségnek más a szerveződése, a grammatikája. Ma még csak sms-üzenetekben és magán villámposta-levelekben csodálkozunk rá erre a nyelvváltozatra (sms-nyelv?, netmagyar?), de már élőbeszédben is felbukkannak elemei. A beszédbeli szleng terjedésével párhuzamosan szemünk előtt kialakult a szlenges írásbeliség (amely meglehetősen relativizálja a helyesírást, sőt általában az írást).

Az általános szemlélődő (szenvedő alany) az informatikának általában a „gyermekbetegségeit” látja, s azzal van elfoglalva. Az informatika ezeket a „gyermekbetegségeit” hamarosan kinövi: ahogy kinőtte a képújság az ékezetnélküliséget, ahogy ma már minden számítógépprogram ismeri a magyar betűket és többnyire az elválasztást is, úgy remélhetőleg az sms-hírszolgáltatásban is „lehetőséget kapnak” a hosszú magánhangzók, s már a mai technika is többet tud a magyarországi pályaudvarokon hallható, a magyar hangsúlyozást-hanglejtést kerékbetörő beszédszintetizátoros hangzásnál. (Nem tudom, hogy létezik-e napjaink Kodály Zoltánja, aki fölemeli szavát az alapvetően kellemes orgánumú rádióbemondó, átszerkesztéssel tönkretett géphangja ellen.)

Az új nyelvi minőség, az új beszéltnyelviség szókészleti, nyelvtani, sőt hangtani változások sorát indítja el. A nyelv változik – ez természetes folyamat, de az informatika által megtámogatott változás éppen sebessége és erőssége folytán a nyelv legalapvetőbb jellemzőjével, a hagyománnyal kerül összetűzésbe. Életünk talán még gyorsítható egy kicsit (legföljebb több lesz a stressz), de a nyelvi változások feldolgozására, beépülésére, sőt az információk kiválogatására idő kell. Ha a kommunikációnk tovább gyorsul, felszínes információk és csökött nyelviség kusza halmazában fogunk élni.

Lássuk ezek után mindazt, amire felfigyeltünk, vagy amire fel kellene figyelnünk az informatikai forradalom nyelvi hatásaival kapcsolatban.

a) Először arra figyeltünk fel, hogy az új technológia szóforradalommal jár együtt. Vagyis töménytelen idegen szó áramlik a nyelvbe (komputer, szoftver, hardver, szével, printel, e-mail stb.). Akkor azt mondták elődeim, hogy magyarítani kell a számítástechnikát. Csodálatos eredményeket értek, értünk el:  már 1986-ban (!) megjelent olyan – magyarító – könyv, mint a Mi micsoda magyarul a számítástechnikában? (szerk.: Kis Ádám), illetve az Angol-magyar számítástechnikai szótár (Homonnay Péter, Bp., 1992.), az Internet-kisszótár (Kövegy Anna–Mandel György–Zolnai Mihály, Bp., 1996.), sőt máig a legteljesebb a Microsoft Press Számítógép-szótár (fel. szerk.: Kis Ádám, Bicske, 1999.), de óriási nyelvstratégiai tényként Romániában is kiadtak  magyar nyelvű Számítástechnikai kislexikont (Jodál Endre, Bukarest, 1990.). Elnézést minden szerzőtől, akinek a nevét, munkáját nem sorolom föl: a magyar nyelvstratégiában kitüntető hely illeti meg mindazokat, akik a nyolcvanas–kilencvenes években felismerték a számítástechnika jelentőségét, s emellett még társadalmi (anyanyelvi) felelősségtől hatva cselekedtek is. (Külön írás témája lehetne, hogy mennyire tudunk beszélni a számítástechnikáról magyarul, most csak annyit – tudunk.)

