Balázs Géza
Az
informatika hatása a nyelvre
Bevezetés
A nyelvek,
amennyiben használják őket, változnak. De tapasztalataink szerint az egyes
nyelvek nem azonos módon változnak. A változások összefüggésben vannak a
kultúrával, azon belül a kommunikáció technológiájával, létmódjával.
McLuhantól, a Gutenberg-galaxis „ideológusától” tudjuk, hogy „a médium maga
az üzenet”, azaz a közeg befolyásolja az üzenetet, például az írásbeliség
sokban elkényelmesíti az embert. Nem kell mindent tudni, hiszen le van írva.
Ezt a megközelítést nevezhetjük technikai determinizmusnak. E szerint
a technológia olyan eszköz, amely önálló életre kel. Egy másik, ezzel
ellentétes hozzáállás a technológiai szomnambulizmus, vagyis
technológiai „alvajárás”, mely szerint az eszközöket felvesszük, használjuk,
majd letesszük, s ezek különösebb hatással nincsenek a világ dolgaira.
Nyilván mindkét szélső álláspontban lehet valami. Előbb azonban lássuk a
kommunikációs létmódok fejlődését!
Először
(nyilván a nem verbális kommunikáció után) kialakult a szóbeliség. Máig sok
nép vagy ember él a tiszta, eredendő szóbeliségben. Azután megjelent az
írás, sok évszázadon, évezreden át terjedt, majd a nyomtatás elindította
iparszerű terjedését, amelyet a sajtó teljesített be. Az írásbeliség
bizonyosan lassította a nyelvi változások ütemét: hiszen a rögzített kódtól
nem lehet „büntetlenül”, a megértés veszélyeztetése nélkül eltérni.
Gondoljunk csak a rendszeres magyar írásbeliség első dokumentumaira:
tökéletesen olvashatók ma is. A kommunikáció technológiájának még újabb
korszakát a hangrögzítés és a hangtovábbítás (gramofon, telefon, rádió)
jelentette – de ez a korszak is legalább egy évszázadig fejlődött. Második
felében kiegészült a képek rögzítésének és küldésének módjával (fénykép,
mozgókép, televízió). Létrejött a multimediális (több médiumot egyszerre
alkalmazó) világ.
A három
kommunikációs technológiai korszak – élőbeszéd, írás, közvetített élőbeszéd
– mind alapvető nyelvi változásokkal járt együtt. Az élőbeszéd és az írás
különbségét alighanem mindenki ismeri, aki egyszer lejegyzett egy élőszóban
elhangzott beszélgetést. Az írás kötött, szerkesztett, szorosabb nyelvtana
van. Mivel az európai nyelvtanok az írás alapján születtek, számos élőnyelvi
jelenségen az írásbeliség szabályait kérték számon. Tudni kell: az
élőbeszédnek nemcsak a megjelenési formája más, hanem a logikája,
„nyelvtana” is. A nyelvművelő elvekben ez úgy jelent meg az utóbbi
évszázadban, hogy egyes jelenségek írásban elvárhatók, a beszédben azonban
nem, ott nem kell feltétlenül betartani, következetesen számon kérni őket.
Például az amely és az ami vonatkozó névmások közötti
különbségtétel az élőbeszédben ma már aligha várható el, az igényes írásban
persze más a helyzet.
A közvetített élőbeszéd (pl. a
telefon, a rádió) nem a tökéletes élőbeszéd: hiszen ott van mögötte a
technika. Jellemzi a jelenlét-élmény korlátozottsága vagy hiánya, a rádió
esetében a tömegesség, az egyirányúság, a felolvasás (ha nem is
kizárólagosan). Ong „másodlagos” vagy „új szóbeliségnek” (új
beszéltnyelviség) nevezte el ezt a harmadik fajta nyelvi kommunikációt,
amely csak bizonyos tekintetben emlékeztet az élőszavas kommunikációra.
És már itt vagyunk a negyedik
korszakban, az információ forradalmának, az informatika korának időszakában.
Él természetesen az élőszavas kommunikáció, még olvasunk és írunk,
telefonálunk, de már mindennapi élmény a „mobil”, a számítógép és az
internet. Fölbukkan egy új írásmód, amelyet másodlagos írásbeliségnek
neveztünk el.
A változások mostantól nem
emberöltőkön át, a hagyományokat részben megőrizve, hanem egyetlen emberöltő
alatt zajlanak, ráadásul a folyamatos technikai átalakulás senkit nem
biztathat azzal, hogy elég egy újabb technikát megtanulni, s akkor mindent
tudunk, mert egy-két év múlva az egész úgyis átalakul. Az informatika
folyamatos technológiai változásokat jelent. Igaza volt annak, aki így
fogalmazta meg ezt aforisztikus tömörséggel: „korunkban csak az átmeneti
idők tartósak”. Az új kommunikációs technológia alapja a digitalizálás (a
számítógépesítés). Egyes számítógépek már beszélnek, nincs messze az idő,
hogy mindegyik beszélni fog velünk, és mi beszéddel irányíthatjuk őket. A
média gyökeresen átalakul: a tömeg- és telekommunikáció összekapcsolódásából
létrejön az új média, amely minden eddigi tömegkommunikációs felfogásnak,
tételnek ellentmond, és egy egészen új információs minőséget hoz létre. Az
új médiában, amelyet leginkább egy számítógépes televíziónak tudunk
elképzelni, találkozik a sajtó, a rádió, a televízió, a film(tár), a
könyvtár, a hírügynökség és a telefon.
Sok mindenre
felkapjuk már ma is a fejünket, de még csak sejtéseink vannak arról, hogy ez
az új technológia mennyire rendezi át a kommunikációnkat, így a
nyelvhasználatunkat is. Részben visszatérünk az ősi és azóta sem elfelejtett
kommunikációs formánkhoz, az élőbeszédhez, amelyben a hangok mellett a
jelenlétnek, jelenidejűségnek, valamint a látványnak (képeknek) volt nagy
szerepük. Ez egyfajta visszatalálást jelent a sokáig mellőzött vizualitáshoz
(képszerűséghez). Persze olvasunk is, de nem kétséges, hogy a számítógépes
olvasás más, mint a hagyományos sajtó- vagy könyvolvasás. Részben persze
írunk (még), de ez az írás sokban eltávolodást jelent a hagyományos
írásmódtól. Feltételezésem szerint, ahogy a beszédben elterjedt a szlenges,
a beszéd eredendő alkotómódjára emlékeztető kommunikáció, úgy az írásban is
létrejön egy beszéd közeli, „szlenges írásmód” (vö. Bódi, 1998. 186., 2000.
219.). Ennek látjuk már kezdeteit a villámposta-levelekben, a számítógépes
társalgócsatornákon vagy az sms-üzenetekben. Ilyen jelenség például a
rövidség, a hevenyészettség, a jelzésszerűség, a sajátos grafikus (képi)
megoldások elterjedése, a szöveg megszokott képének és világának a
megszűnése. A számítógépes és internetes szövegek esetében nemcsak az
írásmód, az íráskép más, hanem ehhez még hozzájárul az átszerkesztés,
átírás, (linkek = élőkapcsok segítségével az) „ugrás” lehetősége, amely
végtelenül kitágítja a szövegek határait, sőt a szövegek közötti átjárás
lehetőségét. Az internetes szövegeknek gyakorlatilag nincs befejezésük,
olyan folyamatnak tekinthetők, mint az élőbeszéd. Az internet
interaktivitásra (kölcsönös cselekvésre, párbeszédre) serkent, ezzel új
kommunikációs lehetőségeket teremt, másokat viszont visszaszorít. A web1-nek
nevezett internetes tartalmak mellett fölbukkannak a web2-nek nevezett
lehetőségek: ezekben az a lényeg, hogy az internet inkább csak forma,
lehetőség, a tartalmakat az emberek maguk töltik ki.
