|
|
|
|
A nyelv, akár az
asszony: elhervad, ha nem szeretik Szűts László, a jeles anyaországi nyelvész nyelvhasználati gondjainkról, a hibás szóhasználatról, a zavaros mondatszerkesztésről, az idegenszerűségek térhódításáról szólva hangsúlyozta: nem a nyelvünk romlik, hanem a nyelvhasználatunk, ami idővel természetesen visszahat majd magára a nyelvre is. Jelentős szerep hárul e téren a tömegkommunikációs eszközökre, amelyeknek követendő nyelvi mintát kellene szolgáltatniuk, sajnos nem mindig állnak hivatásuk magaslatán. A nyomtatott sajtó gyakran helyesírási hibákkal is tetézi a nyelvi vétségeket, a rádió és a televízió pedig kiejtésbeliekkel. Szembeötlő a bizalmas nyelvi szavak térhódítása a hivatalos, illetve a kereskedelmi nyelvben (Pl. ubiuborka helyett, pari-paradicsom helyett, hódít a köszi, a viszlát, a duma, a bocs, a kedveském, aranyoskám stb.) Nyelvünk mindig is ki volt téve idegen hatásoknak, s most, a "vasfüggöny" leomlásával különösen kifejezett ez a jelenség. Főként az angol szavak kritikátlan átvétele vált gyakorivá, a pesti utcákon és másutt hemzsegnek a gyakran hibás helyesírású angol nyelvű feliratok, kiszorítva a jó magyar kifejezéseket, hódít az idegenes szórend (pl. Csemege Julius Meinl a Julius Meinl Csemege helyett), az angol tükör- szavak (pl. indián nyár a vénasszonyok nyara helyett). Nem terjedt el az ajánlott permet a spray megfelelőjeként, a helyzet- színész (dublőr), a piacszervezés (marketing), a védnök (szponzor), az összkép (image) stb. A tudományos próza is szinte sugallja az idegen szavak túlzott használatát (pluralizmus, trend, konszenzus stb.). A kevésbé műveltek beszédében gyakoriak az alaki hibák az idegen szavak kiejtésé- ben (koperál a kooperál helyett, kooprodukció a koprodukció helyett, erobic az aerobic helyett, eroszol az aeroszol helyett, a plasztikból plesztik, a reneszánszból röneszánsz lesz az előke- lősködők, nyugatimádók nyelvében, aki ad magára, a projektum helyett prodzsektet mond, hogy ne soroljuk tovább. Mi a teendő? - veti fel a kérdést a szerző. Hogyan megállítani ezt a divatot? Semmi esetre sem jogi instrumentumokkal, hanem a közízlés változtatásával, az angolmániáról, az előkelősködésről való leszoktatással. A sajtónak kellene elöljárnia ebben, kampányt indítania a kommunikációs forradalom korában, amikor sajnos háttérbe vannak szorítva a humán tudományok, mind a tudományos életben, mind az oktatásban, így a nyelvművelés, a nyelvkultúra, az igényes nyelvhasználat ügye is mellékvágányra terelődik manapság. Kiss Jenő Magyar nyelvjárások az ezredfordulón - és utána? címmel tartott előadását egy példamondattal vezette be. Így szól az anyósjelölt a menyjelölthöz: "Eriggy, lányom, hozd be a gáderbú a zsomport!" Minden nyelv különböző változatokban éli ugyanis a maga életét, s mindnek megvan a maga szerepköre, funkciója, így a nyelvjárás oknak is. A nyelvjárások és a köznyelv viszonyát a szülő-gyermek viszonyhoz hasonlította, ami- kor a nyelvjárás természetesen a szülő szerepét tölti be. Egyesek szerint elsősorban a familiáris kommunikáció eszköze, szemben a köznyelvvel, amelynek társadalmi tekintélye van. Az emberek egy része pozitívan, más része negatívan viszonyul a nyelvjárásokhoz, sokan lenézik, ami teljesen téves magatartás, hiszen a nyelvjárásokból fejlődött ki valaha a köznyelv. Ma viszont a köznyelv hat vissza a nyelvjárásokra. A nyelvjárásokat lenéző tábor azzal érvel, hogy kommunikációs zavart okozhatnak, mások szerint viszont éppen kifejezésbeli többletet jelentenek, s nemcsak sajátos nyelvi kifejezési eszközök, hanem ennél jóval többek: egy közösség együvé tartozásának szimbólumai. Végül a szerző felveti a kérdést, lesznek-e nyelvjárások az ezredforduló után is. A nyelvészet