b) Azután a helyesírásra figyeltünk fel. Arra, hogy a számítógépes szövegekben nem volt magyar ékezet, csak hullámos vagy kalapos. Meg arra, hogy az elválasztások rendkívül szerencsétlenül, szabálytalanul sikerültek. Ezeket azonban hamar kinőttük (illetve egyes szerkesztőségek, nyomdák nem, de az már az ő bajuk). A számítógép minden magyar betűre, elválasztásra képes, csak igényesen kell hozzáállni. Manapság főleg az automatikus (rosszra, helytelenre) javítással van gond, sokan nem tudják, hogy ez program kikapcsolható. A helyesírás-ellenőrzők egyre jobbak, nagy segítségünkre vannak. Hogy a kakaspörkölt helyett kakapörköltet vagy kakáspörköltet javasolnak, legföljebb derültségre adhat okot. Programozási hiba. Ennyi derültség azonban kell a képernyő előtt. A nyelvhelyességi ellenőrzéssel már nagyobb a bizonytalanság.

c) Felfigyeltünk arra is, hogy a szövegszerkesztőknek nyelvi hatásuk van! Ráadásul: többféle! Először Fábián Pál nyelvészprofesszortól hallottam (aki nem használ számítógépet), hogy a számítógép túlírásra („locsogásra”) ösztönöz. Remek, ösztönös megfigyelés volt ez a számítógépes szöveg élőbeszéd-jellegével kapcsolatban! Ma már többet tudunk erről. A számítógépen megnövekedett a kommunikáció, az élőbeszéd-jellegű alkalmi, gyors információtovábbítás is, amelyben nagyon sok a fatikus (kapcsolattartó), kevés jelentéssel bíró elem, a rontás (elütés). De a túlírást ösztönzi az is, hogy a szöveg menthető, mindig újraírható, beleírható, máshonnan átvehető… mit nem mondtam még? (Lám, én is számítógépen írok, majd ideírok még valamit, ha eszembe jut, vagy nem…)

d) Észrevehető, hogy csökken a számítógépes szövegek koherenciája (szövegösszetartó ereje). Vajon miért? Aki használta az írógépet, tudja, hogy mennyi kínt jelenthetett egy-egy elrontott betű vagy mondat. Olykor ez egész oldalt újra kellett írni. Ezért kifinomult érzékünk volt a tervezésre és a pontosságra, ráadásul előbb-utóbb megtanultuk, hogy minden mondatból ki kell jönni nyelvtanilag helyesen. A számítógép esetében ez nem probléma: javítjuk, legföljebb átírjuk a szöveget. Ráadásul innen-onnan szövegeket emelünk át (villámpostából tanulmányba, tanulmányból társalgócsatornára, honlapról villámpostára), bele- és átírunk, a végén azt sem tudni, hogy kié a szöveg. Azt mondhatnánk: „kvázi élőbeszéd”, vagy divatos szóval intertextualitás (szövegköziség). Ebből azonban az is fakad, hogy szövegeink koherenciája, azaz összefüggése olykor megbicsaklik… Hiszen a szövegalkotás folyamata nem betűről betűre és sorról sorra, hanem bakugrásokkal halad. (Vö. Bódi, 1998. 186–187.)

e) Sajátos nyelvi világ születik. Elsősorban a társalgócsatornák és a magán villámlevelek szövegében tapasztalhatjuk az internetszleng megjelenését, meg azt, hogy a közlés sokszor a jelzésszerűségig csökken, agresszív rövidítéseket, összevonásokat alkalmazunk: illetve alkalmaznak egyesek, azután meg követik mások. A nyelvi jellemzőket úgy foglalhatjuk össze: előfordul az alultoldalékolás (Szeretem Mozart.), valamint a túltoldalékolás (amerikaiakok). Néhány további példa:

alszás = alvás

csati = beszélgetőcsatorna

dejo = nagyon jó

érdkl = érdekel

hwigény = hardverigény

ism = ismer, ismerni

müxik = működik

regkód = regisztrációs kód

rulez  = kiváló, nagyszerű, szuper

újjmenés = szószátyárság

unkúl = pocsék

f) Újfajta jel- és képi világ van megszületőben, amelyet sajátos, laza helyesírással pötyögnek be. Ezt a jelenséget a beszédbeli szleng mintájára szlenges helyesírásnak neveztem el. Fő jellemzője a már emlegetett összevonás, kiejtés szerinti írás, valamint a képiség. A jelzésszerűségig agresszív rövidítés, a képiség, vagyis a szlenges helyesírás hasonló a mobilkommunikációban használatos sms-helyesíráshoz. (Vö. Bódi, 2000. 220.) Például:

elmond6om = elmondhatom

f/l = fiú vagy lány?