Mindezzel
együtt jár az információ mennyiségének a megsokasodása. Manapság már jóval
több az információ, mint amennyit az ember befogadni képes. Az agykutatók
szerint agyunkban elférne még több információ, de a befogadás sebessége már
nem növelhető. Pedig megpróbáljuk: ezért akarunk gyorsabban beszélni,
gyorsabban írni, levelezni, informálódni… és élni. Sokkal több információ
bombáz bennünket, mint korábban, a saját tapasztalatunk azonban folyamatosan
csökken, s föltehetőleg érzelmi életünk semmivel sem árnyaltabb, mint ezer
évvel ezelőtti őseinké. Freund Tamás (1999.) egy interjúban elmondta: „Az
emberré válás után évezredeken keresztül párhuzamosan nőtt az agy
befogadóképessége, kapacitása és a feldolgozandó információ mennyisége. Mára
párhuzamos ollóvá nyílt szét. Az emberi agy felvevőképessége biológiai okból
nem tud gyorsabban nőni. Mivel minden kapacitást leköthet a külső
információk befogadása, nem tud figyelni a belső világra, amely az évezredes
kulturális örökség hordozója. Nem érzékeli a lélek hangjait, nem figyel
kellőképpen az erkölcsi-etikai normákra, a szűkebb és tágabb közösséget
megtartó érzelmekre. Így pedig nem válik okosabbá, bölcsebbé.”
Nem állhatunk
messze a valóságtól, ha azt gondoljuk, hogy információs szempontból az
emberre két veszély leselkedik: ha nincs valamiről információja, illetve, ha
valamiről nagyon sok (szervezetlen) információja van… A föld egy nagy
locsogássá vált, az internet segítségével óriási és percenként bővülő
információs tömeg kering, természetesen óriási mennyiségű információs
salakkal együtt.
A beszéd, az
írás, az új beszéltnyelviség más és másfajta gondolkodási és annak megfelelő
nyelvi formákat követelt meg. Most van kialakulóban egy újfajta
gondolkodási-logikai forma, amely a nyelvre (nyelvekre) alapvető hatással
lesz. A nyelvi minőséget jelentő változások fölgyorsulnak. Már most is
nagyon sok nyelvi változás mögött ennek az átalakulásnak a hatóerőit vélem
fölfedezni. Vajon miért lazul a mondatszerkezet? Miért bukkan föl egyre több
agrammatikus (a megfigyelt, leírt nyelvtani szabályoktól eltérő) forma,
miért csökken a konkrétság kifejezése, miért nő az álalárendelések, valamint
a mellérendelések száma? Miért rövidülnek a szavak, miért telik meg a közlés
még több fatikus formával, hezitációval? Ezek mögött mind megragadhatjuk a
technológiai változásokat.
Az új
kommunikációtól, az internetkorszak kommunikációjától természetesen nem
szabad félni. Persze lehet, sőt kell is félteni azt a sok értéket, kipróbált
kommunikációs formát, amelyet az emberiség évezredek alatt fölhalmozott.
Különösen azért, mert az internetkorszak nemcsak a nyelvet gyúrja át, hanem
valószínűleg a kultúrát is: például az írásbeliségen alapuló európai kultúra
megannyi kifejezési formájától, műfajától, tudományától alighanem búcsút
kell vennünk. A internetkorszak globalizmusa átrendezi a nyelveket, a
köznyelvek és a regionális nyelvváltozatok viszonyát; piaci szabályozása a
tömegkultúra melegágya.
Véglegesen és
végletesen átalakulnak a humán tudományok is. Most még csak azt látjuk, hogy
tegnap még volt hangjáték; Jókai volt az egyik legolvasottabb író; volt
választékos, tiszta beszéd a médiában; írtunk levelet, naplót kézzel,
géppel; felolvastak, mesét mondtak a szüleink; báboztak az óvodában; fejből
tudtunk Adyt, József Attilát… Ma meg mindez nincs, vagy csak úgy létezik,
mint valami archaikum. Archaizálódik a kultúra és a kommunikáció
mindmegannyi válfaja. Sajnálkozunk, hogy egyre kevesebben olvasnak, egyre
többen már csak a tévéből szerzik információikat. Ha alaposan körülnézünk,
láthatjuk: alapvető kultúraváltás zajlik, amelynek egyik összetevője és
tünete a nyelvi-kommunikációs változás.
Mindezzel
kötelessége foglalkozni az értelmiségnek. Meglátásom szerint ebből három
válasz vezethető le a társadalomtudomány számára. Az egyik az, hogy mindig
voltak változások, a mi dolgunk csak az, hogy kutassuk és megállapítsuk a
tényeket. Nem kétséges, hogy ez érvényes válasz, de hiányos, öncsonkító. A
másik az, hogy örüljünk a változásnak, „fürödjünk meg” nyelvi hozadékában,
mert ez természetes folyamat, az emberiség eddig is mindig örök változásban
élt, egyébként sem tehetünk semmit. Tagadhatatlan, hogy ez is érvényes
válasz, és senkinek ne jusson eszébe a romantikus antikapitalisták mintájára
géprombolásba (mondjuk, számítógép-összetörésbe) fogni. De szerintem ez sem
elegendő. A harmadik válasz az lehet, hogy ne csupán tudatosan kövessük az
eseményeket, hanem – amennyiben lehet – menjünk elébük, vázoljunk fel
stratégiát és taktikát a nyelvi-kommunikációs változások jövőjével
kapcsolatban. Őrizzünk meg mindent, ami kipróbált és jó, bátran féltsük azt,
amit a kultúrát alkotó társadalom fölhalmozott, ezeket az értékeket védjük
(vö. a Cultural Evironment Movement (CEM) ~ Kulturális környezet védelméért
amerikai értelmiségi mozgalom, l. Gerbner, 1997. 15.). Ez nincs ellentétben
azzal, hogy természetesen fogadjuk nyíltan és örömmel mindazt, ami az új
technológiákban hasznos (ez az írás is számítógéppel születik, a
helyesírás-ellenőrző is javítja, és csatolmányként megy a nyomdába).
Lehetséges egy negyedik válasz, illetve reagálás is: mi közünk nekünk,
nyelvészeknek mindehhez? De ezt nem sorolom az érvényes válaszok közé.
Egyetlen
kultúraváltás sem fájdalommentes. Ez a mostani különösen sem az. És
nyugodjunk bele: úgysem lesz vége sohasem.
A humán tudományokra, a
bölcsészettudományokra, köztük a nyelvtudományra, és annak a társadalmi
kérdések, a kommunikáció iránt legérzékenyebb ágára, a nyelvművelésre óriási
feladat vár. A nyelvművelés sohasem hátrált meg az időszerű feladatok elől.
A nyelvtudománynak fel kell ismernie a nyelvművelésben rejlő értékeket és
lehetőségeket, a beszélő közösségnek és a tudománynak egymásra kell
találnia.
Szemléleti keret
A tanulmányban fölsorakoztatott
kérdésekkel a jel- és a nyelvtudomány csak részben foglalkozik. Folyik a
nyelvi technológiák fejlesztése, s ezek alapján a nyelvi anyag feldolgozása
(Kiefer, 2001. 8.), az informatikai forradalom társadalmi-nyelvi hatásairól
azonban a nyelvészek csak a legritkábban nyilvánítanak véleményt
(föltehetőleg a jelenség több tudományt érintő volta miatt). A Magyar
Tudományos Akadémián folyó stratégiai kutatások azonban kiemelten
foglalkoznak az informatikai forradalommal (pl. Glatz, 1999, 2000).
Különösen Nyíri Kristóf (2000.) filozófiai vázlatát igyekeztem alkalmazni.
Az informatikai forradalom
lehetséges társadalmi-nyelvi hatásai közül egy tucatot megemlítek, majd a
magyar nyelv, nyelvváltozatok további változási irányaival foglalkozom,
valamint bemutatok egy lehetséges 21. századi magyar nyelvváltozatokat
előrejelző modellt.
