A nemzettudat erősítése az egyik fő nyelvművelési feladat
Gondolatok a Szarvas Gábor-napokon elhangzott előadásokból
1997. okt. 16., csütörtök

A Szarvas Gábor-napok tudományos ülésszakán a múlt szombaton kilenc közérdekű előadás hangzott el kiemelkedő hazai és külföldi szakemberek részéről anyanyelvű kultúránk, nyelvhasználatunk, az anyanyelvű iskoláztatás kérdéseiről, illetve mindezek jogi vonatkozásairól. Az alábbiakban folytatjuk a bennük felvett gondolatok kivonatos közlését.

    Ágoston Mihály (Ön)áltatás nélkül vagy sehogy! Című tanulmányában kifejtette: az idevágó kérdéskör úgy is értelmezhető, hogy nem a magyar nyelv van veszélyeztetve tájainkon, hanem az emberi anyanyelvűség. A nyelvet csak a közösség éltetheti, mondta, az anyaországgal való szoros kapcsolat, ami 89 óta nagymértékben javult. Más kérdés viszont, hogy noha vitathatatlan tény: a különböző kultúrák jól megférnek egymás mellett, de megmaradhatnak-e az egyenlőtlen erő- és jogviszonyok között. Hiányzik oktatási rendszerünk teljes anyanyelvűsége, ám sajnos nemcsak ezzel vannak bajok, hanem a nemzet- tudatunkkal is. Olyankor is elhangzik ugyanis a jól ismert: hova írassam? Kérdés, vagy 50 éve már, amikor mindkét lehetőség adva van. Ez pedig nem másnak, mint a kisebbségi anyanyelv degradálódásának a következménye. Az utóbbi 6-7 évben javulás állt be ugyan nemzettudatunkban, egyre többen felismerik a tényt, hogy kell és jogunk van anyanyelvünkön tanulni az oktatás minden fokán, mégis még mindig elszomorítóan sokan adják föl évről évre az anyanyelvüket, egyre kevesebb a magyarul tanuló diák, mert nincs anyanyelvűség az oktatás teljes rendszerében. nincs lehetőség az anyaországból származó könyvek használatára sem, kivéve Észak-Bácskát, nincs anya- nyelvű tanítóképzés, de van elképesztő közöny a magyar értelmiség egy népes csoportja részéről. Arra kell törekedni, hogy mindenütt folyjon anyanyelvápolás, a versenyek döntőjénél fontosabb kell hogy legyen a selejtező, amikor minden gyerek foglalkoztatva van, fontos, hogy a magyar népesség olvassa napilapunkat, magyar nyelvű sajtónkat, hogy rendesen működjenek a könyvtárak, a könyvesboltok, hogy az anyaországi tévéműsorok a nyelvterület minden részén foghatók legyenek. Csak így zárkózhat fel ugyanis a peremmagyarság az anyaország nemzettestéhez.
 

ALKOTMÁNYELLENES A KISEBBSÉGI NYELVISMERETET KÖVETELŐ PÁLYÁZAT

Várady Tibor A magyar nyelv jogállásának változásai Jugoszláviában című előadásában hangsúlyozta: a nyelvi jogok terén csoportsemleges megoldás nincs, minthogy semleges nyelv sincsen. A 70-es években, amelyeket általában aranykor- szaknak neveznek, kétségtelenül több nyelvi jogot élveztünk, mint manapság, amikor nem mondható ugyan katasztrofálisnak a helyzet, de kétségtelen visszaesés tapasztalható. Vitatott kérdés, hogy olyan problémákat, mint a nyelv, jogilag kell-e rendezni. Nyelvhasználati, nyelvhelyességi kérdésekben valóban nincs szükség a jogtörvényre, ám ott, ahol több nyelv együttéléséről van szó, pláne, ahol nemrég még polgárháború is dúlt, eltüntetve a jó és a rossz közötti választóvonalakat, ahol a kultúra nem képes megteremteni a nyelvek mellérendeltségét, a jog nem megkerülendő instrumentum. A nyolcvanas évek végétől kezdve pl. a Szerb Alkotmánybíróság döntése értelmében a többi között alkotmányellenesnek minősül minden olyan pályázat, amely megköveteli egy kisebbségi nyelv ismeretét. Visszalépés az is, hogy Vajdaságból a szerb parlamentbe tevődött át a törvényhozás, ahol, ugye, nehezebb empátiát találni a képviselők részéről a mi ügyünk iránt. Újabban az iskolaigazgatókat, a bírákat és az ülnököket is köztársasági szinten nevezik ki, s ez a túlzott centralizáció oda vezetett, hogy nyelvhasználatunk ügye is rosszabbul áll. Nemcsak a hatalommal, hanem magunkkal szemben is igényesnek kell lennünk, nem szabad föladni a küzdelmet csak azért, mert nehéz, vallja Várady. Papp György Kiút vagy kiúttalanság? címmel beszélt az anyanyelv- használatunkat befolyásoló pozitív és negatív tényez6kr6l, a tömeges nyelvveszt6 és nyelvmegtartó migrációkról, s kiállt a kétszakos tanárképzés megszervezése mellett. A nyelvművelés fő tényezője szerinte is a sajtó kell hogy legyen. Az átlagemberben a hitet kell erősíteni, mondta, hogy a kiúttalanságból a kiútig jussunk el.