köszö.net = tréfás köszönetnyilvánítás

Lbeszélget = elbeszélget

LSD = látom, sokan danconlak (látom, nem nagyon beszélgetnek a csatornán, pangás van)

+6ott = meghatott

+szívta = megszívta

m1k = megyek

sacc/kb = (saccperkábé) körülbelül

szvsz = szerény véleményem szerint

thx = (thanks) köszönöm

xtra = (extra) különleges, plusz

c6 = chat

A teljes képszerűséget a nonverbális jelek, az ún. mosolyikonok (emotikonok) jelentik, amelyek új lehetőséget nyitnak az érzelmi árnyalásra (ne feledjük, hogy az írásrendszer kialakításakor sokszor próbálkoztak érzelmi jelek bevezetésével, azután maradt a „pont, pont, vesszőcske” stb.).

Az internetes szövegben a felkiáltás, túlhangsúlyozás CSUPA NAGYBETŰVEL történik, a kiemelés lehet még az alsó a_lá_hú_zás, a csúnya vagy valamilyen okból kerülendő szavak eltorzítása (eufemizmus) a kicsillagozás (s*e*x).

mosoly :)

szomorúság :(

végtelen, határtalan 8

rózsa @>;

tévét nézek >[]|

Amikor először találkoztam a müxik-féle szóalkotással, valamint a mosolykóddal, úgy néztem rájuk, mint vidéki bácsi az állatkertben a zsiráfra, s azt mondtam: „Ilyen állat nincs”. Ma már előfordul, hogy „gyorslevélben” (villámlevélben) én is leírom a mosolyikont. Hiszen annyira tömör, kifejező jel. Az új, a mobil- és internetkommunikációba beleszülető korosztály pedig a legnagyobb természetességgel használja ezt a képrendszert.

g) Nyelvtani vizsgálatokat is végezve megállapítottuk, hogy az internetes nyelvhasználatban sokkal inkább az élőbeszédre jellemző mellérendelést alkalmazzuk, mint az írott nyelvre inkább illő (többszörös) alárendelést. Erre ösztönöz bennünket a szövegalkotás élőbeszéd-jellege, valamint a gyorsolvasás (amely az élőszó felszínes befogadásához hasonlít).

h) Tapasztalhattuk, hogy régi-új szövegtípusok vannak születőben az interneten, illetve a mobilkommunikációban. Gondoljunk csak a különféle, a korábbi Szent Antal-lánchoz hasonló körlevelekre, vagy a táviratok és a képes levelezőlapok átköltözésére. A képes levelezőlapok ráadásul mozgó formában is felbukkantak, és a hagyományos köszöntő alkalmakon túlmenően újabb és újabb helyzetekben felbukkannak.

i) Megjósoltuk, hogy további nyelvi átalakulásokra számíthatunk, sőt az internet elmozdíthatja a hagyományos területi és társadalmi nyelvváltozatok rendszerét, sőt a köznyelv helyét akár egy globális nyelv is átveheti. Ez a globális nyelv persze ugyanúgy nyelvváltozatokból épülhet fel, hiszen a netes párbeszédek már ma is nagyon sokféle nyelvváltozatot mutatnak (vö. Crystal, 2001. 59.).