Az már
közhely, hogy az informatika átrendezi világunkat, benne viszonyainkat és
nyelvhasználati szokásainkat is, az azonban nem lehet mindegy, ez a
változási folyamat felelősséggel szabályozható-e. Vagyis – számomra – nem
kétséges, hogy a nyelvváltozataink rendszere gyökeresen átalakul, csak az a
kérdés, hogy ezt az informatikai forradalom egyszerűen és észrevétlenül –
divatos szóval – átírja-e, avagy elképzelhető-e benne valami stratégia
(„átírjuk-e”). A tanulmányban bemutatott nyelvi változások elméleti
áttekintése, összefoglalója, a Magyar nyelvstratégia című könyvemben
található meg (Balázs, 2001.).
A
nyelvtudomány rohamosan bővülő területe a számítógépes nyelvészet, amelynek
képviselői a természetes nyelvek informatikai feldolgozásával
(jelfelismerés, helyesírás, nyelvhelyesség-ellenőrzés, lexikográfia,
keresés, helyes szövegek alkotása, többnyelvűség kezelése, pl. fordítás)
foglalkoznak és egyre pontosabb, a mindennapi munkát segítő nyelvi
technológiát és nyelvi infrastruktúrát hoznak létre. A nyelvi technológusok
előtt óriási jövő áll.
Ha nem létezne
Magyarországon a nyelvtudomány kiterjesztése, az ún. alkalmazott vagy
„hasznos” nyelvészet, és a több évszázados múltra tekintő, a magyar nyelv
korszerűsítésében különösen nagy hatású nyelvművelés, akkor ma talán szó sem
esne nyelvészeti berkekben olyan kérdésekről, hogy milyen is lesz a 21.
század magyar nyelve, amelyet most a hatás kedvéért netmagyarnak (a
nyelvhasználat új vizuális divatja alapján: netm@gy@rnak) nevezek.
Nyelvi
változások – anyanyelv – informatika – információs technológiák
Két jellemző
vélemény él a társadalmi közbeszédben (a diskurzus igen sikerült
magyarítása) korunk, illetve a következő évtizedek nyelvéről. Az egyik: az
élő nyelvek mindig változtak, ez természetes folyamat, nincs ezzel
kapcsolatban semmi különleges teendő. A másik: annyi az új, ki nem
számítható hatás, fölgyorsultak a nyelvi változások, ennek következtében
veszélyben vannak, „romlanak” a nyelvek. Az első álláspontot többnyire
nyelvészek képviselik, míg a másodikat a széles közvélemény. Úgy vélem, hogy
a nyelvpolitikusnak, nyelvművelőnek ebben a kérdésben a két álláspont között
kell helyet foglalnia.
Az anyanyelv a
legmélyebben van beágyazva a tudatunkban, sőt jobbára tudat alatt is
befolyásolja viselkedésünket, gondolkodásunkat, identitás- és közösségi
jelölő. Éppen ezért tudós és felelősségteljes magatartásra van szükség a
nyelv állapotával, közeljövőjével kapcsolatban. Itt aligha helyes a
problémák lekicsinylése vagy elhessegetése. Ráadásul köztudott, hogy az
anyanyelv különösen kiemelt és értékelt területe a magyar kultúrának, a
nemzettudatnak.
Az
informatikai technológia az élet minden területére beköltözik, s
értelemszerűen olyan területeket érint, amelyeken eddig a hagyományos
kommunikációnak (nyelvhasználatnak) vagy tömegkommunikációnak volt
elsődleges szerepe. Az információáramlás technológiájának forradalmát éljük,
ennek jelei: a mobilkommunikáció terjedése, a távközlés és a
tömegkommunikáció összekapcsolódása, új kommunikációs terek létrejötte, a
megismert tömegkommunikáció átalakulása. Mindezek következtében a tudás is,
és előrejelzések szerint a nyelv is átrendeződik.
Mivel
támaszthatjuk alá ezt az utóbbi, meglehetősen sommás megjegyzést? Részben
azzal, hogy ismerve a nyelvek történetét, minden technikai eljárás, eszköz
hatott a nyelvre. Vagyis hatott a nyelv rögzítésének legelső eszköze, az
írás, majd pedig a kiterebélyesedő tömegkommunikáció is. Az elsődlegesen
csak beszélt nyelvként létező nyelv mellett – igaz, mindössze kétszáz
valahány nyelv esetében! – megjelent annak rögzítése, az írás. S ez az új
nyelvi „létmód” egészen más struktúrát (nyelvtant), új gondolkodási formát
hozott létre, amely a Gutenberg-galaxisban áradt szét. Az írásbeli kultúrák
logikájukban teljesen eltérnek a csak szóbeliségben létező kultúráktól,
ugyanígy a csak „beszélő” ember másként látja a dolgokat, mint az, aki írni
és olvasni is tud. Számos társadalmi zavar forrása a nyelviségtől függő
gondolkodásmód. Az írás (nyomatás) mellett olyan „egyszerű” eszközök is
gondolati-nyelvi módosulásokat okoztak, mint a távirat, a telefon, az
írógép, a fénymásológép, az üzenetrögzítő. (A kérdéshez lásd bővebben:
McLuhan, 2001, Szépe, 2001. 85-99.)
Új szövegvilág
jön létre, amelynek különféle szerveződéseivel Petőfi S. János
interdiszciplináris szemiotikai szövegtana foglalkozik alapvetően (pl. a
statikus ’verbális elem + kép/diagram/…’ típusú komplex jelek) (vö. Petőfi
S. –Benkes 2002.).
A legfontosabb
változások azonban a kommunikációs létmódokban jönnek létre.
A
kommunikációs létmódok és terek átalakulása
A kommunikációs létmódok nem
verbális és verbális jelekből szerveződnek. A nem verbális (proxemikai,
poszturális, kinezikai – mimikai, gesztikuláris -, tekintetnyelvi, egyéb nem
verbális vokális) kommunikációs módokkal most nem foglalkozom, csak jelzem,
hogy a nem verbális üzenetek jórészt „képként”, vizuális élményként
érzékelhetőek, s ez a képszerűség az írásban, illetve különösen az újfajta
írásbeliségben is nagy szerepet kap.
A verbális kommunikáció
legalapvetőbb formája a beszéd (fonikus megvalósulása a nyelvnek), valamint
– ahol azt létrehozták – az írás (grafikus, vizuális megvalósulása a
nyelvnek) (vö. Schwitalla, 1997. 15). Beszéd és írás (élőbeszéd és írott
szöveg) megkülönböztetését a nyelvtankönyvet tárgyalják, csakúgy mint a
beszédnek az írásra, valamint az írásnak a beszédre gyakorolt hatását (vö.
pl. Balázs, 1994. 145–146). A beszéd eredendően természetes, az írás
mesterséges „technológia”. A távközlés, majd a tömegkommunikáció 19. század
második felében elindult fejlődése új – technikai – nyelvi létmódokat hozott
létre. Ezek közül elsőnek jelent meg a másodlagos szóbeliség.
Walter Ong a telefon, a rádió, a
televízió által megvalósuló szóbeliséget nevezi másodlagos szóbeliségnek. Ez
a kommunikációs technológiák történetének harmadik fázisa, vagyis:
elsődleges szóbeliség (primary orality), írásbeliség (literacy) és
másodlagos szóbeliség (secondary orality) (Ong, 1982. 136.). Vannak más
felfogások is. Zumthor Onggal szemben az írásbeliségnek a szóbeliségre
gyakorolt hatását is bevonja kategorizációjába: elsődleges szóbeliség
(írásbeliség előtti szóbeliség), kevert szóbeliség (írással rendelkező, de
alapvetően nem az írás által meghatározott szóbeliség), másodlagos
szóbeliség (alapvetően az írás által meghatározott szóbeliség) (Zumthor,
1984. 48-49.). Hernád István (é. n.) a technológiaváltásokat forradalmaknak
nevezi: hangzó nyelv, írás, nyomtatás, elektronikus kommunikáció („Gutenberg
utáni galaxis”). Egy korábbi tanulmányomban a beszéd – írás –
hang/képkultúra – újfajta társalgás felosztást mutattam be különösen a
kommunikációs létformák és átcsapások, folklórjelenségek szempontjából
(Balázs, 1998. 129–130). Benczik Vilmos (2001) monográfiájában ugyancsak
alaposan foglalkozik a kérdéssel.