 

NÉGY ÉVTIZED ALATT FELÉRE CSÖKKENT A MAGYAR TANULÓK SZÁMA

Molnár Csikós László A magyar nyelvű oktatás helyzete Vajdaságban című dolgozatában pontos számadatokat sorakoztatott föl a magyar nyelvű diákság fokozatos létszámcsökkenéséről a magyarság natalitásának és mortalitásának tükrében. Négy évtized alatt több mint 50% százalékkal csökkent a magyar nyelven tanuló általános iskolások száma állapította meg. Szólt a tankönyvellátás kérdéseiről is, ami az általános iskolák körében kielégítőnek mondható, ám középiskolás és egyetemi szinten már korántsem, ahol a fordítással készült tankönyvek minősége nem mindig kifogástalan, behozatalra pedig kilencven óta nincs lehetőség. Annál elszomorítóbb ez a tény, ha tudjuk, hogy 65 és 90 között összesen 364-tankönyvet hoztunk be az országba, a felhasznált tankönyveknek mintegy az egyötödét.

    A szlovákiai Dunaszerdahelyről érkező Szabómihály Gizella elmondta, hogy az ottani magyar nemzettest gondjai nagyon hasonlítanak a mieinkre. Amióta Szlovákia önállósult, már a második nyelvtörvény lépett életbe. Ennek értelmében pedig megbüntetik, elbocsátják állásukból azokat az igazgatókat, akik kétnyelvű bizonyítványokat adnak ki diákjaiknak. A dunaszerdahelyi járás lakosságának 90 százaléka magyar. Azelőtt természetesek voltak városszerte a kétnyelvű feliratok az állami intézményeken, mára ezek eltűntek, és csak a magánszektor, a kereskedelem látja fontosnak az ilyen megjelöléseket. A határ menti szlovák községekben szerencsére mindig is fogható volt a magyar tévéadók műsora, a szlovák televízió műsoridejének azonban mindössze 4 százalékát teszi a magyar nyelven sugárzott adás. Nyolcvankilenctól kezdve sokkal erőteljesebb az ő kapcsolatuk is az anyaországgal, felszabadultabb lett a lapok nyelve, megjelentek a magyar szakmai szervezetek, ám a magyar tanszéken kívül sehol máshol nem folyik magyar nyelvű egyetemi oktatás.

    Wacha Imre a magyar kiejtésről és rétegeiről értekezve hangsúlyozta: a magyar nyelv hangzásvilága szoros kapcsolatban áll a nyelvi rétegeződés és magatartás kérdéseivel. Sajnos, a legutóbbi időkig elmaradt a spontán beszélt nyelv és a beszélt regionális köznyelv vizsgálata, az irodalmi nyelv viszont többnyire írott nyelv volt. Amíg a régi időszakban a színészek és az arisztokraták majdnem mindegyike enyhe regionális színnel szólalt meg (pl. gyakori volt a zárt e-zés), addig napjainkban egyre inkább visszaszorul az ilyenfajta nyelvhasználat. A rádió és a tévé nyelve etalonná vált a nagyközönség számára, a kiejtési norma az írott beszédre épül elsősorban, de egy csomó kiejtési babona is jelen van, mint pl. hogy a vesszőnél kötelezően szünetet kel tartani, hogy a kijelentő mondat ereszkedő hangzású és így tovább. Nagymértékben fölgyorsult a beszéd- tempó, ennek következtében torzul a hangképzés, nehezebbé téve a megértést, amire egyes műsorvezetők még rá is játszanak.

FARKAS Zsuzsa
 

Utolsó módosítás: 2006.11.02.