j) Jelezhető, hogy az újabb és újabb nyelvi technológiák (nyelv- és beszédfelismerés, beszédszintetizálás, fordítóprogram, szöveghelyreállító- és nyilván átalakító programok) a nyelviség egészen új dimenzióiba hatolnak be, s az ember-gép közötti viszonyt egészen átértelmezik. Persze meglehet, hogy sokféle lehetséges technikát az emberek mégsem fognak használni, ahogyan a mobiltelefonon százféle funkciójából is a használók túlnyomó többsége egy-két funkciót vesz igénybe.

k) Megállapítottuk, hogy az internet új minőség: nem egyszerűen a kommunikáció, sőt a tömegkommunikáció új formája, hanem minden eddigi kommunikációs forma szintézise, maga a beszéd, persze most még „virtuális beszéd”.

l) Hangsúlyozom, hogy az informatikában a hardverek és a szoftverek fejlesztésében (csontmű-nek és észmű-nek akarták magyarítani e szavakat) óriási szerepük van a számítógépes nyelvészeknek, elemzőknek, valamint a nyelvi technológusoknak. Az informatika emberi, felhasználói oldalán azonban óriási szerepe van a nyelvstratégiának és a nyelvművelésnek. Soha nem volt ekkora szükség a nyelvi kultúra őrzésére, ápolására, terjesztésére a közös kommunikációs gondok megoldása érdekében.

A nyelvváltozatok átalakulása

Az informatikai forradalomnak a nyelvváltozatokra gyakorolt hatásairól ma még keveset tudunk. Társadalomtudósnak, különösen nyelvésznek tudományos felelőssége föltenni a kérdést: mi történt eddig a nyelvvel, mi várható az eddigi ismereteink birtokában? Miközben a magyar nyelvészek egy csoportja egyetlen tudományos feladatként az (elméleti, igazolható, ismételhető stb.) nyelvleírást (a nyelvi tények leírását) tartja, s a nyelvi-társadalmi kérdések iránt érzékeny, a nyelvtudomány társadalmi szükségességének kommunikálását ellátó nyelvművelést egységesen, mindenféle megfontolás nélkül a 19. század tudományos szemétkosarába utalja, másfelől, a különösen a filozófusok, illetve a legkülönfélébb szaktudományok felől folyamatosan fogalmaznak meg kérdéseket a magyar nyelv jövőjével kapcsolatban. Ebből most bennünket csak a nyelvváltozatok struktúrájának a jövője érdekel, s ebben is hadd idézzük a (nyelv)filozófus Nyíri Kristóf (2000. 54.) felelősségtől áthatott sorait: „Miközben a beszélt – sőt az írott – magyar egyre inkább a világangol hatása alá kerül, és használói által egyre felszínesebben értett keveréknyelvvé válik, a világangol elsajátítására a lakosság szélesebb köreiben nem kerül sor. Tört angol és keverék magyar egymást feltételezik; anyanyelvünk nem azáltal zagyválódik, hogy túl jól, hanem azáltal, hogy túl rosszul beszélünk angolul. (…) nem lehetséges-e, hogy az irodalmi magyart lassanként regionális nyelvjárások fogják helyettesíteni? Vagy éppenséggel a magyar irodalmi nyelv modernizálását kell helyénvaló célként kitűznünk – a magyar szókincsnek az információs társadalom igényei szerinti gazdagítását, létrehozva ezzel azt a lehetőséget, hogy a felsőfokú tanulmányok során az angol csak számottevően magasabb szinteken legyen elengedhetetlen -, s megteremtve az olyan innovatív tudományos miliők kialakulásának lehetőségét, amelyben a magyar legalább mint második munkanyelv szerepet játszhatna? Alighanem ezen utóbbi stratégiát kellene választanunk. Hiszen az olyan személy, aki gazdag és eleven anyanyelvi kultúrában nőtt fel, s a globális angolt második munkanyelvként beszéli, inkább lesz képes bizonyos eltérő gondolati szempontok észlelésére és elemző-kreatív összevetésére, mint az, aki egysíkúbb és egyoldalúbb nyelvi környezetben szocializálódott.”