Most a
kommunikációs létformák digitalizáció (informatikai forradalom) hatására
történt módosulása nyomán az ongi rendszer kiegészítését javaslom, vagyis:
(elsődleges) szóbeliség – írásbeliség, valamint (másodlagos) szóbeliség –
írásbeliség. Más terminussal új beszéltnyelviségnek neveztük el a
jelenséget. További magyar terminusok: írott beszélt nyelv, írott beszéd,
írva csevegés, virtuális szóbeliség, sőt két műfa-jára vonatkozóan
levélbeszéd (Magyar Rádió, Infokrónika, 2002.), párirat (Kis Ádám
szóalkotása, a dialógus ~ párbeszéd írott változatára, 2002.). Ez a
másodlagos írásbeliség vizuális szervezettségű.
A verbális
kommunikációs létmódokat a következőképpen lehet ábrázolni:
1.
beszéd |
2.
írásbeliség |
3.
(1a)másodlagos szóbeliség |
4.
(2a) másodlagos írásbeliség |
1. ábra:
Kommunikációs létmódok
A másodlagos
szóbeliség
Az elsődleges
szóbeliség az élő, beszélt nyelvhasználat, amely itt és most érzékelhetően,
vagy jelenlévő partnerek között folyik, jellemző formája a monológ és a
dialógus (párbeszéd). A másodlagos szóbeliség technikai eszköz
közbeiktatásával folyó párbeszéd. Ennek első formái: a telefon, fonográf
(rögzítő és eljátszó), gramofon (lemezjátszó), patefon (újfajta gramofon),
majd szalagos és kazettás magnetofon, illetve a műsorszórás vonalán a
telefonhírmondó, a rádió, a televízió, később ezek digitális változatai, a
mobilkommunikáció, valamint a számítógépes kommunikáció beszélt nyelvi
formái (meghangosított beszéd, beszédszintetizálás, pl. telefonos
ügyfélszolgálatok, pályaudvari digitális hangosbeszélő – digiton). A
másodlagos szóbeliség lehet teljesen élőnyelvi (telefon), de lehet írásbeli
(vagy digitálisan rögzített) szöveg felolvasása, „vissza- vagy újramondása”.
Az írásbeli szöveg „meghangosí-tása”, vagyis felolvasása megtanulandó
technikát igényel. A másodlagos szóbeliségben az alkalmazott technikai
eszköz befolyásolja – korlátozza vagy kiterjeszti – a közlési lehetőséget. A
mobilkommunikációban megjelenő multimediális üzenetküldés (mms – Multi-media
Message Service) hangot, valamint álló- és mozgóképet is tud küldeni, ezzel
az eddigi legfontosabb korlátozást, a vizuális élményt pótolja.
Kísérletek
folynak a beszédszintetizálással (digitális beszédelőállítással)
kapcsolatban is, de ez tulajdonképpen már „harmadik szóbeliség” lesz.
A másodlagos
írásbeliség
A hagyományos
írásbeliség technikai körülményei: toll és a papír (korábbi eszközök, pl. a
palavessző és a palatábla, illetve egyéb helyettesítő eszközökig, pl. a
házak fala, az ablak párás vagy koszos üvege, vagy a tenger homokja).
Mindegyikben az a közös, hogy az írást az emberi kéz rajzolja. A másodlagos
írásbeliség új nyelvi létmód. A másodlagos írásbeliségben megjelenik a
technika. Ide tartozik az írógép és ennek folyománya, a gépírás; illetve az
informatikai korszak számítógépes írásmódja (számítógép és szövegszerkesztő
program segítségével, valamint a csevegőcsatornákon alkalmazott írásbeli
„beszédmód”) és a mobiltelefonok küldhető írásos üzenettovábbítás (sms –
Short Message Service). A másodlagos írásbeliségben tehát a technikai eszköz
közbeiktatása, az eszköz adta újabb írásbefolyásoló tényezők (korlátozott
vagy korlátlan javítás, betű- és szövegáthelyezés, valamint a szinte
korlátlan terjesztési, továbbítási lehetőség) bukkan fel új, a kommunikációs
teret alapvetően meghatározó tényezőként. A másodlagos írásbeliségben
változatos írástechnikák és tipográfiai megoldások gyakorolhatók, sőt a
legújabb eszközök talán újra lehetővé teszik a kézzel való írást is a
számítógépen. Ezzel a másodlagos írásbeliség részben visszatér az
„elsődleges” írásbeliséghez. A másodlagos írásbeliséget az írásmódok,
stílusok, szövegtípusok változatossága, gazdagsága jellemzi. A számítógépes
másodlagos írásbeliséget számos nyelvi technológia (pl. helyesírás-ellenőrző
program) támogatja. Szűkebb értelemben a másodlagos írásbeliségen az élő,
beszélt nyelvhez közelítő (szlenges) írásbeliséget érjük.
Kísérletek
folynak az élőbeszédnek közvetlenül számítógéppel történő lejegyzésére, de
ez már a „harmadik írásbeliség” lesz.
Új
beszéltnyelviség
David Crystal
(2001.) monográfiájában tárgyalja az új nyelvi jelenséget, netspeak-ről
beszél, az egyes technológiák nyelvi vonatkozásait is bemutatja, de nem
láttatja ennyire egységben a jelenségeket. Én most erre teszek kísérletet.
Az informatika
hatására formálódó új nyelvi létmód (másodlagos írásbeliség és szóbeliség)
ideiglenes összefoglaló elnevezése: új beszéltnyelviség. Az új
beszéltnyelviség magában foglalja a másodlagos szóbeliséget és
írásbeliséget. Informatikai alapú, számítógépek, internet vagy
mobilkommunikáció által közvetített írásbeli vagy szóbeli kommunikáció,
amelyre jellemző az átmenetiség: beszédközeli (szlenges), képeket is
használó írás- és közlésmód, az élőbeszédhez közelítő, de azzal nem azonos
beszédszintetizálás. A számítógépek segítségével történő napról napra
fejlődő kommunikáció az új beszéltnyelviséget formálja. Egyes elemzők
szerint az informatikai eszközökkel létrejövő új beszéltnyelviség egyre több
funkciót vesz át a valódi élőbeszédtől, sok helyen annak helyébe lép. Az új
beszéltnyelviség nyelvtana sajátos, sokszor meghökkentő.
Az
infokommunikáció átalakulása
Az
infokommunikáció (vagy hagyományosan tömegkommunikáció, média és az
informatika egyesülése) sok szempontból kihat a nyelvi változásokra. Mindent
pontosan előre nem jelezhetünk, de fontos, hogy legalább a fő folyamatokat
modellezni tudjuk.
A
médiaipar-szinergia vállalati stratégián alapuló együttműködési folyamat a
médiaipar több ágazatával. Első példái már a 20. század elején megjelentek:
amikor a lapok folytatásos regény formájában kezdték el publikálni egyes
mozifilmek történetét. Napjainkban a nagy médiavállalatok arra törekednek,
hogy filmjeiket saját sajtójukban, rádiójukban népszerűsítsék
(felfuttassák), majd pedig saját televíziójukban mutassák be. Ilyen célból
alakult meg a Time kiadó és a Warner filmstúdió egyesülésével a Time-Warner
mamutvállalat.