azt tanítja; hogy területi alapon mindig lesznek különbségek a nyelvben, s nemcsak regionális köznyelvekről, hanem nyelvjárásokról is beszélhetünk majd, mert bármennyire is visszahat a köznyelv a nyelvjárásra, a modem ember a nagy globalizáció közepette egyre inkább szükségét érzi annak, hogy valahol otthon érezze magát a világban. Ezért ragaszkodik szülőföldje nyelvjárásához is. Sütő András szavaival élve: a nyelv olyan, mint az asszony. Elhervad, ha nem szeretik. A nyelvjárások szintén. Meggyőződéssel vallom, mondta a jeles nyelvjáráskutató, hogy az emberek egy-egy kisebb csoportja mindig is szeretni fogja azt a nyelvi lehetőséget, amely segíteni fogja őt abban, hogy otthon érezze magát ebben az idegenné lett világban. A Kolozsvárról érkezett kiváló erdélyi nyelvtudós és nyelvművelő, Péntek János az erdélyi anyanyelvápolók szövetségének üdvözletét továbbítva először az ottani egyesület céljairól és munkájáról tájékoztatott. Arra törekszenek ők is, mondta, hogy az anyanyelvvel való foglalkozás folyamatos legyen, s maga is hangsúlyozta a sajtó és az egyház szerepét az anyanyelvű műveltség megőrzésében. Féltjük a nyelvet, jegyezte meg, hiszen az ember azt félti, akit szeret. Habár nem indokolt a túlzott aggodalom. Hiszen ahogy a folyamok öntisztulása végbemegy, ugyanúgy történik a nyelvvel is. Az is igaz viszont, hogy az európai folyók már nem önmaguktól tisztulnak meg, az ember közbeavatkozása nélkülözhetetlen. A magyar nyelv helyzete a XX. században lényegesen meg- változott, mondta. Amíg a honfoglalásról a XX. századig pozitív nyelvfejlődés volt tapasztalható, a konvergencia mellett a magyar nyelv felemelkedése, művelt változatának s a szaknyelveknek a kialakulása, addig a XX. században divergens, elkülönítő folyamat következett be: a külső régiókban megváltozott a nyelv jogi helyzete, és tapasztalható egy területi értelemben vett nyelvi regresszió is: a nyelvcsere miatt eltűntek egyes magyar nyelvterületek, s folyamatosan foszlanak, erodálódnak nyelvterületünk szélei is. nyelvünk egyre változik, korszerűsödik, örvendetes viszont, hogy alapvető karakterét - ami nem elsősorban a szavakba, hanem a nyelv rendszerében van - nem változtatta meg. A nagy nyelvi viták, érdekes mód, az ezredfordulókon csúcsosodnak ki, jegyezte meg Péntek János. kétszáz évvel ezelőtt pl. amikor II. József nyelvrendelete nyomán úgy látszott, hogy vége szakad a latin nyelv uralmának s a német veszi át a domináns szerepet, Kazinczy és köre, a neológusok szembeszálltak azzal a Herder-féle jóslattal, hogy sem a magyar nyelvnek, sem a magyar nemzetnek nincs semmiféle jövője itt, a Kárpát-medencében, s mindenáron új magyar szavakat kívántak alkotni, a fordítókat arra sarkallni, hogy megfeleljenek a kívánalmaknak. Erdély külön ország volt akkor, két magyar hazáról beszéltek a Habsburg-időkben, s ott 1793-ban alakult meg az első magyar nyelvművelő társaság. Az erdélyiek nem magának a nyelvnek a bővítésére törekedtek, hanem a nyelvi egységesülés volt a céljuk. "Nem a nyelvet, hanem a fejet kell bővíteni" - hangsúlyozták. Az erdélyiek, mint akkor, ma is úgy érzik, hogy olyan nyelvi tartalékaink vannak, amelyekből frissíteni lehet a nyelvet, nem kell feltétlenül új mesterséges szavakat gyártani. Szarvas Gábor akkori nagy ellenfele az erdélyi születésű Brassai Sámuel volt, s ha nem is volt mindenben igaza, s ha a nyelvújításban korántsem töltött be olyan szerepet, mint Szarvas Gábor, korszakalkotó személyiségként tarják számon, aki igen helyesen azt hangoztatta, hogy nem az idegen szavaktól kell elsősorban félteni a nyelvet, hanem magára a mondatra kell odafigyelni.
(Az előadások másik részét
kivonatosan csütörtöki számunkban ismertetjük.) |
|
Utolsó módosítás: 2006.11.02. |