Pontosabb kép megrajzolásához természetesen még további kutatásokra van szükség. De az idő nem vár a kutatásokra! Már itt is megemlítem, hogy az informatika által elindított változások relativizálják az időt (ennek nyelvi hatása lehet az archaizmusok, neologizmusok, s általában a nyelvi hagyomány összekeveredése), fölszámolják a fizikai (területi, kiterjedési) távolságot, ezzel „belenyúlnak” a nyelvek területi (nyelvjárási, állami) tagolódásába, fölszámolják vagy talán kiegyenlítik a társadalmi, korosztályi  elkülönülést (hatással lesznek a szociolektusokra, azon belül különösen a szaknyelvekre, etnikai nyelvváltozatokra), parányi kérdés, de szóra érdemes, hogy bizonyos helyzetekben relativizálja a nemi viszonyokat, létrehozza a már említett új nyelvi létmódot. Mindennek összhatásaként bizonyos nyelvváltozatok visszaszorulnak, akár el is tűnhetnek, mások megerősödnek. Hipotézisem az, hogy nélkülözhetetlenné válik a nemzetek (nyelvek) fölötti kommunikáció, amelynek egyetlen (vagy több) világnyelv, lingua franca lesz a képviselője (internet-angol?, világangol?). Ezt a nyelvet, vagy ennek további változatait fogják használni a tudományok, szakterületek képviselői. A médiakommunikáció átalakulásával, az új média (polimédia, metamédia, internetmédia?), általában az új informatikai technológiák megjelenésével a nemzeti összekötő kommunikáció szerepe csökkenni fog (azon belül az ún. irodalmi nyelv gyakorlatilag már mára elolvadt), amelynek következménye lehet az, hogy a köznyelv igényes, mintaadó, normatív szerepe is megszűnik. Igaz, ezzel párhuzamosan előre jelezhető egyfajta „szubkulturális”, sőt nyelvjárási „reneszánsz”, mert az új technológiák a világkultúra mellett a helyi kisközösségi kultúrák, megnyilvánulások cselekvő terepe is egyben. Föltehető, hogy ezek fölé társadalmi-regionális összekötő nyelvváltozatok rétegződnek.

 3. ábra: Nyelvek és szerepeik

Volt már hasonló nyelvi helyzet, egy földrész, nevezetesen éppen Európa életében. A nyelvek nyelvjárásokban, nyelvváltozatokban éltek. A nyelvek „fölötti” (valamint a tudományos, hivatali, szakmai stb.) kommunikációt szolgálta a lingua franca, a latin. És nem voltak irodalmi, valamint köznyelvek. Különböző úton-módon, de az információs technológiák fejlődésével indult meg a köznyelvek kialakulása. A korszakot középkornak hívták. Umberto Eco – igaz más jelekből -, de már a hetvenes években megjövendölte az „új” középkort.

A forgatókönyv kész, persze még átírható. S ennek fényében majd meglátjuk, hogy átírják vagy átírjuk-e a magyar nyelvváltozatokat. A felelősségünk – éppen e téma kutatásában – óriási és elháríthatatlan.

Egy értelmiséginek, egy felelős gondolkodású embernek az ezzel kapcsolatos kérdéseket föl kell tennie. A helyes válaszokra és cselekvésre pedig csak együtt van esély. Cselekedni pedig okosan, megfontoltan kell: bizonyos változásokat természetesnek véve, elfogadva, másokat korlátozva. Ezért van szükség magyar nyelvstratégiára.

Egyetlen lehetőségünk: az ismeretterjesztés, a műveltség, a tudatosság terjesztése.  Mindenesetre örvendetes, hogy filozófusok, szociológusok kommunikációkutatók már tanulmányaikban fölvázoltak lehetőségeket. A nyelvtudomány sem maradhat távol.

Irodalom

Balázs Géza (szerk. + szerző), 1994/2005. Magyar nyelv. Érettségi témakörök, tételek. Corvina, Budapest (1-12. kiadás, 13- jelentősen átdolgozott, bővített kiadás)

Balázs Géza, 1998. Kommunikációs létformák és átcsapások. 125–140. In: Magyar nyelvkultúra az ezredfordulón. A-Z, Budapest.