A portál:
információfókusz
A
tartalomszolgáltatás rendszerezett, folyamatos és nyilvános
információszolgáltatás. Tömegkommunikációs szempontból mindhárom jelzőnek
fontos szerepe van. A rendszerezés elsősorban azt jelenti, hogy az
információszolgáltatásnak van szerkezete (például rovatokból és cikkekből
áll) és vannak szabályai is (például újságíró műfajokat használ, az
újságírói etika szerint jár el stb.).
Két nagy
csoportot különböztethetünk meg: az újságszerű működést felmutató portálokat
és a nyilvános adatbázisokat (gyűjteményeket).
Egy másik
meghatározás szerint a tartalomszolgáltatók a hiteles(nek tekintett) vagy
hivatásszerű információszolgáltatók.
A portál
elnevezés néhány éve szilárdult meg, az internet tíz évvel ezelőtti
hőskorában még egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy ez a forma lesz a
meghatározó az internetes tartalomszolgáltatásban. Kezdetben az online
magazinok, vagy netzine-ek alig különböztek a profibb honlapoktól, de
körülbelül az évezredfordulóra szépen letisztult az az elv, hogy a portálok
amolyan információfókusz feladatot látnak el, azaz biztosítják, hogy egy
kiinduló pontból (a címlapról) el lehessen jutni az információszolgáltatás
minden egyes szegletébe, minél többféle módon és útvonalon.
Médiakonvergencia: internetmédia
A
médiakonvergencia az a folyamat, amelynek során a hagyományos médiumok, a
sajtó, a rádió és a televízió az internet (világháló) segítségével egy közös
médiummá kapcsolódik össze. A folyamatot a számítógépek elterjedése és
hálózatra kapcsolódása, valamint a mobilkommunikáció térhódítása teszi
lehetővé. A többlépcsős folyamat egészen pontosan nem látható, de elindult a
mobiltelefonok világa felől a tartalomszolgáltatás iránti igény (sms és mms
hír, valamint különféle információk, wap), egyes mobiltelefonokba már
„beköltözött” a rádió és a televízió), másrészt az internetre kapcsolt
számítógépek is alkalmasak rádió- és tévéműsorok vételére, amellett, hogy
számos információs bázist (honlap, könyvtár, videotár, hangtár) is el lehet
velük érni.
A jövő médiája
egészen pontosan nem látható, mert a médiafejlődésben mindig vannak
kiszámíthatatlan hatások. Mégis elég nagy valószínűséggel jósolható, hogy a
jövő médiája, az új vagy polimédia (internet-média) lesz, amely a mai
értelemben egy internettel összekapcsolt telefon és számítógép.
1. újság |
2. rádió |
3.
televízió |
4.
újmédia (polimédia) |
2. ábra: A
médiakonvergencia
A „fogyasztó”
mobiltelefonján és/vagy számítógépén jut hozzá a médiainformációkhoz:
írásban, hangban, képben. Az információkhoz jutásnak lesz továbbra is
hagyományos módja, egy megadott újság, rádió vagy televízió szerkesztett
programjának a követése, de megnyílik az út az egyéni aktivitás előtt: ki-ki
a maga számára, érdeklődésének, helyzetének, igényének megfelelően
kérdezheti le a különféle médiainformációkat, vagyis egyénre szabott
információkat kaphat (csak úti híreket, csak egy konkrét vígjátékot, csak
egy megadott szolgáltató információit stb.).
Ebből
természetszerűleg fakad a tömegkommunikációs tér és idő kötöttségének a
feloldása. Méda-információt nemcsak egy adott helyen, körzetben és megadott
időpontban lehet elérni, hanem bárhol és bármikor a világon.
A
médiakonvergencia következtében az újságíró szakma is részben átalakul.
Nyilvánvalóan továbbra is szükség lesz hagyományos újságírókra, rádiós és
televíziós riporterekre, szerkesztőkre stb. De emellett megjelennek a
„tartalom- vagy információgyáraknak” egyszerre sokoldalú (írott, hangos,
hangos-képes) információt szolgáltatni tudó újságírók. Az ilyen univerzális
újságíró egy adott helyszínen, témában készen áll egy gyors rádiós és tévés
bejelentkezésre, de információját hír, tudósítás, vágott és vágatlan
formájában az internetes sajtóban is azonnal közzéteszi.
A
médiakonvergencia folyamata tulajdonképpen az online sajtóval, a wappal, az
internetes portálokkal, a rádiók és televíziók internetes adásaival, az
internetes tartalmak bővülésével megindult.
Ennek ellenére
a 21. század első évtizedeire a médiabeli sokféleséget jelezhetjük előre.
Bizonyára még nagyon sok ideig fontos lesz az emberiség számára a
hagyományos, profi újságírók által megszerkesztett újság (akkor is, ha a
tegnapi események vannak benne), a hagyományos műsorstruktúrájú rádió és
televízió (reklámokkal). De egészen biztos az is, hogy egy újabb,
netnemzedék növekvő számban fogja a számítógépet és a mobiltelefont mint
médiumot (tömegkommunikációs eszközt) használni, s csak az a kérdés, hogy
médiahasználati szokásuk milyen ütemben és arányban terjed el, s kényszeríti
változásokra a hagyományos médiumokat.
Az informatika
nyelvi hatásai
A 20.
században a média, a 21. században tehát az informatika lesz a legnagyobb
hatással a nyelvekre. Még a médiahatásról sincs teljes körű tudomásunk, az
informatikáról jószerével semmi. Persze mindkettőre elmondták már, hogy
„isteni ajándék”, meg hogy a „sátán eszköze”.
Az
informatikai forradalomnak minden eddiginél jellemzőbb sajátossága: a
gyorsaság. Az írásnak több ezer, a nyomtatásnak sok száz év kellett a
tömeges elterjedéshez. Ráadásul a mostani folyamat a korábbi kommunikációs
változásoktól eltérően mindvégig átmenet marad. Szüntelen átalakulásra,
módosulásra, idomulásra, azonosulásra kényszeríti felhasználóit, vagyis
állandósul az alkalmiság és a változás. A tanuláshoz, az alkalmazkodáshoz
időre van szükség, ezt a gyorsaság és az állandó átalakulása nem engedi meg.
Az ipariból informatikaivá váló fogyasztói társadalom jelszava: juss hozzá,
használd egy kicsit, dobd el és tanuld újra az információs eszközeidet,
szokásaidat (is). Csakhogy az információnak továbbra is – ha nem is egyedüli
– hordozója a verbális (beszélt) nyelv. Ezzel kapcsolatban persze igaz: a
verbális nyelv is visszaszorul a globális felfogást, érzékelést biztosító
vizuális „nyelv” javára, új képi forradalommal is kopogtat. Nos, ezt is
figyelembe kell vennie a verbalitásért, a nyelvért érzett
felelősségtudatunknak. Hiszen az európai műveltség egy évezrede alapvetően a
verbalitáson alapul.
A beszéd, az
írás után új nyelvi minőség van tehát kialakulóban: az új beszéltnyelviség.
Ez részben még írott alapú nyelv, de a technológiák fejlődésével már nem
sokáig, illetve nem kizárólagosan. Ennek a másodlagos szóbeliségnek más a
szerveződése, a grammatikája. Ma még csak sms-üzenetekben és magán
villámposta-levelekben csodálkozunk rá erre a nyelvváltozatra (sms-nyelv?,
netmagyar?), de már élőbeszédben is felbukkannak elemei. A beszédbeli szleng
terjedésével párhuzamosan szemünk előtt kialakult a szlenges írásbeliség
(amely meglehetősen relativizálja a helyesírást, sőt általában az írást).