Balázs Géza, 2001. Magyar nyelvstratégia. MTA, Budapest.

Balázs Géza, 2002. Milyen a számítógépes szövegelés? Számítástechnika, XVIII/44. 24-25.

Balázs Géza, 2002. Milyen lesz a netm@gy@r? Népszabadság, szeptember 26.

Balázs Géza (szerk.), 2002. Informatikai technológia és nyelvhasználat. Válogatás a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium anyanyelvi pályázatából. NKÖM, Trezor, Budapest.

Balázs Géza (szerk.), 2004. A magyar nyelvi kultúra jelene és jövője I-II. MTA Társadalomkutató Központ, Budapest

Balázs Géza–Bódi Zoltán (szerk.), 2005. Az internetkorszak kommunikációja. Gondolat, Budapest

Balázs Géza–Szayly József–Szilágyi Árpád, 2005. Médiaismeretek. Sajtó–rádió–televízió–internet. DUE, Budapest.

Benczik Vilmos, 2001. Nyelv, írás, irodalom kommunikációelméleti megközelítésben. Trezor, Budapest.

Bódi Zoltán, 1998. Internetes kommunikáció – beszédkommunikáció. In: Gósy Mária szerk.: Beszédkutatás ’98. Beszéd, spontán beszéd, beszédkommunikáció. MTA Nyelvtudományi Intézete, Budapest.

Bódi Zoltán, 2000. Az informatika nyelvhasználatának hatásai és nyelvstratégiai háttere. Magyar Nyelv, XCVI. 218–223.

Bódi Zoltán, 2004. A világháló nyelve. Gondolat, Budapest.

David, Crystal, 2001. Language and the Internet. Cambridge University Press, Cambridge.

Freund Tamás, 1999. A nyírfaaraszoló lepke a jövő reménye. [Freund Tamás agykutató akadémikus tanárairól, kötődéseiről és a tudomány kihívásairól.] Magyar Nemzet, december 24. 19.

Gerbner, George, 1997. Mozgalom a kulturális környezet védelméért. 15–24. In: Terestyéni Tamás szerk.: Médiakritika. Osiris–MTA–ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, Budapest.

Glatz Ferenc szerk., 1999. A magyar nyelv az informatika korában. MTA, Budapest.

Glatz Ferenc szerk., 2000. Az információs társadalom. MTA, Budapest.

Hernád István, é. n. A Gutenberg-utáni galaxis. A negyedik forradalom a tudáselőállítás eszközeiben. In: http:// www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/konyvtar/inftars/gutenberg.hun

Kiefer Ferenc, 2001. Nyelvtudomány. In: Tudománypolitika Magyarországon. II. A diszciplínák művelése. MTA, Budapest.

McLuhan, Marshall, 2001. A Gutenberg-galaxis. Trezor, Budapest. (Benczik Vilmos utószavával.)

Nyíri Kristóf, 2000. Globális társadalom, helyi kultúra. Filozófiai vázlat. 45–64. In: Glatz Ferenc szerk., 2000.

Nyírő András, 1997. Internetto zsargon. IDG Lapkiadó, Budapest. 

Ong, Walter, 1982. Orality and Literacy. The Technologizing of the Word. Meuthen, London – New York.

Petőfi S. János–Benkes Zsuzsa, 2002. A multimediális szövegek megközelítései. Iskolakultúra, Pécs.

Schwitalla, Johannes, 1997. Gesprochenes Deutsch. Eine Einführung. Erich Schmidt Verlag, Berlin. (Grundlagen der Germanistik, 33.)

Szépe György, 2001. Nyelvpolitika: múlt és jövő. Iskolakultúra, Pécs

Zumthor, Paul, 1984. La poésie et la voix dans la civilisation médiévale. Presses Universitaires de France, Paris.