Az általános
szemlélődő (szenvedő alany) az informatikának általában a
„gyermekbetegségeit” látja, s azzal van elfoglalva. Az informatika ezeket a
„gyermekbetegségeit” hamarosan kinövi: ahogy kinőtte a képújság az
ékezetnélküliséget, ahogy ma már minden számítógépprogram ismeri a magyar
betűket és többnyire az elválasztást is, úgy remélhetőleg az
sms-hírszolgáltatásban is „lehetőséget kapnak” a hosszú magánhangzók, s már
a mai technika is többet tud a magyarországi pályaudvarokon hallható, a
magyar hangsúlyozást-hanglejtést kerékbetörő beszédszintetizátoros
hangzásnál. (Nem tudom, hogy létezik-e napjaink Kodály Zoltánja, aki
fölemeli szavát az alapvetően kellemes orgánumú rádióbemondó,
átszerkesztéssel tönkretett géphangja ellen.)
Az új nyelvi
minőség, az új beszéltnyelviség szókészleti, nyelvtani, sőt hangtani
változások sorát indítja el. A nyelv változik – ez természetes folyamat, de
az informatika által megtámogatott változás éppen sebessége és erőssége
folytán a nyelv legalapvetőbb jellemzőjével, a hagyománnyal kerül
összetűzésbe. Életünk talán még gyorsítható egy kicsit (legföljebb több lesz
a stressz), de a nyelvi változások feldolgozására, beépülésére, sőt az
információk kiválogatására idő kell. Ha a kommunikációnk tovább gyorsul,
felszínes információk és csökött nyelviség kusza halmazában fogunk élni.
Lássuk ezek
után mindazt, amire felfigyeltünk, vagy amire fel kellene figyelnünk az
informatikai forradalom nyelvi hatásaival kapcsolatban.
a) Először
arra figyeltünk fel, hogy az új technológia szóforradalommal jár együtt.
Vagyis töménytelen idegen szó áramlik a nyelvbe (komputer, szoftver,
hardver, szével, printel, e-mail stb.). Akkor azt mondták elődeim, hogy
magyarítani kell a számítástechnikát. Csodálatos eredményeket értek, értünk
el: már 1986-ban (!) megjelent olyan – magyarító – könyv, mint a Mi micsoda
magyarul a számítástechnikában? (szerk.: Kis Ádám), illetve az Angol-magyar
számítástechnikai szótár (Homonnay Péter, Bp., 1992.), az Internet-kisszótár
(Kövegy Anna–Mandel György–Zolnai Mihály, Bp., 1996.), sőt máig a
legteljesebb a Microsoft Press Számítógép-szótár (fel. szerk.: Kis Ádám,
Bicske, 1999.), de óriási nyelvstratégiai tényként Romániában is kiadtak
magyar nyelvű Számítástechnikai kislexikont (Jodál Endre, Bukarest, 1990.).
Elnézést minden szerzőtől, akinek a nevét, munkáját nem sorolom föl: a
magyar nyelvstratégiában kitüntető hely illeti meg mindazokat, akik a
nyolcvanas–kilencvenes években felismerték a számítástechnika jelentőségét,
s emellett még társadalmi (anyanyelvi) felelősségtől hatva cselekedtek is.
(Külön írás témája lehetne, hogy mennyire tudunk beszélni a
számítástechnikáról magyarul, most csak annyit – tudunk.)
b) Azután a
helyesírásra figyeltünk fel. Arra, hogy a számítógépes szövegekben nem volt
magyar ékezet, csak hullámos vagy kalapos. Meg arra, hogy az elválasztások
rendkívül szerencsétlenül, szabálytalanul sikerültek. Ezeket azonban hamar
kinőttük (illetve egyes szerkesztőségek, nyomdák nem, de az már az ő bajuk).
A számítógép minden magyar betűre, elválasztásra képes, csak igényesen kell
hozzáállni. Manapság főleg az automatikus (rosszra, helytelenre) javítással
van gond, sokan nem tudják, hogy ez program kikapcsolható. A
helyesírás-ellenőrzők egyre jobbak, nagy segítségünkre vannak. Hogy a
kakaspörkölt helyett kakapörköltet vagy kakáspörköltet javasolnak,
legföljebb derültségre adhat okot. Programozási hiba. Ennyi derültség
azonban kell a képernyő előtt. A nyelvhelyességi ellenőrzéssel már nagyobb a
bizonytalanság.
c)
Felfigyeltünk arra is, hogy a szövegszerkesztőknek nyelvi hatásuk van!
Ráadásul: többféle! Először Fábián Pál nyelvészprofesszortól hallottam (aki
nem használ számítógépet), hogy a számítógép túlírásra („locsogásra”)
ösztönöz. Remek, ösztönös megfigyelés volt ez a számítógépes szöveg
élőbeszéd-jellegével kapcsolatban! Ma már többet tudunk erről. A
számítógépen megnövekedett a kommunikáció, az élőbeszéd-jellegű alkalmi,
gyors információtovábbítás is, amelyben nagyon sok a fatikus
(kapcsolattartó), kevés jelentéssel bíró elem, a rontás (elütés). De a
túlírást ösztönzi az is, hogy a szöveg menthető, mindig újraírható,
beleírható, máshonnan átvehető… mit nem mondtam még? (Lám, én is
számítógépen írok, majd ideírok még valamit, ha eszembe jut, vagy nem…)
d)
Észrevehető, hogy csökken a számítógépes szövegek koherenciája
(szövegösszetartó ereje). Vajon miért? Aki használta az írógépet, tudja,
hogy mennyi kínt jelenthetett egy-egy elrontott betű vagy mondat. Olykor ez
egész oldalt újra kellett írni. Ezért kifinomult érzékünk volt a tervezésre
és a pontosságra, ráadásul előbb-utóbb megtanultuk, hogy minden mondatból ki
kell jönni nyelvtanilag helyesen. A számítógép esetében ez nem probléma:
javítjuk, legföljebb átírjuk a szöveget. Ráadásul innen-onnan szövegeket
emelünk át (villámpostából tanulmányba, tanulmányból társalgócsatornára,
honlapról villámpostára), bele- és átírunk, a végén azt sem tudni, hogy kié
a szöveg. Azt mondhatnánk: „kvázi élőbeszéd”, vagy divatos szóval
intertextualitás (szövegköziség). Ebből azonban az is fakad, hogy szövegeink
koherenciája, azaz összefüggése olykor megbicsaklik… Hiszen a szövegalkotás
folyamata nem betűről betűre és sorról sorra, hanem bakugrásokkal halad.
(Vö. Bódi, 1998. 186–187.)
e) Sajátos
nyelvi világ születik. Elsősorban a társalgócsatornák és a magán
villámlevelek szövegében tapasztalhatjuk az internetszleng megjelenését, meg
azt, hogy a közlés sokszor a jelzésszerűségig csökken, agresszív
rövidítéseket, összevonásokat alkalmazunk: illetve alkalmaznak egyesek,
azután meg követik mások. A nyelvi jellemzőket úgy foglalhatjuk össze:
előfordul az alultoldalékolás (Szeretem Mozart.), valamint a túltoldalékolás
(amerikaiakok). Néhány további példa:
alszás = alvás
csati =
beszélgetőcsatorna
dejo = nagyon
jó
érdkl =
érdekel
hwigény =
hardverigény
ism = ismer,
ismerni
müxik =
működik
regkód =
regisztrációs kód
rulez =
kiváló, nagyszerű, szuper
újjmenés =
szószátyárság
unkúl = pocsék
f) Újfajta
jel- és képi világ van megszületőben, amelyet sajátos, laza helyesírással
pötyögnek be. Ezt a jelenséget a beszédbeli szleng mintájára szlenges
helyesírásnak neveztem el. Fő jellemzője a már emlegetett összevonás,
kiejtés szerinti írás, valamint a képiség. A jelzésszerűségig agresszív
rövidítés, a képiség, vagyis a szlenges helyesírás hasonló a
mobilkommunikációban használatos sms-helyesíráshoz. (Vö. Bódi, 2000. 220.)
Például:
elmond6om =
elmondhatom
f/l = fiú vagy
lány?
köszö.net =
tréfás köszönetnyilvánítás
Lbeszélget =
elbeszélget
LSD = látom,
sokan danconlak (látom, nem nagyon beszélgetnek a csatornán, pangás van)
+6ott =
meghatott
+szívta =
megszívta
m1k = megyek
sacc/kb = (saccperkábé)
körülbelül
szvsz =
szerény véleményem szerint
thx = (thanks)
köszönöm
xtra = (extra)
különleges, plusz
c6 = chat
A teljes
képszerűséget a nonverbális jelek, az ún. mosolyikonok (emotikonok)
jelentik, amelyek új lehetőséget nyitnak az érzelmi árnyalásra (ne feledjük,
hogy az írásrendszer kialakításakor sokszor próbálkoztak érzelmi jelek
bevezetésével, azután maradt a „pont, pont, vesszőcske” stb.).
Az internetes
szövegben a felkiáltás, túlhangsúlyozás CSUPA NAGYBETŰVEL történik, a
kiemelés lehet még az alsó a_lá_hú_zás, a csúnya vagy valamilyen okból
kerülendő szavak eltorzítása (eufemizmus) a kicsillagozás (s*e*x).
mosoly :)
szomorúság :(
végtelen,
határtalan 8
rózsa @>;
tévét nézek
>[]|
Amikor először
találkoztam a müxik-féle szóalkotással, valamint a mosolykóddal, úgy néztem
rájuk, mint vidéki bácsi az állatkertben a zsiráfra, s azt mondtam: „Ilyen
állat nincs”. Ma már előfordul, hogy „gyorslevélben” (villámlevélben) én is
leírom a mosolyikont. Hiszen annyira tömör, kifejező jel. Az új, a mobil- és
internetkommunikációba beleszülető korosztály pedig a legnagyobb
természetességgel használja ezt a képrendszert.
g) Nyelvtani
vizsgálatokat is végezve megállapítottuk, hogy az internetes
nyelvhasználatban sokkal inkább az élőbeszédre jellemző mellérendelést
alkalmazzuk, mint az írott nyelvre inkább illő (többszörös) alárendelést.
Erre ösztönöz bennünket a szövegalkotás élőbeszéd-jellege, valamint a
gyorsolvasás (amely az élőszó felszínes befogadásához hasonlít).
h)
Tapasztalhattuk, hogy régi-új szövegtípusok vannak születőben az interneten,
illetve a mobilkommunikációban. Gondoljunk csak a különféle, a korábbi Szent
Antal-lánchoz hasonló körlevelekre, vagy a táviratok és a képes
levelezőlapok átköltözésére. A képes levelezőlapok ráadásul mozgó formában
is felbukkantak, és a hagyományos köszöntő alkalmakon túlmenően újabb és
újabb helyzetekben felbukkannak.
i)
Megjósoltuk, hogy további nyelvi átalakulásokra számíthatunk, sőt az
internet elmozdíthatja a hagyományos területi és társadalmi nyelvváltozatok
rendszerét, sőt a köznyelv helyét akár egy globális nyelv is átveheti. Ez a
globális nyelv persze ugyanúgy nyelvváltozatokból épülhet fel, hiszen a
netes párbeszédek már ma is nagyon sokféle nyelvváltozatot mutatnak (vö.
Crystal, 2001. 59.).
j) Jelezhető,
hogy az újabb és újabb nyelvi technológiák (nyelv- és beszédfelismerés,
beszédszintetizálás, fordítóprogram, szöveghelyreállító- és nyilván
átalakító programok) a nyelviség egészen új dimenzióiba hatolnak be, s az
ember-gép közötti viszonyt egészen átértelmezik. Persze meglehet, hogy
sokféle lehetséges technikát az emberek mégsem fognak használni, ahogyan a
mobiltelefonon százféle funkciójából is a használók túlnyomó többsége
egy-két funkciót vesz igénybe.
k)
Megállapítottuk, hogy az internet új minőség: nem egyszerűen a kommunikáció,
sőt a tömegkommunikáció új formája, hanem minden eddigi kommunikációs forma
szintézise, maga a beszéd, persze most még „virtuális beszéd”.
l)
Hangsúlyozom, hogy az informatikában a hardverek és a szoftverek
fejlesztésében (csontmű-nek és észmű-nek akarták magyarítani e szavakat)
óriási szerepük van a számítógépes nyelvészeknek, elemzőknek, valamint a
nyelvi technológusoknak. Az informatika emberi, felhasználói oldalán azonban
óriási szerepe van a nyelvstratégiának és a nyelvművelésnek. Soha nem volt
ekkora szükség a nyelvi kultúra őrzésére, ápolására, terjesztésére a közös
kommunikációs gondok megoldása érdekében.
A
nyelvváltozatok átalakulása
Az
informatikai forradalomnak a nyelvváltozatokra gyakorolt hatásairól ma még
keveset tudunk. Társadalomtudósnak, különösen nyelvésznek tudományos
felelőssége föltenni a kérdést: mi történt eddig a nyelvvel, mi várható az
eddigi ismereteink birtokában? Miközben a magyar nyelvészek egy csoportja
egyetlen tudományos feladatként az (elméleti, igazolható, ismételhető stb.)
nyelvleírást (a nyelvi tények leírását) tartja, s a nyelvi-társadalmi
kérdések iránt érzékeny, a nyelvtudomány társadalmi szükségességének
kommunikálását ellátó nyelvművelést egységesen, mindenféle megfontolás
nélkül a 19. század tudományos szemétkosarába utalja, másfelől, a különösen
a filozófusok, illetve a legkülönfélébb szaktudományok felől folyamatosan
fogalmaznak meg kérdéseket a magyar nyelv jövőjével kapcsolatban. Ebből most
bennünket csak a nyelvváltozatok struktúrájának a jövője érdekel, s ebben is
hadd idézzük a (nyelv)filozófus Nyíri Kristóf (2000. 54.) felelősségtől
áthatott sorait: „Miközben a beszélt – sőt az írott – magyar egyre inkább a
világangol hatása alá kerül, és használói által egyre felszínesebben értett
keveréknyelvvé válik, a világangol elsajátítására a lakosság szélesebb
köreiben nem kerül sor. Tört angol és keverék magyar egymást feltételezik;
anyanyelvünk nem azáltal zagyválódik, hogy túl jól, hanem azáltal, hogy túl
rosszul beszélünk angolul. (…) nem lehetséges-e, hogy az irodalmi magyart
lassanként regionális nyelvjárások fogják helyettesíteni? Vagy éppenséggel a
magyar irodalmi nyelv modernizálását kell helyénvaló célként kitűznünk – a
magyar szókincsnek az információs társadalom igényei szerinti gazdagítását,
létrehozva ezzel azt a lehetőséget, hogy a felsőfokú tanulmányok során az
angol csak számottevően magasabb szinteken legyen elengedhetetlen -, s
megteremtve az olyan innovatív tudományos miliők kialakulásának
lehetőségét, amelyben a magyar legalább mint második munkanyelv szerepet
játszhatna? Alighanem ezen utóbbi stratégiát kellene választanunk. Hiszen az
olyan személy, aki gazdag és eleven anyanyelvi kultúrában nőtt fel, s a
globális angolt második munkanyelvként beszéli, inkább lesz képes bizonyos
eltérő gondolati szempontok észlelésére és elemző-kreatív összevetésére,
mint az, aki egysíkúbb és egyoldalúbb nyelvi környezetben szocializálódott.”
Pontosabb kép
megrajzolásához természetesen még további kutatásokra van szükség. De az idő
nem vár a kutatásokra! Már itt is megemlítem, hogy az informatika által
elindított változások relativizálják az időt (ennek nyelvi hatása lehet az
archaizmusok, neologizmusok, s általában a nyelvi hagyomány
összekeveredése), fölszámolják a fizikai (területi, kiterjedési) távolságot,
ezzel „belenyúlnak” a nyelvek területi (nyelvjárási, állami) tagolódásába,
fölszámolják vagy talán kiegyenlítik a társadalmi, korosztályi elkülönülést
(hatással lesznek a szociolektusokra, azon belül különösen a szaknyelvekre,
etnikai nyelvváltozatokra), parányi kérdés, de szóra érdemes, hogy bizonyos
helyzetekben relativizálja a nemi viszonyokat, létrehozza a már említett új
nyelvi létmódot. Mindennek összhatásaként bizonyos nyelvváltozatok
visszaszorulnak, akár el is tűnhetnek, mások megerősödnek. Hipotézisem az,
hogy nélkülözhetetlenné válik a nemzetek (nyelvek) fölötti kommunikáció,
amelynek egyetlen (vagy több) világnyelv, lingua franca lesz a képviselője (internet-angol?,
világangol?). Ezt a nyelvet, vagy ennek további változatait fogják használni
a tudományok, szakterületek képviselői. A médiakommunikáció átalakulásával,
az új média (polimédia, metamédia, internetmédia?), általában az új
informatikai technológiák megjelenésével a nemzeti összekötő kommunikáció
szerepe csökkenni fog (azon belül az ún. irodalmi nyelv gyakorlatilag már
mára elolvadt), amelynek következménye lehet az, hogy a köznyelv igényes,
mintaadó, normatív szerepe is megszűnik. Igaz, ezzel párhuzamosan előre
jelezhető egyfajta „szubkulturális”, sőt nyelvjárási „reneszánsz”, mert az
új technológiák a világkultúra mellett a helyi kisközösségi kultúrák,
megnyilvánulások cselekvő terepe is egyben. Föltehető, hogy ezek fölé
társadalmi-regionális összekötő nyelvváltozatok rétegződnek.
nyelv,
nyelvváltozat |
szerep |
világnyelv(ek) |
lingua
franca |
világnyelv(ek) változatai |
egyéb
komm. területek (pl. szakmai) |
irodalmi
nyelve(ek) |
? |
köznyelv(ek) |
? |
társadalmi-területi nyelvváltozatok |
sokféleség |
3.
ábra: Nyelvek és szerepeik
Volt már
hasonló nyelvi helyzet, egy földrész, nevezetesen éppen Európa életében. A
nyelvek nyelvjárásokban, nyelvváltozatokban éltek. A nyelvek „fölötti”
(valamint a tudományos, hivatali, szakmai stb.) kommunikációt szolgálta a
lingua franca, a latin. És nem voltak irodalmi, valamint köznyelvek.
Különböző úton-módon, de az információs technológiák fejlődésével indult meg
a köznyelvek kialakulása. A korszakot középkornak hívták. Umberto Eco – igaz
más jelekből -, de már a hetvenes években megjövendölte az „új” középkort.
A forgatókönyv
kész, persze még átírható. S ennek fényében majd meglátjuk, hogy átírják
vagy átírjuk-e a magyar nyelvváltozatokat. A felelősségünk – éppen e téma
kutatásában – óriási és elháríthatatlan.
Egy
értelmiséginek, egy felelős gondolkodású embernek az ezzel kapcsolatos
kérdéseket föl kell tennie. A helyes válaszokra és cselekvésre pedig csak
együtt van esély. Cselekedni pedig okosan, megfontoltan kell: bizonyos
változásokat természetesnek véve, elfogadva, másokat korlátozva. Ezért van
szükség magyar nyelvstratégiára.
Egyetlen
lehetőségünk: az ismeretterjesztés, a műveltség, a tudatosság terjesztése.
Mindenesetre örvendetes, hogy filozófusok, szociológusok kommunikációkutatók
már tanulmányaikban fölvázoltak lehetőségeket. A nyelvtudomány sem maradhat
távol.
Irodalom
Balázs Géza
(szerk. + szerző), 1994/2005. Magyar nyelv. Érettségi témakörök, tételek.
Corvina, Budapest (1-12. kiadás, 13- jelentősen átdolgozott, bővített
kiadás)
Balázs Géza,
1998. Kommunikációs létformák és átcsapások. 125–140. In: Magyar
nyelvkultúra az ezredfordulón. A-Z, Budapest.
Balázs Géza,
2001. Magyar nyelvstratégia. MTA, Budapest.
Balázs Géza,
2002. Milyen a számítógépes szövegelés? Számítástechnika, XVIII/44.
24-25.
Balázs Géza,
2002. Milyen lesz a
netm@gy@r?
Népszabadság, szeptember 26.
Balázs Géza
(szerk.), 2002. Informatikai technológia és nyelvhasználat. Válogatás
a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium anyanyelvi pályázatából. NKÖM,
Trezor, Budapest.
Balázs Géza
(szerk.), 2004. A
magyar nyelvi kultúra jelene és jövője I-II.
MTA Társadalomkutató Központ, Budapest
Balázs Géza–Bódi
Zoltán (szerk.), 2005. Az internetkorszak kommunikációja. Gondolat,
Budapest
Balázs Géza–Szayly
József–Szilágyi Árpád, 2005. Médiaismeretek.
Sajtó–rádió–televízió–internet. DUE, Budapest.
Benczik
Vilmos, 2001. Nyelv, írás, irodalom kommunikációelméleti megközelítésben.
Trezor, Budapest.
Bódi Zoltán,
1998. Internetes kommunikáció – beszédkommunikáció. In: Gósy Mária szerk.:
Beszédkutatás ’98. Beszéd, spontán beszéd, beszédkommunikáció. MTA
Nyelvtudományi Intézete, Budapest.
Bódi Zoltán,
2000. Az informatika nyelvhasználatának hatásai és nyelvstratégiai háttere.
Magyar Nyelv, XCVI. 218–223.
Bódi Zoltán,
2004. A
világháló nyelve.
Gondolat, Budapest.
David, Crystal,
2001. Language and the Internet. Cambridge University Press,
Cambridge.
Freund Tamás,
1999. A nyírfaaraszoló lepke a jövő reménye. [Freund Tamás agykutató
akadémikus tanárairól, kötődéseiről és a tudomány kihívásairól.] Magyar
Nemzet, december 24. 19.
Gerbner,
George, 1997. Mozgalom a kulturális környezet védelméért. 15–24. In:
Terestyéni Tamás szerk.: Médiakritika. Osiris–MTA–ELTE
Kommunikációelméleti Kutatócsoport, Budapest.
Glatz Ferenc
szerk., 1999. A
magyar nyelv az informatika korában.
MTA, Budapest.
Glatz Ferenc
szerk., 2000. Az információs társadalom. MTA, Budapest.
Hernád István,
é. n. A Gutenberg-utáni galaxis. A negyedik forradalom a tudáselőállítás
eszközeiben. In: http://
www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/konyvtar/inftars/gutenberg.hun
Kiefer Ferenc,
2001. Nyelvtudomány. In: Tudománypolitika Magyarországon. II. A
diszciplínák művelése. MTA, Budapest.
McLuhan,
Marshall, 2001. A
Gutenberg-galaxis.
Trezor, Budapest. (Benczik Vilmos utószavával.)
Nyíri Kristóf,
2000. Globális társadalom, helyi kultúra. Filozófiai vázlat. 45–64. In:
Glatz Ferenc szerk., 2000.
Nyírő András,
1997. Internetto zsargon. IDG Lapkiadó, Budapest.
Ong, Walter,
1982. Orality and Literacy. The Technologizing of the Word. Meuthen,
London – New York.
Petőfi S.
János–Benkes Zsuzsa, 2002. A
multimediális szövegek megközelítései.
Iskolakultúra, Pécs.
Schwitalla,
Johannes, 1997. Gesprochenes Deutsch. Eine Einführung. Erich Schmidt
Verlag, Berlin. (Grundlagen der Germanistik, 33.)
Szépe György,
2001. Nyelvpolitika: múlt és jövő. Iskolakultúra, Pécs
Zumthor, Paul,
1984. La poésie et la voix dans la civilisation médiévale. Presses
Universitaires de France, Paris.
|